2013. augusztus 15., csütörtök

Bókokkal lepték meg a hölgyeket

Nem tudom, ti figyelitek-e, hogy az egyes márkák milyen plusz akciókkal, kezdeményezésekkel rukkolnak elő. Én olykor felfigyelek egy-egy ilyenre, mint például a Dove önbizalom-erősítő eseménysorozatára, melynek keretében bókokkal lepték meg a pécsi és balatonfüredi hölgyeket. 

A Dove szeretné erősíteni a nők önbizalmát, hiszen kutatásuk kimutatta, hogy a hazai hölgyek mindössze 3%-a tartja magát vonzónak, ugyanakkor 49%-uk akkor érzi magát szépnek, ha bókokat kap másoktól. A márka ezért bókfilmekkel és rendezvényekkel is segíti a hölgyeket, hogy szépnek lássák magukat.

A Dove eseménysorozat első állomásán, július 13-án Pécsett várták egész napos ingyenes programokkal a hölgyeket, hogy segítsenek felfedezni a bennük rejlő szépséget. A rendezvény során sokan kértek szakértő segítséget Dr. Pónyai Katinka bőrgyógyásztól, és beszélgettek szépségről, önbecsülésről Szily Nórával, akik igyekeztek mindenkinek személyre szabott tanácsokat adni. 


Az arra járókról kiderülhetett, milyen jól tudnak bókokat fogadni, és a nap végére több mint 300 inspiráló üzenet írtak a „Bókfalra”, így osztva meg egymással életük legemlékezetesebb vagy legutóbbi bókjait. 


A Dove hoszteszei mindeközben több mint 2000 darab Dove termékkel és 700 darab, bókokkal ellátott lufival kedveskedtek az ott lévőknek. 


A márkánál hisznek abban, hogy ha a nők jól érzik magukat a bőrükben, akkor sokkal magabiztosabbak és könnyebben kiaknázzák a bennük rejlő szépséget. A pécsi eseményt két további követi: augusztus 10-én Balatonfüreden várták tanácsokkal, ajándékokkal és bókokkal a nőket, szeptember 14-én pedig Budapestre érkeznek, hogy az itteni asszonyok, lányok önbizalmát is erősítsék. 

Ti mit gondoltok a kezdeményezésről? Szerintem szuper :) de hozzá kell tennem, hogy úgy gondolom, ez csak a kezdőlökést adja meg mindenkinek ahhoz, hogy szebbnek, dögösebbnek érezze magát. A továbbiakon nekünk, magunknak is dolgoznunk kell. :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése