Látni, hallani, érezni. Ezért (is) járok ki évről évre az ARC kiállításra. Látni az emberek reakcióit az óriásplakátokra, hallani a véleményüket, a megütközésüket, olykor a káromkodásaikat, illetve érezni, amit ők. Hogy "basszus, tényleg". Ilyenek vagyunk, ezen és ezen kellene változtatni. Együtt látunk, hallunk és érzünk. És ilyenkor mindig elindul valami. Szerintem.
A kiállítást immár 13. alkalommal rendezik meg a Felvonulási téren, és idén a "Mi történt velünk?" kérdéskörre épül. Mert marakodunk, vádaskodunk, szorongunk, ellenségeskedünk, tele vagyunk előítéletekkel és gyűlölettel... miért is?! A pályázat nyertesei - akiket pénteken, a Szépművészeti Múzeum Barokk termében tartott sajtótájékoztatón szintén volt alkalmunk megismerni - erre keresték a választ.
Én pedig néhány további kérdésre is, melyeket gyorsan fel is tettem Geszti Péternek. Következzen miniinterjúnk, vagy ahogy én hívom, játék és muzsika három percben. :)))
-Utánaszámoltam, de te is említetted: ez már a 13. ARC kiállítás. A sajtótájékoztató vége felé azt kérdezted két kollégádtól, hogy miért dolgoznak ennyi idő után is szívvel-lélekkel az ARC-on. Te mit válaszolnál erre a kérdésre?
-Azért, mert mindig megmelengeti a szívemet az, hogy igenis létezik egy gondolkodó és értelmes Magyarország. Ez magam körül egyébként a mindennapokban is ott van, hiszen a szabadságom részben épp abban áll, hogy ki tudom választani, kikkel élek együtt. Nemcsak a magánéletemben, hanem a munkahelyemen is. Számomra fontos, hogy értelmes, tehetséges, szabad emberek vegyenek körül, akik képesek kifejezni a gondolataikat. Az ARC pedig egy olyan közeg, ahol ilyen emberek találkoznak.
-Téged mennyire lepnek meg a beérkező alkotások?
Én kevesebbet dolgozom ezekkel, mint a kollégáim. És éppen azért, mert nem ülöm végig az összes folyamatot, engem ugyanúgy meglepnek a képek, mint amikor valaki arra sétálva rájuk csodálkozik. Emellett azért is lényegesnek érzem ezeket a műveket, mert azokról az értékekről szólnak, amik szerint én élek, fontosnak tartok, és amikből már nem akarok engedni.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: interjú. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: interjú. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. szeptember 11., szerda
2012. december 28., péntek
Geszti Péterrel beszélgettem :)
Végre az újságárusoknál a Presztízs Style magazin, melyben számos érdekes írást és szép divatanyagot is találhattok. No meg egy olyan interjút, amire igazán büszke vagyok: Geszti Péterrel beszélgettem, méghozzá nagyon sokat és nagyon jót. :-)))
Szerintem a jó interjú nemcsak olyan, mint az interjúalany (ahogy az egyetemen tanítják... :)), hanem valami egész mást is beteljesít: mindkét fél kap tőle valamit. Valami olyasmit, amitől úgy érzi, többé, jobbá, teljesebbé vált, és esetleg másként képes tekinteni néhány dologra a világban. Nos, nekem ilyen élmény volt ez a beszélgetés, és remélem, nemcsak kaptam, hanem adtam is valamit a beszélgetőpartneremnek. :)
Az interjú így néz ki - elolvasni ekkorában nem tudom, mennyire lehet, de mindjárt kiderül. :)

2012. november 5., hétfő
Interjúm az X-faktoros Antal Timivel
A hosszú hétvégén nemcsak annyi történt, hogy elmentem egy kicsit pihenni, hanem valami egészen más is: megjelent az X-faktoros Antal Timivel készült interjúm. :) Nagyon vártam már a megjelenést, mert ez a beszélgetés teljesen új energiákkal töltött fel - a számos teendő, szerveznivaló és más interjú közepette -, és bizony még akkor is mosolyogtam, amikor újraolvastam.
Timivel az X-Faktor sajtótájékoztatóján találkoztam, miután Malek Miklós odasúgta nekem: úgy beszélgessünk, hogy Antal Timi "A hang" 2012-ben... hát, én drukkolok neki!
Az interjúból írt anyagot itt olvashatjátok: kattints a Wellness Cafe linkjéért!
Nektek ki a kedvencetek az idei X-faktoros mezőnyben? :)
Fotó: RTL Klub/ Nánási Pál

Címkék:
2012,
Antal Timi,
énekesnő,
interjú,
link,
magyar sztár,
média,
tehetségkutató,
verseny,
X-Faktor
2012. november 3., szombat
Interjúm Balla Eszterrel
Kedves volt, mosolygós volt, ja, és nagyon divatos is: Balla Eszter színésznővel készült anyagomat itt olvashatjátok:
Kattints ide a WellnessCafe.hu -n megjelent anyagért!
Ti szeretitek Balla Esztert? Milyen színdarabokban láttátok már?
Kattints ide a WellnessCafe.hu -n megjelent anyagért!
Ti szeretitek Balla Esztert? Milyen színdarabokban láttátok már?
2012. október 10., szerda
Az X-Faktor sajtótájékoztatóján jártam
A
Facebookon már olvashattátok, hogy a kedd délelőttömet az X-Faktor új
tehetségei és a mentorok körében töltöttem – az új évad és a versenyzők
bemutatása után néhány interjút is sikerült készítenem.
És
ha már ott voltam, gondoltam, egy életem, egy halálom: hozok egy kis exkluzív
anyagot a blogba is, csak nektek. ;) Ezért a számomra legszimpatikusabb
mentorral, Geszti Péterrel készítettem egy rövid interjút, amit itt
olvashattok.
-
A sajtótájékoztatón elmondtad, hogy úgy érzed, a fiúk csapatával nagy esélyed
van a végső győzelemre. De azt is említetted, hogy idén különösen nehezen
választottad ki a három döntősödet.
-
Így volt. Méghozzá azért, mert a hozzám került versenyzők közül öten majdnem
ugyanolyan jól énekelnek technikailag, így ez nem segített a kiválasztásnál.
-
A mentorházban már tudtad, kik lesznek a döntősök?
-
Nem, de még másnap reggel sem. A meghallgatás estéjén hazamentem, és sokáig nem
aludtam el, hanem gondolkodtam. Reggel pedig a kocsiban több emberrel beszéltem
telefonon, stábtagokkal is, de a végső döntést még akkor sem hoztam meg. Ilyen
velem eddig nem történt az X-Faktorban.
-
Mégis mi alapján választottad ki végül a három döntős fiút?
-
Ez egy sokdimenziós játék. A kiválasztás során azt néztem, ki az, aki valóban
képes érzelmeket megjeleníteni az éneklésével, illetve kik azok, akikkel
biztos, hogy szívesen fogok együtt dolgozni a következő hónapok során. Fontos
volt az is, hogy ki annyira hiteles és természetes személyiség, hogy adásba
kerüljön, és kiben látom az erőt is arra, hogy a műsort végigcsinálja. És van
itt még egy nagyon lényeges és érzékeny kérdés: kin látom azt, hogy most van
itt az ő ideje. Én úgy gondolom, ennek a három fiúnak van most itt az ideje.
Fotók: RTL Klub/ Bársony Bence
Címkék:
exkluzív,
Geszti Péter,
interjú,
kedvenc,
magyar sztár,
média,
mentor,
Mia,
sajtó,
sajtótájékoztató,
sztár,
X-Faktor
2012. szeptember 14., péntek
Peller Mariann az anyaságról mesél
A közelmúltban egy nagyon cuki rendezvényen jártam, méghozzá a Mamas and Papas második budapesti üzletének megnyitóján, ahol többek közt Peller Mariannal beszélgettem - az anyaságról is.
Hogy mi mindent mesélt nekem a bájos műsorvezető, azt elolvashatjátok a WellnessCafe.hu -n, vagyis itt
Hogy mi mindent mesélt nekem a bájos műsorvezető, azt elolvashatjátok a WellnessCafe.hu -n, vagyis itt
Címkék:
2012,
anyaság,
baba,
blog,
interjú,
kismama,
link,
média,
Mia,
műsorvezető,
Peller Mariann,
sajtó,
sajtótájékoztató
2012. szeptember 6., csütörtök
Nelly Furtado meglepte Garami Gábort
Az anyaság a mindene, a hímzés a hobbija, a zene pedig az örök szerelme. Sosem hallott kulisszatitkokról mesélt Nelly Furtado Garami Gábornak. A közvetlen hangvételű beszélgetésből az is kiderült, hogy szívesen ellátogatna hazánkba a közeljövőben a népszerű énekesnő.
Sorra hozza el a magyar közönség számára a világsztárokat a Class FM. A leghallgatottabb magyar kereskedelmi rádión ezúttal Nelly Furtado árulja el titkait Garami Gábornak. A Class Kívánságműsor házigazdáját lenyűgözte a csinos énekesnő közvetlensége, aki még egy személyre szabott üzenettel is meglepte Garamit. Izgalmas beszélgetést hallhatnak azok, akik a Class40-nel töltik ezen a héten a vasárnap estéjüket.
„Számtalan hírességgel volt már szerencsém beszélgetni, de Nelly Furtado a legközvetlenebbek egyike volt. Végtelenül szerény és emberközeli személyiség, aki egyértelműen a zenéért él, nem a sztárságért.” – mesélte Garami Gábor.
„Abszolút a család az első az életében, hobbiként pedig legszívesebben hímez, vagy éppen kosárlabdázik, hihetetlenül sokszínű egyéniség. A beszélgetés végén meglepetésképpen még egy személyre szabott, névre szóló üzenetet is rögtönzött nekem. Hihetetlenül jó fej volt. Ráadásul 2013-ban lehet, hogy a hazai közönség is találkozhat vele.” – tette hozzá sejtelmesen az ismert rádiós.
Exkluzív interjú Nelly Furtadoval vasárnap este 17:00 órától a Class40-ben!
Addig is egy igazi örökzöld Nelly-től:
Nektek melyik a kedvenc Nelly Furtado számotok? És kezeket fel, ki menne el egy budapesti koncertjére?

Budapest,
Class FM,
Class Kívánságműsor,
énekesnő,
exkluzív,
Garami Gábor,
interjú,
koncert,
média,
Mia,
Nelly Furado,
rádió,
sztár,
világsztár,
zene
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)