2013. május 7., kedd

Kapunyitási Pánik - rendezvényen jártam :)

Amikor először hallottam azt, hogy "kapunyitási pánik", arra gondoltam, biztos a kapuzárásival függ össze. Esetleg, hogy aki emlegeti, egyszerűen rosszul mondja. :) De aztán utánaolvastam, majd kaptam egy sajtómeghívót is, és így kiderült számomra, hogy nem, nem ez a helyzet. :))

A kapunyitási pánik, vagyis "Quarterlife crisis" egy olyan válság, ami a 21-35 éves korosztályt érintheti. A köztudatban az él a fiatalokról, hogy nincs semmi gondjuk, hiszen előttük az egész élet, de a kapunyitási pánikban szenvedőknél épp ez a probléma: a rájuk váró rengeteg döntés és kérdés.

"Szorongás, csalódottság, bizonytalanság. Ezek az érzések jellemzik a pályakezdők nagyobb részének lelkiállapotát, amikor szembesülnek azzal, hogy ki kell lépniük az iskola biztonságos falai közül a munka világába, és el kell köteleződniük valamilyen szakma vagy hivatás mellett. A kapunyitási pánik azokat a fiatalokat érinti, akik félnek szembenézni a munkavállalás nehézségeivel, kirepülni a családi fészekből, belevágni a családalapításba, egyszóval félnek elkezdeni önálló életüket" - olvasható a Kapunyitási Pánik Konferencia és Állásbörze honlapján, melyet ma szintén felkerestem.

És tettem mindezt részben azért, mert az én korosztályomat (akár barátaimat, ismerőseimet is) érintheti ez a jelenség, részben pedig a fent már említett sajtómeghívó miatt. A kétnapos konferencia és állásbörze (május 7-8-án) megnyitójára invitáltak ugyanis, de oda nem tudtam elmenni - tudom, mondtam már, de "imádom" a lapzártákat... :))

Délután viszont a környéken akadt dolgom, ezért úgy időzítettem, hogy meghallgathassam a TV2 Akadémia által szervezett kerekasztal-beszélgetést. A suliból egyébként nem volt kötelező ott lennünk - bár úgy volt, több osztálytársam is el tud jönni, végül úgy alakult, hogy a többiekkel nem találkoztunk mégsem.

De a beszélgetésre kanyarodva: a pódiumon a csatorna három műsorvezetője, Tatár Csilla, Váczi Gergő és Joshi Bharat foglalt helyet - bal szélen a beszélgetést vezető Dudás Ádámmal. Közéjük pedig két olyan ex-akadémista, Gabi és Robi telepedett le, akik a suli elvégzése után a TV2-nél találtak munkát. Később jött egy harmadik ex-diák is, Laci, aki munkaügyei, pontosabban egy riport elkészítése miatt késett - természetesen senki sem neheztelt rá, első a munka. :)

Így nézett ki a kis csapat:


A beszélgetés számomra kicsit olyan volt, mint az a nyílt nap, ahol annak idején engem is meggyőztek arról, hogy érdemes az Akadémiát választanom, ha komolyan gondolom "magam" televíziósként (igen, egyre komolyabban, de azt is látom, mennyi mindent nem tudok még :)). Szóval így illeszkedett a Kapunyitási Pánik programjai közé - meg persze azáltal, hogy az egész Kárász Róbert ötlete volt. :)

Ha most költői túlzásokkal akarnék élni, azt mondhatnám, hogy csak úgy röpködtek a hasznos infók. :D Na jó, ezt (ma) tényleg nem erőltetem... Nekem egyébként az tetszett a legjobban, amikor a volt akadémisták meséltek az életükről, és arról, honnan hová jutottak, illetve milyen emlékeik vannak a suliról, stb..

De az is kellemes meglepetés volt számomra, hogy a közönség mennyire felkészült, és milyen értelmes kérdésekkel "bombázták" a műsorvezetőket, elsősorban a képzésről érdeklődve. Bevallom, arra számítottam, hogy néha lesznek kínos csendek, tudjátok, amikor senki sem akar kérdezni... de csalódnom kellett, szerencsére. Jó kérdéseket és összeszedett, olykor elég összetett válaszokat kaptam, kaptunk. Ezt úgy értem, hogy olykor ketten-hárman válaszoltak, például az órák, az oktatás vagy a tananyag kapcsán.

Elhangoztak azok a kérdések is, melyekre én magam is kerestem a választ - magamban, illetve később e-mailes segítséggel is :) például, hogy munka mellett végezhető-e a suli, mikor vannak az órák, miket tanulunk, és egyáltalán... milyen a képzés, érdemes-e egy diplomával a zsebemben belevágni, milyen papírt kapok a végén, vagy milyen lehetőségeket az elhelyezkedésre.

És ahogyan a válaszokat hallgattam, illetve olykor nevetgéltem is rajtuk, lévén, hogy az egész beszélgetés oldott, vidám, hihetetlenül természetes volt, ismét úgy éreztem, a helyemen vagyok. A suliban, az életben, a céljaimmal... tudom, ez most nyálasan hangzik, de ott és akkor nagyon így éreztem. :) (Nem, lágy zene és pezsgő nem volt. Sem ajtón berohanó királyfi, de még fehér ló sem - na, akkor néztem volna igazán nagyot. :))

Hazafelé elmajszoltam az almámat, ezt itt - a borzalmas minőségért én kérek elnézést, elég régi telefonnal fotóztam... :)))


És annyira a gondolataimba merültem, hogy azt sem vettem észre, hogy a beszélgetésre menet, illetve hazafelé szó szerint szétjártam a cipőmet. Nem baj - ez a délután abszolút megérte! :)


U.i.: holnap még kilátogathattok az előadásokra, további infókat és a részletes programot itt találjátok. Hajrá, vesszen a kapunyitási pánik! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése