2012. augusztus 6., hétfő

Mozgássérültek a művészetben

Emlékszem, kisgyerekként mindig örömmel bontogattam a szájjal és lábbal festő művészektől kapott karácsonyi és húsvéti képeslapcsomagokat. Alig vártam, hogy a boríték feltépése után gyönyörködhessek a szebbnél szebb képeslapokban, és sokáig nem is értettem, hogy akik ezeket a képeket festik, bizony mozgássérült emberek.

Ez a kis történet csak azért volt fontos, hogy értsétek, miért (vagy inkább milyen kis koromtól kezdve) fontos számomra a művészet, illetve mennyire tetszenek azok a lehetőségek, amikor mozgássérültek mutatják meg tehetségüket a művészetekben.

Most ennek kapcsán ajánlok figyelmetekbe egy rendhagyó kiállítást, amely szeptemberben nyílik majd Magyar Nemzeti Galériában, "Újrafestett valóság - Rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében" címmel. A tárlaton mozgássérült és ép kortárs képzőművészek közös alkotásait tekinthetjük majd meg.

Az idén 35. jubileumát ünneplő Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködésben megvalósuló kiállítás húsz mozgássérült – szájjal és lábbal festő, látható és kevésbé látható fogyatékossággal élő, valamint húsz ép képzőművész közös alkotásait mutatja be.

A tárlat a Magyar Nemzeti Galéria immáron három éve elkezdett Esélyegyenlőségi programjának keretén belül valósul meg, amelynek tavalyi állomása a Privát labirintusok című, autizmussal élő alkotók és a kortárs magyar képzőművészet meghatározó képviselőinek alkotásait mutatta be.

A mostani kiállítás célja, hogy rávilágítson közös értékeinkre, és hogy mindenki számára egyértelművé tegye: a mozgássérült művészek akaraterejük és kreativitásuk segítségével kiemelkedő színvonalú alkotásokra képesek.

A kiállításhoz kapcsolódó kísérőprogramok keretében – meghosszabbított nyitva tartás, tárlatvezetések, előadások – az érdeklődőknek lehetőségük lesz megismerni a sérült emberek hétköznapjait, gondolkodásmódjukat és értékeit.

A kiállítás szeptember 5-étől látható a Magyar Nemzeti Galériában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése