2013. március 21., csütörtök

Antal Timi nem mindennapi kalandokat élt át

A sztárok lételeme a szereplés és az átváltozás - az X-Faktor felfedezettje, Antal Timi is így van ezzel. A fiatal énekesnő nemrég egy izgalmas parókapróba vendége volt, ahol kiderült, hogy milyen hihetetlenül jól állna neki a hosszú göndör barna haj. Vagy inkább az egyenes világosra szavaznának?

„Még sosem próbálgattam parókákat, de nagyon vicces tud lenni. Világ életemben rövid hajam volt, de a színt és a fazont is gyakran változtatom. Izgalmas érzés, ahogy a hátam közepét verdesik a tincsek. Akár egy image-váltás is beleférhet, annyira elvarázsoltak a hosszú, lelógó barna fürtök. Kicsit romantikus és emellett nagyon szexi hatást kelt. Egy igazán lendületes csajos nap volt ez, bármikor szívesen megismételném.” – mondta lelkesen Timi, aki 110 paróka közül válogathatott, és szinte végigénekelte a próbálgatást.

Az énekesnőt Butskó Zsuzsa, a Magyarországon egyedülálló kezdeményezés ötletgazdája segítette a frizurák kiválasztásában a Fő-próba Szalonban. 

Ti mit szóltok a képekhez? 





Nekem ez a két frizura a kedvencem, mert szerintem Timi ezekkel nézett ki a legdögösebben a fotózáson. :) 



De lássuk, hogyan vélekedik erről a témáról Timi:

„Alig várom, hogy hosszú göndör fürtökkel léphessek a közönség elé – ehhez azonban most évek kellenének, hiszen nagyon rövid az eredeti hajam, és nem is nő rohamtempóban. Szerencsére más lehetőségek is adottak a hajhosszabbításra, ki tudja, lehet, hogy meglepem egyszer a rajongóimat? Csak aztán nehogy ne ismerjenek fel – nevetett a mindig vidám énekesnő.

Forrás: Just Creative, fotók: Fő-próba/Aradi Barna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése