2013. február 25., hétfő

Ehető ezüsttel csábít a ChocoMe

Ha emlékeztek, nemrég meséltem a ChocoMe-nél tett látogatásomról, és valamelyik (talán még korábbi) róluk szóló bejegyzésemben arról is írtam, hogy néhány csokoládéjukon ehető aranyat használnak. Ennek nincs íze, hatása viszont nagyon jó a szervezet számára - persze kis mennyiségben. 

Na, most az ehető arany után az ehető ezüstöt is felhasználják a csokijaikon, mostantól ez is választható feltét lesz az egyedi csokikon. Őrület, nem? :) Így néz ki egy ezüstös csokoládé: 


Tudomásom szerint itthon még elég ritka, a táblás csokoládékon pedig egyenesen egyedülálló az ezüstfüst-lemezek, mint dekoráció használata” – mondta el Mészáros Gábor, a chocoMe tulajdonosa. 

„Sokan viccelődtek azzal, hogy 'a barátnőm nem szereti az aranyat, de az ezüstöt igen' (persze nem csokoládéfeltétként), mi viszont úgy gondoltuk, hogy kipróbáljuk ezt a feltétet is csokoládéinkon. A helyzet ugyanakkor nem volt könnyű. Mivel az ehető ezüst nem rendelkezik semmilyen ízzel, ezúttal a vizuális elrendezés játszotta a főszerepet a táblák kiválasztásánál, valamint azon is igyekeztünk, hogy egy közkedvelt nemesfém mellé hasonlóan nemes, hozzáillő feltéteket társítsunk” - tette hozzá Mészáros Gábor.

Az ezüst egészségre gyakorolt jótékony hatását már az ókorban élő görögök is felismerték: széleskörű, természetes antibiotikumként is használták a gazdagság szimbóluma mellett. Fertőtlenítő hatását ma is széles körben használják az élet legkülönfélébb területein.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése