A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fotó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fotó. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 16., péntek

5 ok, hogy a legjobb fotódat megmutasd a nagyvilágnak

Most kaptál rá a fotózásra, vagy mindig is imádtad csinálni? Szerinted van egy-két egész jól sikerült – esetleg fantasztikus képed? Íme 5 ok arra, hogy megtedd a következő lépést és a nyilvánosság elé állj velük!

1, Élvezd a sikert!
A fotózás öröme mellett itt az idő, hogy a siker okozta örömbe is belekóstolj! Készíts egy folyamatosan bővíthető albumot a szerinted legjobb képeidből, kifejezetten azzal a céllal, hogy megoszd barátaid körében. Kérd meg őket, hogy hangulatjellel fejezzék ki, melyik fotók tetszenek nekik a legjobban. Hogy ösztönözd őket, a lájkolók között sorsolj ki egy személyes fotózást. Ki tudja, talán egy-két felkérés is érkezik majd tőlük!

2, Gyűjts tapasztalatokat profiktól!
Akiknek legjobban adsz a szavára, azoknak direktben is kérd ki a véleményét. Kereshetsz egy igazi mentort is, egy profi, elismert fotós, aki értékeli a képeidet. Ne sértődj meg az építő kritikán, legyél nyitott a javaslatokra. Már pusztán ettől is sokat fogsz fejlődni!

3, Méresd meg magad!
Versenyezz a fotóiddal, hiszen ma már számos hazai és nemzetközi fotópályázatot írnak ki a legkülönfélébb témákban. Ha csak egyet próbálnál ki, az legyen a „CEWE Gyönyörű világunk”, hiszen ezt a témát ösztönösen keresi az ember. Ráadásul a legjobb 1000(!) képet díjazza a szakértő zsűri. Csak online feltöltöd a képeidet és már versenyben is vagy: http://palyazat.fotokonyv.hu/beautiful-world-2016

4, Csatlakozz a közösséghez!
Sokak hobbija, szerelme a fotózás, és mint a legtöbb alkotó, szeretnék megmutatni tehetségük gyümölcsét, így jó néhány ilyen közösséget találsz a neten. Csatlakozz a legszimpatikusabbhoz, hiszen a sok oktató anyag mellett a fotósok értékelik egymás munkáját és már ez is sok tapasztalatot hozhat. Próbálkozhatsz nemzetközi közösséggel is, mint amilyen a photo.net.

5, Nincs vesztenivalód!
Csak nyerhetsz, ha mást nem, hát tapasztalatot, megerősítést, hasznos tanácsokat és kapcsolatokat a további fotós tevékenységedhez, az újabb megmérettetésekhez. De könnyen lehet, hogy konkrét dicsőséget, megbízatást is szerzel, legyél hát pozitív!


+ Mire figyelj a képkiválasztásnál?

-          Olyan képeket keress, amelyeken a témát egyedi módon közelítetted meg. Egy versenyre például több tízezer fotó érkezik, a zsűri szeme azokon akad meg, amelyek valami eredetit, váratlant, különlegest mutatnak.
-          Csak technikailag kifogástalan felvételeket válassz. Expozíció, élesség, kontraszt, ezekben nem lehet hiba. Természetesen hatásos a kis mélységélesség, de egy éles pontnak akkor is kell lennie.
-          A technika mellett a kompozíciónak van komoly szerepe. A lényeg legyen hangsúlyos, amiről semmi se vonja el a figyelmet.
-          Jó, ha egy fotó elmesél valamit. Ha története van, akkor biztos megérinti a nézőit.
-          A címválasztás is lényeges, hiszen az is azonnal felkeltheti az érdeklődést.
-          A szerkesztés még a pályázatoknál is megengedett, de nem érdemes túlzásba esni.

-          Ha versenyzel, nézd meg a korábbi nyertes fotókat, ez támpontot adhat neked is. Fontos, hogy a nevezési feltételeket is alaposan olvasd el, különös tekintettel az elvárt felbontásra.

2014. július 22., kedd

Irány a Margitsziget!

Ha a fővárosban, vagy Budapest közelében élsz, biztosan te is felfedezted már magadnak a Margitszigetet. Ugye, így van? :) Akkor biztosan te is úgy érzed, hogy nemcsak remek programokra van itt lehetőség, hanem lazításra, feltöltődésre is - nem véletlenül nevezik sokan a nyugalom szigetének... A napokban egy olyan sajtóanyagot kaptam, amit elolvasva azonnal kedvem támadt kimenni a szigetre... nézzétek, olvassátok, és találkozzunk a Margitszigeten! 


A Duna által körülölelt, ősfákkal, rétekkel, romantikus tavacskákkal ékesített zöld sziget különleges atmoszférája szinte tapintható: léleknyugtató, idegkisimító hatását érdemes megtapasztalni és minél gyakrabban élni vele.

A Duna közepén található Margit-sziget Budapest legszebb parkja, csaknem 100 hektáros területén százesztendős gesztenyefákkal szegélyezett fasorok, angol-, japán- és francia kertrészletek váltják egymást. A szigeten már a római korban is laktak, a középkorban kolostorok választották védett nyugalmát és a királyok használták vadászterületnek. Eredetileg három különálló sziget volt itt, a Fürdő- és a Festő- sziget valamint a Nyulak szigete. Ezeket vették körül közös betonozott parttal a XIX. századi folyószabályozások idején, kialakítva a sziget mai, 2,5 kilométeres hosszát. Nevét IV. Béla király lányáról, Margitról kapta, aki a tatárjárás után hálából egy Margit-szigeti kolostorba vonult.

A Margit-sziget északi végén áll az Ybl Miklós tervei alapján 1873-ban neoreneszánsz stílusban épült Danubius Grand Hotel Margitsziget szálloda – patinás, történelmi épülete, kifinomult belső kialakítása, eleganciája békebeli hangulatot sugároz. A négycsillagos superior szállodát földalatti folyosó köti össze a szomszédos gyógy-wellness szállodával. A Danubius Health Spa Resort Margitsziget igényes fürdő és gyógyrészlege a szigeten található termálkutak vizét nemzetközi hírű színvonalon hasznosítja különféle mozgásszervi betegségek kezelésére.


Gyógycentrumában úszómedencével, termálmedencékkel, jacuzzival, szaunával, gőzfürdővel várja a feltöltődésre vágyó vagy gyógyulni kívánó vendégeket. A kezelésekhez az 1000 méter mélyről feltörő 70C°-os víz gyógyító hatását használják fel iszappakolás, balneoterápia, galván kezelések formájában. A kezeléseket különösen jó hatékonysággal alkalmazzák reumatikus megbetegedések, ízületi és izomsérülések, valamint idegrendszeri, keringési és légzőszervi problémák esetén. Ugyanitt lehetőség van kozmetikai, fogászati, szemészeti, plasztikai sebészeti kezelést is igénybe venni nemzetközi színvonalon, magas szinten képzett szakembergárdával.

A kényeztető relaxációs masszázsok és frissítő wellness kezelések kínálata folyamatosan bővül. Rövid, de hatékony kikapcsolódást és feltöltődést szolgálnak a fél- vagy egésznapos DaySpa program-összeállítások. Néhány röpke óra alatt kisimulnak az idegeink, feltöltődnek energiaraktáraink, ha kipróbáljuk a méregtelenítő Aqua Detox programot, a lazító Manager programot, a gondűző Relax Pure csomagot vagy a szépítő Afrodité pakolást Kleopátra fürdővel. www.danubiushotels.hu


A fotókon Farkasházi Réka, a Danubius Bubbles Club háziasszonya szerepel.

2014. június 20., péntek

Teszt: kipróbáltam az OPI Coca-Cola kollekció trendi lakkját

Június 11-én írtam arról, hogy a hónap elejétől kapható az OPI Coca-Cola körömlakk kollekciója, és néhány napja kaptam is egy ezüst színű lakkot ebből az egyedi gyűjteményből. Kíváncsi voltam, felkenve is olyan szép-e, mint az üvegben, ezért perceken belül nekiálltam a tesztelésnek - most pedig le is írom a benyomásaimat. :)


A lakk neve, amit kaptam: My Signature is “DC” (Coca-Cola light). A termékismertető szerint, idézem: "egy kis metál, egy kis csillogás: csillámos ezüst". Ezt már az üvegcsét kívülről szemlélve is jól láttam :))) de amikor felnyitottam, és elkezdtem lakkozni a körmeimet, még jobban érvényesült a csillogás.

A lakk könnyen felkenhető, nem túlzás, hogy egy mozdulattal a helyére kerül, és egy rétegben is tökéletesen fed. Ez a márka rajongóinak talán nem újdonság, de nekem ez az első OPI lakkom, szóval nálam még működött a kellemes meglepetés... :) Ami a színét illeti, biztosan vannak, akik nem vállalnák be ezt az ezüstös csillogást, de nekem ez nem okozott gondot. Ha valaki inkább a visszafogott színeket részesíti előnyben, szerintem jó módszer lehet, ha csak a gyűrűs ujjára ken egy kis ezüstös lakkot, a többire meg mondjuk bézs vagy rózsaszín kerül. :)


Az is nagy pozitívuma, hogy gyorsan szárad, illetve, hogy amikor pár perc után belenyúltam (mert nem is én lennék, ha nem sikerült volna... :)), nem kenődött el. Azt pedig csak a lakkozás után állapítottam meg, hogy könnyű az ezüst színhez öltözni, illetve sminkelni is. Ez utóbbit persze nem kell túlzásba vinni, ha a lakk ilyen erős és határozott színű, és még csillog is. :)


Az egyedüli kérdésem, ami még nem derült ki 3 napnyi "viselet" után, hogy vajon mennyire lesz tartós ez a lakk? Mert egyelőre ott van, ahová kentem, vagyis nem jön le. Az pedig már csak hab a tortán, hogy egy kislány megdicsérte a trolin a csodaszép körmeimet... mi kell még a tökéletes boldogsághoz?! :D

Jó szurkolást mindenkinek a foci VB-re!  :)))

2014. február 13., csütörtök

Bulis Valentin nap - idén biztosan más lesz!

Előre rosszul vagy a Valentin napi őrülettől - akár van párod, akár nincs? Nos, akkor hadd ajánljak egy jó kis programot február 14-ére, ahol garantáltan nem a rózsaszín felhőké és a romantikáé lesz a főszerep, hanem a remek zenéké és a szórakozásé.

A BackStage Pub színpadán péntek este 8 után szabadul el a rock'n'roll, ugyanis színpadra lép az eLeMeN zenekar, az SLT és Csiki Andris is. Három formáció gondoskodik a szórakoztatásunkról, és persze így a változatosság is garantált. A srácok pedig azt üzenik mindenkinek, hogy a hangulat nem rajtuk fog múlni... ;)

Ezt én is tanúsíthatom, ugyanis ott voltam a keddi próbán, ami szerintem remekül sikerült - az SLT próbált, illetve a Room Service, a szombati koncertre, amiről pénteken írok majd részleteket. ;) A próbafotókat hamarosan kiposztolom, addig is kép az SLT nagy részéről - a dobos, Kokó nem fért rá a képre, amiért a próbaterem méretei és arányai okolhatóak. ;)

Szóval, a fotó:


Az eLeMentől pedig nem képet, hanem egy dalt linkelek most, ezt hallgattam tőlük utoljára:


A péntek esti koncert Facebook linkjén minden infót megtaláltok, és a zenekarokról is olvasgathattok érdekességeket a legnépszerűbb közösségi oldalon, az eLeMeN, illetve az SLT lapján is.

A koncertek este 8 után kezdődnek, a belépő pedig mindössze 600 Ft. Ott találkozunk! ;)

2014. január 16., csütörtök

A világ legszebb utazási fotói

Szeretnétek látni a világ legcsodálatosabb utazási fotóit? Akkor kattintsatok az alábbi linkre, és gyönyörködjetek. Én percek óta nézegetem a képeket, melyeket idén legjobbaknak választott a National Geographic, és nem győzök csodálkozni, hogy milyen meseszép, színekkel és csodás pillanatokkal teli világban élünk. :)

A fotókból itt találjátok a szépséges összeállítást: katt ide.

Ugye, a ti napotokat is feldobták ezek a szuper képek? :) Nekem ez volt a kedvencem - na jó, az egyik kedvencem:

2013. november 11., hétfő

Videóbeszámoló a Nickelback budapesti koncertjéről

Az elmúlt hetek, hónapok legnagyobb meglepetése volt számomra a Nickelback budapesti koncertje, méghozzá több okból is. Sokáig úgy tűnt, hiába reménykedem, hogy ott tudok lenni, ám az utolsó pillanatban - konkrétan péntek délután 5-kor - kiderült, hogy lesz jegyem. :-))) A koncert este 8-ra volt kiírva, addigra odaértünk, majd végigtomboltuk az előzenekart, a The Skillet-et (meglepően jók voltak), a Nickelbackre meg aztán tényleg ráztuk, amink volt! 

Így örültem Chad Kroegernek: 


De vajon a végén hogy néztem ki? Az kiderül a mellékelt videóból (nem hosszú). :)


2013. november 4., hétfő

Fogyókúra helyett ezt (t)edd az álomalakért

Amikor lefogytam 10 kilót, mindenki azt kérdezgette, hogyan csináltam, és mi a titka, hogy még mindig fogyok. Hát, igazából nem diéták, nem is koplalás, hanem inkább valami olyasmi, hogy sok mindenre ráéreztem. Olyan dolgokra, hogy pl. mikor mit akar a testem, hogyan tudnám úgy alakítani a napi rutint, az étkezéseket, a sportot, hogy az "neki" jó legyen.

Valószínűleg ezért kaptam fel a fejem egy könyvújdonság láttán. Jan Chozen Bays Tudatos étkezés című művéről van szó, amit egyelőre nem olvastam, de már a címe és az alcíme is felkeltette a figyelmem. Ez utóbbi a következő: 'Felejtsük el a fogyókúrákat és figyeljünk testünk bölcsességére!'. Igen, ez éppen az, amire én is gondoltam...


A könyv rövid ismertetője a következő:
A tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlása jól használható arra is, hogy visszataláljunk az ételhez és a táplálkozáshoz való egészséges, „gyermeki” viszonyunkhoz. A könyvből kiderül, hogy milyen sokféle módon lehetünk éhesek, hogyan változtathatunk helytelen táplálkozási szokásainkon – beleértve a fogyókúrát és korunk más divatos módszereit –, és hogyan kapcsolhatjuk ezt össze a szerető kedvesség gyakorlásával.

A borítószöveget és a tartalomjegyzéket itt tudjátok megnézni. Ha pedig kíváncsiak vagytok arra, hogyan kezdődik a könyv, itt részleteket olvashattok az első fejezetből.

Abban a reményben adtam ezt most tovább nektek, hogy segíteni fog egy új egyensúly megtalálásában. Nekem - hasonló alapokkal - már sikerült. :)

2013. május 23., csütörtök

Cuki gyerekkori fotó a műsorvezetőről

Gyereknap közeledtével úgy gondoltam, mutatok nektek egy aranyos képet az egyik ismert magyar műsorvezetőről. Hát nem édes? Szerintetek ki ő? :)))


Segítek egy kicsit, jó? :-)))


Bizony, Kovács Áronról van szó, aki Jáksó Lacival és Rákóczi Ferivel együtt nemrég felelevenítette néhány gyerekkori emlékét. Szerintem igazi eleven kiskölykök voltak mindhárman... de a ma érkezett sajtóanyagból rögtön kiderül! :)

Vakmerő gyerek volt Kovács Áron és Jáksó Laci
Régi történetekről meséltek a Class FM műsorvezetői


Jáksó Laci játékaival gyakran az életét veszélyeztette, Kovács Áron már kisfiúként is élt-halt a motorokért, Rákóczi Feri pedig igazi mintagyerek volt. A Class FM népszerű rádiósai gyerekkoruk legmeghatározóbb pillanatait elevenítették fel.

A Gyereknap közeledtével régi emlékeiről mesélt Jáksó László, Rákóczi Feri és Kovács Áron. A Class FM hírességei időutazásuk során eddig nem látott oldalukat fedték fel.

Jáksó Laci gyakran hozta a szívbajt a szülőkre, de életét is kockáztatta az áram közeli játékokkal.

"Mélységesen otthonülő gyerek voltam. A lakásban azonban időnként kipróbáltam olyan építő játékokat, amikkel kis híján leégettem mindent.  Állandóan kísérleteztem. Volt, hogy kábeleket vezettem ki a konyhába, hogy ott rádiózhassak édesanyámnak, vagy éppen a 12 voltos csengőt kötöttem át a 220-ba, ami nagyon hangosan csengett, majd kigyulladt. Később műszerésznek tanultam, akkoriban is többször megrázott az áram." – mesélt „rázós” kalandjairól a Jáksó TOP20 házigazdája.

Rákóczi Feri viszont igazi kisangyalként viselkedett.

"Halálosan jó gyerek voltam. Én tényleg kimaradtam a csínytevésekből. Egyszer belógtunk az igazgatónk épülőben lévő házába, de ez a legnagyobb rosszaság, ami eszembe jut" – mondta a Morning Show műsorvezetője.

Kovács Áron kisfia, hasonlóan az apukájához, imádja a csínytevéseket.

"Már gyerekkoromban is imádtam a motorokat. Alapvetően tizenhárom éves koromig csodagyerek voltam, a kamaszkorral azonban a bitangok útjára léptem. Egyszer a sulink mellett lévő minisztérium őrét a kukából kitúrt szeméttel kezdtük dobálni, ami az iskolai vezetés körében hatalmas felháborodást váltott ki, én pedig a lázadók vezéreként végül feladtam magam" – nosztalgiázott Áron. 

"Máténál mindennaposak a huncutságok, nem ismer kegyelmet, legyen szó bármiről. Nagyon vicces kissrác, tudja, hogy ha bármi rosszat elkövet, a humorával mindig ki tudja vágni magát. Öt évesen egy fotózáson kritikusan rám nézett, és megjegyezte: apa remélem nem ez a legjobb formád" – mesélt nevetve kisfiáról a Class40 házigazdája.

A fotókért és a sajtóanyagért köszönet a RedLemon Mediának. :)

2013. április 30., kedd

Brasch Bence 5 tippje az érettségi előtt állóknak

Ha épp érettségi előtt állsz, vagy rokonaid, barátaid vannak ebben a helyzetben, akkor talán hasznos lehet neked, nektek a következő bejegyzés - Brasch Bence a közelmúltban adott néhány tippet, melyekkel könnyebb lehet a felkészülés (talán nemcsak az érettségire, hanem a későbbi vizsgákra is). :))

Brasch Bence nemrég bevallotta, nem igazán tudott készülni az érettségijére a fellépései miatt. Szerencsére most már megedződött a memóriája, és hihetetlen gyorsasággal képes megtanulni a szövegeit, amely nagy előnyt jelent számtalan elfoglaltsága mellett. Persze azért vannak titkos praktikái, például a napi 2-3 csésze NESCAFÉ 3in1 kávé, ami teljesen felpörgeti őt a tanuláshoz.

Bence karrierje a 2009-es Csillag Születik tehetségkutató óta felfelé ível. Az éneklés mellett a Budapesti Operettszínház több darabjában is szerepel és az ottani Musical Stúdióban végzős. Egy biztos, a fiatal sztár nem unatkozik, rengeteget tanul.  Elárulta, hogy ez nem mindig volt így, sajnos az érettségire a fellépések miatt nem nagyon volt ideje felkészülni. 

Épp az utolsó évben kerültem be a Csillag Születikbe, így az utolsó félévben már magántanuló voltam és felköltöztem Budapestre, még a szalagavatómon sem tudtam részt venni, éppen azon a napon estem ki az élő műsorból. Sokkal nehezebb volt követni az anyagot, de szerencsére nagyon jó fejek voltak a tanáraim. Az érettségire nem igazán volt időm felkészülni a fellépések miatt. Kicsit félek bevallani, de nagyon sok olyan tétel volt, amit előtte nap egy fellépés szünetében olvastam el. Ráadásul hajnali 3-ra értem haza, 2-3 óra múlva már kelnem is kellett, hogy odaérjek Mosonmagyaróvárra a reggel 8 órai szóbeli érettségire Pestről.”

Bence az írásbeli előtt nem izgult, mert  úgy volt vele, hogy egyedül van, leírja a  papírra, amit tud, és valaki majd elolvassa. A szóbelin viszont annál inkább, hiszen nem volt egyszerű számára.

”Tudtam, hogy ott lesz velem szemben az egész tanári kar, és ha nem tudom a tételeket, akkor az nagyon ciki. A törin például elég nagy pácban voltam, kihúztam egy tételt, amit pont nem tudtam, és elkezdtem egy másikról nagyon magabiztosan beszélni, de sajnos a felénél rájöttek. Nagyon zavarban voltam, rengeteget belekérdezett a tanárom, végül az érettségi elnök kérte, hogy hadd mondjam el legalább, amit tudok.”

Azért a most érettségizőknek azt tanácsolja, hogy ne bízzák magukat a véletlenre, hanem készüljenek, hogy elkerüljék a kellemetlen a pillanatokat. Gyakoroljanak, a típusfeladatok neki is sokat segítettek az írásbelire való felkészülésnél, és ha már nagyon elegük van, igyanak meg egy NESCAFÉ 3in1-t, amivel igazán felpörgethetik magukat a tanuláshoz. És persze amikor tehetik, szakítsák meg a tanulást egy rövid edzéssel, így sokkal könnyebben tudják majd venni az akadályokat.

Ma már Bence sem retteg a megmérettetésektől, megedződött a memóriája, és hallás alapján képes megjegyezni szövegeit. Elmesélte, hogy a legutóbbi próba előtt volt még 15 perc szabad ideje, ami alatt képes volt az összes szövegét megtanulni.

A fellépések előtt azonban elárulta még mindig van egy egészséges izgalom benne: „Kicsit mindig izgulok a fellépések előtt, de ha már a színpadon állok, akkor ez teljesen elmúlik. Előtte sem úgy izgulok, hogy most ki kell állnom, hanem vannak bizonyos elvárásaim magammal szemben. Például, ha csináltam tegnap egy jó előadást, azt szeretném, ha legalább olyan jó lenne, vagy még jobb. Ez kell is, mert különben olyan élettelen lenne az egész”.


Bence felpörgető tippjei az érettségi előtt állóknak

1.       Típusfeladatok gyakorlása
Bence típusfeladatokat csinálgatott rendszeresen az írásbeli előtt, amely sokat segített a felkészülésben. Az érettségizőknek azt tanácsolom, hogy a szóbelire mindenképpen készüljenek többet, ha nem akarnak maguknak kellemetlen pillanatokat.

2.       Kellő alvás
Nekem a szövegek tanulásánál az is sokat segít, ha előtte lévő nap időben lefekszem aludni, így sokkal kipihentebb vagyok a próbákon, jobban is fog az agyam. 

3.       Kávé
A próbák és az előadások előtt egy 3in1 kávét szoktam inni, mert segít, hogy rápörögjek az eseményekre.

4.       Edzés
A kávé mellett az edzés, ami még felpezsdít. Ma is a délutáni előadásom előtt voltam még edzeni, úsztam, futottam, kardióztam, és még a fejfájásom is elmúlt.

2013. március 20., szerda

Heineken meglepetés készül Budapest belvárosában

A Heineken,  a  világ  elsőszámú  prémium sörmárkája idén ünnepli 140. évfordulóját, és ennek örömére egy igazi különlegességgel készülnek. Hogy mivel, az egyelőre titok. De mindenre fény derül március 22-én – most pénteken – 19 órától a budapesti Madách téren.

Az egyedülálló események sosem álltak távol a Heinekentől, és a 140. évfordulójukat is számos hasonló aktivitással ünneplik világszerte. Amszterdamban például a Heineken székház falára videóvetítéssel, 5000 sörös palack felhasználásával varázsoltak egyedi animációt. Emellett elindítottak egy globális kampányt is, a rajongók kezébe adva a márka jövőjét.

Világszerte több ezer tervező dolgozott azon, hogy a Heineken arculati elemeit és hirdetéseit felhasználva megalkossa a márka jövő évi limitált kiadású palackját.

A magyar dizájnerek munkáiból kiállítás is nyílik a Le Meridien szálloda bárjában. Az évfordulós ünneplést a márka emellett teljesen új palackkal is ünnepli, amely központi szerepet tölt majd be a hazai utcai eseményen is.

A Heineken óriási dologgal vár mindenkit pénteken 19 órától hajnalig Budapest belvárosában. A Madách tér teljesen átalakul, és egy éjszakára a Heineken univerzumába kerül. A helyszínre szeretettel várnak mindenkit, sőt az este hétre érkező első 140 fő behűtött Heinekennel a kezében élvezheti a műsort.

Állj meg te is néhány perce, hogy együtt ünnepelhess a Heinekennel. :)


2013. március 13., szerda

A Rossmann különleges boltmegnyitóján jártam


Miért lehet egy boltmegnyitó különleges? Hiszen azt gondolhatnánk, hogy ott általában ugyanaz történik: öltönyös emberkék jönnek, szólnak pár szót, átvágnak egy szép szalagot (amit én általában sajnálok :)), aztán elmennek, és mindenki indulhat a maga dolgára. 

De a Rossmann új üzletének megnyitóján, az Árkádban nem ez történt. Igaz, öltönyösök itt is voltak, és persze szalagátvágás is, de a boltmegnyitó valahogy színesebb, izgalmasabb volt, mint amire számítottam. Talán azért, mert bőven volt időnk a boltban nézelődni, kedvezményes áron vásárolgatni, vagy azért, mert az ügyvezető, Flórián László felkészültségére és "előadására" nem tudtam nem odafigyelni? :) Vagy talán mindezek együttvéve idézték elő azt, hogy még a sajtótájékoztató végén, a bolt megnyitása után is maradtam volna még a helyszínen. 

Mondjuk ezt a make up részleget látva nem is csoda, itt akárhány órát el tudnék tölteni... :)))


Bemásolom Nektek a sajtóanyagot, amit az esemény után kaptam, szerintem érdekes infók vannak benne, szóval megéri átfutni... :)


A ROSSMANN az ágazat legdinamikusabban növekvő vállalata

Budapest, 2013. március 7. – A ROSSMANN Konszern 5,95 milliárd eurós forgalmával és 16,1 százalékos növekedésével 2012-ben is a drogéria piac legintenzívebben növekvő vállalata volt. A magyarországi eredmények is ezt tükrözik; a vállalat 43,6 milliárd forintos (150,3 millió eurós) árbevételt könyvelhetett el, ami 4,1 százalékos növekedést jelent. A piackutatók által mért növekedés a drogéria kategóriában 7,6 százalék volt az elmúlt évben. Az elmúlt 15 évhez hasonlóan tavaly is két számjegyű forgalomnövekedést ért el a ROSSMANN Konszern. Az 1754 üzletet számláló Németországban a vállalat 4,45 milliárd eurót kitevő, 16,9 százalékos növekedést produkált (előző év: 3,81 milliárd euró). A konszern forgalmának egynegyed részét Lengyelország, Magyarország, Csehország, Törökország és Albánia teszik ki; 2012. december 31-re 13,6 százalékos 1,497 milliárd eurós növekedést tudhatott magáénak ez az öt ország.

Itthon a 181 ROSSMANN drogéria 4,1 százalékkal növelte árbevételét az előző évhez képest, így 43,6 milliárd forintos forgalmat realizált. A ROSSMANN napjainkban hat európai országban összesen 2776 illatszerbolttal rendelkezik, és 38000 dolgozót foglalkoztat (ebből 26000 Németországban). Egyedül Németországban az elmúlt évben 3500 új munkahelyet teremtett. Lengyelországban 706, Magyarországon 181, Csehországban 113, Törökországban 16, Albániában pedig 6 bolttal képviseli magát. Itthon összesen 1112 embert foglalkoztat.


A ROSSMANN az idei évben is fenntartja terjeszkedési sebességét, hiszen 170 millió euróval a Konszern történetének legnagyobb beruházását tervezi. Németországban 120 új üzletet nyit. A Konszern 2013-ban 13 százalékos növekedésre számít, azaz 6,7 milliárd eurós bevételt tervez az év végére. „Itthon is növekedésre számítunk, az elmúlt időszakban, illetve a 2013-ban várható fejlesztések (szortiment fejlesztése, minőségi expanzió, webshop továbbfejlesztése, Rossmanó Babaprogram fejlesztése) alapján. A magyar piacon a ROSSMANN az előző évhez hasonló növekedésre számít a drogéria piac stagnálásával szemben. A hálózat elsősorban minőségi fejlesztésekre fókuszál a 2013-as évben, míg Budapesten új lokációk kiépítését is tervezzük.” – mondta Flórián László, a Rossmann Magyarország Kereskedelmi Kft. operatív ügyvezető igazgatója.

Megújult a ROSSMANN zászlóshajója
Ünnepélyes keretek között megnyitott a ROSSMANN legújabb üzlete az Árkád Bevásárlóközpontban. A bevásárlóközpontban az elmúlt 10 évben is megtalálható volt a drogéria, de a felújított üzlet új helyen, az aluljárószinten, korábbiaknál kétszer nagyobb alapterületen, így Budapest legnagyobb üzletterével, 456 nm kiszolgáló résszel várja vásárlóit. A boltban megtalálható a dekorkozmetikai márkák rendkívül széles választéka, mintegy 11 állvánnyal, ami hozzájárul ahhoz, hogy a ROSSMANN drogériák közül a bevásárlóközpontban lévő üzlet kiemelkedő helyet foglaljon el. A vállalat a nyitás alkalmából március 8. és 10. között minden dekorkozmetikai termékre 25% kedvezményt biztosít vásárlóinak, illetve minden termékre további -10%-ot. 


Rossmanó Babaprogram és baba-mama webshop
A ROSSMANN 2012 májusában elindította a Rossmanó Babaprogramját, amely keretében számos kedvezménnyel és tanáccsal segítik a babavárást, és könnyítik meg a szülést követő időszakot a kismamák számára. Jelenleg 70.000 kismama él a Babaprogram biztosította előnyökkel. A drogériapiacon egyedülálló módon novemberben elindult a baba-mama webshop is, amelynek keretében a megrendeléstől számított 1-2 napon belül házhoz jönnek a babázáshoz szükséges termékek. A drogérialánc ezekkel a szolgáltatásokkal szeretné még inkább megkönnyíteni a kismamák életét. A webshop szortimentje folyamatosan bővül, így hamarosan az egész család számára hasznos termékek elérhetőek lesznek.


Sajátmárkák már több mint 15 éve
A ROSSMANN sajátmárkás termékei az elmúlt évek vállalati sikerének kulcsát jelentik. A termékkínálat nemzetközi szinten jelenleg 36 márkát, ezeken belül 4200 különféle drogériai cikket foglal magába. A ROSSMANN így Németországban a drogériai termékek legátfogóbb sajátmárkás kínálatával rendelkezik. Magyarországon jelenleg 33 saját márka található, ami közel 1500 terméket jelent. A ROSSMANN üzletekben értékesített termékek a forgalom közel 20 %-át teszik ki.

A ROSSMANN minőségi termékek tavaly ünnepelték a 15 éves születésnapjukat. Az 1997-ben kifejlesztett sajátmárkás termékek között a „babydream”, az „Isana”, az „alouette” és a „Winston” márkák voltak a legnépszerűbbek. Mára az anyavállaltnál 75 munkatárs felelős a sajátmárkás termékek fejlesztéséért, marketingjéért és minőségbiztosításáért. A minőségi elvárás a kezdetektől fogva a legfontosabb szerepet tölti be a vállalat életében. Ezért az összes ROSSMANN termék folyamatos minőségi ellenőrzés alatt áll, melynek köszönhetően állandó az előre meghatározott, magas színvonal. 

A stratégia sikerét a legjobban az bizonyítja, hogy a németországi Öko-Test és Stiftung-Warentest általi minősítésen a termékek 1997 óta 162 alkalommal nyerték el a „nagyon jó” minősítést. 2010-ben az Öko-Test által végzett drogériaüzlet összehasonlításban a ROSSMANN minőségi termékek nagy része „nagyon jó” minősítéssel tesztnyertesként végzett. Az „enerBIO” reformtáplálkozási sajátmárka az elmúlt öt évben 213 alkalommal nyerte el a Német Mezőgazdasági Társaság (Deutsche Landwirtschaftsgesellschaft, DLG) kitüntetését. Ezen kívül több tanúsított védjegy is garantálja a tartós és környezetkímélő nyersanyagok és csomagolóanyagok használatát, mint például a BDIH-, a Fairtrade-, az FSC-, a PEFC- vagy az európai Bio-védjegy.

És még egy fotó a megnyitóról: 




2013. március 4., hétfő

Bánsági Ildikó legbrutálisabb szerepére készül

Ha szeretitek az érzelemmel teli, elgondolkodtató darabokat, akkor ne hagyjátok ki Németh László Bodnárnéját, amit március 22-én mutatnak be az Újszínházban. A főszerepben Bánsági Ildikót láthatjuk majd, aki élete egyik legmegrázóbb szerepére készül. Hogy miért mondom ezt? Kiderül a sajtóanyagból. Íme:


Bánsági Ildikó élete egyik legnehezebb szerepére készül, ahol fia védelmében még a legdurvább brutalitástól sem riad vissza. Az Újszínházban március 22-én mutatják be Németh László Bodnárnéját, amelyben kiderül, egy kétségbeesett anya milyen rémségekre képes gyermeke védelmében.

Németh László Bodnárnéja minden kétséget kizáróan a darab valamennyi alkotójának nagy kihívást jelent. Bánsági Ildikó bevallotta, ez élete egyik legnehezebb színházi feladata.

„Ehhez a szerephez nem egy, hanem tizenöt egységnyi plusz energia szükséges, amelynek biztosítása nagyon nehéz a mindennapi tennivalók mellett. Ebben a szerepben olyan hegyeket járok be lefelé és fölfelé egyaránt, amely ritkán adatik meg egy színész élete során” - mondta a színésznő, aki Bodnárné megformálásának nehézségét Shakespeare III. Richárdjához hasonlítja.

A történet szerint Bánsági Ildikó egyik fia törtető, nagyvilági életet él, és minden pénzt elkölt, amelyért a másik keményen megküzd. A család és az anya a szép, az ügyes, a nagyravágyó fiút támogatja felemelkedésében, mígnem jön egy lány, melybe mindketten beleszeretnek. Ekkor kerül felszínre a probléma, amelynek következtében a nélkülözött fiú baltát állít a testvére fejébe.

„Ezután mindenáron meg akarom menteni az egyetlen fiamat, így megpróbálom a tragédiát öngyilkosságként beállítani. Elindulok a hazugság útján, csak, hogy életben maradt fiammal együtt vezekelhessek. De, hogy ez sikerül-e, az már derüljön ki a darabból” – titokzatoskodott a színművész.
Ezzel párhuzamosan Bánsági Ildikó a Mert a mamának így jó! című komédiában játszik állandó teltházzal. Bár a két darab között óriási a kontraszt, témáját, hangulatát és műfaját tekintve, a színésznő bízik benne, hogy a Bodnárné ugyanilyen nagy sikerrel fut majd.


Sajtóanyag és fotó: Positive Communications 

2013. február 4., hétfő

Móka, kacagás és szerelem vár a Musical Pluszon

Még keresed az ideális programot, ami vicces is, szerelmes is, és ráhangol titeket a kedveseddel a Valentin napra? Vagy egyszerűen csak szeretnél egy kellemes délutánt eltölteni - egyedül vagy a barátnőiddel? Ha csíped a musicaleket és a jó hangulatot, akkor még épp időben szólok: válts jegyet a Musical Plusz Valentin napi rendezvényére. :)

Hogy hol és mikor lesz? Mondom és majd a plakáton is mutatom: az időpont február 10, vasárnap délután 2 óra, a helyszín pedig a Kőrösi Csoma Sándos Kőbányai Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14. A legegyszerűbb a Blaha Lujza térről a 28-as villamossal megközelíteni a helyszínt, de szerintem az útvonaltervező autós vagy gyalogos verziókra is mutat pár alternatívát. :)

A fellépők névsora is csupa jót ígér: színpadra lép Mahó Andrea, Sári Évi, a Voice-ból is ismert Fehér Adrienn, valamint Miller Zoltán, Egyházi Géza és Bot Gábor. 

További információk és jegyinfó a Musical Plusz weboldalán.

És az esemény plakátja, amit már korábban mutattam, de megmutatom még egyszer - lakótárs-barátném, Somfai Lídia keze munkáját és kreativitását dicséri. Ugye klassz? :)


2013. január 14., hétfő

Gyönyörű fotó az idei Golden Globe-ról

Most felsorolhatnám, kik kaptak idén Golden Globe-ot, kik voltak a meglepetésemberek, és kikre számított amúgy is a fél világ. De ahogy én titeket ismerlek, ezeknek az adatoknak rég utánanéztetek a különböző - magyar és külföldi - hírportálokon. Ezért inkább egy csodaszép fotót mutatnék nektek a díjátadóról: így örült díjának a világ (szerintem) leggyönyörűbb énekesnője, Adele, aki nem mellesleg kisbabájának ajánlotta Arany Glóbuszát. Hát nem tüneményes? :)


2012. november 20., kedd

Karácsonyi ajándéktipp

Ha még nincs ötletetek, mivel lephetnétek meg álmaitok férfiját, akkor íme egy igazán "multimédiás" és trendi ajándék... :)))


2012. november 16., péntek

Ruha újrahasznosított magazinokból

Ki mondta, hogy ami másnak szemét, az nekünk nem lehet trendi? A tegnapi Gondold újra divatshow-n láttam ruhákat abroszból, csipketerítőkből, kukás zsákból, dörzsi szivacs díszítéssel, de volt egy újrahasznosított magazinokból készült szerelés is.


Nekem ez volt az egyik kedvencem, hiszen mi ez, ha nem a média, teljesen új szerepben? :D Több fotó és exkluzív meglepetés hamarosan - csak nektek! :)))

2012. október 19., péntek

Nem állhatott színpadra a magyar együttes - így mentették meg a bulit

Ugye neked is egyre ismerősebb a gyulai Dirty Slippers zenekar? Nem csoda, ha így van, hiszen a csapat egyre népszerűbb: új lemezük, a Közel Hozzád két hete jelent meg, és egyből a MAHASZ eladási listán nyitott. A fiúk 2 hete feszített tempójú albumbemutató turnéjukat járják, ami kapcsán vasárnap este Gyulán, a Rendezvény Téren léptek volna fel. Azonban akadt egy kis probléma.

Délutáni heves esőzések mellett zajlott a Séta a Mellrák ellen esemény a fürdővárosban, melyre a rossz idő ellenére is szép számmal mentek ki a városlakók. Már a megnyitóra kilátogatott a zenekar is, ahol felmérték a terepet, interjúkat adtak és készültek az esti fellépésre.

Majd a délutánt a városban töltötték a fiúk pár vidéki rajongójukkal, akik a nyereményük értelmében egy közös estebédet nyertek a srácokkal. Ezek után, mire a zenekar visszatért a helyszínre, már egy elbontott hangtechnikával és fénytechnikát is nélkülöző színpaddal találták magukat szembe. A rendezvény szervezői és a zenekar legnagyobb megdöbbenésére így nem volt alkalmas a színpad a fellépésre.

"Olyan nincs, hogy egy Dirty Slippers koncert elmaradjon! Főleg Gyulán nem! Éppen ezért bevártuk a kedves koncertre látogatókat és átirányítottunk mindenkit a próbatermünkbe, ahol szerencsére adottak a körülmények egy koncert lebonyolításához. Meg is vendégeltük a rajongóinkat, akikkel hajnalig mulatoztunk. Azt hiszem, egy zenész nem teheti meg, hogy lemondjon egy koncertet, nagy szerencsénk, hogy mindez Gyulán történt és alkalmazkodtunk körülményekhez. Mindenkit kárpótolni tudtunk és talán egy belsőségesebb, közvetlenebb élményben lehetett részük, mindazoknak, akik ellátogattak a koncertre. Jó páran jöttek a környező településekről is, s találkoztunk egy úriemberrel is, aki egy hajléktalan szállón él és azt mondta, neki erőt ad a zenénk és érzi, hogy ki fog lábalni a gödörből" - mesélte Lobó-Szalóky Lázár.

És íme, a zenekar lemezének fotója, szerintem tök jól néz ki: 


2012. október 11., csütörtök

Magyar topmodell a Cosmo címlapján

Mihalik Enikő neve nemcsak itthon, de világszerte ismert még azok körében is, akik nem követik naprakészen a divatvilág híreit. A világ legkedveltebb topmodelljei között számon tartott békéscsabai lány örömmel mondott igent a magyar Cosmopolitan felkérésére

Návai Anikó készített ötoldalas interjút a világhírű magyar topmodellel az idén 15. születésnapját ünneplő Cosmopolitanba. Ez alkalomból a a magazin két különböző címlappal is készül, a mini Cosmóra egy vagány, míg a normál méretűre egy elegáns képek választottak. Mihalik Enikő címlap-ruháit Áron Eszter, magyar designer készítette.


A most New Yorkban élő topmodell kamaszként csöppent a modellvilágba. Karrierje egészen mesébe illően kezdődött: 15 évesen egy békéscsabai plázában sétálgatott, ahol megszólították és modellkedni hívták. A portfóliója elkészítése után az Elite Model Look hazai versenyén találta magát, majd Párizsban, Milánóban, Koreában és Japánban vitte hírét a magyar lányok szépségének.

A kitartásának meglett a gyümölcse: őt választották a Gucci-kampányhoz, így fotói világszerte megjelentek, Los Angelesben, a Sunset Boulevard-on még óriásplakátra is került.

S hogy mi a titka a magyar lánynak, amiért a világmárkák, a nagy ügynökségek és a magyar Cosmo is őt választotta?

“A szépségén és a tökéletes testi adottságain túl a fegyelmezettsége, a pontossága és a természetessége az, ami Enikőt kiemeli a sok, szintén gyönyörű lány közül. Kezdő modellként már fotózta egy divatanyagba őt a magyar Cosmopolitan” – mondta a magazin főszerkesztője, Sabján Johanna.

“Ahogy a mamám folyton megjegyzi, imádok szerepelni. Ha azt kérik legyek szomorú, nem csak búbánatos fejet vágok, hanem valóban átadom magam az érzésnek. Borzasztóan szeretek játszani – ehhez pedig a fotózások remek helyzeteket kínálnak” – tette hozzá a Cosmopolitan születésnapi számának címlaplánya.

“El kell, hogy áruljam, a Cosmopolitanból tanultam meg csókolózni” – nevetett Enikő. “Tizenhárom éves voltam, amikor kivágtam a magazinból azt a cikket, amely részletesen leírta, hogyan is kell csinálni. Azóta is minden lapszámot megveszek itthon és Amerikában is.”

A Mihalik Enikővel készített interjút teljes terjedelmében az október 12-én megjelenő Cosmopolitanban olvasható.


Forrás: Just Creative

Fotó: Cosmopolitan

2012. szeptember 20., csütörtök

Az év sajtófotói

Minden évben nagyon várom a World Press Photo kiállítást, mert egyrészt fantasztikusak a képek, másrészt átfogó képet adnak a világról, melyben élünk. A tárlat idén is a Néprajzi Múzeumban látható majd, méghozzá 2012. szeptember 28 – 2012. október 28 között.

Néhány infót bemásolok nektek a sajtóközleményből, szerintem érdemes átfutni:

A World Press Photo Hollandiában, 1955-ben alapított, független nonprofit szervezet. Fő célja a hivatásos sajtófotósok munkájának támogatása és népszerűsítése szerte a világon. Az évek során a sajtófotózás és a szabad információcsere független műhelyévé nőtte ki magát.

A szervezet minden évben megrendezi a világ legnagyobb és legtekintélyesebb sajtófotó-versenyét. Az idei versenyre 124 országból 5 247 fotóriporter pályázott. A beküldött 101 254 fotó értékelésével a 19 tagú nemzetközi zsűri 13 napot töltött Amszterdamban, végül 24 nemzet 57 fotográfusát díjazták.

A World Press Photo 2012 kiállítás most is az elmúlt évnek mutat tükröt: alig 200 képbe sűrítve láthatjuk korunk történelmét, hétköznapjait, politikáját, sportját, művészetét, természeti változásait, tudományos eredményeit, azokat az embereket, akik a hírekben szerepelnek. A kiállítás segít jobban megértenünk, hogy mi zajlik körülöttünk a világban.

Nekem ez a két fotó a kedvencem: 



Nektek hogy tetszenek? Kíváncsiak vagytok a kiállításra? Remélem, ott találkozunk! :)

2012. augusztus 23., csütörtök

Ki fizet a végén?

Amikor vásárolunk, gyakran a média, pontosabban a reklámok befolyásolnak minket, hogy mit veszünk. Na, de ki fizet a végén? ;-)))