2014. december 21., vasárnap

Hó nélkül építettek hóembert a sztárok

Az ország legnagyobb építőkockákból készülő hóemberének építésébe kezdett bele tegnap Csisztu Zsuzsa, Antal Timi, Bódi Csabi és Müller Attila. A két méter magas figurának építésébe néhány hétig még bárki becsatlakozhat.

Egy különleges kezdeményezés bárkinek lehetőséget ad arra, hogy részt vegyen az ország legnagyobb építőkocka hóemberének felépítésében. A két méter magas hóember tervei már elkészültek, az alapanyagok a helyszínen sorakoznak, és már az első kockákat is letették. Csütörtök este hírességek, valamint rászoruló gyermekek kezdték el megépíteni az óriási hóembert, amelynek felhúzásában bárki részt vehet, aki az elkövetkezendő hetekben ellátogat a fővárosi Király utcában lévő Kockabirodalom kiállításra.
Az első kockák lerakását tegnap Csisztu Zsuzsa, Antal Timi, Bódi Csabi és Müller Attila is nagyon élvezte, a hírességek újra gyermeknek érezhették magukat.

„Először nem tudtam elképzelni a kocka körösítését, de ahogy itt láttam, építőkockákból tényleg mindent meg lehet építeni. Őrült nagy munkát és nagy odafigyelést igényel a dolog, nem is tudom, hogy mennyi idő alatt lesz majd kész. Mindenesetre mi mindent megtettünk érte a fiammal és a férjemmel. Krisztián már legós építőversenyt is nyert, így olyan nagy elánnal vetette bele magát a hóember alapozásába, mint otthon a műveinek elkészítésébe. Gyakran elvonul a szobájába, aztán pár perc múlva egy fantasztikus kreálmánnyal tér vissza. Olyan is van, hogy befog minket, és mi is segítünk az építkezésben, vagyis inkább a keresgélésben. Adogatjuk a tengelyeket, meg az ilyen-olyan elemeket” – árulta el Csisztu Zsuzsa.

„Hóból már nagyon sok hóembert építettem, még mindig minden évben legalább egyet felhúzok. Viszont építőkockából soha nem is láttam, meg soha nem is építettem még. Nagyon kreatív ötletnek tartom, és örülök, hogy én is rakosgathattam a hóember kockáit. A párom testvére, a kisebbik sógornőm is elkísért, ő is nagyon élvezte a dolgot. Szerintem azért is jó ez az akció, mert nem profi építőmesterek húzzák fel a figurát, hanem bárki kipróbálhatja. Ha valakinek nem adatik meg otthon egy két méteres legófigura felépítése, akkor eljöhet ide, és a részesévé válhat a folyamatnak” – mesélte Antal Timi, akinek a komoly építőmunka közben volt ideje megnézni a Kockabirodalom kiállítást, és mókázni a többi hírességgel.

„Azért is jó ötlet, hogy a Kockabirodalomban legyen egy hóember, mert valójában ez idén lehet, hogy az igazi elmarad itt Magyarországon, hó hiányában. Nekem ez most időutazás volt a gyerekkoromba, mert mi nagyon sokat legóztunk. Apukám mérnök, és szerencsére ilyen szellemben nevelt minket. Segítette, hogy kreatívak és konstruktívak legyünk a dolgokban. Lehettem volna akár mérnök is. Matekból azért annyira nem voltam jó, mondjuk végig tudtam volna csinálni, de a média világa jobban érdekelt. Hobbiként megmaradt, hogy a mai napig szeretek barkácsolni. Saját magamnak csinálok meg egy fürdőszobát, átépítést, egy falat fel tudok húzni, vagy egy bármilyen polcot összerakni, fúrni, átalakítani, elektromosságot szerelni, tehát ilyen szinten azért értek a dolgokhoz” – mondta Müller Attila.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése