2012. szeptember 5., szerda

Éhség


Nem tudott elaludni. Megfordult, takarója a padlóra huppant. A mobilja kijelzője szerint 23 óra 17 perc volt, de úgy érezte, még mindig képtelen elaludni. Éhesen biztosan. Tudta, hogy diétája miatt már nem ehet semmit, gyomra viszont hangos korgással követelte, hogy döntsön másképp.
Mire észbe kapott, a nyitott hűtőajtó előtt állt, és élvezte a forró nyári estén lábaira dőlő hideg levegőt. Addig állt mozdulatlanul a hűtőnél, míg libabőrös nem lett a combja, és el nem unta, hogy jobbjával a fridzsider ajtaját támasztja.
„Lássuk a választékot” – gondolta, majd elmosolyodott. Úgy érezte magát, mintha valamiféle bálban volna, ahol kedvére válogathat a neki tetsző udvarlók közül. Kit is válasszon… egy peckes sajtdarabkát, amit hipp-hopp kicsomagolhat? Esetleg egy vidám gyümölcsszeletet, édes süteményfalatot, fitt és energikus salátát, vagy csavarjon inkább ujja köré egy kis maradék spagettit?
„Talán egy drink is megteszi” – kacsintott a tejesüvegre, majd elnevette magát. Eszébe jutott az a férfi, akivel annak idején nagy reményekkel indult vacsorázni. Legszexibb magassarkúját vette fel egy csinos kis feketével, hiszen elegáns lovagja a város egyik legszuperebb éttermébe invitálta meg. A biztos siker még biztosabb tudatában libegett ki az ajtón, majd az előre lefoglalt asztalhoz, mire a férfi – sandán az árlistára pillantva – közölte vele, hogy elég sok dolga van, szóval ő tulajdonképpen csak egy italra gondolt… A lány viszont azóta sem gondolt rá.
„Na jó, legyen inkább valami komolyabb” – mondta magában, miközben ujjai a felvágottakhoz közelítettek. Azok viszont úgy tűnt, nem vágynak semmi komolyra, ahogyan anno a sármos pszichológus sem. Hónapokig randiztak, titkolóztak, istenien érezték magukat együtt, majd a férfi közölte: elmegy. A lány pedig hallotta, ahogyan szíve apró darabokra törik.
„Áh, nem is kell a felvágott. Ilyenkor már csak egy könnyű salátát szabad enni” – idézte fel a fitneszedző szavait, akivel egy barátja révén ismerkedett meg. A szimpátia kölcsönös volt, az első randi pedig észveszejtően indult, de aztán a lány rájött, hogy a pasas épp olyan, mint az általa annyit dicsért dresszing nélküli saláták: sótlan, ízetlen és néhány falat bőven elég belőle.
„Egyszer élünk. Legyen egy kis spagetti” – mormolta magában, a tálat mégsem tudta kivenni a hűtőből. Túl sok volt az akadály. Mint ahogyan mediterrán lovagjával kapcsolatban is, akiről úgy érezte, hónapok alatt sem tudott meg semmit. A férfi nem engedte őt igazán közel ahhoz az emberhez, aki ő a szíve mélyén valójában volt.
Vajon ki rontotta el? Ezek a kapcsolatok mind-mind a férfiak miatt futottak zátonyra, vagy az ő hibájából? Neki volt az összes pasi ízetlen, sótlan, vagy épp túl szirupos? Miközben ezen gondolkodott, további kudarcokat felidézve, azon kapta magát, hogy mosolyog. Bal kezével pedig a somlói galuskát kóstolgatja. Villa nélkül.
„Ez édes” – gondolta, miközben emlékezett. Egy arcra, egy kedves hangra, egy találkozásra, és arra a tökéletes estére, amit kedves ismerőse barátjával töltött. A férfi érintése olyan lágy volt, mint a somlói galuskára fújt tejszínhab, szeme pedig olyan mélybarna, mint a csokoládé. És amikor elmosolyodott, a lány tudta, hogy ennél finomabbat még sohasem tapasztalt. Már tudta, hogy szeretné a folytatást. És azt is, hogy régóta nem vágyott másra, csak egy somlói galuskára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése