2012. augusztus 26., vasárnap

Megérkezés

A "Kedves E!" múltkori sikerén felbuzdulva megosztom veletek egy másik írásomat is. Ez régebbi "termék", de remélem, szerez majd nektek pár kellemesen nosztalgikus percet. :)


Szeretek megérkezni. Jobban kötődöm ehhez a régi, és mégis mindig újszerű érzéshez, mint tájakhoz, épületekhez, tárgyakhoz. Új helyeken valami régit érzek, hogy igen, megint odaértem egy célhoz. Régi, bevált helyeken viszont néha megdöbbenek, mennyire új érzésként ér. Jön magától: a beleszaglással, a beleérzéssel, vagy egyszerűen csak a bőröndöm koppanásával egy szálloda folyosójának márványlapján. Ez a megérkezés varázsa.

Emlékszem, amikor 2004 tavaszán leszállt a hatalmas gép Fortalezában, hatalmasat dübbent a betonon. A 8 fokból repített el minket, innen Magyarországról álmaim kontinensére, Dél-Amerikába. Aztán amikor kikászálódtam a repülőgépből, a majdnem 12 órás utat követően, arcon csapott a pára. De nem az a közép-európai, könnyed nyári fajta, hanem a dél-amerikai, durva típusú. Eleinte levegőt sem úgy vettem, és folyton lucskosnak éreztem a ruháimat. Aztán hozzászoktam. Meglepően hamar megszokok dolgokat. Hogy "itt a Göncöl jön föl este - odalenn a Dél Keresztje". Például.

Amikor Törökországban jártam, leges legelőször, ott a zene vágott fültövön. Útlevélvizsgálat után már ment is valami ritmus a háttérben. És a mosolyok! Merthogy mindenhol mosolyogtak az emberek. A reptéri dolgozók, a stewardessek, a takarítók... az ilyen apró benyomások miatt vagyok képes beleszeretni egy országba. Azonnal, megváltoztathatatlanul és örökre. 

Ma este a fények játékát figyeltem a vonat ablakán. Mert igaz, hogy délre utaztam, de országon belülre és persze nem repülővel. Amikor megláttam a távolban álmosan elnyújtózni a városkámat, a sok-sok apró lámpással, mint virrasztó cserebogarakkal övezve, valami furcsa érzés csapott meg. Belenéztem a csillogó fényárba, és figyeltem, ahogy el-elhomályosítja egy kis udvarból az ég felé gomolygó füst. Ott azonnal elő akartam venni a notebookot, és írni-írni-írni. Millió érzés szabadult fel bennem, és most egyszerre akarok sírni, nevetni, ugrálni, aludni, ordítani és magamba mélyedni. Szeretem és gyűlölöm, amikor ilyen erős érzések sarkallnak ilyen sok mindenre - egyszerre.

Ezért imádok megérkezni. Mindenhová. Bárhová.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése