2014. június 24., kedd

Mary Poppins - különleges élmény a Madách Színházban

Nem túlzás azt állítani, hogy egy igazán különleges élménynek lehettünk szem- és fültanúi hétfőn este a Madách Színházban. Persze, a Mary Poppins című sikerdarab mindenképpen "szájtátva nézős", de most még az is hozzátett ehhez, hogy az előadás végén egy 80 éves, Jászai Mari-díjas színművészt köszöntöttek a kollégái a színpadon. 


Fotó: Veol.hu

Az ünnepelt nem volt más, mint Lőte Attila, aki 2014. június 13-án ünnepelte 80. születésnapját. Erről Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója rövid köszöntőjében viccesen annyit mondott: ez az az évszám, amiről mindenki azt gondolja, hogy csak mások érhetik meg. :) 

Az igazgató és a kollégák köszöntésén az ünnepelt igazán meghatódott, talán jobban, mint a közönségben ülők - azért bevallom, én is törölgettem a könnyeimet. :) Hiszen fantasztikus dolog volt látni a művész örömét, és azt a kedvességet, derűt és meghatódottságot, amivel a társulat megemlékezését fogadta. 


Lőte Attila 1957-ben végezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, 1959 óta, vagyis 55 éve a Madách Színház tagjaA Madách Színházban jelenleg Az Operaház Fantomja, a Páratlan páros 1., a József és a színes szélesvásznú álomkabát, valamint a Mary Poppins című előadásokban látható. 

Lőte Attila fontosabb szerepei:
Kleist: Amphitryon, Euripidész: Iphigénia Auliszban, Akhilleusz
Shakespeare: Hamlet - Laertes, Jones-Smith: Te meg én - Mike
Csehov: Cseresnyéskert - Trofimov, Gajev
Csehov: Ványa bácsi - Szerebrjakov
Gribojedov: Az ész bajjal jár - Molcsalin
Williams: Amíg összeszoknak - George
Simon: Mezítláb a parkban - Mike,
Shaffer: Black Comedy - Harold
Jókai: Bolondok grófja - Koromfi, Szép: Vőlegény - Rudi
Molnár: Olympia - Kovács kapitány,
Molnár: Játék a kastélyban -Almády
Hubay: Antipygmalion - Bulcsú, Szabó Magda: A csata - Frigyes
Coward: Szénaláz - Richard Greatham,
Görgey: Komámasszony, hol a stukker? - Méltóságos
Molnár: Az üvegcipő - Rendőrtanácsos,
Krleža: Terézvári garnizon-Von Schwartner altábornagy
Rice-Webber: József és a színes, szélesvásznú álomkabát - Potifár
Achard: A bolond lány - Camille Sévigné
Szép: Lila ákác -Bizonyos nagyságos úr
Shaffer: Amadeus - Johann Killan von Strack,
Schiller: Stuart Mária - Paulet lovag
Stendhal: Vörös és fekete - De La Mole márki
Németh L.: Széchenyi - Lonovich érsek,
Dürrenmatt: Play Strindberg - Edgar
Sorkin: Becsületbeli ügy - Julius Alexander Randolph
Marriott - Foot: Csak semmi szex, angolok vagyunk - Leslie Bromhead
Rostand: A sasfiók - Gentz, Bródy: A medikus - Robin
Cooney: Nem ér a nevem - Dr. Chapman,
Bart: Oliver - Mr. Bumble
Gyurkovics Tibor - Nagyvizit: Főorvos
Kästner-Aldobolyi: Emil és a detektívek - Felügyelő
Molnár: Egy, kettő, három - Gróf Dubois Schottenburg
Szakonyi Károly: Turini nyár - Zeyk József
Shaffer - Black comedy - Malkett
Csehov: Leánykérés - Sztyepan Sztyepanovics Csubukov,
Medve - Luka, Popova öreg lakája

Filmek:
Égre nyíló ablak, Legenda a vonaton, Foto Háber, Utak,
Az aranykesztyű lovagjai,
80 huszár, Szeleburdi vakáció, 6:3

Jelenlegi szerepei a Madách Színházban:
Cooney: Páratlan páros 1. - Porterhouse
Webber: Az Operaház Fantomja - Monsieur Lefevre
Rice - Webber: József és a színes szélesvásznú álomkabát - Jákob
Disney-Cameron Mackintosh: Mary Poppins - Bumm tengernagy / Bankigazgató

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése