A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szexi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szexi. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 15., kedd

Ebbe a szállodába vágynak a magyar nők! Ugye, csajok? ;)


Ebbe a hotelbe fogadok, szinte minden magyar lány ellátogatna! ;)

Pihe-puha köntösök, wellness és egy sármos komornyik – látogass el a Hotel Rossmannba!

A vásárlói hűségét valóban igényes, magas minőségű ajándékokkal kell honorálni – vallja új, Hotel Rossmann hűségakciójával kapcsolatban is a drogéria lánc. Ennek a tükrében választották ki azokat a prémium köntösöket, papucsokat, törölközőket, amelyek otthon is megadják azt a kényeztetést, puhaságot, a rohanó hétköznapokba becsempészet pici luxust a vevőknek, amelyet mindenki megérdemel.

A közönség nagyon szerette a nyári Rossmann reklámfilmet, ahol Árpa Attila, mint hajóskapitány kormányozta a csinos pin-up táncoslányokat a nyíltvízre, most azonban úgy tűnik, hogy a komornyik és sármőr szerepében még nagyobb sikert arat az új, színes fantáziavilágú Hotel Rossmannban.


Ez utóbbi is egy lojalitás promóciót népszerűsít: egészen karácsonyig lehet gyűjteni a vásárlás után járó matricákat, amelyek segítségével prémium köntösöket, puha papucsokat és fürdőlepedőket vásárolhatnak a vevők, jelentős kedvezménnyel. Sőt, a matrica beváltók – egy online kuponkód feltöltésével – részt vehetnek a nyereményjátékban is: hetente egy-egy wellness utazást és az akció végén egy egyhetes, a francia Alpokban eltöltött luxuspihenést is kisorsolnak.

„Örömmel szervezzük ezeket az aktivitásokat, hiszen a vevőink szívesen vesznek részt bennük. Már nem csak bevásárolni jönnek a Rossmannba, hanem történik valami plusz, megelevenednek az üzletek, a beszélgetések is erről folynak. Nagyon fontos számunkra, hogy a vásárlóink hűségét valóban igényes, magas minőségű ajándékokkal tudjuk honorálni, ezért nagyon gondosan végezzük a kiválasztásukat. A Hotel Rossmann kollekció darabjai reméljük otthon is megadják azt a kényeztetést, puhaságot, a rohanó hétköznapokba becsempészet pici luxust, amelyet mindenki megérdemel” – vélekedett Varga Anita, a Rossmann marketingvezetője.

2016. január 20., szerda

Ilyen reklámból kérünk még többet, sokkal többet!

Épp a múltkor beszélgettem az egyik barátnőmmel arról, milyen borzasztóak a megszokott mosó- és takarítószereket hirdető reklámok, és hogy nem hiszem el, hogy senkibe nem szorult annyi vállalkozókedv és kreativitás, hogy elindítana valami változást. Nos, mintha a Cillit Bang új reklámfilmjének készítői meghallották volna a panaszaimat, mert hogy ők kitaláltak valamit... ilyesmiből szeretnénk még sokkal többet látni a tévében az elkövetkezendő időkben! :)

Izgalmas koreográfiára épül a Cillit Bang nemzetközi kampánya

A Cillit Bang, a világ egyik vezető háztartási tisztítószer márkája egy nemzetközi kampánnyal indítja az új évet, amelynek a Cleantertainment fantázianevet adták, és amely új szemszögből közelíti meg a takarítást. 

A hasonló termékek reklámjai manapság egy kaptafára készülnek, legtöbbjük egy tipikus háziasszonyra fókuszál, amint kétségbeesetten igyekszik megküzdeni mindennapi háztartási teendőivel. Ezzel szemben a Cillit Bang más szemszögből, pozitív hozzáállással közelíti meg a problémát, mely szerint egy hatékony tisztítószer szórakoztatóvá teheti a takarítást.

A Cleantertainmentről röviden: 
A Cillit Bang ereje szórakozássá teszi a takarítást és tökéletes tisztaságot nyújt, legyen szó akár konyháról, fürdőszobáról vagy mosdóról. A kampány középpontjában egy szerelő áll, aki felfedezi a Cillit Bang erejét és hatékonyságát. A zenét bekapcsolva az élmény hirtelen szórakozássá válik... A főszereplőt a világszerte ismert Daniel Cloud Campos alakítja, aki Madonna világkörüli turnéjának vezető táncosa. 

A kampánynak van egy hosszabb, illetve rövidebb, TV-re optimalizált változata is, amelynek alapja a Flash Dance ikonikus zenéje, a „She’s a maniac”.

Íme a reklámfilm, amit szerintem te sem csak egyszer fogsz megnézni. ;)


És egy "így készült" filmecske, szintén érdekes és érdemes végignézni. 


Forrás: Twist Communication

2015. szeptember 10., csütörtök

Te milyen lábbelit választasz az őszi szezonra?

Ha nem tudod még, mi lesz a divat ősszel, vagy milyen lábbelibe érdemes beruházni (bocsánat, szóvicc... :)), akkor a következő összeállítás számodra is hasznos lehet. Én tavaly vettem egy szuper motoros csizmát, imádom, és csak ajánlani tudom, de persze más stílusú modellekről sem akarlak lebeszélni... olvass tovább a részletekért!

Kötelező lábbelik az őszi - téli szezonra
Az idei évszak izgalmasabb és sokszínűbb lesz, mint valaha!

Idén ősszel igazán bátrak lehetünk formák, színek és fazonok tekintetében egyaránt. A color block, illetve az op-art trendeket, a lolita stílust vagy a legújabb pasztell színpalettát kiválóan párosíthatjuk a szezon legmenőbb cipőivel. A klasszikus magassarkúaktól kezdve a férfias fazonokon át a kényelmes, laza lábbeliken keresztül minden megtalálható a legnagyobb divatportálon, a fashiondays.hu-n.

A 2015-ös őszi – téli szezonban kapható változatos és sokszínű darabok segítenek kicsit hosszabban átélni a nyár vidám hangulatát. A Fashion Days divatjelentése alapján jöjjön néhány tipp és irányvonal, melyik lábbelit hordd idén, amelyek igazán stílusosak és passzolnak az idei trendekhez.

Platform vagy klasszikus magassarkúak - Ez a lábbeli típus az, amelyre minden hölgynek szüksége van, ha igazán nőies hatásra törekszik. Az idei trendekhez passzoló, jó ízléssel megválasztott magassarkú, tökéletes választás. Egy dologra azonban érdemes figyelni, színben harmonizáljon cipőnk az öltözékünkkel. Például az arany tűsarkút párosíthatjuk pasztell árnyalatú ruhával vagy a csillámos cipőt fekete – fehér op art mintás darabokkal.



Slip-on, sneakers – Az egyik legsokoldalúbb viselet a belebújós cipő, hiszen lehet sportos vagy akár elegáns szettek kiegészítője is, attól függően, hogy milyen anyagú vagy mintázatú darabot választunk. A bohém utcai viselet szuper kiegészítője egy juta szegélyű vagy gumitalppal ellátott slip-on. A klasszikus tornacipő fazon újragondolva extrémebb kiadásban egyedi szín-és anyaghasználattal tökéletes kombinációt alkot a nagy felületű, kontrasztos színű colorblock trenddel. Idén újdonság, hogy a látványosan élénk mintákat bézs és szürkés árnyalatokkal kombinálhatjuk, amely kiváló módja az őszi ruhatárunk felpezsdítésének.

Szőrmecsizmák – 2015-ben sem maradhatnak el az évszak legpraktikusabb darabjai, a bélelt bőrcsizmák. Szépségük ugyan vitatott, ám puhák és melegek, amelyek a hideg téli napokat segítenek átvészelni. Fázósaknak kötelező darab!

Chelsea boots, motoros és lovaglócsizmák - A klasszikus bokacsizma valójában sosem ment ki a divatból, az örök stílust képviselik, nem tudunk vele mellélőni. Az idei szezonban merészebb színek és anyagok használatával kísérletezhetünk. A lovaglócsizmák klasszikus, egyszerű vonalvezetésük miatt majdnem minden szetthez jól illeszthetők. A magasabb, bővebb szárú, illetve a rusztikusabb stílusú bokacsizmák között most a lazább trendeket kedvelők válogathatnak kedvükre.


Te milyen cipellővel, csizmával leped meg magad idén ősszel? :)

Forrás: Posivite Communications

2014. július 2., szerda

Fotókon a legszexibb lábú sztárok

Mivel úgyis relatív, ki mit tart szépnek, következzen most egy olyan lista, amin vállalom, hogy elég szubjektív - legalább tudtok mivel vitatkozni. :))))

A legszexibb lábú sztárok között szerintem mindképp helye van Carrie Underwoodnak, nézzétek csak a lábait! Elképesztő edzésmunka van ezek mögött:


A másik vékony, de formás lábú kedvenc Blake Lively - sok kardióval, guggolással és lábemeléssel talán mi is elérhetnénk valami hasonlót. Talán.


Bar Refaeli lábai sem semmik - mondjuk ha annyit edzenénk, mint ő, biztosan ilyen virgácsaink lennének nekünk is, nem, lányok? ;-))))


Jennifer Lopeznek is "muszáj" itt szerepelnie - kimondottan tetszik, hogy nem olyan vékonyak a lábai, az összhatás mégis formás és nőies.


És végül, de nem utolsósorban: Cameron Diaz és virgácsai - ti mit gondoltok? :)



Tipp a sima lábakért: 
Ha szeretnél nyárra még szebb, még simább lábakat, akkor próbáld ki a Veet használtra kész hideggyanta szalagjait. Hogy miért? Mert használatuk egyszerű és gyors, mint a borotválás (felmelegíted a gyantacsíkokat a kezeddel, felsimítod a lábadra, majd egy gyors és határozott mozdulattal lehúzod). Az eredmény tartós, és egyre kevésbé fájdalmas - akkor sem kell megijedned, ha először gyantázol, mert menni fog, és a fájdalom nem olyan szörnyű, mint amit Mel Gibson imitál a Mi kell a nőnek? című filmben. :)

A Veet hideggyanta szalagjai többféle variánsban is elérhetőek, így alkalmasak a láb, a kar, az arc, a hónalj és a bikinivonal szőrtelenítésére is. Normál és érzékeny bőrön is használhatóak, szinte bárhol, ugyanis praktikus csomagolásuknak köszönhetően egy ilyen gyantacsomag a táskádban is elfér. Így nem kell aggódnod, ha lábaid reflektorfénybe kerülnek. :)

2014. március 24., hétfő

Massimo Dutti a WestEndben

Nem, most nem egy szexi latino énekes közelgő koncertjére szeretném felhívni a figyelmeteket, hanem egy boltnyitásra: az elegancia spanyol nagykövete, a Massimo Dutti üzletlánc hamarosan megnyitja második budapesti üzletét. Mutatom a sajtóanyagot, majd néhány fotót is, hogy mire lehet számítani... nézzétek csak!

Massimo Dutti üzlet nyílik a WestEndben

A spanyol elegancia vezető márkája 600 m2-en nyitja meg második boltját Budapesten.

A WestEnd City Center ebben az évben is élen jár a vezető divatmárkák képviseletében. Az elmúlt 1-2 évben, többek között olyan nagy nevek nyitottak üzletet a bevásárlóközpontban, mint a G-Star Raw, a Gap, a Desigual és a Zara. Idén márciustól már a holland Scotch & Soda is várja a vásárlókat, de áprilisban ismét spanyol vizekre evez a WestEnd: az 1985-ben, Armando Lasauca által alapított Massimo Dutti is itt nyitja meg második budapesti üzletét.

A valódi spanyol eleganciát képviselő minőségi márka kizárólag divatos, magas színvonalú férfiruhák forgalmazásával indult, majd 1992-ben egy új, kreatív team vette át az irányítást. Elindították a női vonalat is, mely hatalmas sikerrel debütált az igényességhez ragaszkodó vevők körében. 

Három évvel később, a többek között a Zara, Bershka, Pull and Bear és Stradivarius márkákat is tömörítő Inditex cégcsoport vásárolta meg a vállalatot, de megtartották annak egyedi stílusát. A Massimo Dutti mára világmárkává nőtte ki magát, mely abszolút kedvence lett a huszonöt és ötven év közötti, sportos életmódot kedvelő városi férfiak, valamint a hasonló korosztályú, elegáns, de egyben praktikus minőségi divatot követő városi nőknek. 

A WestEnd City Center, folytatva a tavalyi megújulást, büszkén nyitja meg áprilisban a Ház első emeletén, a hatszáz négyzetméteren elhelyezkedő üzlet kapuit a vásárlók előtt.


A megnyitóról hamarosan mondom/ írom az infókat, addig is íme néhány fotó, hogy mire lehet számítani a Massimo Duttinál. Zárójelben annyit hadd jegyezzek meg, hogy nekem nagyon szimpatikus a márka, mert szeretem és magam is nap mint nap hordom az elegáns, szép és egyben praktikus holmikat. Emellett pedig hasonló vonalat követnek a divatban, mint egyik legnagyobb kedvencem, a Ralph Lauren. 

De nem szaporítom tovább a szót, jöjjenek a képek! :)







És hogy vajon milyen lesz a WestEndben nyíló márkabolt? Nem tudom, de íme egy kis inspiráció - tényleg, akár ilyen is lehetne... ;)




Forrás: Just Creative. Fotók: Just Creative és internet 

2013. szeptember 25., szerda

Dobó Kata bombaformában a kifutón

Gyakran elcsodálkozom azon, hogy a sztárok mennyire jó formába lendülnek a szülés után - sokan még talán csinosabbak, mint a baba előtt voltak. Dobó Kata is bombaformában van (azt mondjuk nem tudom megítélni, hogy vékonyabb-e, mint a baba előtt, de szerintem nem is kell ilyen összehasonlításokra vállalkoznom). A színésznő nemrég különleges ruhapróbán mutatta meg az alakját, íme az ezt bemutató sajtóanyag és a fotók. :)

Dobó Kata a kifutón
Bombaformában van Dobó Kata. A színésznő a nyáron debütált Stílusvadász című műsorával a TV2-őn, most pedig modellszerepben is bemutatkozik. Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Marie Claire Fashion Days zártkörű estjén Konsánszky Dóra ruhájában vonul majd a kifutón.
„Katának minden jól áll – legyen szó akár az elegáns, nőiesebb vonalról, akár egy laza, bővebb szabású, streetwear öltözetről” – kezdte Konsánszky Dóra, tervező. „Két ruhát is kiválasztott a legújabb kollekciómból, és tényleg mindkettő fantasztikusan állt rajta, nem is tudott dönteni, melyiket viselje majd az októberi divateseményen.”

„Legszívesebben kétszer is végigmennék a kifutón, hogy ne kelljen a két csodálatos kreáció között választanom” – nevetett Dobó Kata, aki Stílusvadász című műsorában hétről hétre elhozza a nézőknek a legfrissebb trendeket, a szépségápolás, a divat, az egészségmegőrzés, a stílus, az építészet, a dizájn, az ételek, az italok, vagy éppen kultúra területéről.
Az idei Marie Claire Fashion Days programjában a magyar tervezők a 2014-es tavaszi-nyári kollekciójukat mutatják be olyan sztárfellépők közreműködésével, mint Bakos Piroska, Borbély Alexandra, Epres Panni, Görbicz Anita, Görög Zita, Ónodi Eszter, Váczi Eszter, Várkonyi Andrea, valamint Vincze Ottó.
Konsánszky SS14 kollekciójában a sportos, kifinomult részletek, az elegáns vonalvezetés, a lágy, könnyed esésű anyagok használata dominál.
„Átívelődik a kollekción az átkötéses – keleti – megoldások használata. A fontosabb színek a fekete, a fehér, a fémes szürke, az elefántcsont és a narancs. Számomra attól lesz érdekes a nyári trend, ahogy a kényelem és a sikk esztétikusan elegyedik” – mondta a márka dizájnere.
Forrás: Just Creative, Fotó: Marie Claire

2013. augusztus 15., csütörtök

Bókokkal lepték meg a hölgyeket

Nem tudom, ti figyelitek-e, hogy az egyes márkák milyen plusz akciókkal, kezdeményezésekkel rukkolnak elő. Én olykor felfigyelek egy-egy ilyenre, mint például a Dove önbizalom-erősítő eseménysorozatára, melynek keretében bókokkal lepték meg a pécsi és balatonfüredi hölgyeket. 

A Dove szeretné erősíteni a nők önbizalmát, hiszen kutatásuk kimutatta, hogy a hazai hölgyek mindössze 3%-a tartja magát vonzónak, ugyanakkor 49%-uk akkor érzi magát szépnek, ha bókokat kap másoktól. A márka ezért bókfilmekkel és rendezvényekkel is segíti a hölgyeket, hogy szépnek lássák magukat.

A Dove eseménysorozat első állomásán, július 13-án Pécsett várták egész napos ingyenes programokkal a hölgyeket, hogy segítsenek felfedezni a bennük rejlő szépséget. A rendezvény során sokan kértek szakértő segítséget Dr. Pónyai Katinka bőrgyógyásztól, és beszélgettek szépségről, önbecsülésről Szily Nórával, akik igyekeztek mindenkinek személyre szabott tanácsokat adni. 


Az arra járókról kiderülhetett, milyen jól tudnak bókokat fogadni, és a nap végére több mint 300 inspiráló üzenet írtak a „Bókfalra”, így osztva meg egymással életük legemlékezetesebb vagy legutóbbi bókjait. 


A Dove hoszteszei mindeközben több mint 2000 darab Dove termékkel és 700 darab, bókokkal ellátott lufival kedveskedtek az ott lévőknek. 


A márkánál hisznek abban, hogy ha a nők jól érzik magukat a bőrükben, akkor sokkal magabiztosabbak és könnyebben kiaknázzák a bennük rejlő szépséget. A pécsi eseményt két további követi: augusztus 10-én Balatonfüreden várták tanácsokkal, ajándékokkal és bókokkal a nőket, szeptember 14-én pedig Budapestre érkeznek, hogy az itteni asszonyok, lányok önbizalmát is erősítsék. 

Ti mit gondoltok a kezdeményezésről? Szerintem szuper :) de hozzá kell tennem, hogy úgy gondolom, ez csak a kezdőlökést adja meg mindenkinek ahhoz, hogy szebbnek, dögösebbnek érezze magát. A továbbiakon nekünk, magunknak is dolgoznunk kell. :))

2013. június 17., hétfő

Ki nézett ki a legjobban a Viva Cometen?

Néztétek idén a Viva Cometet? Esetleg ott voltatok a helyszínen is? Akár így, akár úgy követtétek az eseményeket, sok hírességen megakadhatott a tekintetetek - szerintetek ki nézett ki a legjobban idén a Cometen?

Egy kis segítség: a Viva honlapján található egy összeállítás a hírességek legjobb Instagram fotóiról, melyek segítségével könnyedén felidézhetitek az este hangulatát. :)

És hogy ki tetszett nekem legjobban? Nehéz kérdés... a pasik közül a klasszikus eleganciát előnyben részesítő Curtis, a lányok közül pedig talán Lola és Radics Gigi - neki egyébként ezúton is gratulálok Az év énekesnője díj elnyeréséhez. :)

Egy kép Loláról - a fotót a Facebookon találtam.


És aki mellett nem tudtam szó nélkül elmenni: Sarka Kata sárga fűzőben, aki az élénk szín és persze formás alakja miatt sem maradt észrevétlen. ;)


Illetve Varga Viktor és kedvese is feldobták az estémet, akik kalóz párnak öltöztek. Egy közös barátunktól azt is megtudtam, hogy Viktor megnövesztette a szakállát erre az alkalomra. Wow, ez aztán az előkészület! :) :)


A képet a Life.hu fotósa készítette, a teljes galériájukért kattints ide.

És még egy fotó, csak nektek, csak most: én így mókáztam a Cometen egy kedves ismerősömmel... magunkat nem akartuk fotózni, hát szerepeljenek helyettünk a karszalagjaink! :)


2013. április 8., hétfő

Kortyolj bele Olaszországba! Két új íz a Nespressótól

Amióta Milánóban, egy eldugott kis utcácskában felhörpintettem életem első olasz kávéját, biztos voltam abban, hogy ha Olaszországot szeretem, az olasz kávét egyszerűen imádom. Innen egyenes út vezetett számomra az olyan, itthon fellelhető minőségi kávékhoz, melyek az olasz kávéélményre emlékeztetnek. 

A Nespressóval tehát régi barátságot ápolok - ha nem tettem volna, legkésőbb a George Clooney-s reklámjaikkal  biztos, hogy meghódítottak volna ;-))) -, ezért elmondom nektek, milyen újításokkal várják a tavaszt (mármint az igazi tavaszt, nem ezt a tavasznak nevezett hideget :)). 


A Nespresso idén tavasszal Olaszország figyelemre méltó, sokszínű kávékultúrájából merít ihletet, és két különleges olasz város gazdag hagyományait emeli ki. Trieszt és Nápoly – két város, amelyeket egyaránt áthat a kávé iránti szenvedély, a jellegzetes helyi kávékultúra; két olyan város, amelyek fontos fejezetként jelennek meg a világ kávétörténelmében. Trieste és Napoli – két egyedi, sajátságos karakterű Limited Edition kávéőrlemény, amelyekben megjelenik a két legendás város hangulata és kávékultúrájuk gazdagsága.


Lássuk ezeket a csodás városokat képen, illetve úgy, ahogy a Nespresso látja, és amire őket inspirálták ezek a fantasztikus helyek! :)

Trieszt 




Nespresso Trieste Limited Edition Grand Cru a Trieszt városa által kínált gazdag és sokszínű kulturális élményt idézi.

Az olasz, germán és szláv kultúrák metszéspontján fekvő Trieszt olyan város, amelynek neoklasszicista építészetét áthatja az egykor a Szent Római Birodalmat kormányzó Habsburg dinasztia nagysága. Valaha Trieszt volt a világ egyik vezető hatalmának számító Osztrák-Magyar Monarchia kapuja, s ide áramlott be a bécsi kávézóknak szánt összes zöldkávé-szállítmány.


A triesztiek kávéfogyasztási szokásai érzékletesen jellemzik ezt a sokarcú kikötővárost, ahol izgalmasan keverednek az olasz, a germán és a szláv kultúra elemei. Triesztben ihatjuk a kávénkat tejjel vagy feketén, és ugyanúgy választhatunk eszpresszót, mint hosszú kávét. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a kávé mekkora jelentőséggel bír Trieszt lakóinak életében, mint azok a sajátos kifejezések, amelyeket a kávéval kapcsolatban használnak. A “nero” az eszpresszó, a “capo” a tejjel kínált eszpresszó, a szokásos porceláncsésze helyett üvegpohárban felszolgált kávét pedig csak így említik: “in b”.


A gazdag arisztokraták egykor a Piazza dell’Unità d’Italia téren sorakozó kifinomult trieszti kávéházakban jártak össze, de ezek a helyek arról is híresek, hogy itt adtak egymásnak találkát az entellektüelek, hogy megvitassák a filozófia és a kultúra nagy kérdéseit. E hagyomány még ma is él, hiszen a trieszti kávézók mindmáig az értelmiségiek és a kreatív szellemű emberek törzshelyének számítanak.


Az arabica kávék finom keverékéből összeállított Trieste Limited Edition lágy textúrájában megjelennek a csokoládé és a friss mogyoró ízjegyei, s a kávét frissítően gyümölcsös ízhatások varázsolják kivételesen kifinomulttá. A Limited Edition Trieste intenzitása kilences, és ristretto (25 ml) formában a legélvezetesebb. A kávé és a tej rajongói számára a Limited Edition Trieste karakterének egy másik oldala tárul fel, amikor cappuccino formájában fogyasztják ezt a különleges keveréket.


Nápoly




A ragyogás és a sötétség minden árnyalatát megjelenítő Nápoly az európai kultúrtörténet kimagasló helyszíne – ugyanakkor ma is elevenen lüktető délolasz város. A kávé itt kitüntetett szerepet játszik az emberek életében. A XVII. század vége óta Nápoly neve egyet jelent a vendégszeretettel, a barátsággal és a családdal töltött értékes pillanatokkal. Nápolyban találták fel az első, kávéfőzésre szolgáló háztartási készüléket: ez a caffettiera napoletana, aminek segítségével a kávé az addig kizárólag kávézókban felszolgált, arisztokratikus italból otthon is bárki által élvezhető örömforrássá vált.


A nápolyiak szerint a kávé kizárólag egyféleképpen fogyasztható: röviden és feketén, az érzékekre ható villanásnyi élményként – hasonlóan Nápoly városához. Amikor itt azt mondják: “kávé”, akkor azt rendelik meg, amit másutt “eszpresszónak” neveznek. Nápoly tömény “fekete aranya” a Nespresso értelmezésében magas intenzitású, testes kávé, finoman füstös ízjegyekkel és fás aromával.


A Napoli Limited Edition olyan arabica-keverék, amiben egy csipetnyi robustát is találunk. Ezt a merész és magabiztos, szirupos testű kávét kifinomult, füstös aromák teszik karakteressé, s gőzében szárított fekete tealevelek illata érződik. A Limited Edition Napoli intenzitása 11-es, és ristretto (25 ml) formában a legélvezetesebb, sőt – a még hitelesebb ízélmény érdekében – ezt a Limited Edition őrleményt még a ristrettonál rövidebb adagban (15-20 ml) is érdemes kipróbálni. A Limited Edition Napoli kávét hagyományosan cukorral isszák.


Nektek melyik verzió tetszene inkább? Hát, én bevallom, kacérkodnék a Trieszt által ihletett csokis, mogyorós kávéval, de azt hiszem, a déli virtus és az erős fekete ennél is meggyőzőbb számomra. Ha pedig cukrot is kapok a ristrettómba, biztos, hogy teljes lesz a boldogságom (fogyókúrázni nem az olaszoknál kell...). :))))

2013. március 20., szerda

Címlaplányt keres a VIASAT 3

Emlékeztek a Topmodell leszek! című műsorra? Amikor még nagyon sok tévét néztem, mert volt rá időm (igen, ilyen is volt... :)), én rendre leragadtam a képernyő előtt, amikor Tyra Banks és a csajok kalandjai következtek. Most egy ehhez hasonló, mégis más és teljesen egyedi magyar produkció vonzhat sokunkat a képernyők elé, ugyanis jön A címlaplány - április 9-től a VIASAT 3 műsorán. :)

A hétfői sajtótájékoztatón Horváth Éva bemutatta a zsűrit, majd megnéztünk egy kisfilmet is arról, milyen lesz a műsor, és mit keresnek. A lányokat egyelőre nem láthattuk - csak a filmben fel-felbukkanó hajkoronák vagy sminkelés-mozzanatok után következtethettünk arra, hogy ők bizony mindannyian más és más karakterek lesznek. Ezt később Horváth Éva is megerősítette, aki nemcsak a műsor háziasszonyi feladatkörét vállalta el, hanem azt is, hogy a forgatások során elég sok időt tölt együtt a versenyzőkkel...

Íme a sajtóanyag, amiből kiderül még néhány részlet a műsorról. :)

Reality jócsajokkal – április 9-től látható a VIASAT3 képernyőjén A címlaplány, amely a Viasat és a Ringier közös együttműködésben készülő, egyedi, saját ötleten alapuló újdonsága.

A reality-elemekkel tarkított produkció eltér a csatornán a korábbiakban már megismert formátumoktól. A premier epizódban tíz csinos lány költözik be egy közös lakásba és verseng majd egymással azért, hogy kiderüljön, melyikük a legalkalmasabb arra, hogy nem csupán szépségével, hanem intelligenciájával, tehetségével és személyes kisugárzásával is igazi címlaplány lehessen.

Már a műsort megelőző előválogatások során sem kizárólag a külső adottságokon múlt, hogy ki lesz az a szerencsés, aki a végső tíz jelölt egyikeként küzdhet meg A címlaplány címért. Következésképpen a szépség a műsorban sem az egyetlen szempont, amely alapján eldől, ki nyeri a fődíjat – azt a kivételes lehetőséget, hogy egy magazin címlapján szerepelhessen. Ebben a versenyben nem lesz minden egyes epizódban fotózás, a lányoknak sem csupán a fotós kamerája előtt, hanem még számos területen kell bizonyítaniuk rátermettségüket.

Minden epizód egy tematika köré rendeződik, és aki csak a fotózáson tűnik ki, de nincs otthon például a társasági életben, a sport terén, vagy éppen a popsztárok világában, annak bizony nehéz dolga lesz a megmérettetéseken. Minden feladat végrehajtása során alapvető szempont, hogy a lányok a szépségük mellett megmutassák saját személyiségüket és kreativitásukat is.

A nyertes összesen négy fő kritériumnak kell, hogy megfeleljen: legyen szexi, merész, elszánt és érdekes, hiszen címlaplányként elengedhetetlen, hogy bárhol megállja a helyét és mindig fenntartsa az érdeklődést maga körül. A végső győztes az lesz, aki a zsűri előtt leginkább bebizonyítja, készen áll arra, hogy a játék után is boldoguljon a celebvilágban, hitelesen és megbízhatóan képviselje mindazt, ami a címlaplány léttel jár,
tehát továbbra is maradjon szexi, merész, elszánt és érdekes.

A műsor háziasszonya Horváth Éva, aki maga is címlaplány. Tökéletesen tudja, mi kell ahhoz, hogy valaki megfeleljen az elvárásoknak, a szakma követelményeinek. Műsorvezetőként nem csupán a nézőket kalauzolja adásról adásra a címlapok világában, hanem a lányokat is terelgeti, itt-ott segíti, tanácsokkal látja el. Ugyanakkor, ha úgy hozza a sors, nem kíméli őket a kritikától sem.

„Nagyon szeretek a lányokkal dolgozni, mert mindenki önmagában is zseniális karakter és teljesen különböző személyiség. Tanúi lehetünk annak, hogy mennyire különbözően oldanak meg egy-egy feladatot, azonban ez a sokszínűség nemegyszer konfliktusokhoz is vezet. Ebből pedig nem lesz hiány, gondoljunk csak bele, mi történik akkor, ha tíz gyönyörű nőt összezárnak egyetlen lakásba! Márpedig mindannyian győzni jöttek, hiszen címlaplányok szeretnének lenni” – mondta Horváth Éva.

A műsorba beválogatott lányok teljesítményét egy négytagú szakmai zsűri értékeli hétről hétre, amelynek tagjai Holdampf Linda, stylist, Hujber Ferenc, színész, Illés Csaba, a hot! főszerkesztője, és Nánási Pál, fotográfus. Négy különböző szakember, különböző meglátással, esetenként eltérő véleménnyel, de a cél mindannyiuknál ugyanaz – a legrátermettebb jelölt megtalálása.

Holdampf Linda számos népszerű tehetségkutató szereplőit öltöztette már, emellett az utóbbi évek címlaplányainak nagy többségét is ismeri, hiszen a fotózások alkalmával lehetősége nyílt arra, hogy együtt dolgozzon velük. Pontosan tudja, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki a legjobbját adja a címlapon.

Hujber Ferenc számára ez az első alkalom, hogy hasonló műsorban szerepel. Saját bevallása szerint ezen a téren teljesen más szempontokat tart fontosnak, mint a környezete általában. Számára rendkívül fontos az egyéniség, az egyediség, ezért elsősorban ezek azok az aspektusok, amelyek alapján zsűritagként értékelni fogja a lányokat.

Nánási Pál az ország egyik legnépszerűbb fotósa, számtalanszor fényképezett már csinos lányokat különböző magazinok címlapjára. Az ő feladata lesz észrevenni és értékelni, mennyire fotogének fotóalanyai.

Illés Csaba a hot!-főszerkesztő szemével szemléli a lányokat, hiszen számára rendkívül fontos, hogy egy lány a szépsége mellett milyen további tulajdonságokkal tűnik még ki a többiek közül. Ő azt a jellemzőt keresi egy lányban, amivel általa egyedivé, nem mindennapivá válhat egy lap.

Az állandó zsűrit minden adásban az aktuális tematikához kapcsolódóan a celebvilágból egy-egy extra zsűritag egészíti ki. Ők öten döntik el minden epizód végén, hogy melyik lány nem folytathatja tovább a küzdelmet A címlaplány címért.

A címlaplány – április 9-től minden kedden 21:25-től a VIASAT3-on!


2013. január 23., szerda

Anya lett a szexi énekesnő

Újabb szexi világsztár lett Anyuka: megszületett Shakira kisfia, Milan. A híres énekesnő és a pici is jól vannak, a focista apuka, Gerard Piqué pedig sosem volt még ennyire büszke és boldog... :)

Gratulálok Nekik! :)


2012. december 9., vasárnap

Mi a női szépség titka?

Kicsit "eltűntem" a múlt héten, de jó okom volt erre: cikkek, interjúk, rohanás A-ból B-be... és egy nagyon érdekes kerekasztal-beszélgetés, ahol életemben először nem az újságírók soraiból, hanem a megszólalók közt ülve vettem részt. :)

Nagyon izgalmas volt látni a megjelentek tekintetében az érdeklődést és a csillogást, és az is jól esett, hogy a beszélgetőpartnereim - Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, Dr. László Zsolt plasztikai sebész és Simonovics Ildikó divattörténész figyeltek arra, hogy úgy fejezzék be a mondataikat, hogy én is tudjak sztáros példákat mondani. 

Sok ötlet kavargott a fejemben, és persze, visszagondolva úgy érzem, hogy még jó néhány példát mondhattam volna... de azt hiszem, ha arra gondolok, milyen jó hangulatban telt a beszélgetés, és mindenki milyen kedves és pozitív volt, nagyon elégedett lehetek. Az első kerekasztalomnál pedig soha rosszabbat, de tényleg! :)

Nézzétek csak a sajtóanyagot - ott a nevem! :-)))


Modern testkultusz, avagy miért is ennyire fontos a szépség?

Miért ennyire fontos a test a XXI. században? Hogyan változott a testideál a történelem folyamán? Mire vagyunk hajlandóak a szépség érdekében? Miért plasztikáztatnak egyre gyakrabban a férfiak? Milyenek leszünk 100 év múlva? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Dr. László Zsolt plasztikai sebész, Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, Balogh Mia sztártrend figyelő és Simonovics
Ildikó, művészettörténész, viselettörténet kutató egy kerekasztal-beszélgetésen, melyet Takács Nóra szépségszakértő, a „Hogyan Legyek Jó Nő” arca moderált.

Néhány izgalmas mondat a beszélgetésből:

Dr.László Zsolt: "A plasztika manapság arra törekszik,hogy visszaállítsa a természetes anatómiai viszonyokat, és ne illuzórikus arányokat teremtsen.”

Dr. Almási Kitt: „A szépségideál is tudományos alapon dől el, azaz nagy számú ember egyidejű értékítélete alapján, különböző vizsgálati módszerekkel”.

Balogh Mia: „Kate Hudson kis mellekkel is nagyon boldog, míg Pamela Andersonon a sorozatos műtétek sem segítenek”.

Simonovics Ildikó: „Régen agyagbábukat vittek körbe Európában, és így terjedt a divat. Ma ez sokkal gyorsabb, sokkal több minden terjed, az online világ demokratizálódása miatt sokkal szélesebb körben, és ezért változatosabb is az ízlés”.

Konszenzus: „Ép testben ép lélek”!
Dr. Almási Kitti és Dr. László Zsolt a beszélgetés előtt: 


És egy fotó rólam, ami a rendezvény után készült - természetesen fekete-fehérben :-)))


2012. december 4., kedd

5 szexi sztármikulás

A hírességek is a Télapót várják, ami sokakat arra inspirál, hogy magukra öltsék a Mikulásjelmezt. Nézzük, kik tették ezt a legstílusosabban, eddig. :)

Taylor Swift most is visszafogott, ő csak a Mikulás sapiját kérte kölcsön. :))


Mariah Carey még nagy pocakkal tolta a Csendes éjt - természetesen piros-fehérben.  


Katy Perry láttán biztos, hogy a Télapónak is melege lenne...


Tyra Banks pedig megmutatja, milyen az, ha egy modell-műsorvezető szuperszexi Santa Girlnek áll... 


Kim Kardashian természetesen a Mikulás legnagyobb rajongójaként is saját rajongói kegyeit keresi (mellesleg biztosan küldött már egy DVD-t a Télapónak a Keeping Up With The Kardashians néhány epizódjával, hátha a rajongás kölcsönös lesz...)


És egy Mikulás-inspiráció, amit szerintem bárki utánozhat - különösen decemberben: Lea Michele, és az ő kis piros kabátja, fehér kiegészítőkkel. Egyszerűen nagyszerű! :)



2012. november 23., péntek

Friss fotók a magyar énekesnő klipforgatásáról

Erdőhegyi Brigitta neve neked is ismerős lehet, hiszen a csinos énekesnő számos rendezvényen és médiaeseményen felbukkant az elmúlt időszakban is.

Most, három év után újra klipet forgatott, ám tőle szokatlan stílusban: még sohasem volt olyan szexis és szédítő, mint ezen a videón. A „Livin'n in a free world” klipben, Brigi nagyon dögös ruhákat visel, például ezt a mélyen dekoltált és merészen felsliccelt feketét. 



A videóban szerepel egy luxusautó is, amelyből csak pár darab van a világon. És hogy ki a klip férfi főszereplője? Ő bizony Nagy Norbi, kétszeres magyar bajnok autóversenyző. :)


2012. november 16., péntek

Ruha újrahasznosított magazinokból

Ki mondta, hogy ami másnak szemét, az nekünk nem lehet trendi? A tegnapi Gondold újra divatshow-n láttam ruhákat abroszból, csipketerítőkből, kukás zsákból, dörzsi szivacs díszítéssel, de volt egy újrahasznosított magazinokból készült szerelés is.


Nekem ez volt az egyik kedvencem, hiszen mi ez, ha nem a média, teljesen új szerepben? :D Több fotó és exkluzív meglepetés hamarosan - csak nektek! :)))

2012. október 12., péntek

Átlátszó ruhában lépett kifutóra a magyar modell

Szerda este egy különleges bulira kaptam meghívást: a Sugarbird csapata megalakulásának ötödik évfordulóját ünnepelte, méghozzá egy látványos és színvonalas születésnapi partival, nosztalgia hangulatban. A sajtótájékoztató és a divatbemutató házigazdái Szekeres Nóra és Rákóczi Feri voltak, akik nemcsak a műsorvezetés, hanem megjelenésük tekintetében is kifogástalanul teljesítettek. 



Bódi Sylvi, Dukai Regina, Horváth Éva, Zimány Linda és Debreczeni Zita a különleges estén őszi/téli kollekciójának legújabb darabjait is bemutatta. Ráadásul az exkluzív divatshow-n nagy kedvencem, a szépséges Weisz Fanni immáron hivatalosan is csatlakozott a sztártervezőkhöz, s ezzel egy régi álmát váltotta valóra. 


Az ünnepi hangulatot egy másik kedvencem, Zséda is fokozta néhány gyönyörű dallal.


Zimány Linda a kezdetek óta cukormadár, a glammodell a születésnapi partin az egyik szexi, átlátszó kreációjában tündökölt.


„Úgy érzem, sokat fejlődtünk az eltelt évek során, egyre inkább érvényesül a saját, egyedi stílusunk. A kezdő csapatot Regivel és Sylvivel hárman alkottuk, Éva és Zita csak később csatlakozott. De éppen ez a jó a Sugarbirdben, hogy egy-egy tag bővülésével még színesebbé válik a márka, ezzel garantálva az üdeséget és változatosságot” – árulta el Zimány Linda, aki imádja az extrém szabást és anyagokat, így a mostani szezonban is egy limitált szériás bőrkollekcióval jelentkezett.



Vujity Tvrtko megindító szavakkal mutatta be a címlaplányok legújabb állandó tagját, Weisz Fannit. A siket szépségkirálynő első kollekciójában a fekete tüll és a rózsaszín szatén dominált. A bemutató után, az este méltó befejezéseként az egybegyűltek Keresztes Ildikó, Gallusz Niki, Judy, Gáspár Laci és Rakonczai Imre vezetésével, együtt énekelték el Halász Judit Boldog Születésnapot című dalát. 


Majd a hatalmas tömeg az est házigazdáival, Szekeres Nórával és Rákóczi Ferivel együtt a Nándori cukrászat remekét, a 800 szeletes fekete-fehér és pink színekben pompázó tortacsodát is megkóstolhatta.


Az esemény főtámogatója a Fiat 500 volt, amely éppen a Covergirls csapatával egy időben ünnepelte ötödik születésnapját, így tiszteletére egy egyedi ruhakollekcióval is készültek a tervezők.


Fotók és sajtóinformációk: RedLemon Media