2015. január 21., szerda

200. előadását ünnepelte a József és a színes szélesvásznú álomkabát

Mint arról már korábban is írtam, elképesztően telik az idő... igen, ezt a József és a színes szélesvásznú álomkabát kapcsán jegyeztem meg a múltkor, aminek "a minap" volt a premierje, most pedig már a 200. előadáson tapsolhattunk a szereplőknek. A darab végén készítettem néhány képet, melyeken a régebbi és a mostani szereplők is látszanak, valamint a második kép első sorában az alkotók is.


És ezen a 200!-as szám is elég látványos. :)))


Az előadásról azért nem nagyon tudok sokat írni, mert elfogult vagyok - én nagyon-nagyon szeretem ezt a darabot, az összes jeles eseményén ott voltam, a premiertől kezdve a mostani 200.-ig. Hozzám nőtt, vagy inkább együtt változtunk, miközben sok tekintetben ugyanolyanok maradtunk. Például nálam nem változott, hogy sírok és nevetek is rajta - a Börtöndalon egyszerűen mindig elerednek a könnyeim.

Most ezt az élményt ráadásul egy olyan ember mellett élhettem át, akinek nem egyszer mondtam már, hogy a mélypontokon ugyanúgy szorítani kell egymás kezét, mint akkor, amikor épp minden rendben. Hogy akkor sincs vége mindennek, ha az egész világ összeesküdött ellenünk. Mert ott vagyunk egymásnak. Legyünk ott. Mert másképp "az emberi nem álmainak semmi értelme sem lenne", ahogy Coelho mondaná. Most kicsit ezért is volt különleges és elérzékenyülős a Börtöndal. :)

De visszatérve a darabra, azt még mindig nagyon jó ötletnek tartom, hogy a kerek számú előadásokat az összes szereplő, illetve korábbi szereplők meginvitálásával teszik különlegessé. Most - a teljesség igénye nélkül - színpadra lépett Vastag Csabi, Gesztesi Károly, Sándor Dávid, Szente Vajk... és bocsánat, ha kihagyok valakit, de tényleg viszonylag sűrűn váltották egymást a szereplők (sőt, olykor három fáraó is állt előttünk).

És az is jó ötlet, hogy olyan színes világító pálcákat is adnak a nézőknek, amikkel például most, a második felvonás végén a közönség is részese lehetett a darabnak - mi is lelkesen integettünk, ami felszabadító és boldogító érzés volt. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése