Régóta szemeztem a napvédő spray-kkel, de mivel a hagyományos flakonos verzióban ismertem és szerettem meg a naptejeket, a nyaralások előtti döntő és sürgető pillanatban ("vedd már meg, és rohanjunk tovább!") inkább ragaszkodtam a jól bevált termékekhez. Nemrég viszont felfedeztem, hogy az Avonnál is szép számmal kaphatóak ám naptejek és napvédő spray-k, és ki is szúrtam közülük azt, amire leginkább kíváncsi voltam. A neve vízálló, hidratáló napvédő spray, és ilyen szép narancsos-sárgás csomagolásban kapható.
15-ös faktorszámú "kiskedvencemet" az Avonnak köszönhetően nemrég ki is próbálhattam. De azért ez nem volt ilyen egyszerű, hiszen a posta miatt az érkezése épp hogy lekéste a turnét, ahol úgy fogyasztottam a naptejet a jó 40 fokban, mint vén tragacs a benzint... szóval több mint valószínű, hogy ott aztán tudtam volna tesztelni. Aztán ahogy hazaértünk, jött a lehűlés, a felhők meg az eső, amikor ugye bajos dolog napvédőt tesztelni... :) de egyszer csak eljött az én időm, méghozzá egy olyan szombaton, amikorra bringázáson és gyerekvigyázáson kívül semmi mást nem időzítettem. Igen, néha ilyen is sikerül... :)))
Reggel fel is kentem a napvédőt, vagyis hogy fújtam belőle magamra. Itt ért az első meglepetés, pozitív értelemben. Mert hogy kicsit kevesebb jön belőle egy fújásra, mint amire emlékeztem korábbi drogériás próbafújásaimból... de ez "a kevesebb néha több dolog" tényleg így jobb, mert nem fröcsköl össze mindent.
Maga a napvédő egy nagyon könnyű krém, ami kb egy perc alatt beszívódik. Sokáig véd a naptól, bár csak 15-ös faktorszámú, de én kb. a harmincast is ennyi idő múlva kentem újra. :) További fontos infó, hogy a nevébe foglalt vízálló és hidratáló jelzőket is komolyan lehet venni: tényleg nem jön le, ha víz éri, és puha lesz tőle a bőr.
Egy dolog, amit nem árt, ha az illatokra érzékenyek tudnak, mielőtt szaladnak megrendelni: aki nem szereti a naptejek illatát, nos, annak ezt is szoknia kell kicsit, de hosszabb távon egyáltalán nem rossz, kicsit parfümös, kicsit jellegzetes napvédő illatú készítmény van a flakonban. :)
Ami pedig az élvezeti értéket illeti, van, aki máris a bőrén (bundáján) érzi a különbséget. ;-)))))
A vízálló, hidratáló napvédő spray-ért (SPF 15) köszönet az Avonnak. :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: víz. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 6., csütörtök
Itt a kánikula: az Avon vízálló napvédő spray-jét teszteltem
Címkék:
15-ös faktorszámú,
avon,
forróság,
hidratál,
kánikula,
meleg,
naptej,
napvédő spray,
spray,
véd,
víz,
vízpart
2013. január 9., szerda
Leittuk magunkat, avagy hogyan zajlott a Nagy Ásványvízteszt :)
Néhány napja (na jó, talán kicsit régebben) írtam itt a blogon arról, hogy ez az év a tesztelések éve lesz. Az eleje legalábbis mindenképpen, mivel többféle terméket is próbára tettem a média nevében - legutóbb tegnap, vagyis kedden ásványvizeket teszteltünk a Presztízsnek. Most leírom nektek, hogyan zajlott mindez, hogy aki kíváncsi rá, lépésről lépésre végigkövethesse a tesztfolyamatot (ez milyen jó szó! :D).
Szóval, kezdjük a vizek beszerzésénél. Szerencsére rám volt bízva, milyen márkák mely termékeit választom, szóval egyaránt került szénsavas és mentes, lúgos, enyhén lúgos, kicsit szénsavas (zöld kupakos), olcsó és nagyon drága is a kosaramba. Érdekes módon a legdrágább csaknem tízszer annyiba került, mint a legolcsóbb: az Aquarius 60 Ft körül van, az Evian pedig 500 körül. A beszerzést több körben intéztem, így lassan de biztosan 12 palack sorakozott fel a konyha egyes pontjain (stratégiai pontok - ezúton is köszönöm, hogy senki sem borította fel egyiket sem - még a csacska macska sem :)).
A következő pont a fotózás megszervezése volt. Fecóval és Endrével, akiket a főszerkesztőm ajánlásával ismertem meg, Dunakeszire beszéltük meg a fotózást. Endre jött értem kocsival kedden délre, és vittük a palackokat. Szatyrokban, mint akik piacra indulnak. :) De ennél sokkal izgalmasabb feladat várt ránk...
Persze nem várt izgalmak is adódtak. A stúdióban derült ki, hogy félreértettük egymást, és senki nem hozott üvegpoharat. Márpedig az volt a koncepció, hogy először készül egy-egy fotó minden ásványvizes palackról, bontatlanul, mellette egy-egy szép pohárban friss vízzel (a szénsavasnak értelemszerűen szódával). De nem volt poharunk. Nem hogy szép, semmilyen se. Ha a műanyagot nem számoljuk... :)
Szerencsére Fecó testvére, aki szintén lelkesen jelentkezett a tesztelésre, átszaladt egy közeli étterembe, ahonnan sikerrel és zsákmánnyal tért vissza. Magamban legalább olyan örömujjongást rendeztem neki, mintha szó szerint zsákmányolt volna valamit. Tudjátok, a nőket az őskorban is azzal nyűgözték le a férfiak... de maradjunk a témánál. :-)))
A vizeket sikeresen lefotózták a srácok egyenként. Ez nagyon hamar ment - az elsőnél megejtett beállítások után kb. fél perc alatt megvolt egy-egy víz fotója. Nekem annyi volt a szerepem, hogy adogattam a palackokat. Itthon is majdnem ezt csinálom edzés címén (na... majdnem...), szóval ez cseppet sem esett nehezemre. Nézzétek csak, ilyen, amikor a víz a sztár... :-)))
A fotózást követte a tényleges tesztelés. Először a dizájnt értékeltük a fiúkkal: mindenki felállított egy sorrendet, egyenként, egytől tízig rangsoroltuk a palackokat - itt 2-2 kiesett mindenkinél, mert ugye 12 palack volt. A legjobb kapott 10 pontot, a legcsúnyább 1-et. Az eredményt egy gyorsan (kézzel!!!) megszerkesztett táblázatba vezettem fel.
Aztán praktikusság szempontjából is megcsináltuk ugyanezt. Végül pontoztuk, mennyire könnyű kinyitni az egyes palackokat. 3 pont járt a nagyon jól bonthatóaknak, 1 a rosszul bonthatóaknak - ezt egyetlen palack "érdemelte ki", a többi 2-3 pontos lett. :)
Az ízteszt is változatos eredményt hozott: nekem a szénsavas vizek annyira továbbra sem jöttek be, a fiúk pedig azokat dicsérték. Hát, ízlések és pofonok, illetve férfiak és nők. :)
A végeredményt a pontok, vélemények és ásványi anyag-tartalom függvényében fogom majd ismertetni, szénsavas és mentes kategóriában. Hogy mikor? Hamarosan... ;-))) De addig meséljetek Ti: nektek melyik a kedvenc ásványvizetek? :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)