Mindig
így volt, ha utazott, de most messzebbre készült. Eltávolodni, mindentől és mindenkitől,
méghozzá nem is rövid időre… tudta, hogy meg kell tennie, lépnie kell, és mivel
épp adódott egy lehetősége, hát miért ne láthatna világot?
A
kis kézitáska készen állt tehát, engedelmesen kuporgott egy sárga kardigán és
egy világoskék farmer bohókás párosán. Már csak a bőrönd volt hátra. A ruhák és
cipők bepakolása, egy kis rendezgetés, a felesleg visszadobálása, majd a
lezárás.
„Mindennek
a lezárása” – gondolta a lány, majd ledobta bőröndjét a földre. Lekuporodott
mellé, széthúzta a cipzárt és találomra beletett három pólót. A legfelsőre
pillantva elmosolyodott, majd felemelte. Beletemette az arcát, mert érezni
akarta az illatát. A férfi illatát, aki hosszasan ölelte magához. Önzőn, mintha
soha nem akarná elengedni, mégis gyengéden, mint aki örökké tartó, boldog
szerelmet ígér.
„De
nem ígértél semmit. És talán jobban van ez így” – suttogta, majd úgy döntött, a
felsőket később pakolja el. Inkább a nadrágok és szoknyák arzenálját vette
szemügyre szekrényében, és egy koptatott farmernadrágot rögtön be is dobott a
bőröndbe. Vagyis csak dobott volna, mert mellette landolt. A lány lehajolt
érte, majd rájött, hogy ez a nadrág tulajdonképpen nem is az övé. Azért kérte
kölcsön egy barátnőjétől, hogy ezt vegye fel, amikor a férfival találkozik. De
nem így történt. A randevú elmaradt, mert a dolgok megváltoztak. A férfi nem
hívta, sem akkor, sem máskor. Nem kereste, nem adott többé jeleket. Mintha
minden, ami köztük történt, csak a lány képzeletében létezett volna. Ő pedig
úgy döntött, nem kér ebből. Eleget bizonytalankodott, eleget áltatta magát, és
a fájdalomból is elege volt már. Úgy határozott, inkább pakol és indul.
Átszeli
a tengert, majd az óceánt – nagy utazás, még több kaland és fantasztikus
lehetőségek várnak rá. Egy új világ, tele csodákkal, ahol újonnan megtalált
önbizalma révén ő lesz a legügyesebb. Szép karrier, mesés pénzkereseti
lehetőség várja… és talán évekig nem jön haza. Akkor pedig már minden mindegy
lesz. A férfi talán feleségül veszi azt, akihez tartozik, őt pedig befolyásos
udvarló fuvarozza majd. Porschéval, Jaguarral, vagy épp Ferrarival. New York-i
apartmanjuk, cannes-i nyaralójuk fogja várni jöttüket, ha pedig kedvük támad, hajóútra
mennek, vagy táncolni, máskor meg teniszezni. Párja jó ember lesz, akiben
mindig bízhat. Akire számíthat, akinek bátran odaadhatja a szívét, és aki
viszont szereti majd.
„És
akkor majd boldog leszek” – suttogta, miközben azt vette észre, hogy
könnyeit itatja, méghozzá egy kis fekete ruhával. A másodperc töredéke alatt
felismerte. Ez volt az a kis fekete, amit akkor viselt, amikor először
találkozott a férfival. Mágikus éjszaka volt. Érezte a pillantását, szívébe
zárta a mosolyát, itta a szavait, és tudta, hogy innen nincs más hátra, csak
előre. És tudta, hogy csak vele lehet boldog.
Lenézett
a bőröndre, ami üres volt, akárcsak a lelke egy kiadós sírás után. Úgy érezte,
nincs a lelkében fájdalom, már nincs olyan teher, ami visszahúzná, ami
megakadályozná abban, hogy azt tegye, amit akar. Amit igazán akar.
Felkapta
a mobilját, és tárcsázott. Tudta, hogy a férfi már úton van, hiszen várják a
stúdióban, de fel fogja venni a telefont. Felveszi, mert meglepődik a híváson. Még
nem volt biztos abban, mit fog neki mondani, de abban igen, hogy nem kell a
Porsche, a Jaguar, sem a Ferrari. Ahogyan másik férfi és nagy utazás sem. Csak
egy kiadós beszélgetés, hogy mindent tisztázzon – azzal, aki miatt a bőrönd nem
telik meg. Inkább visszakerül a helyére, és ott is marad – egy jó ideig még
biztosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése