2012. augusztus 29., szerda

Erre is jó a média

Mi mindenre jó a média? ;-))) Dolgozhatunk, bővíthetjük az ismereteinket, elmélyedhetünk egy csomó hasznos és haszontalan dologban... vagy épp szerelmet vallhatunk.

Katt a cuki videóért!

2012. augusztus 28., kedd

Beteg gyerekeknek segít a magyar együttes

A Dirty Slippers együttes folyamatosan nemes célt tűz ki maga elé: a zenészek rengeteget jótékonykodtak, többek között a méhnyakrák-ellenes küzdelem nagykövetei lettek Magyarországon 2009-ben. Erről szól az első videoklipes, Élned kell című daluk is.

A fiúk azonban meg sem álltak: 2011 óta önálló Suliturné programjukkal járják a hazai és külföldi oktatási intézményeket, eddig több mint 60 iskolát látogattak meg.

A gyulai gyökereket büszkén vállaló és hirdető együttes a nyár utolsó nagy szabadtéri koncertjét itthon adja, és a teljes mértékben saját szervezésű jótékonysági fellépésre várnak minden bulizni és adakozni vágyót. A koncert ugyanis azért jött létre, hogy adományokkal segítsék a beteg gyermekeket. A zenekartagok mindenkit arra kérnek, hogy a feleslegessé vált holmikat hozzák magukkal az augusztus 30-ai, gyulai koncertre.

„Amennyiben rendelkeznek feleslegessé vált ruhákkal, játékokkal, kérjük, hozzák magukkal a koncertre, és helyezzék el a színpad melletti gyűjtődobozokban” – kéri a lakosságot Lobó-Szalóky Lázár, az együttes énekes-gitárosa.

A fiatal banda egyébként a "Hang vagy Jel" cmű dal sikerei után új videoklippel jelentkezik. Ezúttal nem egy érzelmes dalhoz, hanem épp ellenkezőleg, egy szakítós, ironikus, beszólogatós szerzeményre esett a választás. Az enyhén erotikus utalásokkal tarkított kisfilm főszereplői Varga Alexa (az idei Playmate of the Year verseny győztese), Nyéki Noémi Virág (az idei Playmate választás döntőse), valamint Török Korinna (A Tv2 Szépségkirálynő 2011-es szériájának döntőse). A képkockákon a 19. századi úri-cseléd viszony elevenedik meg, a zenekar frontembere, Lobó-Szalóky Lázár a kor macsója, a gyönyörű vörös bárókisasszonnyal (Török Korinna) megunja az ellaposodó szerelmi kapcsolatát, ezért a kedvese cselédjeinek kezdi el csapni a szelet.

A Dirty Slippers tehát egy igazán nemes cél érdekében zárja a nyarat, ősztől pedig izgalmas meglepetésekkel és fergeteges koncertekkel várja a rajongókat!

Van már programod augusztus 29-re?

Ha még nincs progid holnap estére, most hadd ajánljak egyet! ;)

Szentpéteri Csilla és zenekara, valamint a DuDance Latin Táncegyüttes augusztus 29-én látványos és fergeteges, nagyszabású koncerttel zárja idei „Temperamento” turnéját. A zongoraművész idei utolsó nagykoncertjére látványos, amolyan igazi vérpezsdítő mediterrán előadással készül, melynek Molnár
Ferenc „Caramel” is a vendége lesz.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon igazi nyárbúcsúztató örömzenével és tánc-kavalkáddal idézik majd fel mindazt a sok színt, hangulatot, zamatot, örömöt és szerelmet, amit a legkedvesebb évszak, a nyár jelent. A közönség, ahogyan azt már a Crossover Királynőjétől megszokhatta, a latin, a jazz, a rock és a világzene stílusjegyeivel ötvözött klasszikus műveket hallhat majd, természetesen Csilla átirataiban. A Szentpéteri Csilla Band párbajra hívja a világbajnok DuDance Latin Táncegyüttes 16 táncosát, így a vérpezsdítő latin-amerikai táncok sem maradnak el. A páratlan tánc- és zenei kavalkád, valamint az egyedi látványvilág és a mediterrán életöröm önfeledt kikapcsolódást, felejthetetlen élményt ígér a nyár talán egyik utolsó forró éjszakáján.

„Vérforraló hangulat lesz, fergeteges ritmusokkal, virtuóz zongora-gitárhangokkal, latin-amerikai táncok, buja, érzéki tangó, életörömmel teli salsa, vadító flamenco, humorral átszőtt szamba, jive forrósítják a margitszigeti atmoszférát. LED-falakon látványos vizualizáció kíséri a különféle zenei állomásokat, kiegészítve annak dinamizmusát. Klasszikus szerzők dallamai hangoznak el mai stílusban, saját átirataimban, a  jazz-latin-rock stílusjegyeivel átitatva, ezekre készültek a táncos koreográfiák. Igazi nyáresti programot kínálunk mindenkinek, aki szereti a latin zenéket-táncokat, korosztály nélkül.” – árulta el a részleteket az idei utolsó nagyszabású koncertjéről a művésznő, akinek nem titkolt célja, hogy a koncertjén olyan magával ragadó, elvarázsoló élményt nyújtson a közönségének, ami egész ősszel, sőt az előttünk álló hideg télben is ki fog majd tartani, amelyből újra és újra erőt meríthet majd mindenki, addig míg jövő tavasszal ismét megújul a természet.

A margitszigeti turnézáró koncert különlegessége, hogy a vendégművészként meghívott és fellépő – a Megasztár színpadáról milliók által ismert – Caramel nem csak a saját nótáiból ad ízelítőt a közönségnek, de Csillával egy közös produkcióra is készülnek. Caramelnek ugyanis annyira megtetszett Beethoven 7. szimfóniájának „csillás”, rockosított balladája, hogy a művésznő átiratát – amely az Esőerdők himnusza címet viseli – fogja majd a Margitszigeten elénekelni a közönségnek. Úgy tűnik, hogy ez a nemes cél, amelyet Szentpéteri Csilla már nagyon régóta a szívén visel, az esőerdők védelme képes összehozni két olyan művészt, akik a zene két különböző területén alkotnak, de most egy ügyért összefognak.

A koncert másik meglepetése, hogy egy rendkívül tehetséges vendég zenésszel is kibővül Csilla csapata erre a különleges alkalomra, a nyár utolsó koncertjén Kovács "Öcsi" Ferenc is fel fog majd lépni, aki egyszemélyben trombitál és hegedül. Csilla saját bevallása szerint a kiváló zenész érkezésével a nótái ismét új „fényt” kapnak majd, így mindenképpen különleges és megismételhetetlen élményre lehet számítani.

Két héttel ezelőtt Csilla és a Szentpéteri Band, valamint a DuDance Táncegyüttes a Balatont vette célba és egy 40 személyes vitorlás fedélzetén, az ott nyaralók exkluzív élményben részesülhettek a rögtönzött zenés-táncos produkciót szemlélve.

Egy kis ízelítő az augusztus 29-én, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon látható Temperamento koncertből és hangulatból: Klikk a YouTube-ra!

2012. augusztus 26., vasárnap

Megérkezés

A "Kedves E!" múltkori sikerén felbuzdulva megosztom veletek egy másik írásomat is. Ez régebbi "termék", de remélem, szerez majd nektek pár kellemesen nosztalgikus percet. :)


Szeretek megérkezni. Jobban kötődöm ehhez a régi, és mégis mindig újszerű érzéshez, mint tájakhoz, épületekhez, tárgyakhoz. Új helyeken valami régit érzek, hogy igen, megint odaértem egy célhoz. Régi, bevált helyeken viszont néha megdöbbenek, mennyire új érzésként ér. Jön magától: a beleszaglással, a beleérzéssel, vagy egyszerűen csak a bőröndöm koppanásával egy szálloda folyosójának márványlapján. Ez a megérkezés varázsa.

Emlékszem, amikor 2004 tavaszán leszállt a hatalmas gép Fortalezában, hatalmasat dübbent a betonon. A 8 fokból repített el minket, innen Magyarországról álmaim kontinensére, Dél-Amerikába. Aztán amikor kikászálódtam a repülőgépből, a majdnem 12 órás utat követően, arcon csapott a pára. De nem az a közép-európai, könnyed nyári fajta, hanem a dél-amerikai, durva típusú. Eleinte levegőt sem úgy vettem, és folyton lucskosnak éreztem a ruháimat. Aztán hozzászoktam. Meglepően hamar megszokok dolgokat. Hogy "itt a Göncöl jön föl este - odalenn a Dél Keresztje". Például.

Amikor Törökországban jártam, leges legelőször, ott a zene vágott fültövön. Útlevélvizsgálat után már ment is valami ritmus a háttérben. És a mosolyok! Merthogy mindenhol mosolyogtak az emberek. A reptéri dolgozók, a stewardessek, a takarítók... az ilyen apró benyomások miatt vagyok képes beleszeretni egy országba. Azonnal, megváltoztathatatlanul és örökre. 

Ma este a fények játékát figyeltem a vonat ablakán. Mert igaz, hogy délre utaztam, de országon belülre és persze nem repülővel. Amikor megláttam a távolban álmosan elnyújtózni a városkámat, a sok-sok apró lámpással, mint virrasztó cserebogarakkal övezve, valami furcsa érzés csapott meg. Belenéztem a csillogó fényárba, és figyeltem, ahogy el-elhomályosítja egy kis udvarból az ég felé gomolygó füst. Ott azonnal elő akartam venni a notebookot, és írni-írni-írni. Millió érzés szabadult fel bennem, és most egyszerre akarok sírni, nevetni, ugrálni, aludni, ordítani és magamba mélyedni. Szeretem és gyűlölöm, amikor ilyen erős érzések sarkallnak ilyen sok mindenre - egyszerre.

Ezért imádok megérkezni. Mindenhová. Bárhová.

2012. augusztus 23., csütörtök

Kedves E!


Várt. Egy érzésre, egy pillanatra, de leginkább arra, hogy a laptopja kijelzőjén végre felvillanjon egy kis boríték. Nem akart sokat. Vagy talán mégis? Már maga sem tudta. A percek peregtek, az órák lustán folytak tova az életéből, a beérkező üzeneteknél viszont nem történt változás. Úgy érezte, a várakozást, a képernyő ugyanolyanságát már képtelen elviselni.
„Kedves E!”
A lány maga is meglepődött, hogy beírta a megszólítást, felkiáltójelet tett, és üres tekintettel bámul a megkezdett e-mailbe. A kurzor villogott, mintha csak arra biztatná, folytassa. Mit írhatna neki? És honnan tudhatná, hogy „Kedves E” még mindig kedves-e? Hiszen nem ír. Kitörölte a megszólítást, betűnként, lassan, mintha egy kezdődő szerelembe vetett reményeit, vágyait és céljait egyenként akarná törölni. „Minek is csináljam ezt az egészet. D-vel is ugyanígy indult minden: felejthetetlen mosoly, csodás percek, rózsaszín felhők… amikről fájt a zuhanás. Még egyszer nem követem el ugyanezt a hibát” – gondolta.
Nagy levegőt vett. Lassan fújta ki. Szerette volna a levegővel együtt egy cigaretta füstjét is kilélegezni. Jól esett volna. Nem a testének, hanem a lelkének. Nem dohányzott, de néha igazi dámának érezte magát, ha a férfiak társaságban megkínálták. Nem úgy, hogy „kérsz egy cigit?”, hanem úgy, hogy „parancsolsz?”. Ezt szerette volna újraélni. Igazi nőként tündökölni – kicsit rossz kislányként, kicsit a fiúk kedvenceként, miközben...
Üzenete érkezett. A szíve nagyot dobbant. Bezárta az üres levelet, hogy megnézhesse… az egyik könyvkiadó legújabb akciós ajánlatait. Mérgében spamnek jelölte az üzenetet, majd maga elé meredt. Teltek a percek, és lassan tudatosult benne, hogy a tükörbe bámul. „Túl sokat vársz tőle. Ne várakozz. Ne is gondolj rá. Gondolj másra” – noszogatta magát.
Megigazította barna loknijait, majd az ablak felé fordult. Érezte a csillagfényes estébe lopakodó enyhülést, a fülledt várost lehűtő nyári szellőt. A függöny meglibbent mellette, és ő elmosolyodott, amint végigsimított a karján. Azon az estén E is így cirógatta meg. Hány hete is volt? Kettő? Csak egy? Annyi sem.
„Kedves E!”
Hát ismét leírta. Gyorsan, szinte gépiesen, de a kedvest szinte azonnal kitörölte. Nem tudta, mitévő legyen. Átírja szokványos sziára, barátkozva hellózzon, hahózzon, vagy komolykodva szervuszozzon? Azon az estén az üdvözlést megoldották egy kézfogással. Egyik közös barátjuknak köszönhetően gyorsan ment az ismerkedés, de sajnos az elválás is. Mindketten siettek, kapkodva jegyezték meg egymás e-mail címét, telefonszámot pedig már nem is volt idejük cserélni. Egymásra mosolyogtak. A lány érezte, hogy elönti a tűz, kívül-belül. Semmi mást nem tudott, csak azt, hogy szeretné újra látni a férfit, és még órákig átkozta az időt, hogy olyan gyorsan eltelt. Semmit sem tudott meg a másikról, miközben úgy érezte, évek óta ismeri a lelkét. Nem kérdezett, mert úgy vélte, szavak nélkül is megértik egymást. Az idő pedig elrepült. Bárcsak azon az estén is úgy telt volna, amikor a laptop fölé görnyedve várta, hogy a férfi jelentkezzen. Nem kívánt sokat, csak egy pár szót. Egy biztató mondatot. Egy telefonszámot, egy ígéretet, egy vacsorameghívást… maga sem tudta. De hirtelen úgy érezte, mindezekre hiába vár. A múltba kapaszkodik, egy pillanatba, egy mosolyba, egy önmagában felépített álomképbe, ami sosem teljesül. Mint ahogyan eddig sem teljesült soha. Nagyot sóhajtott, majd a laptop fölé hajolt, hogy lecsukja a képernyőt. És ekkor meglátta a férfi levelét. Ekkor még nem sejthette, mi áll benne, ahogy azt sem, hogy pontosan mit válaszol majd rá. De azt már tudta, hogyan fogja kezdeni a választ. 

Ki fizet a végén?

Amikor vásárolunk, gyakran a média, pontosabban a reklámok befolyásolnak minket, hogy mit veszünk. Na, de ki fizet a végén? ;-)))


2012. augusztus 22., szerda

Mi a siker titka?

Vannak percek, sőt, órák, amikor komolyan elgondolkodom, mi a siker titka. Miért lesz sikeres "B", ha "C" is nagyon hasonló kvalitásokkal rendelkezik, "D" pedig talán még jobbakkal is. Nos, eddig a sztárok kapcsán arra jutottam, hogy a tehetség nem minden. Ezzel eddig nyilván nem váltom meg a világot :) de hogy mi minden kell még hozzá? Nos, szerintem egy nem hétköznapi személyiség (aki azért tud alkalmazkodni, főleg olyan kérdésekben, amiket a menedzsmentje ajánl), egy nagyon jól felépített imidzs, egy profi stáb, állandó médiajelenlét (néha meglepő húzásokkal ;)), és ami szerintem még nagyon fontos: egy olyan családi és baráti kör, vagyis egy Háttér, így, nagy betűvel, akik akkor is úgy állnak mögötte, mint az első napokon.

Szerintem Beyoncénak mindez megadatott: elképesztő tehetség, fantasztikus személyiség, olyan szakmai és emberi Háttérrel, amiről sokan csak álmodoznak. Ez az egyik kedvenc dalom tőle, mert úgy érzem, ebben ő maga is igazán benne van - még jobban, mint bármely korábbi dalában, amit meghallgattam és megszerettem tőle. :)


Nektek bejön Beyoncé stílusa, illetve ez a dal? Kíváncsi vagyok, szerintetek milyen? Illetve, hogy szerintetek mitől és hogyan lesz valakiből sikeres ember, sikeres sztár? :)

2012. augusztus 21., kedd

Házibuliztunk a sztárokkal :)

A múlt hetemről elöljáróban annyit már meséltem nektek, hogy nagyon sok izgalom és szuper program várt rám, csak sajnos időm nem volt ezekről mesélni. Még. De majd most lesz - legalább egy kicsi. :) Szóval, a hétfőm gyakorlatilag melóból és készülődésből állt, hiszen kedden majdnem egész napos rendezvényre voltam hivatalos.

DJ Dominique szervezett egy igazán egyedi bulit: nála voltunk kint Leányfalun, a házában, ahová Down szindrómás fiatalok és számos hazai sztár is eljött, például az Apollo 23 együttes tagjai, Gyurcsík Tibi, Tarány Tamás, Széles Iza, Trokán Anna és Nóra, Papadimitiu Athina, Kiki, Kozma Orsi, Felly K és Szamosi Donáth is.

A meghívottak egy részével együtt érkeztem Leányfalura, és az út nemcsak arra szolgált, hogy már a minibuszban összebarátkozzunk, hanem tulajdonképpen arra is, hogy az egész rendezvény vidám alaphangulatát megadja. A járgányból nevetve szálltunk ki, persze már ott is ugrattuk egymást, ami egész nap így folytatódott. 

A ping pongot én végül kihagytam, de a fociból is kivettem a részem, persze itt is remekül szórakoztunk. Zitával és Bandival, két Down szindrómás gyerkőccel rúgtuk a bőrt, szegény Tarány Tomit alaposan megbombáztuk a kapuban. :D Mondjuk nem bánta, láthatóan ő is szuperül érezte magát.

Bandi - miután a nevemet jó alaposan megcsodálta :) - végig nagyon ragaszkodott hozzám, fogta a kezem, és egyszer, beszélgetés közben hirtelen a nyakamba ugrott, hatalmas cuppanós puszit nyomva az arcomra. Nem is csoda, ha az ebédet is együtt költöttük el, és a búcsúzásig csak annyi időre váltam el kis barátomtól, amíg elkészítettem egy-egy interjút Kozma Orsival, illetve Széles Izával.

Azt már nem tudom, hogy a sportolással eltöltött percekből, jó zenékből vagy a nagy nevetésekből volt-e több, de az biztos, hogy számomra örök emlék marad ez a nap. Este, amikor hullafáradtan bedőltem az ágyba, nem is tudtam elaludni, hiszen az élmények, az átélt szuper pillanatok teljesen feltöltöttek - Bandika boldog mosolyáról nem is beszélve... :)))

Néhány fotó a sportos napról, köszönet értük a Sunhill Mediának:











Augusztus 20 után

Remélem, feltöltődtetek élményekkel, hangulatokkal, színekkel és képekkel :) ki hol töltötte az augusztus 20-át? És ki kóstolta Az ország tortáit? ;-)))


2012. augusztus 12., vasárnap

Kedvenc pillanatok az olimpiáról

Egy pillanatban olykor sok minden benne van. Egy lélegzetvétel, egy magasba lendülő kar, az eredményjelzőn felvillanó, vagy épp fel nem villanó számok. A másodperc törtrésze, mely alatt mégis megváltozik a korábban megváltoztathatatlannak gondolt eredmény. 

Számotokra is hozott ilyeneket a londoni olimpia? Nekem a legelső ilyen momentum, amikor tényleg magával ragadott a szurkolási láz, Szilágyi Áron győzelmének pillanata volt. Amikor lekapta a sisakját, és a kommentátor félig már sírva kiabálta a mikrofonjába, hogy "Szilágyi Áron olimpiai bajnok". Aztán tényleg sírt. De nemcsak a közvetítő, hanem mi is: kollégákkal és barátokkal néztük Áron versenyét az Akváriumban, piros-fehér-zöldre maszkírozott arccal, és együtt sírtunk, együtt nevettünk, együtt énekeltük a magyar himnuszt... na, ezt sosem felejtem el. 

Aztán a következő ilyen sírásos örömünnepbe torkolló szurkolásom a magyar kézilabdás fiúknak köszönhető, amikor emberfeletti teljesítményt nyújtva, két hosszabbítás után kerültek az első négybe. Végül negyedikek lettek, de az a pillanat, amikor az izlandiak elleni mérkőzést lefújták, és biztossá vált a győzelmük... számomra vetekszik azzal, mintha aranyérmet nyertek volna. Legközelebb talán erre is több esélyük lesz. Ebben a csapatban szerintem minden megvan, ami a győzelemhez kell. Már csak hinniük kell magukban, és abban, hogy megcsinálják. A mostaninál még egy kicsit jobban. :)


És mivel három a magyar igazság, volt még egy felejthetetlen pillanatom erről az olimpiáról: amikor a vízilabdás lányok az utolsó meccsük utolsó másodpercében vitték hosszabbításra a dolgot. Kikaptak ugyan, de az a másodperc, illetve az újabb esély arra, hogy mégis továbbjutunk, új reményeket ébresztett. És biztos vagyok abban, hogy erre nemcsak ez a mérkőzés, hanem az egész olimpia jó alkalom volt nekünk magyaroknak... :)

Minden magyar olimpikon győztes

Ez a kis ország elképesztő teljesítményt nyújtott az Olimpián: kilencedikek lettünk az összesített éremtáblázat szerint. 17 érmet, köztük nyolc aranyat szereztünk, olimpikonjaink pedig már-már emberfeletti teljesítménnyel képviselték hazánkat.

Küzdöttek, olykor sírtak, máskor örültek - egymásnak is, hiszen teljesítményük mellett emberségből és baráti szolidaritásból is példát mutattak. Ezért számomra ők, ott Londonban mindannyian győztesek, függetlenül attól, hogy érmet nyertek-e, vagy most nem. De lesz legközelebb... és remélem, akkor is ilyen jó lesz magyarnak lenni, legyünk bárhol a világban!

Köszönjük, Fiúk-Lányok! :))) A MiaInTheMedia blogtól virtuálisan mindnyájotoknak jár egy ilyen!


Nektek kik voltak a favoritjaitok az olimpián? Kiknek szurkoltatok - jó, tudom, mindenkinek, de kikért dobogott még hevesebben a szívetek? :)

2012. augusztus 11., szombat

Izgis jövő hét

Mostanában nem frissülünk minden nap, aminek két oka van: határidős munkákkal voltam elhavazva, illetve az izgisebb sajtóesemények is később lesznek. Például jövő héten. :) Sőt, akkor annyi lesz, hogy néhányat már pénteken vissza kellett mondanom, mert nem fogom győzni. Pl. képtelenség egyszerre a Balatonon hajókázni, Pesten interjúkat csinálni és aznap estére még a kellő számú anyagot is prezentálni. Szerintem. :)



Jó, ennyire azért nem rossz a helyzet, de talán ez a kép most jól érzékelteti, milyen "extra busy" leszek jövő héten. ;-))) Ami nem is baj, szeretem, ha zajlik az élet.

És amint jönnek az izgalmak, én is ott leszek - már ami földrajzilag és időben kivitelezhető -, és mesélek majd nektek is, hogy mit láttam. És persze a véleményeteket is meg fogom kérdezni néhány dologról, ahogy korábban megígértem. ;-)))

További szép hétvégét Nektek, és jó szurkolást az Olimpia még hátralévő meccseire!

2012. augusztus 9., csütörtök

Az első képek a klipből

Ha nagy kedvenceid a musicalek, és nemcsak a darabokkal, hanem a színészek más munkáival is képben vagy, akkor már biztos te is nagyon vártad Nagy Sanyi és Vágó Betti első klipjét. Elkészült, felkerült az internetre, és már meg is nézheted, itt.

Kedvcsinálóként itt vannak az első képek a klipből, illetve a forgatásról:




És ha kíváncsi vagy a werkfilmre, meg a művészekkel készült interjúra, kattints a kisfilmért!

2012. augusztus 8., szerda

Újabb tehetségkutató a láthatáron

Ti szeretitek a tehetségkutató műsorokat? Én sokáig azt hittem, hogy mindegyiket imádom, aztán kicsit csömöröm lett az egésztől: tudtam, melyik csatornán milyen típusú műsorra számíthatok, kik a tehetségek, nagyjából mit várhatok - tőlük és a műsortól egyaránt.

Aztán elkezdtünk itthon külföldi műsorokat nézni, és egyszer csak rátaláltunk a The Voice-ra. Nekem ez jött be legjobban, mert bár kicsit olyan, mint az összes többi, de valahol mégis más. Például az első körben, amikor a zsűritagok a színpadnak háttal foglalnak helyet, vagyis nem látják a belépő énekest. És csak akkor nyomják meg a gombot, ami a színpad felé fordítja a széküket, ha az énekes hangja tetszik nekik, és úgy gondolják, el tudnák őt képzelni a saját csapatukban. Vagyis ez egy olyan énekverseny, ahol a hang és az azzal kifejezhető egyéniség számít. És csak az.

Ezért kezdtem el nagyon kérlelni a Sorsot, vagy bárkit és bármit, hogy legyen itthon is Voice, és lesz! A zsűriben pedig Caramel, Somló Tamás, Malek Andrea és Mező Misi foglal majd helyet. Már csak arra vagyok nagyon kíváncsi, a licensztől mennyiben térhetnek el, illetve, hogy kik lesznek a tehetségek.

Az én eddigi kedvenc Voice bagázsom a The Voice of Germany döntősei és főleg az ottani zsűri voltak: ott Rea Garvey, Nena (igen, a Luftballonos Nena :))), a The Boss Hoss és Xavier Naidoo ültek, vagyis inkább oltották egymást a forgószékekben. :-)))

Valahogy így: katt a vicces videóért :)


Szerinted is szexibb a duci?

Biztosan te is hallottál már a plus size modellekről, akiket a szörnyű magyar fordításokban többek közt duci modellekként is emlegetnek, holott ezek a lányok egyáltalán nem kövérek, inkább nőiesek. Én a magam részéről mindig alig várom, hogy írhassak róluk, mert fontosnak tartom, hogy ne csak sovány lányok fotóival legyen tele a média. Ahogyan azt is, hogy senkinek se támadjon kisebbségi érzése azért, mert nem olyan vékony a combja vagy a dereka, mint a Victoria's Secret folyton koplaló modelljeinek.

Legutóbbi cikkemben arról írtam, miért szereti a testét 6 teltebb alkatú híresség: Kattints ide a cikkért!

Te mit gondolsz a plus size modellekről? Szerinted is szexisek a nőies alkatú lányok?


A fotón a világ egyik leghíresebb "duci modellje", Crystal Renn látható.

2012. augusztus 6., hétfő

Mozgássérültek a művészetben

Emlékszem, kisgyerekként mindig örömmel bontogattam a szájjal és lábbal festő művészektől kapott karácsonyi és húsvéti képeslapcsomagokat. Alig vártam, hogy a boríték feltépése után gyönyörködhessek a szebbnél szebb képeslapokban, és sokáig nem is értettem, hogy akik ezeket a képeket festik, bizony mozgássérült emberek.

Ez a kis történet csak azért volt fontos, hogy értsétek, miért (vagy inkább milyen kis koromtól kezdve) fontos számomra a művészet, illetve mennyire tetszenek azok a lehetőségek, amikor mozgássérültek mutatják meg tehetségüket a művészetekben.

Most ennek kapcsán ajánlok figyelmetekbe egy rendhagyó kiállítást, amely szeptemberben nyílik majd Magyar Nemzeti Galériában, "Újrafestett valóság - Rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében" címmel. A tárlaton mozgássérült és ép kortárs képzőművészek közös alkotásait tekinthetjük majd meg.

Az idén 35. jubileumát ünneplő Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködésben megvalósuló kiállítás húsz mozgássérült – szájjal és lábbal festő, látható és kevésbé látható fogyatékossággal élő, valamint húsz ép képzőművész közös alkotásait mutatja be.

A tárlat a Magyar Nemzeti Galéria immáron három éve elkezdett Esélyegyenlőségi programjának keretén belül valósul meg, amelynek tavalyi állomása a Privát labirintusok című, autizmussal élő alkotók és a kortárs magyar képzőművészet meghatározó képviselőinek alkotásait mutatta be.

A mostani kiállítás célja, hogy rávilágítson közös értékeinkre, és hogy mindenki számára egyértelművé tegye: a mozgássérült művészek akaraterejük és kreativitásuk segítségével kiemelkedő színvonalú alkotásokra képesek.

A kiállításhoz kapcsolódó kísérőprogramok keretében – meghosszabbított nyitva tartás, tárlatvezetések, előadások – az érdeklődőknek lehetőségük lesz megismerni a sérült emberek hétköznapjait, gondolkodásmódjukat és értékeit.

A kiállítás szeptember 5-étől látható a Magyar Nemzeti Galériában.