A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dirty Slippers. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dirty Slippers. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 19., péntek

Nem állhatott színpadra a magyar együttes - így mentették meg a bulit

Ugye neked is egyre ismerősebb a gyulai Dirty Slippers zenekar? Nem csoda, ha így van, hiszen a csapat egyre népszerűbb: új lemezük, a Közel Hozzád két hete jelent meg, és egyből a MAHASZ eladási listán nyitott. A fiúk 2 hete feszített tempójú albumbemutató turnéjukat járják, ami kapcsán vasárnap este Gyulán, a Rendezvény Téren léptek volna fel. Azonban akadt egy kis probléma.

Délutáni heves esőzések mellett zajlott a Séta a Mellrák ellen esemény a fürdővárosban, melyre a rossz idő ellenére is szép számmal mentek ki a városlakók. Már a megnyitóra kilátogatott a zenekar is, ahol felmérték a terepet, interjúkat adtak és készültek az esti fellépésre.

Majd a délutánt a városban töltötték a fiúk pár vidéki rajongójukkal, akik a nyereményük értelmében egy közös estebédet nyertek a srácokkal. Ezek után, mire a zenekar visszatért a helyszínre, már egy elbontott hangtechnikával és fénytechnikát is nélkülöző színpaddal találták magukat szembe. A rendezvény szervezői és a zenekar legnagyobb megdöbbenésére így nem volt alkalmas a színpad a fellépésre.

"Olyan nincs, hogy egy Dirty Slippers koncert elmaradjon! Főleg Gyulán nem! Éppen ezért bevártuk a kedves koncertre látogatókat és átirányítottunk mindenkit a próbatermünkbe, ahol szerencsére adottak a körülmények egy koncert lebonyolításához. Meg is vendégeltük a rajongóinkat, akikkel hajnalig mulatoztunk. Azt hiszem, egy zenész nem teheti meg, hogy lemondjon egy koncertet, nagy szerencsénk, hogy mindez Gyulán történt és alkalmazkodtunk körülményekhez. Mindenkit kárpótolni tudtunk és talán egy belsőségesebb, közvetlenebb élményben lehetett részük, mindazoknak, akik ellátogattak a koncertre. Jó páran jöttek a környező településekről is, s találkoztunk egy úriemberrel is, aki egy hajléktalan szállón él és azt mondta, neki erőt ad a zenénk és érzi, hogy ki fog lábalni a gödörből" - mesélte Lobó-Szalóky Lázár.

És íme, a zenekar lemezének fotója, szerintem tök jól néz ki: 


2012. augusztus 28., kedd

Beteg gyerekeknek segít a magyar együttes

A Dirty Slippers együttes folyamatosan nemes célt tűz ki maga elé: a zenészek rengeteget jótékonykodtak, többek között a méhnyakrák-ellenes küzdelem nagykövetei lettek Magyarországon 2009-ben. Erről szól az első videoklipes, Élned kell című daluk is.

A fiúk azonban meg sem álltak: 2011 óta önálló Suliturné programjukkal járják a hazai és külföldi oktatási intézményeket, eddig több mint 60 iskolát látogattak meg.

A gyulai gyökereket büszkén vállaló és hirdető együttes a nyár utolsó nagy szabadtéri koncertjét itthon adja, és a teljes mértékben saját szervezésű jótékonysági fellépésre várnak minden bulizni és adakozni vágyót. A koncert ugyanis azért jött létre, hogy adományokkal segítsék a beteg gyermekeket. A zenekartagok mindenkit arra kérnek, hogy a feleslegessé vált holmikat hozzák magukkal az augusztus 30-ai, gyulai koncertre.

„Amennyiben rendelkeznek feleslegessé vált ruhákkal, játékokkal, kérjük, hozzák magukkal a koncertre, és helyezzék el a színpad melletti gyűjtődobozokban” – kéri a lakosságot Lobó-Szalóky Lázár, az együttes énekes-gitárosa.

A fiatal banda egyébként a "Hang vagy Jel" cmű dal sikerei után új videoklippel jelentkezik. Ezúttal nem egy érzelmes dalhoz, hanem épp ellenkezőleg, egy szakítós, ironikus, beszólogatós szerzeményre esett a választás. Az enyhén erotikus utalásokkal tarkított kisfilm főszereplői Varga Alexa (az idei Playmate of the Year verseny győztese), Nyéki Noémi Virág (az idei Playmate választás döntőse), valamint Török Korinna (A Tv2 Szépségkirálynő 2011-es szériájának döntőse). A képkockákon a 19. századi úri-cseléd viszony elevenedik meg, a zenekar frontembere, Lobó-Szalóky Lázár a kor macsója, a gyönyörű vörös bárókisasszonnyal (Török Korinna) megunja az ellaposodó szerelmi kapcsolatát, ezért a kedvese cselédjeinek kezdi el csapni a szelet.

A Dirty Slippers tehát egy igazán nemes cél érdekében zárja a nyarat, ősztől pedig izgalmas meglepetésekkel és fergeteges koncertekkel várja a rajongókat!