Tudom, nem annyira média, de annyian kérdeztetek a diétáról, az edzésekről, meg úgy az életmódváltásról, hogy úgy döntöttem, itt adok felületet a gondolataimnak :) és leírom először az első lépéseket, aztán folyatom (már tudom is, hogy miről fog szólni a következő bejegyzés, de ne szaladjunk ennyire előre).
Szóval, minden ott kezdődött, hogy világ életemben utáltam a tesiórákat... felmentett is voltam egy idő után, egy vesebetegség miatt (a részletek dögunalmasak, senkit sem fárasztanék most ezzel :)). Enni viszont mindig is szerettem, de nem ám a legegészségesebb kajákat... áh. Szénhidrátot szénhidráttal, ami miatt egy 5-10 kilónyi súlyfelesleget mindig cipeltem magamon. Megszoktam. Télen nagyobb volt a hájam, nyáron kisebb. De kit érdekelt? Én jól éreztem magam a bőrömben. Nem hordtam XS-es ruhákat, na és?! Jó volt minden, ahogy volt. Egy ideig. Aztán jött a vágy, hogy változtatni szeretnék. Le is adtam 12 kilót - akkor ellipszistrénerezéssel, gyaloglással, tánccal és némi egészséges táplálkozással. Úgy egy évembe telt, na jó, másfél. A látványos változásnak köszönhetően még a Wellness magazin sikersztori rovatába is bekerülhettem. :)
Akkor azt hittem, tudom a tutit, és hogy amit elértem, azt tartani is tudom. Nem így történt. Enni változatlanul szeretek, a rendszeres mozgás meg háááát... valahogy szépen eltűnt a különböző munkák, zenész pasival való késő esti kosztolások, stressz, stb. Bermuda-háromszögében. Az eredmény? Le se merem írni. Most majdnem annyi kiló vagyok, mint amikor anno ráálltam a mérlegre, és sírtam, hogy "én ezt nem akarom, nem bírom, ez a bálna nem én vagyok"... magyarul majdnem az összes leadott kilóm szépen visszajött.
Tudtam, változtatni kell, és mivel az elhatározás megvolt, totál kapóra jött, hogy új év kezdődött...
2016-ot azzal kezdtem, hogy kipróbáltam több konditermet. Voltam a Gilda Maxban, a Bliss & Body-ban, stb. A cél januárban még a heti egyszeri alapos átmozgatás volt - ennek érdekében visszatértem a jól bevált ellipszistrénerhez és a súlyzós edzésekhez, emellett igyekeztem gyalogolni, minél többet.
Eleinte semmi változást nem láttam a kilókban, ami teljesen elkeserített, mert valahol az motivált, hogy hm, de jó lesz, amikor felállok a mérlegre, és egy egész kilóval kevesebbet fog mutatni! Aha. Ez nem így működik. Ha pedig mégis, akkor elsősorban víz távozik, vagy koplalással érte el az ember lánya ezt az eredményt, aminek csúnya vége lesz. Konkrétan a kilók kamatostól visszajönnek, mert ha a szervezet nem jut rendszeresen táplálékhoz, akkor majd igyekszik raktározni, méghozzá minden egyes alkalommal, amikor kap valami kaját. Hát, ebbe a csapbába is belefutottam. Plusz egy-két kiló lett a nagy igyekezet eredménye, szóval rendesen leszidtam magam... aztán reméltem, hogy több hibát már nem követek el. :) Azóta igyekszem a napi 5-6 étkezést betartani, több vizet inni, és kevesebb zsíros meg cukros ételt enni.
A táplálkozást illetően azt hittem egyébként, hogy a kb. két évvel ezelőtti változtatások óta nagyjából jól csinálom a dolgokat. Hát, nagyon nem. Visszaszoktam a fehér cukorra (némi önvizsgálat után megállapítottam, hogy napközbeni stresszellenes szerként, valamint szeretethiány ellen alkalmazom), illetve rászoktam a kínai kajára meg a gyrosra. Egyiket sem ettem napi szinten, de heti 1-2 alkalommal simán. Emellett az esti étkezések tényleg ráérősebbek, ebből adódóan kiadósabbak is. Hát, ezeket a szokásokat igyekszem pár hete kiirtani. De csak szép lassan, sorjában, mert a drasztikus váltások nálam nem működnek.
Először is, azt határoztam el, hogy minden hónapban lesznek úgynevezett "új szabályok", ami azért hülye elnevezés, mert a régi "új szabályok" se merülnek feledésbe. Csupán bővül a kör, hogy így mondjam. Például februártól nincs kínai kaja. Csak akkor, ha kétszer is megkérdezem magam, hogy enélkül biztos, hogy élni sem tudnék? És mindkétszer az a válasz, hogy 100 százalék.
Egy olyan eset volt eddig (23 nap alatt), hogy egyszer mondtam rá, hogy biztos, élni sem tudok nélküle. Másodszor visszakérdezve (igen, saját magammal beszélgetek, tiszta őrület... tudom) már szánalmasnak éreztem magam, és mielőtt rátettem volna a kezem a kínai vendéglő kilincsére, továbbsétáltam szépen. Mert mi az, hogy az ember élni sem tud egy kis tészta meg holmi ki tudja, milyen hús nélkül?! Hagyjuk már! :)
A másik szabály, amit kb. egy hete vezettem be, hogy nincs nagy kanálnyi kristálycukor a kávémba. Mivel napi 2-3 Nescafén tengődöm, ez azért számot tevő kalóriamennyiség lehet azóta. Nem számoltam utána, de csak mert nem merek. :) Hogy márciustól mik lesznek a szabályok? Hm. A kérdés jó. Szerintem az időpontokkal fogok még machinálni, pl. reggeli 9-ig, ebéd 13 h-ig (és nincs olyan, hogy jajj, még ezt a cikket be kell fejeznem), uzsonna 16 h-kor és vacsi max egy alma mazsolával (a kedvencem) este 7 körül. De ezt még átgondolom - a változtatás jogát a szerző fenntartja... ;) :)
A kávék számát is igyekszem limitálni (mindig törekszem a napi 2-re, de ezt eddig nem mindig tudtam betartani), illetve a kis rozé fröccseimet sem élvezhetem majd minden este. Pedig ez a gyengém. Tényleg. Borral, kávéval és csokoládéval bármikor le lehet venni a lábamról. Na, most már minden tudtok rólam... :D
Kenyér nélkül elvagyok, ha van ilyen puffasztott rizsszerű cucc, bármi, én ebből a szempontból nagyon igénytelen vagyok, és az is kevéssé érdekel, hogy mit teszek rá, lehet az zsírszegény sajt felvágottal, vagy házi készítésű padlizsánkrém. Nekem mindegy. Tényleg. Szóval itt könnyű lesz tartani az egészséges alternatívát. Ami nehezebb, az az, hogy ebédnél a krumplit és a tésztát barna rizsre és salátára cseréljem... de ezt is meg fogom próbálni. Ha már haladó szintre léptem. ;-)))
A gyrosszal meg szerintem alapvetően nincs nagy baj, annyi, hogy úgy 3 hetente egyet fogok engedélyezni magamnak. Februárban csak egyszer ettem, és azt is jó helyről, szóval itt jár nekem egy nagy hátba veregetés. :)))
A nasikat illetően akkor van baj, ha éhes vagyok. Úgy értem, nagyon. Mert akkor nem tudok nemet mondani egy kis csokira, tortára, sütire... ezek helyett egészséges alternatívát pedig most hirtelen nem tudok. Mármint olyat, ami tényleg finom. Egy dolog bejön, az alma mazsolával, amit korábban említettem, de a csoki ízét ez sem pótolja. Szóval nincs más hátra, itt is az akaraterőt kell edzeni...
Apropó edzések, kipróbáltam ugyan új dolgokat, de összességében maradtam a jól bevált ellipszistrénerezés és súlyzós edzés kombinációjánál. A heti alkalmakat mostanra heti 2-re fejlesztettem, és az időtartam összességében már majdnem egy óra: ellipszistrénerezésben 50 perc a rekordom, de ennyit csak egyszer nyomtam le egyben. Ideálisabb, ha 30 perc körül van az ellipszis, után jön egy 15 percnyi súlyzós edzés és némi nyújtás. Ahogy jól esik.
De a mozgásról inkább egy másik bejegyzésben mesélek majd, mert most beszélni is fáj róla: makacs derékfájás miatt a héten lehet, hogy nem is jutok el edzeni... azt hiszem, mindent elmond, hogy ezt könnybe lábadt szemekkel írom. Valami átkattant. Szeretek sportolni! Azt hiszem, ez az igazán, tényleg, baromira nagyon nagy dolog. :)
2016. február 23., kedd
2016. február 19., péntek
Mogyoró a négyzeten a chocoMe újdonságában
Mogyoró a négyzeten –
új Raffinée ízt alkotott a chocoMe
A chocoMe
drazsékülönlegessége, a szőkecsokoládés Raffinée
legutóbb a világ legrangosabb szakmai csokoládéversenyén, az International Chocolate Awards
megmérettetésen kapta meg a világ
legjobb fehércsokoládés magvas drazséja címet – aranyérmet szerzett. Komoly
figyelem irányult az angyalföldi csokoládémanufaktúrára,
hogy mi lesz a következő nagy dobás.
„Az új, immár nyolcadik Raffinée íz megalkotásánál nemcsak
emiatt volt nehéz dolgunk: a Piemonte-i mogyorót
- amelyet a világ legfinomabbjának tartanak - akartuk még különlegesebbé tenni
úgy, hogy az eredeti, jellegzetesen krémes és lágy ízét megőrizzük.” – mondta
el Mészáros Gábor, a chocoMe alapítója, tulajdonosa.
Hosszas kísérletezés után nyerte csak el végleges formáját a
kreáció középpontjában lévő mogyorót körülölelő csokoládéhéj, amely összetett,
izgalmas alapanyagokból áll össze: mogyorós
tejcsokoládé és őrölt etióp Harrar kávészemek buja keverékéből.
A Valrhona
különleges mogyorós csokoládéja az új kreációval mutatkozik be a chocoMe-nél: mogyoró,
krémes tej és páratlan minőségű csokoládé tökéletes harmóniáját kínálva. Ezt a
csokoládémasszát „sűrítik” a 2000 méterrel a tengerszint felett termő,
különösen édes, rendkívül intenzív Harrar kávékülönlegesség őrölt
kávészemeivel, majd ebbe a kivételesen gazdag ízvilágú fürdőbe mártózik meg a Piemonte-i
mogyoró.
Mogyorós-tejcsokoládéval
és őrölt Etióp Harrar kávéval bevont Piemonte-i mogyoró
Selymes mogyorómasszával és finomra őrölt Etióp Harrar
arabica kávészemekkel hangoltuk páratlanul harmonikus kreációvá a krémesen lágy
tejcsokoládét. Ebbe az izgalmas csokoládéfolyam ölelésébe zártuk a világ
legfinomabbjának tartott Piemonte-i mogyorót.
2016. február 12., péntek
Paris Hilton a budapesti WestEndet népszerűsíti
Sztárok kíséretében érkezik hazánkba a világszerte népszerű virtuális szeretetlakat
Paris Hilton a budapesti WestEnd-et népszerűsíti
Ismert sztárpárokkal debütál Valentin-nap alkalmából a Paris Hilton nevével fémjelzett virtuális szeretetlakat a WestEnd előtt. Február 13-án Lola, Dudás Miki és Mák Kata párjaikkal elsőként pecsételik meg szerelmüket a különleges alkalmazás segítségével.
„A magyar fejlesztésű mobilalkalmazás, a Smart LoveLocks kreatív módon zárja lakatba az érzelmeket, ugyanakkor praktikus is, hisz’ nem terheli a város építményeit. Az ötlet onnan jött, hogy a párizsi Pont de Arts hídra egymillió fémlakat került fel, ami olyannyira megterhelte az építményt, hogy az veszélyessé vált és a polgármester leszedette. Ekkor pattant ki a fejünkből az ötlet, hogy létre kellene hoznunk egy alkalmazást, mely megőrzi a lakatkészítés varázsát, de formájában teljesen újat ad. Ahhoz, hogy létrehozd saját virtuális lakatod, ugyanúgy ott kell lenned a helyszínen, a fizikai és virtuális valóságot összekapcsoljuk és egy különleges dimenziót teremtünk a szerelem, szeretet kifejezésének” – mesél az applikációról Zolcer János, a projekt ötletgazdája.
A kezdeményezés fővédnöke a milliárdos celeb, Paris Hilton lett, aki a párizsi Pont de Arts hídon készítette el eljegyzése alkalmából az első virtuális szeretetlakatot. Paris emellett felavatta a Smart LoveLocks pontot jelző táblát is. Az amerikai színésznő hamarosan a magyar felhasználóknak is üzen.
„Paris Hilton fantasztikus arca az alkalmazásnak, nagyon sok felkérése van, de erre egyből igent mondott, közel érezte magához az ötletet. Most szombaton Magyarországon először, két napon keresztül ingyenesen lehet majd virtuális szeretetlakatba zárni érzéseinket a WestEnd főbejárata előtti téren. Természetesen nem csak a szerelmesekről szól ez az alkalmazás, ugyanúgy egy barátunkat, rokonunkat, de akár egy megfoghatatlan dolgot vagy tárgyat is lakatba zárhatunk. Paris Hilton minden lakatkészítőnek oklevéllel köszöni meg, hogy csatlakozott a rendkívüli kezdeményezéshez” – folytatja az alkalmazás kitalálója.
Szombaton 10 órától tehát, Magyarországon csak a WestEnd City Center előtt lehet ingyenesen, Lola, Dudás Miki ésMák Kata társaságában egyedi szöveggel és fotóval ellátott virtuális szeretetlakatot készíteni. Egyébként minden elkészített lakat tíz méterrel hosszabbítja meg azt a szeretetláncot, aminek célja, hogy átölelje az egész Földet.
A hétvégén szerelemlakatot készítők között a bevásárlóközpont értékes nyereményeket sorsol ki.
2016. február 4., csütörtök
Valentin-napi szerelemjáték a V.U.K. zenekarral
Valentin-napi szerelemjáték a V.U.K. zenekarral
Különleges koncerttel térnek
vissza a téli pihenő után a V.U.K. tagjai. Február 12-én a Budapest Jazz
Clubban adnak Valentin-napi koncertet, ahova azokat várják, akik szeretnék újra
kezdeni, s megtalálni a párjukat. Közülük egy szerencsés pár aztán egy
romantikus hétvégére utazva kiderítheti, vajon rátaláltak-e életük szerelmére?
„Aki szeret táncolni, attól
mindig csak egy lépésre van a szerelem.”
– írja
Jane Austen Büszkeség és balítélet című könyvében, s lehet, valaki pont így
találja meg a szerelmet a V.U.K. zenekar koncertjén.
– Az egész úgy kezdődött, hogy
írtam egy dalt – a „Még visszakérném”-et egy szakítás után; arról, hogy
bár hiányzik a lány és szeretném visszakérni a nála hagyott könyveimet, a vele
töltött időt, vagy őt, már csak a könyveket kaphatom vissza, de igazából
szeretném elengedni az egészet és újra kezdeni. Ebből indultunk ki és arra
gondoltunk, rendezünk egy koncertet azoknak, akik hasonlóképpen éreznek és
szeretnének egymásra találni – árulta el Fekete István, hogyan is fogalmazódott
meg bennünk a különleges koncert ötlete.
– Hölgyválasz lesz: azok a
lányok, akik szeretnének párt találni, egy kalapba tehetik bele majd a nevüket,
ahonnan aztán a koncert felénél kihúzzuk egyiküket. Ha addigra talált magának
egy szimpatikus fiatalembert, akkor felhívjuk őket a színpadra; ha nem, akkor
közös segítséggel, s némi kérdezgetéssel segítünk neki választani.
A játékra 18 év felett lehet
jelentkezni, a koncertre viszont bárki eljöhet, azonban csak limitált létszámú,
maximum 200 fős közönséget tud befogadni a helyszín, ami a Budapest Jazz Club
lesz. A belépés is ingyenes, csupán egy feladatot kell végrehajtaniuk a
jelentkezőknek: a facebook eseménybe posztolt selfie a belépő, amin elmondják,
mit kérnének vissza az előző kapcsolatukból. A szerencsés kiválasztott pár
pedig innen utazhat egyből a Dertour Utazási Iroda jóvoltából az olaszországi
Velencébe.
– Aki részt szeretne venni a
játékban, az mindenképpen bőrönddel érkezzen majd, hiszen ha őt választjuk ki,
akkor innen egyből utazhat újdonsült párjával Velencébe, hogy együtt töltsék a
hétvégét. Reméljük még az unokáiknak is arról fognak majd mesélni, hogy milyen
különleges módon sikerült megismerkedniük – tették hozzá a fiúk, akik
izgatottan készülnek már erre a fellépésre.
V.U.K. – Valentin-napi szerelemjáték
Időpont:
2016. február 12. 15:30
Helyszín:
Budapest Jazz Club (1136 Budapest, Hollán Ernő utca 7.)
Esemény:
Facebook/honlap:
http://www.dertour.com/portal/dertourhu/app/content/resourceId/home.html
2016. január 22., péntek
Új fejezet a Coca-Colánál
A héten ismét új fejezetet nyitott a 130 éves Coca-Cola. A Párizsban bejelentett új, „egy márka” stratégia lényege, hogy visszatér a gyökerekhez, és ezentúl az ikonikus Coca-Cola égisze alatt jeleníti meg a termékcsalád többi tagját, nálunk a Coca-Cola light-ot és a Coca-Cola zero-t is.
Az új megközelítést a „Taste the Feeling” kampány közvetíti világszerte. A globális kampány nálunk holnap este 20.45-től indul a „Himnusz” (Anthem) c. tévéreklámmal a legnagyobb kereskedelmi és tematikus csatornákon.
A kampányhoz még további 9 reklámfilm készült, továbbá 100-nál is több kampányfotó, amelyeket két neves divatfotós, Guy Aroch és Nacho Ricci jegyez. Ezek a gyönyörű, a jéghideg Coca-Cola üdítőitalt középpontba emelő képek valószínűleg pár évig hangsúlyos vizuális elemei lesznek majd a világ nagyvárosainak.
Forrás: Well PR
2016. január 20., szerda
Ideális Valentin napi ajándékot keresel? Megtaláltad!
A chocoMe idén sem indítja az új évet újdonság nélkül. Valentin nap
közeledtével a Voilé
termékcsaládot bővítik egy új, több szempontból különleges, kandírozott,
étcsokoládéval bevont gyümölcshéjjal, melynek neve bergamot.
És hogy milyen egy ideális Valentin-napi ajándék? Szerintünk olyan,
amelyik egyszerre hat minden érzékszervre.
Amitől tágra nyílik a pupilla. Megtelik izgatottsággal az orrüreg és a garat.
Beindítja a nyálelválasztást és csőre tölti az ízlelőbimbókat – mondta Mészáros
Gábor, a chocoMe alapítója, tulajdonosa. Ha a gyömbéres Voilé-ra azt mondtuk,
hogy „Szokatlan ízvilág kifejezetten ínyencek részére”, akkor ez hatványozottan
igaz az új termékünkre – tette hozzá a tulajdonos.
Kandírozott bergamot héj venezuelai
étcsokoládéval bevonva
Az új Voilé
íz elkészítéséhez a parfümőrök és a sztárséfek által egyaránt előszeretettel
használt bergamot héjat vonják be a
chocoMe-nél, egy Venezuelából
származó Criollo és Trinitario
kakaóbabok nemes keverékéből készített 72% kakaótartalmú étcsokoládéval. A
páratlanul összetett, különleges csokoládéfonatba zárt, egyszerre virágos és citrusos
gyümölcsaromák lehengerlő ízkombinációt alkotnak.
chocoMe 72%
étcsokoládé Venezuelából
Venezuela az ellentétek országa, hullámvasút a
hófödte hegycsúcsok és a buja dzsungelek közt. Ennek a nem mindennapi
csokoládénak az enyhén kesernyés jellegét két kakaóbab blend-je adja, a Criollo és a Trinitario. A fekete olivabogyó jegyei fás karakterrel bolondítják
tovább az egyébként is páratlan házasítást – ezúttal mindezt lecitin nélkül.
Kandírozott bergamot héj
A Calabria-ból származó
bergamot jellegzetes illatának köszönhetően legtipikusabb felhasználója a
parfümipar, ám ezúttal a chocoMe csokoládéval párosítja a gyümölcs héját.
A növény kellemesen citrusos, frissítő,
enyhén virágos illattal rendelkezik, mely felejthetetlen párost alkot a
venezuelai csokoládékülönlegességgel.
Forrás: chocoMe Kft.
Címkék:
ajándék,
ChocoMe,
csoki,
csokoládé,
elkápráztat,
finom,
kedves,
meglepetés,
párod,
Valentin nap
Ilyen reklámból kérünk még többet, sokkal többet!
Épp a múltkor beszélgettem az egyik barátnőmmel arról, milyen borzasztóak a megszokott mosó- és takarítószereket hirdető reklámok, és hogy nem hiszem el, hogy senkibe nem szorult annyi vállalkozókedv és kreativitás, hogy elindítana valami változást. Nos, mintha a Cillit Bang új reklámfilmjének készítői meghallották volna a panaszaimat, mert hogy ők kitaláltak valamit... ilyesmiből szeretnénk még sokkal többet látni a tévében az elkövetkezendő időkben! :)
A Cillit Bang, a világ egyik vezető háztartási tisztítószer márkája egy nemzetközi kampánnyal indítja az új évet, amelynek a Cleantertainment fantázianevet adták, és amely új szemszögből közelíti meg a takarítást.
A hasonló termékek reklámjai manapság egy kaptafára készülnek, legtöbbjük egy tipikus háziasszonyra fókuszál, amint kétségbeesetten igyekszik megküzdeni mindennapi háztartási teendőivel. Ezzel szemben a Cillit Bang más szemszögből, pozitív hozzáállással közelíti meg a problémát, mely szerint egy hatékony tisztítószer szórakoztatóvá teheti a takarítást.
A Cleantertainmentről röviden:
A Cillit Bang ereje szórakozássá teszi a takarítást és tökéletes tisztaságot nyújt, legyen szó akár konyháról, fürdőszobáról vagy mosdóról. A kampány középpontjában egy szerelő áll, aki felfedezi a Cillit Bang erejét és hatékonyságát. A zenét bekapcsolva az élmény hirtelen szórakozássá válik... A főszereplőt a világszerte ismert Daniel Cloud Campos alakítja, aki Madonna világkörüli turnéjának vezető táncosa.
A kampánynak van egy hosszabb, illetve rövidebb, TV-re optimalizált változata is, amelynek alapja a Flash Dance ikonikus zenéje, a „She’s a maniac”.
Íme a reklámfilm, amit szerintem te sem csak egyszer fogsz megnézni. ;)
És egy "így készült" filmecske, szintén érdekes és érdemes végignézni.
Forrás: Twist Communication
Izgalmas koreográfiára épül a Cillit Bang nemzetközi kampánya
A Cillit Bang, a világ egyik vezető háztartási tisztítószer márkája egy nemzetközi kampánnyal indítja az új évet, amelynek a Cleantertainment fantázianevet adták, és amely új szemszögből közelíti meg a takarítást.
A hasonló termékek reklámjai manapság egy kaptafára készülnek, legtöbbjük egy tipikus háziasszonyra fókuszál, amint kétségbeesetten igyekszik megküzdeni mindennapi háztartási teendőivel. Ezzel szemben a Cillit Bang más szemszögből, pozitív hozzáállással közelíti meg a problémát, mely szerint egy hatékony tisztítószer szórakoztatóvá teheti a takarítást.
A Cleantertainmentről röviden:
A Cillit Bang ereje szórakozássá teszi a takarítást és tökéletes tisztaságot nyújt, legyen szó akár konyháról, fürdőszobáról vagy mosdóról. A kampány középpontjában egy szerelő áll, aki felfedezi a Cillit Bang erejét és hatékonyságát. A zenét bekapcsolva az élmény hirtelen szórakozássá válik... A főszereplőt a világszerte ismert Daniel Cloud Campos alakítja, aki Madonna világkörüli turnéjának vezető táncosa.
A kampánynak van egy hosszabb, illetve rövidebb, TV-re optimalizált változata is, amelynek alapja a Flash Dance ikonikus zenéje, a „She’s a maniac”.
Íme a reklámfilm, amit szerintem te sem csak egyszer fogsz megnézni. ;)
És egy "így készült" filmecske, szintén érdekes és érdemes végignézni.
Forrás: Twist Communication
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







