2014. május 8., csütörtök

Ő a világ legszebb kislánya

Szilágyi Maja lett a világ legszebb kislánya

Korosztályában első helyezést ért el Szilágyi Maja a törökországi Festival Model & Talent World nevű gyermekszépségversenyen. Két másik magyar induló is volt.

Április 21-28. között került megrendezésre a törökországi Antalyában a világ egyik legrangosabb gyermekszépségversenye, a Festival Model & Talent World, amelyen 16 ország összesen 44 indulója vett részt. Magyarországot három versenyző képviselte: a 9 éves Szilágyi Maja, aki korosztályában első helyezést ért el, a 14 éves Hajdu Evelin, aki korosztályában harmadik lett, valamint a 17 éves Amanda, aki második lett és egy különdíjat is elhozott.

"A lányom alig egy éve kezdett komolyabban foglalkozni modellkedéssel, de már kiskora óta imád pózolni. Ez, és az idegenektől és ismerősöktől kapott sok dicséret ösztönzött minket arra, hogy nevezzünk a versenyre. Úgy tűnik, hogy megérte, nagyon büszke vagyok rá az első helyért" - nyilatkozta meghatottan Szilágyi Annamária, Maja édesanyja.

Hasonlóképp örült kislánya harmadik helyezésének Flaskár Zsuzsanna, a 14 éves Hajdu Evelin édesanyja. "Azt mondta a lányom, hogy ez a verseny egy életre szóló élmény lesz számára. Nagyon élvezte az elsőtől az utolsó pillanatig. Főleg annak örült, hogy rengeteg új embert ismerhetett meg és használhatta a nyelvtudását. Elmondhatatlanul büszke vagyok rá, csupa jó élménnyel tértünk haza."

A korosztályában második helyezést elért 17 éves Amanda idén indult utoljára gyermekszépségversenyen. "Már 4 éves korom óta rendszeresen versenyzek. Eleinte a mamám ötlete volt, hogy jelentkezzek, aztán én is rákaptam az ízére. Már több száz fotózáson és versenyen vettem részt, köztük külföldieken is. Jövőre azonban már 18 éves leszek, így továbblépek a felnőtt versenyek világába. Nagy vágyam, hogy fotómodellként helyezkedjek el."

A Festival Model & Talent World nemzeti igazgatója szerint az egész ország büszke lehet a lányok által elért eredményekre. "Ezen a megmérettetésen tilos volt a lányok sminkelése, mindenki a lehető legnatúrabb módon mutatta meg a szépségét és a tehetségét. Így talán még nagyobb eredmény, hogy idén ismét bebizonyítottuk: nem csak felnőtt, hanem gyermek kategóriában is szép eredményeket tudunk elérni. Nagyon büszke vagyok a három kislányra, remekül helytálltak" - mondta Bartalovics Ildikó, aki hozzátette: legközelebb a június 25-29. között rendeznek Magyarországon gyermekszépségversenyt Little Miss Hungary néven. Innen egy világversenyre való kijutás lesz a tét.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése