A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érdekes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érdekes. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 12., péntek

Javában tart a nyár a Rossmannál

Javában tart a nyár a Rossmannál

Nagy sikerrel zárult a Rossmann nyári, pin-up stílust felvonultató „Horgonyt fel!” lojalitáskampánya, de a szezonnak még nincs vége a drogériahálózatnál. A fiatal célcsoport a Sziget, majd a Strand fesztiválon találkozhat a márka Fresh&Crazy kitelepülésével, amely többek között az új Rossmann Mobil App bemutatására is hivatott.

Összesen több mint 110 ezren vettek részt a Rossmann nyári „Horgonyt fel” lojalitás promóciójában, és ennek mintegy háromszorosát tette ki a kódfeltöltések száma. Ezzel a vártnál is szebb eredménnyel zárult a jellegzetes törölköző és strandtáska nyeremények mellett a teljesen egyedi pin-up stílusú reklámfilmje és hirdetései miatt is közkedvelt kampány.

Akiket pedig megérintett a pin-up kommunikáció, azok élőben is élvezhetnek ebből valamennyit. Részben ugyanis ugyan az a showtáncos csapat szórakoztatja rendszeres fellépéseivel a Sziget fesztivál közönségét a Rossmann Fresh&Crazy kitelepülésen, amely a tv-szpotban a közismert osztrák producer és DJ, Parov Stelar ikonikus zenéjére bűvöli el a hajó kapitányát, Árpa Attilát. Természetesen csakis piros alapon fehér pöttyös fürdőruhában!

Emellett azonban még számos őrülten klassz dologgal várja a drogérialánc a Sziget közönségét. Rögtön ott a speciális szortimenttel feltöltött Rossmann Fesztiváldrogéria, amelyben úgy tudunk bevásárolni, hogy ki se tettük a lábunkat a rendezvényről, és a Rossmann Szépségsziget, ahol buli előtt és után sminkesek és fodrászok veszik kezelésbe az érdeklődőket. Emellett a Fresh&Crazy megjelenés része a felfrissülést nyújtó óriási habmedence, amelyben egész nap folyik a DJ-party: nappal a dús habban – hiszen akár 250 000 liter hab is lezúdul 1 perc alatt –, éjszaka pedig a világító, neon kellékekkel megy a tánc. S persze állandó bevetésen van a Rossmann hoszteszkommandó is, amely játékokkal, mintaosztással, termékbemutatással lepi meg a közönséget.

A drogérialánc kitelepülése idén már a VOLT, a Balaton Sound, az EFOTT fesztiválokon aratott nagy sikert, most pedig a Sziget után még a Strand zárja majd a sort. A megjelenés célja, hogy a márka aktivizálja a fiatal közönséget, idén például a fókuszban többek között a frissen fejlesztett Rossmann Mobil App megismertetése áll.

A Rossmann Online Drogéria tapasztalatai alapján ugyanis folyamatosan nő az okostelefonról vagy táblagépről érkező fiatal látogatók száma, nekik szeretnének az applikáció segítségével magas színvonalú vásárlói élményt nyújtani. A júniusban elindított mobil alkalmazás iOS, Android és Windows Phone rendszereken is fut, és a vásárlás mellett az üzletek megtalálását segítő boltkereső, valamint termék scanner szolgáltatás, illetve a Rossmanó baba program is elérhető benne.


2016. július 13., szerda

Új helyszínre költözik a Mátraalja Fesztivál

A Mátraalja Fesztivál helyszíne változik ugyan, de a festői környezet és a hibátlan fesztivál-élmény idén is garantált! Mutatom is a ma érkezett sajtóanyagot. 


A Cserhát aljába költözik a Mátraalja Fesztivál
Augusztus 5-7. között felpezsdül a szécsényi várkert

Új helyszínen, a Cserhát aljában rendezik meg idén a Mátraalja Fesztivált, a rendezvénynek ugyanis költöznie kellett a pásztói strandról. A szécsényi várkertben viszont tárt karokkal fogadják a népszerű eseményt, így a festői környezet idén is védjegye marad a fesztiválnak. Augusztus első hétvégéjén a Hooligans, Majka & Curtis és az Ocho Macho is koncertet ad a Forgách-kastély kertjében. A tavon vízi sportoknak, a parton pedig palóc gasztronómiának hódolhatnak a fesztiválozók.

Hazánk legfiatalabb fesztiváljaként mutatkozott be tavaly nyáron a Mátraalja Fesztivál. Bár a rendezvény sikeres volt, idén költöznie kell Pásztóról, mert a helyi önkormányzat vezetője szerint veszteséget okozna a településnek. A pásztói lakosoknak a fesztivál alatt nélkülözniük kellene a strandot, illetve csak fesztivál belépővel látogathatnák azt.  Így viszont marad a megszokott rend, a pásztóiak nem maradnak egy hétvégére sem fürdőzés nélkül.

A visszajelzések alapján gyorsan kiderült, hogy a térségben hatalmas igény van a folytatásra, ezért a főszervezők lelkesedése nem hagyott alább a kezdeti nehézségek miatt: “Idén nem fogadta be Pásztó a rendezvényt, de a hír hallatán nem estünk kétségbe. Egyébként is szerettünk volna továbblépni, érdekesebb, patinásabb helyszínt találni a fesztiválnak, a szécsényi Forgách-kastély pedig önmagában is látványosság. A park egy része ráadásul természetvédelmi terület ”- mondta Tóth Péter, a fesztivál főszervezője.

Idén a magyar hip-hop legendás alakjai is fellépnek a fesztiválon. Koncertet ad Sub Bass Monster, a Hősök, Majka & Curtis, Ganxsta Zolee és a Kartel. Pénteken az Ocho Macho, szombaton pedig a Margaret Island zárja a koncerteket, de a partysátorban mindhárom napon reggelig szólnak a DJ set-ek. Napközben családbarát programokkal várják a látogatókat, a kastélykert taván pedig jetsky-re pattanhatnak a vállalkozó kedvűek. Ahogy előző évben, a gasztronómia most is hangsúlyos eleme a Mátraalja Fesztiválnak. A vendégek a tóparton pihenve a térségre jellemző, igazi palóc ételeket is megkóstolhatják, majd pedig jöhet a kastélykerti vigasság egészen hajnalig!


Forrás: Positive Communications

2015. december 23., szerda

Karácsonykor is tárt karokkal vár a Gozsdu Udvar

Az ünnepi időszakban rendszerint elcsendesedik a város, szenteste és karácsony két napján az éttermek is pihenőre mennek, azonban a belváros legnépszerűbb szórakoztató központja ilyenkor is nyüzsög. A Gozsdu Udvar ugyanis azokra is gondol, akik valamiért a családtól távol, egyedül töltik az ünnepeket.


"Nagyon sok külföldi fiatal marad Magyarországon, akik kifejezetten örülnek annak, ha ilyenkor is el tudnak látogatni egy hangulatos helyre, össze tudnak futni a barátaikkal meginni egy sört vagy be tudnak ülni valahova egy kicsit beszélgetni egy finom ünnepi vacsora mellett. Ezt nálunk a Gozsdu Udvarban meg tudják tenni, ugyanis több hely is nyitva tart az ünnepek alatt. Ha valaki, legyen az idősebb vagy fiatalabb, nem tudja a szerettei körében tölteni a karácsonyt, tökéletes kikapcsolódás lehet neki, ha eljön ide, beül egy forralt borra vagy egy teára és így is átjárhatja az ünnepi hangulat. Ugyanakkor, aki szórakozni szeretne és barátokkal tér be hozzánk, az is megtalálja a kedvére való helyet. Ilyenkor minden zárva van, kiürül a város, mi azonban lehetőséget kínálunk azoknak, akik valamilyen okból nem a hagyományos módon ünnepelnek" - mondja Herczeg Laura, a Gozsdu Udvar marketing-kommunikációs menedzsere.

A Gozsdu Udvar mindig is úttörő volt az egyedi kezdeményezések terén, így nem meglepő, hogy az ünnepi időszakot is különlegessé teszi. Amikor a nagyváros elalszik, a "kisváros" még mindig éberen várja az arra járó vendégeket.

Sok szeretettel és karácsonyi hangulattal vár mindenkit a Gozsdu Udvar!



2015. október 27., kedd

Rekordszámú látogató a 3. Kürtőskalács Fesztiválon

Így zárult az idei Kürtőskalács Fesztivál - jöjjön a sajtóanyag és néhány fotó, amiből mindent megtudhattok az idén immár harmadszor megrendezett rendezvényről. :)

Rekordszámú látogató a 3. Kürtőskalács Fesztiválon
Antal Timinél senki nem siríti profibban

Kígyózó sorok, több mint 20 ezer látogató és rekordmennyiségű eladott kürtőskalács a mesebeli Vajdahunyad Váránál. A hétvégi 3. Kürtőskalács Fesztiválon bebizonyosodott, hogy a hideg sem rettenti el az erdélyi finomság szerelmeseit. Hódított a Kürti Cake, a csokifondü, de az extrém chilis-csokis kalácsot is vitték, mint a cukrot.
„Boldogok vagyunk, ugyanis ismét egy kitűnő Fesztivált tudhatunk magunk mögött. Sokat imádkoztunk az égiekhez, hogy kerüljön el minket az eső és szerencsére vasárnap délutánig meg is hallgatták fent a fohászainkat. A hűvös, szomorkás idő ellenére nagyon sokan eljöttek idén is, a számok magukért beszélnek. A Fesztivál 3 napja alatt több mint 20 ezren látogattak ki a mesebeli helyszínre, 25000 kürtőskalács sült a faszénparázson, közel 4 tonna fehérlisztet, 4 tonna szenet használtunk fel, és majdnem 2 tonna cukor fogyott. Az idei szenzációs desszert-különlegesség, a Kürti Cake szinte mindenkit levett a lábáról, de az abszolút favorit még mindig a Kürtős Fondü és a Kürtős Csapágy voltak. Ami az ízbombákat illeti a málnás és az aszalt gyümölcsös kalácsok taroltak. Persze a „Mentes” sátornál is hosszú volt a sor” – mesélt a rendezvényről számokban András Tünde, a Fesztivál rendezvényigazgatója.

Farkasházi Rékát teljesen magával ragadta a fesztivál hangulata és az erdélyi finomság mennyei illata. A csinos színésznő szombaton a Nagy Közös Sütést vezényelte le, vasárnap pedig a Farkasházi Réka és a Tintanyúl gyerekzenekarával csalt mosolyt a kicsik arcára.
„Nagyon örülök, hogy egy ilyen ízletes, különleges fesztivál háziasszonya lehettem, minden percét élveztem. Teljesen levettek a lábamról a szervezők, ugyanis mivel gluténérzékeny vagyok, sajnos jó ideje be kell érnem a kürtőskalács illatával, de megtört a jég. Ínycsiklandozó gluténmentes finomságot ettem, bevallom, nem éreztem a különbséget. A vasárnapi koncert pedig mindent felülmúlt, örülök, hogy a borongós idő ellenére velem táncoltak a kisebbek és nagyobbak” – mondta mosolyogva Farkasházi Réka, a Kürtőskalács Fesztivál háziasszonya.
„A Nagy Közös Sütés nemzetközivé nőtt az idén: 66 lelkes vállalkozó sütött egyszerre kürtőskalácsot. Az ország minden tájáról érkeztek kürtős-szerelmesek, sőt Portugáliából, Németországból és Ázsiából is csatlakoztak hozzánk. Nagyon örülünk, hisz’ végül 150 kalácsot és 150 ezer Ft-ot juttathattunk el a FODISZ-nak, sőt vendégül láttuk a 30. SPAR Maratonon futó fogyatékkal élő gyermekeket és felnőtteket. A Nagy Közös Sütés után megválasztottuk a legszebb kürtőst, melynek készítőit hivatalosan is Vitéz Kürtős taggá avattuk. Sőt a nevezők közül egy csapat gazdagabb lett egy Bake’n’Rollal is” – mesélte büszkén András Tünde.

Az amatőr sütők táborában feltűnt Antal Timi is, aki visszatérő „versenyzőként” profikat megszégyenítve sirítette a kalácsokat.
 „Számomra hagyománnyá vált, hogy minden évben feltűnök a Nagy Közös Sütésen és brillírozok. Nagyon élvezem a sütés folyamatát, büszke vagyok magamra, mert egyre szebbek a kalácsaim, már most készülök a jövő évi jótékony akcióra” – mosolyog Timi, aki nem szereti az extrém dolgokat, így kürtősből is a hagyományos cukrosra szavaz.
 „Az édességek mellett óriási népszerűségnek örvendett a Faszenes Ételek Udvara, örülünk, hogy kiterjesztettük a vár belső részére is a fesztivált. Fantasztikusan sikerült a grill ételek bemutatója, a sós falatokra vágyók is megtalálták a fogukra való csemegéket” – tette hozzá a Vitéz Kürtős alapítója, Bálint Gáspár.
A szombati rekordkísérletet követően egész hétvégén folyamatosan pirultak az ínycsiklandozó kalácsok. Pénteken a Maszkura és Tücsökraj valamint az Indygo Zenekar, szombaton Szabó Ádám, Janicsák Veca és Zséda, vasárnap pedig a Group’n’Swing varázsolt fergeteges hangulatot. A Gyermekligetben színes játékokkal, mini kürtőssel várták a legkisebbeket. A Csináld magad! sátorban pedig bárki kipróbálhatta a kürtős-készítés varázslatos művészetét.

Forrás: Just Creative

Fotó: Kürtőskalács Fesztivál / Vanik Zoltán

2013. július 29., hétfő

Nyelvtannal a betegség ellen

Magyar kutatók egy csoportja rájött, hogyan lehet kiszűrni egy nagyon egyszerű eljárás segítségével egy olyan betegséget, amely ötven év felett szinte mindenkit érint, és elég komoly következményekkel járhat.

A felfedezés tényleg nagyszerű, az pedig külön öröm számomra, hogy egy kedves ismerősöm, Németh Dezső is érintett a kutatásban, sőt, ő nyilatkozott az Indexnek erről. :)

A teljes cikket itt olvashatjátok el, szerintem érdemes! :)


2013. március 25., hétfő

Könnyek és cigánykerék az idei Glamour Women of the Year gála


Idén lemaradtam a Glamour Women of the Year gáláról (senki se sajnálja, koncerten voltam helyette :)). De hogy Ti is megismerjétek a díjazottakat, itt közzéteszem a RedLemon Media közleményét a rendezvényről. :)

Sajtóközlemény
Ötödik alkalommal lépett pink szőnyegre a hazai sztárvilág színe-java és ünnepelte egy csillogó partin az év legtehetségesebb nőit. A Glamour Women of the Year díjátadó gálán a magazin a legjobb nők elismeréseként 5 +1 kategóriában hirdetett győztest. Palvin Barbara, Tenki Réka, Muri Enikő, Takács Nóra és Benes Anita örülhetett a Glamour díjának, amelyet több mint ötvenötezer olvasó szavazott meg. Az év hősnője a Figurka Design vezetője, Csernus Ági, míg a legsármosabb férfi idén Fehér Balázs lett.

Hazánk legszebb modelljei, legkreatívabb divattervezői, legtehetségesebb színésznői, legmeghatározóbb hangú énekesnői, legtündöklőbb műsorvezetői és legsármosabb férfiai küzdöttek meg egymással. Március 21-én, csütörtökön este egy csillogó, a hazai sztárvilág krémjét felvonultató, galmúros parti keretén belül adták át a Glamour Women of the Year díjait immáron ötödik alkalommal. Az exkluzív gálát idén is bárki végig izgulhatta a glamouronline.hu élő közvetítésén.

Az énekesnők versenyében ezúttal Muri Enikő vihette haza a Women of the Year elismerését. „Hihetetlen ez az egész, nagyon boldog vagyok. Köszönöm szépen a rajongóimnak, ezt együtt hoztuk össze.” – mondta zokogva az énekesnő.

A legjobb divattervező Benes Anita lett, míg a legjobb modellnek ismét Palvin Barbarát választották. A szépség tavaly azt ígérte, ha harmadik alkalommal is átveheti a Women of the Year díját, cigánykerekezni fog. Barbi tartotta a szavát, hiába az estélyi és a magassarkú. „Csak annyit mondanék, hogy három a magyar igazság, egy a ráadás.” – viccelődött a topmodell, aki Ausztráliából érkezett a gálára.

A legjobb műsorvezetők közül Takács Nóra vette át a Glamour elismerését, míg a színésznők közül Tenki Réka örülhetett az elismerésnek. „Ez a díj számomra azt jelenti, hogy az emberek járnak színházba és néznek magyar filmeket. Nagyon boldog vagyok, csak így tovább!” – mondta a színésznő.

Az erősebbik nemről idén sem feledkezett meg a magazin, a legsármosabb férfinak a Carbonfools frontemberét, Fehér Balázst választották az olvasók. Egy fotó a díjazottakról: 


A Glamour főszerkesztője, Maróy Krisztina idén harmadik alkalommal adta át Az év hősnőjének járó elismerést, amelyet ezúttal a Figurka Design vezetője, Csernus Ági kapott. Az egyedi, kézzel készített textilfigurák gyártása megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő embereket  foglalkoztató munkahelyekkel együttműködésben történik, így kapcsolják össze a minőségi designt és a társadalmi felelősségvállalást.

A nyertesek és közel száz hazai híresség hajnalig hatalmas bulin ünnepelt. Többek között Szabó Zsófi, Lakatos Márk, Iszak Eszter és Dobrády Ákos, Rúzsa Magdi, Baronits Gábor, Hien, Radics Gigi, Rákóczi Feri, Lola és Brash Bence, Debreczeni Zita, Kondákor Zsófi és Kembe Sorel, Zimány Linda, Csobot Adél és Istenes Bence, Görög Zita, Marenec Fruzsi, Orosz Barbara, Trokán Nóra és Zsidró Tamás.

Sajtóanyag és fotó: RedLemon Media

További infókat és részleteket itt olvashattok a gáláról.

2013. március 13., szerda

Miért alszanak egyedül a párkapcsolatban élők?


Egy érdekes sajtóanyagot szeretnék veletek megosztani, aminek kapcsán bennetek is számos kérdés felmerülhet. Szerintetek miért alszanak inkább egyedül a párkapcsolatban élők? Na jó, persze nem mindenki, de közülük nagyon sokan... a többi infó a sajtóanyagból kiderül. :)


A kapcsolatban élők majd’ 30%-a szívesebben tölti párja nélkül az éjszakát

A nőket jobban zavarják párjuk alvási szokásai, mint a férfiakat
  
Az ágy személyes terünk és otthonunk nélkülözhetetlen és alapvető kelléke. Az ágyunk: elsődleges intim terünk, amely biztonságot nyújt, és egyik fontos biológiai szükségletünket szolgálja ki. Az alvás ideális feltételei, az emberek többsége szerint, a kényelmes ágy, az ideális hőmérséklet, és, különösen a nők számára, a friss ágynemű – derült ki a Lenor reprezentatív kutatásából.

Egyedül, vagy párjával alszik szívesebben? Az alvás mellett, milyen más tevékenységekben kap főszerepet az ágya? Melyek azok a tényezők, amelyek fontosak a jóleső, pihentető alváshoz? Hogyan szeretnek aludni és általában mi zavarja a férfiakat és nőket az pihenésben?

Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Lenor kutatása, amelynek legérdekesebb eredményeit dr. Almási Kitti, pszichológus véleményezte.

Tízből három párkapcsolatban élő nő inkább egyedül alszik
„Az eredmények azt mutatják, hogy a résztvevők kicsit több mint fele párjával alszik, ám ha külön nézzük a párkapcsolatban élőket, látjuk, hogy 29% leginkább egyedül alszik.  Az egyedül alvók visszatérő problémák miatt döntenek úgy, hogy különvonulnak: a kutatásban a leggyakrabban említett tényezők az eltérő tévénézési szokások (sokáig nézi az egyik fél a TV-t vagy le kell halkítani, hogy ne zavarják a másikat) valamint a horkolás” – emelte ki dr. Almási Kitti.

Hozzátéve, hogy párterápiás tapasztalatok azt mutatják, a fent említett okok mellett az intimitás elkerülése is nagyon gyakori szempont, ami miatt – különösen a nők – az egyedül alvást preferálják. A testkontaktus kerülése az életkor növekedésével gyakoribbá válik, erre utalnak azon adatok is, miszerint egymás kezét is ritkábban fogják az emberek idősebb korban az ágyban (a kor előre haladtával 25%-ról 12%-ra csökkent).

A kényelmes ágy mellett fontos a hosszantartó frissesség is
Az ágyban töltött idő nem csak az alvásra terjed ki: mára már az intim együttlétek mellett tévénézésre, olvasásra, számítógépezésre, étkezésre is használják az ágyat az emberek, így különösen fontos, hogy milyen a fekvőhely. A kutatásból az is kiderült, hogy az alvás ideális feltétele az emberek legtöbbje szerint a kényelmes ágy, az ideális hőmérséklet, és a friss ágynemű, különösen a nők számára, akiknél ennek a tényezőnek a fontossága az életkor emelkedésével párhuzamosan nő. A Lenor öblítőcsalád pontosan ezeket az igényeket elégíti ki, új technológiájának köszönhetően a frissen mosott ruhák és ágynemű illatát már 7 napig élvezhetjük.

„A nemek különbségére utal, hogy az ágynemű frissességének igénye a nőkre jóval jellemzőbb –ez még egy lehetséges szempont, ami magyarázza, hogy miért találunk több nőt, aki külön szeretne aludni. Találkoztam már olyan esettel, ahol éppen a tisztasággal/illatokkal kapcsolatos eltérő szemlélet miatt távolodott el valaki a társától.”

Dr. Almási Kitti tapasztalatai szerint az emberek sokszor apró részletekre alapoznak, ha valakiről véleményt formálnak. „Ahogyan a megjelenésünkkel kapcsolatban a legtöbben árulkodóbbnak érzik cipőviseletet, a körmök vagy a haj ápoltságát, úgy az otthonunkkal kapcsolatban sem csak az összhatás számít. Sokan számolnak be arról, hogy a divatos berendezés, a terek, vagy egy lakás színeinél fontosabb számukra ismerősük/választottjuk hűtőjének/vécéjének tisztasága, vagy a lakás illata.”

„Ugyanilyen alapon, nem csak ruhánk, ágyneműnk márkája és fazonja számít, hanem talán annál sokkal jobban annak tisztasága, frissessége és illata. Ezek jelentős mértékben befolyásolják a rólunk kialakított összbenyomást. Nem véletlen, hogy a felmérés alapján a társas kapcsolatban élőknél a friss ágynemű különösen fontos szempont volt” – tette hozzá a pszichológus.

A többség nem is próbál szexi lenni az ágyban
Dr. Almási Kitti szerint az éjszakai viselet választása szintén érdekes az egyes korcsoportokban. Eszerint a szexi hálóruhát az 55 év feletti hölgyek körében többen részesítik előnyben, míg a meleg pizsama a 36-55 éves csoportban a legkedveltebb választás, meztelenül pedig a 18-35 éves korosztály képviselői alszanak a legszívesebben. 

Meglepő az is, hogy a hölgyek csaknem fele szinte kortól függetlenül nem tartja fontosnak, hogy szexi legyen az ágyban: „a pizsama, hálóing kiválasztásánál figyelembe veszi, hogy vonzó/szexi legyen a párjának?” kérdésre, a válaszadók 49-50%-a adott nemleges választ, megjegyezve, hogy párjuk nem is várja el tőlük, hogy vonzók legyenek.

„A nők kb. egyötöde meztelenül alszik a 18-35 éves korosztályban, ezért számukra jóval jellemzőbb lehet a frissesség igénye, hiszen a meztelenség egyfajta védtelenség érzéssel is társul. A kellemes illat, a tisztaság érzése azonban megnyugtat, biztonság-érzetet ad” – árulta el dr. Almási Kitti.

A megfelelő öblítő és a friss ágynemű fontos a pihentető alváshoz
A megnyugtató illat és tisztaság érzésében természetesen jelentős szerepe van a megfelelő öblítő kiválasztásának is.

A kutatás eredményei szerint az öblítők közötti választás fő tényezője az illat és a hosszan tartó frissesség, utóbbi ráadásul az életkor növekedésével egyre fontosabb szempont.
Többek között ezt az elégíti ki a Lenor legújabb fejlesztése, a Parfüm-mikrokapszulás technológia (PMC technológia), amelynek köszönhetően már 7 napig élvezhetjük a frissen mosott ruhák és ágyneműk illatát.

A kutatásról
A Lenor reprezentatív kutatásának célja a felnőtt lakosság alvási szokásainak feltérképezése volt. Ugyanakkor arra is kíváncsi volt, hogy a 18 éven felüliek alvását/elalvását milyen tényezők befolyásolják és mi szükséges számukra a nyugodt alváshoz. A kutatás elvégzésére a Szinapszis Kft-t kérte fel.
•          A kutatás módszere: kvantitatív kérdőíves kutatás
•          Interjúalanyok: 18+ lakosság


2013. január 24., csütörtök

Hiánypótló pszichológiai könyv jelent meg

Tegnap kaptam egy érdekes sajtóanyagot, egy régi hiányt pótló könyv megjelenéséről. Engem a téma és a könyv is érdekel, és szerintem sokunk számára hasznos lehet. Nézzétek csak a sajtóanyagot: 


Merőben új, régi hiányt pótló pszichológiai könyv jelent meg dr. Berentés Éva tollából. A szerző, aki évtizedek óta tanít az ELTE-n, mellette pszichoterapeuta és vezetői tanácsadó is, egy olyan érett személyiségmodellt alkotott meg, amelyhez hasonlóra 1937 óta nem volt példa. A modell azokat az emberi tulajdonságokat foglalja tudományosan megalapozott rendszerbe, amelyek az emberi sikerhez és boldogsághoz nélkülözhetetlenek, ugyanakkor a társadalom számára is hasznosak.  

Az egyetemi tanár, a pszichoterapeuta több évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött állítja, hogy egy mintaként szolgáló optimális személyiségmodell hiányában sem az egyén sem egy demokratikus társadalom nem tud hatékonyan működni. Ugyanakkor Berentés Éva következetesen hangsúlyozza, hogy nem a minden szempontból érett személyiség elérése a cél, hanem az ahhoz vezető út, az önismereti igény, a személyes fejlődés melletti elköteleződés.


A mű abban különbözik a könyváruházak polcain található számos hasonló témájú könyvtől, hogy bár egyetemi tankönyv is, minden érdeklődő számára érthető, olvasmányos módon mutatja be és értelmezi az érett személyiséghez kapcsolódó legújabb pszichológiai tényeket.

A kötetben leírt érett személyiségmodell az olvasóban spontán módon felkelti az önismereti igényt, gazdagítja az önismeretet, minősítés nélkül kijelöli a szükséges személyiségfejlesztési irányokat, és ezzel egy tudományosan megalapozott viszonyítási pontot képez az éretté válás folyamatában. Szellemisége révén pedig hozzájárul a demokratikus gondolkodásmód széleskörű elterjesztéséhez.

„Napjainkban, amikor a társadalmi gondoskodás mértéke minimálisra csökkent, és a munkavállaló személyisége egyre fontosabbá vált, a hiányzó önismeret pedig fokozott kockázatot jelent, ez különösen fontos!”- mondja Berentés Éva

A könyv minden olyan fejlődni, önmagáért felelősséget vállalni akaró ember számára ajánlott, aki a saját életét szeretné szebbé, boldogabbá, és harmonikusabbá tenni.


Sajtóanyag: Positive Communications
Fotók: Cselényi Daniella