A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar zene. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar zene. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 26., csütörtök

Akusztikusan szól a V.U.K.

Különleges helyszínen zárja a novembert a Volume Under Kontroll zenekar – advent első hétvégéjén a Brody Studiosban adnak akusztikus koncertet, ahol a dalok olyan hangszerelésben hangzanak majd el, ahogy eddig nem hallhattuk őket.

November 28-án egy igazán rendhagyó koncerten mutatják meg a Fekete testvérek, hogy saját dalaik ilyen hangzásban is jól tudnak működni. A koncertnek a Brody Studios ad helyet, ami egy privát, tagsági alapon működő művészeti klub, ami napközben kávézóként, este pedig étteremként, koktélbárként, valamint klubházként funkcionál a hét immáron hat napján.

– Szerettünk volna egy olyan helyszínt keresni a mostani fellépésünknek, ami egy plusz ízt ad a produkciónak. A Brody Studios a maga egyedi miliőjével, főleg így advent első hétvégéjén úgy éreztük, egy jó döntés lehet a részünkről – árulta el a család legidősebb tagja, Fekete István, aki eddig a The Carbonfoolst is erősítette gitárosként, most viszont a családi zenekarra koncentrál testvéreivel együtt.


– A Cseh Tamás Program támogatásának köszönhetően elkészülhetett az első lemezünk, de már dolgozunk az új dalokon. Ebben az évben ez a mostani lesz az utolsó fellépésünk, így mindenképpen valami extrával szerettük volna meglepni a közönségünket, s megmutatni egy másik oldalunkat is. A koncert első felében saját dalok hangzanak e, a másodikban a kedvenc előadóinktól játszunk feldolgozásokat. Reméljük, sokan el is jönnek, aztán pedig kis pihenőre megyünk, de nem tétlenkedünk eközben sem.

November 28-án tehát ismét a zene kap fő figyelmet a klubban, ugyanis a Room Sessions rendezvénysorozat keretén belül lesz hallható a Volume Under Kontroll. A hely tagsági alapon működik, így a belépés díjtalan, viszont regisztrációhoz kötött, amit a studios@brodyhouse.com címen tudnak megtenni azok, akik eljönnének ezen a szombat estén.

Room Sessions #53 – V.U.K.

Időpont: 2015. november 28. 21:00

Helyszín: Brody Studios (1064 Budapest, Vörösmarty utca 38.)

Regisztráció: studios@brodyhouse.com

Tagok:

ifj. Fekete István – gitár, ének

Fekete Zoltán – basszusgitár, ének

Fekete János Jammal –  dob, beatbox, ének

Fekete Mátyás – gitár, ének

id. Fekete István – trombita

Esemény: 

https://www.facebook.com/events/190233694645187/

Facebook:

https://www.facebook.com/volumeunderkontroll/?fref=ts

https://www.facebook.com/BrodyStudios/?fref=ts

Volume Under Kontroll – Hazudnak rendületlenül

https://www.youtube.com/watch?v=OvMF9tgJd4U

A sajtóanyagért köszönet Rosta Nikolett Napsugárnak! :)

Új dallal jelentkezik a Klipszemle győztes Belau

Aki ismer, tudja rólam, hogy szívemen viselem a magyar tehetségek sorsának alakulását - jöjjön most egy sajtóanyag a Klipszemle győztes Belauról, akiknek nagyon drukkolok. :)

Új dallal jelentkezik a Klipszemle győztes Belau

A Belau Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a hazai zenei életben. Kedves Péter egyszemélyes projektje különdíjat kapott a Klipszemlén, több rádió játssza, és számos külföldi médium is pozitív kritikával illette. A Distant Bay című vadonatúj dal az előzőhöz hasonlóan könnyed, tengerparti hangulatot idéz.

A Belau megjelenésével pár hónapja egy izgalmas színfolttal bővült a hazai zenei paletta. A friss zenei projekt világában az elvágyódás és az örökké reményteli hangulat találkozik az aktuális elektronikus zenei alapokkal. Az egyszemélyes vállalkozás célja, hogy gondolatban napsütötte helyekre kalauzolja a hallgatót.

A Belau új dalában ezúttal is a tehetséges és egyedi hangú énekesnő, Hegyi Dóri működött közre. A Distant Bay a formációra jellemző hangvételben fogalmazza meg, hogy igyekezzünk megélni a pillanatot és ne azt keressük, hogy mi történt a múltban.

„Az Island of Promise megjelenése óta rengeteg pozitív visszajelzést kapott a projekt. A Klipszemle különdíjjal jutalmazta munkánkat, emellett a HBO Aranyélet című sorozatának betétdalai között is helyet kaptunk. Remélem a Distant Bay is hasonló sikereket ér el. Folyamatosan új ötleteken dolgozom, már folynak a debütáló lemez munkálatai, lassan összeáll a zenekaros élő műsorunk is, illetve januárban érkezik egy remix ep az első dalból – mondta Kedves Péter, a Belau megálmodója.

Az élőben négyfős formációvá bővülő projekt első koncertjét január 27-én adja az A38 Hajón, az amerikai Com Truise társaságában. A Belau első konceptlemeze, amely a mediterrán életérzést idézi, előre láthatólag szeptemberben lát napvilágot.

A dalt itt tudjátok meghallgatni, szerintem nagyon fülbemászó lett. :)

2015. július 30., csütörtök

Szeretnéd, hogy a Magna Cum Laude a Te otthonodról énekeljen?

Bizony, amit a címben olvashatsz, az valósággá válhat, ugyanis a Magna Cum Laude új kezdeményezésének értelmében most bárki pályázhat arra, hogy az együttes dalt írjon a számára legkedvesebb település szépségeiről.

A zenekar nemrég Gyula szépségeit öntötte dalba, de most egy hazai sörmárkával közösen elhatározták, hogy ősszel egy új szerzeménnyel kedveskednek rajongóinak - arra kérik az őket kedvelőket, hogy küldjenek képeket, videókat saját szülő vagy lakóhelyükről és mutassák be miért az a hely számukra a legjobb otthon.

Ha valaki kedvet kapott arra, hogy szülő-, lakóhelye szerepeljen a Magna Cum Laude Legjobb otthon dalában, akkor a pályázati anyagokat, képeket és videókat a www.aranyfacansor.hu/alegjobbotthon oldalra tölthetik fel az, ahol további információ és játékszabályzat is elérhető. Az öt legjobb pályaművet a Magna Cum Laude tagjai választják ki augusztus végén – ezekből pedig egy közös dal készül majd a közeljövőben.

Kezeket fel, "ki az, aki mégis"... jelentkezik? :)

2014. április 29., kedd

Megvan az idei első VIVA Comet győztes!

A VIVA Comet győzteseket minden évben érdeklődve várom, és szerencsére az utóbbi két évben úgy alakult, hogy mindig a helyszínen követhettem figyelemmel a gála eseményeit, ami - szerintem - még nagyobb és hangosabb élmény, mintha itthon néztem volna. :) Nos, az idei győztesekre még várni kell - kicsit több, mint egy hónap van még hátra a gáláig... azaz bocsánat, egy győztes kiléte már nem titok, nézzétek csak!

A Hooligans az első idei Comet győztes

A pop-rock együttes kapja 2014-ben a VIVA Comet „Magyar Könnyűzenéért” díjat

Kilencedik alkalommal adja át hazánk vezető zenecsatornája, a VIVA a „Magyar Könnyűzenéért” Comet-gömbjét, amelyet olyan énekesek és zenekarok nyerhetnek el, akik legalább 10 éve pályán vannak és kiemelkedő teljesítményt nyújtottak ez idő alatt a könnyűzenében. 2014-ben a legendás Hooligans kapja a VIVA Comet első díját, akik ezzel illusztris társasághoz csatlakoznak: az elmúlt években a gála egyik legjelentősebb gömbjét többek között olyan zenészek hódították el, mint a Tankcsapda, az Anima Sound System, vagy éppen Ákos.

A nők megőrülnek értük, a fiúk pedig a huligánokat utánozzák, hogy Kiss Endiék helyett vihessék haza a csajokat - a Hooligans az a pop rock zenekar, amelytől minden anya félti a tini lányait A négytagú együttes vidékről indult, de gyorsan meghódították az egész országot. Hogy mennyire? A zenekar 18 éves fennállása alatt több mint 1000 koncertet adott, értékesített lemezeik száma átlépte a 100 ezres példányszámot, rajongói bázisuk pedig közel 200 ezer embert számlál.


A zenekar olyan országosan ismert sikerdalokat készített eddig, mint a „Királylány” „a „Játszom” „Félember”, vagy a „Szabadon”. A formáció albumai közül eddig nyolc lett aranylemez és egy platinalemez, 14 rádiós slágerükkel pedig megkerülhetetlen tényezőkké váltak a magyar popkultúrában. Csipáék eddig több mint 30 videoklipet készítettek, amelyek a VIVA TV-ben is rendszeresen szerepelnek.

2014-ben kiemelkedő teljesítményéért a Hooligans kapja az idei első VIVA Comet-gömböt, a „Magyar Könnyűzenéért” díjat. A nyolc aranylemezes és egy platinalemezes együttes ezzel 2004 és 2007 után harmadszor kap Comet-díjat.

„Ez a díj koronázza meg mindazt, amiről álmodtunk már gyerekként a próbateremben. A Hooligans 18 éve tevékenykedik, de már 35 éve van hangszer a kezünkben és reméljük, hogy 18 év múlva is folyamatosan koncertezve, dalokat szerezve, albumokat megjelentetve tudunk újra köszönetet mondani a közönségnek és a szakmának." – mondta a Hooligans frontembere, Csipa.


A 14. VIVA Comet gálán, június 11-én a Papp László Budapest Sportarénában ünneplik meg az elmúlt év zenei legjeit egy nagyszabású, látványos show keretében, ahol természetesen a Hooligans is fellép. A díjátadó nemzetközi sztárvendégei Inna és Ola, akik exkluzív show-val készülnek, ezen kívül élőben lép fel Fluor, a Halott Pénz, Diaz, a New Level Empire, Majka és Curtis, Ganxsta Zolee & Dynamic, a Punnany Massif, BLR, Tóth Gabi és Király Viktor is. Jegyek április 30-ig kedvezményesen, 3500 forintért válthatók. Természetesen azok, akik nem követhetik a helyszínen a Cometet, a VIVA képernyőjén idén is élőben láthatják az eseményt.

2013. szeptember 1., vasárnap

Új magyar zenekar alakult

Mindig öröm számomra, ha jó hírekről, újdonságokról, és/vagy zenei csemegékről számolhatok be nektek. Nos, most mindez együtt érvényes, ugyanis új magyar zenekar alakult. Én már egy ideje tudom, de hallgattam róla - mostanáig. :) A srácok izgatottak, szerintem legalább annyira izgulok én is, hogy milyen lesz a fogadtatás, az első visszajelzések, fellépések, felkérések... de lássuk, pontosan miről, kikről is van itt szó. :)


2013-ban megalakult a Csákvári Laca dalait játszó alternatív rock zenekar, a Csákvári Laca Band – Biográfia

A zenekar:
Csákvári László- ének, gitár,
Balikó Tamás- bass, 
Csákvári Gábor- gitár, 
Kovács Gergely- dob 


Az alternatív rock zenekar 2013 nyári időszakában alakult, mely zenekartól az igényesség fogalmát kimerítve, általuk kedvelt külföldi dalok feldolgozását is hallhatjuk, mint például: The Police, Sting, Goldplay, The Cranberies. 

A zenekar tagjai más, közösen éltető zenekarból (Room Service - Bryan Adams Tribute, Station) már jól összekovácsolódva, egymás ötleteit fülre való párhuzamokkal tudják kiegészíteni, így alkotva a repertoárt. Mindenféleképpen lemásolhatatlan, sajátos megoldások képleteit emelik a hallgatóság elé. A dallamos, és koránt sem snassz dalok nagyon sok mondanivalót kívánnak átadni az idősebb és az ifjabb korosztálynak egyaránt, akárcsak a Csákvári Laca Band tagjai által kedvelt külföldi előadók dalai.

A zenekar az utóbbi pár hónapban minden szabadidejét feláldozva arra törekszik, hogy a bemutatkozás, határozottságra, komolyságra és profizmusra valljon. Ezt mutatja, hogy a szeptemberben elkészülő stúdiómunkálatok és videoklip segítségével osztható lesz a zenekar munkássága a közösségi oldalakon. A dekoratív dallamokat Laca, minden bizonnyal úgy alkotta meg, hogy teljességgel kizárt annak a lehetősége, hogy ne barátkozzon velük a közönség, amely részesen kiegészül Ifj. Gál Péter tollából származó impozáns mondataival.


A fülbemászó, kicsit funky kicsit pop-rock stílust képviselő zenekart 2013. október 5-én lehet húrok közé csapva meglesni a BackStage Pub-ban 20:00-órás kezdéssel, ahová mindenkit sok szeretettel vár a zenekar!

Fotók: Facebook, infók: A zenekartól :)

2013. március 14., csütörtök

Nevet változtat a Budapest Bár

Néhány hete jártam először a Budapest Bár Mulatóban, és tényleg csak azt bánom, hogy nem néztem be előbb. A hely ugyanis szép, kulturált, mosolygós személyzettel és udvarias vendégekkel. Ami pedig számomra a legmeglepőbb: a 21. században is vannak még olyan klubok, mulatók, ahol mindenki táncol. De tényleg. :)

Ami miatt írok róluk, és amiért most születik ez a kis bejegyzés, az az, hogy március 1-től nevet változtatnak: ismét New Orleans Music Club (röviden: New Orleans Club) néven várják majd a vendégeket a 6. kerületben, a Lovag utca 5 szám alatt. Ha nem voltatok még, az Oktogontól vagy az Operettszínháztól sincs messze... :)

A már korábban felvázolt műsorkoncepcióval összhangban lesznek új, saját szerkesztésű műsorok, érdekes, egyedi előadások is, de a főszerep továbbra is a zenéé és főleg a táncos estéké marad.

A következő ilyen esemény Gájer Bálint estje lesz, ahol swing örökzöldek és jazz-sztenderdek biztosítják a zenés-táncos este romantikus hangulatát. Michael Bublé saját szerzeményei és feldolgozásai (Queen, George Michael, Ray Charles) mellett felcsendülnek azok a dalok is, melyeket Bálint a The Voice tehetségkutatóban énekelt (szerintem a Skfall nem fog kimaradni... ;)), illetve a Group'N'Swing zenekarral előadott szólódalok is hallhatóak lesznek.

Március 16-án fellép a Garamy Funky Staff, 20-án pedig Eszenyi Enikő előadóestje kerül megrendezésre, "A gyönyörben nincs középút" címmel. Ugye, jól hangzik? ;) 22-én este a Ladánybene 27 biztosítja a jó hangulatot, 27-én pedig a Stand Up Brigádé a színpad: Erdei Sándor (Rokker Zsolti), Varga Ferenc József és Ürmös Zsolt gondoskodnak majd arról, hogy a nevetés ne maradjon abba. :)

A New Orleans Club sajtóközleménye szerint fő céljuk, hogy megőrizzük a pesti kabaré több mint 100 éves hagyományait, ami remélem, még sokáig sikerülni fog nekik.

További infók, jegyinfók, meg minden, amire kíváncsiak vagytok a mulató weboldalán található meg.


2012. december 9., vasárnap

Karácsonyvárás a Jazz And More-ral

Múltidézés, karácsonyvárás, vetítés, az elmúlt 12 év felejthetetlen pillanatai - és persze egy emlékezetes koncert, melyen egyszerre szólalnak meg a tiszta hangok. Ez nem más, mint a Swinging Bach Singers + Jazz And More 12 éves kórustalálkozója a RaM Colosseumban.

A különleges rendezvényre jegyek még válthatók, de információim szerint nagyon kell ám sietnetek, ha még szeretnétek bejutni, mert már csak néhány darab belépő van. Szó szerint. :) Szóval hajrá... higgyétek el, érdemes! ;-)))

Az est fényét sztárvendégek emelik még tovább, és lesz egy meglepetés vendég is, egy nagyon kellemes hangú úriember, aki egy szívhez szóló dalt énekel majd a kórussal...

Részletek a Facebookon, vagy alant, a rendezvény plakátján.


2012. december 6., csütörtök

A gyermekekért zenélnek

Még karácsony előtt szeretnél részt venni egy olyan rendezvényen, ahol nemcsak jól szórakozol, hanem a koncertjegyed árával segítesz is? Akkor ismerd meg a Zenéljünk a Gyermekekért elnevezésű jótékonysági zenei est programját, és segíts te is!

A rendezvény helyszíne:
A Barba Negra Music Club, amely majdnem ezer fő színvonalas szórakozását és kiszolgálását tudja biztosítani, a budapesti Prielle Kornélia utca 4. szám alatt.

A rendezvény tervezett programja - december 22-én este:
17.00 óra - Kapunyitás
17.30 óra - Hivatalos megnyitó – Takácsné Stalter Judit az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnökének beszéde.
18.00 óra - a Terasz zenekar koncertje (Hajagos Andrea televíziós műsorvezető és zenekara)
19.00 óra - Hrutka Róbert és Tompos Kátya Akusztik Duett zenekar koncertje , vendég Kálloy Molnár Péter
20.00 óra - Rovers zenekar koncertje
21.00 óra - Oláh Ibolya koncertje
22.00 óra - a Hendrix Reload zenekar koncertje
23.00 óra - a Balkán Fanatik zenekar koncertje
02.00 óra - DJ zenei levezetés, kapuzárás


Az igazolás (koncertjegy) tulajdonosa 2.000Ft, 5.000Ft, 50.000Ft-tal támogatja az alapítvány céljait, ezért szeretettel várjuk a koncertre.

Információk és értékesítés: 061/299-0422 vagy info@dgy.hu

Jegyek kaphatóak a recepciónkon minden nap 08:00-23:00 óra között.
További információk a Facebookon vagy az esemény hivatalos oldalán

2012. november 20., kedd

Különleges koncertet hoz a Mikulás :)

Van már programotok december 6-ára? Még nincs, de szívesen meghallgatnátok egy különleges koncertet aznap este? Akkor írjátok be a naptáratokba Rákász Gergely "Christmas Magic" címre keresztelt előadását.

Mutatom is az esemény plakátját:


Az orgonamuzsika mellett az ünnepi hangulat és rövid zenetörténeti mesék is garantáltak, amik a művész előadásában mindig érdekesebbek, mint amire általános iskolás énekóráinkról mindannyian emlékezhetünk... :)

A legutóbbi koncerten én is hallhattam, hogy Gergő tényleg úgy mesél Händel, Vivaldi, Debussy, Csajkovszkij vagy Bach életéről, eredményeiről és pályafutások legfontosabb pillanatairól, mintha ő maga is ott lett volna velük, ezáltal minket is "beleránt" a zenetörténelembe. De olyan jól csinálja, hogy ezt senki nem szokta felróni neki... :)))

A koncert időpontja és helyszíne még egyszer: december 6., csütörtök 19 óra, Budapest, XIII. Pozsonyi úti Református Hálaadás templom. 

Jegyek kaphatók a TicketPortal és az InterTicket hálózatában, valamint online, Rákász Gergely weboldalán.

2012. november 14., szerda

Összefognak az X-Faktor sztárjai

Szereted az X-faktorosokat, és szívesen elmennél egy olyan ingyenes rendezvényre, ahol őket hallgathatod, ráadásul az egészséges életmóddal is közelebbi kapcsolatba kerülhetsz? 

Akkor itt egy szuper program vasárnapra! Wolf Kati, Janicsák Veca, Kocsis Tibi, az Alma együttes , Kolompos együttes, a Csillagszemű táncegyüttes, az idei X-Faktor sztárjai és Strokes is fellépnek november 18-án a Syma Csarnokban az Egy Csepp Világnapon. 




A rendezvényen egész család számára a szórakozásé és az egészséges életmódé a főszerep, és ahogy az előbb is írtam, teljesen ingyenes. Nos hát, kivel találkozunk vasárnap a Symában? Ugye jöttök? :)

2012. november 6., kedd

Ötödik érzék

Szeretitek Zséda zenéjét? Bevallom, rám mindig erős hatással van, akár a rádióban hallom meg a dalait, akár egy-egy rendezvényen. És most itt az új stúdióalbuma, az Ötödik érzék.

Mutatom a borítót:


A ma kapott sajtóközlemény szerint négy év várakozás után, 2012. november 9.-én, Ötödik érzék címmel kerül a boltokba a szólókarrierjének 10 éves jubileumát ünneplő Zséda ötödik nagylemeze.

Az ötös a kreativitás, a játékosság, a szenvedély száma a számmisztikusok szerint. És valóban. Zséda ismét egy sokszínű, izgalmas, éveken át kiérlelt, tökéletesen mai zenei anyaggal áll a közönség elé. Ha még mindig az iskolapadban ülnénk, ez az album valószínűleg ötöst érdemelne.


A korongra 12 vadonatúj Zséda dal került fel, ezek között van duett Majkával, akit mindenki ismer, és van Dévényi Ádám feldolgozás, akit talán kevesebben ismernek, de akinek elképesztően intellektuális szövegei a mai napig képesek a lélek legmélyéig hatni. Van a könnyeinket kérő ballada, és van csajos bulis nevetős dal. Zséda lelkének minden színét felfedi a zene segítségével, egy szenvedélyes nő rengeteg arcát mutatja meg azoknak, akik meghallgatják az Ötödik érzéket.

Zséda így beszélt új albumáról:
„Nekem fontos, hogy időről időre elkészítsem egy- egy korszakom lenyomatát. Hogy dalba fogalmazzam mindazt, amit az életről, a szerelemről, a körülöttünk lévő világról gondolok. Számomra nagyon fontos a lemez egysége. Minden dalnak helye és célja van, minden dal egyformán fontos nekem valamiért.”

A lemez sokszínűségét az a néhány dal is jól mutatja, melyek már az album megjelenését megelőzően a rádiókba kerültek. A Legyen úgy! egy igazi mainstream sláger a nyári fesztiválok nagy kedvence volt, de film noire hangulatú Más Világ is nagyon gyorsan megtalálta az utat a hallgatókhoz.

Az Ötödik érzék elkészítésében az eddigi Zséda albumokhoz hasonlóan, a hazai könnyűzene tehetséges szerzői közreműködtek: Létray Ákos, Moldvai Márk, Rakonczai Viktor és ifj. Malek Miklós mellett Szirtes Edina „Mókus” is készített dalokat az új albumra.

„Akik ismerik a lemezeimet, tudják, hogy a tökéletes szövegek mindig nagyon fontosak voltak számomra. Szeretek és akarok magyarul énekelni. Hiszek abban, hogy nekünk, akik magyarul álmodunk, a zenében is magyarul kell eljuttatnunk az érzéseket a gondolatokat a közönséghez. Hálás vagyok a szövegíróimnak, hogy segítenek nekem megtalálni azokat a szavakat, melyekkel legkönnyebben árad a zene.”

Geszti Péter, Valla Attila, Szabó Ági, és Orbán Tamás voltak azok, akik az Ötödik érzék szövegeit papírra vetették.

„Vannak varázslatos számok. És van számos varázslat. Csak sokszor nem vesszük észre. Pedig csak egy kicsit kellene feljebb emelni a fejünket vagy a dolgokat mélyebben látni . Nem mindegy, hogy valami 1 vagy 2 vagy 5 vagy 10. Hogy nagyon nagy a különbség a páros és páratlan között.

A boldogság.

10 éve annak, hogy Zsédaként énekelek Nektek és azóta mind az öt érzékemmel a zenére koncentrálok. 5 éve annak, hogy megszületett Nimród, és vele a hatodik érzék. Köszönöm a Szeretteimnek és az Alkotótársaimnak, hogy újra és újra hozzásegítenek ahhoz, hogy ne felejtsek el egy dolgot… érezni. Van számos varázslat. Nekem ez a lemez. Szívből kívánom, hogy Neked is az legyen!”

A lemez mellett 2012. novemberében az énekesnő második kalendáriuma is megjelenik az Alexandra kiadó gondozásában, Zséda 2013, Utazz velem! címmel.


2012. október 21., vasárnap

Ismerd meg a magyar Bryan Adamst

Amikor először láttam Csákvári Lacát, egy pillanatra összezavarodtam. Színpadon állt, gitárral a kezében, és olyan ismerősnek tűnt... persze, hiszen Bryan Adamsre hasonlít. És mint együttese, a Room Service - Bryan Adams Tribute band koncertjén kiderült, nemcsak külsőleg, hanem a hangja is.

Egyik kedvenc Bryan Adams dalom, a Have You Ever Really Loved a Woman így szól az ő előadásukban - épp annyi érzelemmel, amennyi ebben a dalban van, mert benne kell, hogy legyen.


Ha most ismerősnek találjátok Lacát, az nem véletlen: korábbi megasztáros, az ötödik szériában szerepelt, amiről szintén találhattok videókat a YouTube-on, ha rákerestek a nevére.

De a fent említett koncertre visszatérve, kellemes meglepetést ért, amikor megismerkedtünk. Arra számítottam, hogy majd Bryan Adams munkásságáról csacsogunk, és néhány udvarias mondat után elköszönünk egymástól, de nem így történt: Laca nagyon kedves, közvetlen és mosolygós volt, pedig a közönség gratulációi igencsak kimerítethették, mire eljutottunk a kézfogásig. :) Nem tudta, hogy újságíró vagyok, ezt csak jóval később árultam el neki. Ő viszont örömmel újságolta, hogy saját számokat énekel és ír is, ezek közül szeretnék most nektek is megmutatni néhányat.

Legelőször ezt a dalát hallgattam meg, a címe, Mikor van az... a dal szerintem nagyon izgalmasan épül fel: lassan indul, majd gyorsul, aztán a végére ismét lelassul. Komolyabban nem értek a zenéhez, csak azt tudom megmondani, mi az, ami tetszik. És ez az. :) Ja, és még mondanivalója is akad... itt tudjátok meghallgatni.

A Valahol című dala kicsit rejtélyesebb, és sötétebb képi világot varázsol elénk, de ezt is ajánlom nektek: ide kattintva tudjátok meghallgatni.

A Szólj még hozzám volt az a dal, amit többször is végigjátszottam, és bizony megkönnyeztem. Jó, nem vagyok egy Keresztes Ildikó, de akkor bizony meghatódom, ha egy dal, pontosabban egy-egy jó zene megfelelő üzenettel elér a lelkemhez...

És a legnagyobb kedvencemet hagytam utoljára, aminek a klipjét most szerencsére be tudom illeszteni (az előbb nem akart sikerülni). A címe: Tiéd a nap és az éj. Többet nem is szeretnék fecsegni. Hallgassátok, és ha tehetitek, menjetek el egyszer meghallgatni Lacát és zenekarát. Csak mert nagyon jók, szerények, aranyosak... és nagyon megérdemlik. Szerintem. :)


Egy kis segítség a koncertre járóknak: itt tudjátok megnézni és lájkolni Laca, illetve a Room Service együttes oldalait.

http://bryanadamstribute.net/
https://www.facebook.com/pages/Cs%C3%A1kv%C3%A1ri-L%C3%A1szl%C3%B3-Laca-/206989165986200
https://www.facebook.com/pages/ROOM-SERVICE-Bryan-Adams-tribute-band-Hungary-/164898484460?fref=ts

2012. október 19., péntek

Nem állhatott színpadra a magyar együttes - így mentették meg a bulit

Ugye neked is egyre ismerősebb a gyulai Dirty Slippers zenekar? Nem csoda, ha így van, hiszen a csapat egyre népszerűbb: új lemezük, a Közel Hozzád két hete jelent meg, és egyből a MAHASZ eladási listán nyitott. A fiúk 2 hete feszített tempójú albumbemutató turnéjukat járják, ami kapcsán vasárnap este Gyulán, a Rendezvény Téren léptek volna fel. Azonban akadt egy kis probléma.

Délutáni heves esőzések mellett zajlott a Séta a Mellrák ellen esemény a fürdővárosban, melyre a rossz idő ellenére is szép számmal mentek ki a városlakók. Már a megnyitóra kilátogatott a zenekar is, ahol felmérték a terepet, interjúkat adtak és készültek az esti fellépésre.

Majd a délutánt a városban töltötték a fiúk pár vidéki rajongójukkal, akik a nyereményük értelmében egy közös estebédet nyertek a srácokkal. Ezek után, mire a zenekar visszatért a helyszínre, már egy elbontott hangtechnikával és fénytechnikát is nélkülöző színpaddal találták magukat szembe. A rendezvény szervezői és a zenekar legnagyobb megdöbbenésére így nem volt alkalmas a színpad a fellépésre.

"Olyan nincs, hogy egy Dirty Slippers koncert elmaradjon! Főleg Gyulán nem! Éppen ezért bevártuk a kedves koncertre látogatókat és átirányítottunk mindenkit a próbatermünkbe, ahol szerencsére adottak a körülmények egy koncert lebonyolításához. Meg is vendégeltük a rajongóinkat, akikkel hajnalig mulatoztunk. Azt hiszem, egy zenész nem teheti meg, hogy lemondjon egy koncertet, nagy szerencsénk, hogy mindez Gyulán történt és alkalmazkodtunk körülményekhez. Mindenkit kárpótolni tudtunk és talán egy belsőségesebb, közvetlenebb élményben lehetett részük, mindazoknak, akik ellátogattak a koncertre. Jó páran jöttek a környező településekről is, s találkoztunk egy úriemberrel is, aki egy hajléktalan szállón él és azt mondta, neki erőt ad a zenénk és érzi, hogy ki fog lábalni a gödörből" - mesélte Lobó-Szalóky Lázár.

És íme, a zenekar lemezének fotója, szerintem tök jól néz ki: 


2012. szeptember 20., csütörtök

Náray Erika és Kökény Attila egymást választotta

Mi történik akkor, ha egy színész-énekes számos musical szerep után találkozik a 2010 aranylemezes férfi hangjával? Egy fantasztikus duett műsor. Slágerek, ahogy eddig még soha nem voltak hallhatók. Náray Erika és Kökény Attila műsora élőzenekarral országos turnéra indul.

Fél évvel ezelőtt úgy alakult, hogy egy rendezvényen együtt énekelt Náray Erika és Kökény Attila. Akkor még nem ismerték egymást, de az őket támogatók közül mind azt mondták a közös produkció hallatán, hogy nagyon jól működtek együtt, jöhet a folytatás.

Teltek a hetek, hónapok, zenekart szerveztek és egyre többet lehetett látni őket együtt szerepelni. A hasonló zenei ízlés és a közös munka hamar meghozta gyümölcsét. Az Of Cousre együttesel megszületett egy dal, A szív zenél címmel, melyből videoklip is készült.

Olyannyira élvezték az együttműködést, hogy egyik ötlet után jött a másik, amiből összeállt a Szerelem & Szenvedély koncert anyaga, amellyel rövidesen országjáró turnéra indul a duó és természetesen zenekaruk, akik minden állomásra elkísérik őket.

A formáció szeptember 18-án az Orfeumban adott először ízelítőt koncertjéből a sajtó képviselőinek, a műsor nagy sikert aratott a megjelentek körében. Náray Erika és Kökény Attila énekelt többek között Máté Péter, R-GO, Kovács Kati slágereket, magyarul adták elő a Mambo No 5 című dalt és a Cheek to cheek-et, felcsendültek szólók is, ám egytől-egyig kicsit áthangszerelve, swinges, latinos stílusban. 

Akik pedig megszólaltatják a dalokat: Balogh László – dob, Sárközy Lajos – hegedű, Duka László – hegedű, Samu István – gitár, Radics József – basszusgitár, valamint Juhász Attila – zongora, és természetesen Náray Erika és Kökény Attila. A produkció zenei vezetője pedig Bereczki Zoltán.

A sajtóbemutatón elhangzott, hogy az új műsort teljes egészében először október 20-án, Kaposváron, majd november 16-án, Miskolcon tekinthetik meg az érdeklődők. Még ebben az évben azonban Budapestre, az Orfeumba is visszatérnek, mégpedig december 11-én. Ezen kívül az ország nagyvárosaiban mindenhol megfordul majd Náray Erika, Kökény Attila és az Of Course zenekar a Szerelem & Szenvedély produkcióval. 

Kezeket fel, ki megy el meghallgatni őket? :)