2013. augusztus 2., péntek

Fotók a magyar sztárpár nyaralásáról

Ha már megvolt a nyaralásod, egy kis kellemespillanatidéző, ha pedig még nem, akkor lelki felkészülést segítő bejegyzés következik :))) na jó, ennél azért kicsit összetettebb a kép: nemcsak fotókat hozok Polyák Lilla és Homonnay Zsolt nyaralásáról, hanem néhány érdekes infót is. Nézzétek csak! :)

Pihenés közben is szerepet tanulnak
- Nyári hajtás, de együtt a család

Polyák Lilla és Homonnay Zsolt imádják a Balatont, és bár a nyár folyamán is roppant elfoglaltak, mindig próbálnak időt szakítani a gyerekekkel közös programokra. Amikor csak tehetik, szívesen utaznak a magyar tengerhez, sok kellemes emlék fűzi őket mind az északi, mind a déli parthoz. A siófoki Álmai nyaralójába pihenni jöttek, és bár szereptanulásra is kellett némi időt szánniuk, a gyerekekkel sokat játszottak a Balaton-parti medencékben.


A kiváló színész-énekes házaspár két előadás közt is örömmel veszi az irányt a Balaton felé, főleg ha két eleven fiúkkal együtt utazhatnak. A család barátai régóta unszolták már őket, hogy látogassanak el a nemrég vásárolt luxus apartmanjukba, Siófokra. A hónapok óta áhított pár napos kikapcsolódás most végre létrejött, és az időjárás is kedvezően alakult.

„A srácok alig várták, hogy leérjünk az Aranypartra, szerencsére nagyon közel van Pátyhoz, szóval nem sokat kellett várniuk a pancsolásra – mosolyog Lilla. – Zsombor már jól tud úszni, Bulcsút még sokszor támogatni kell a vízben, de ügyes nagyon.”

Lilla és férje, Zsolt egész nyáron folyamatosan dolgoznak, kiváló szerepeket játszanak, külföldön is színpadra lépnek, és Lilla újabb dalokkal készül meglepni rajongóit. „Jelenleg A víg özvegy férfi főszerepét alakítom Ausztriában, sokat vagyok távol, de figyelek arra, hogy minél több időt töltsek a családdal.  Lilla közben Mary Poppinsként áll színpadra, nemrég klipet forgatott Valami más című dalához, érdekességképpen jegyzem meg, hogy a Balatonnál  – mondja Zsolt. – Örülök, hogy végre eljutottunk a barátainkhoz, gyönyörű ez a hely, a panorámáról már sokat áradoztak, és már belépve láttam, hogy nem túloztak. A teraszon étkeztünk, közben a Balatonban gyönyörködtünk, hihetetlen megnyugtató érzés.”


A közös programból a focizás semmiképp sem maradhatott ki, a fiúk megőrülnek a labdarúgásért. Zsombor a Realnak, Bulcsú a Barcanak drukkol – Siófokon egymás ellen játszottak. „Foci után jött a csobbanás Lillával és a srácokkal, hiszen még nem volt alkalmunk olyan medencében úszni, ami a tótól pár lépésnyire helyezkedett volna el. Aztán a gyerekek hintázni mentek az apartmanokhoz épített játszótérre, mi pedig hátradőltünk és csak figyeltük az önfeledt tombolásukat.”


Mint olyan sokan mások, a népszerű házaspár is nagyon kellemes emlékeket őriz a Balatonról. Polyák Lilla erről így mesél: „Rendszerint a családi nyaralónkba jártunk a szüleimmel, aztán később Zsolttal bemotoroztuk a tó környékét. Megismerkedésünk előtt azonban a férjem sokat bulizott a déli parton, sőt utcazenészként is kipróbálta itt magát. Már csak a sok emlék miatt is nagy örömmel fogadtuk el barátaink meghívását, úgy érzem, ez nem csak az ő Álmaik nyaralója itt Siófokon. Gyönyörű hely, és ami nekünk nagyon fontos, gyermekbarát. Nagyszerűen éreztük magunkat, és titokban remélem, hogy meghívnak újra.”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése