Akik ismernek, tudják rólam, hogy nem vagyok a konyha ördöge. Sőt, ha még pontosabban akarok fogalmazni, konkrétan nem tudok főzni. Semmit. Tudom, 30 évesen már illene megtanulnom, de nagyon kényelmes helyzetben voltam eddig, mert valaki mindig megcsinálta helyettem.
A múlt héten viszont nem volt kifogás: fakanalat ragadtam, beálltam Harsányi Levente mellé egy főzős rendezvényen, és elkészítettük életünk egyik legfurcsább, legcsípősebb, de egyben valószínűleg legfinomabb ételét. :) Kis túlzással azt is mondhatom, hogy megtanultam főzni, hiszen nemcsak kevertem-kavartam, mostam és hámoztam az elém rakott ételeket, hanem kérdeztem, válaszokat kaptam, és megtanultam például, hogyan készül a kapros galuska, illetve melyik erős paprika mire való.
Íme az eseményről szóló sajtóanyag - amint megkapom magamról a konyhai fotót, azt is mellékelem. :)))
Bár végeredményként döntetlent hirdettek, igazából Gombos Edina győzött Harsányi Levente ellen a Jar Platinum mosogatóversenyben és ezzel bebizonyította, hogy a nők nemcsak a főzésben, de a mosogatásban is profik.
„Soha ennyi tányért nem mosogattam el ilyen rövid idő alatt, mégis alulmaradtam” – mondta el Harsányi Levente, aki persze nem búslakodott, hiszen így legalább nem fogja be továbbra sem a felesége a mosogatásba. Gombos Edina és Harsányi Levente főzési tudományát is megmutatta a rendezvényen, Bereznay Tamás séffel készítettek ínyenc falatokat.
Először főzött együtt Gombos Edina és Harsányi Levente, akik mindketten profik ezen a téren, most mégis egy séf segítségét vették igénybe a tökéletes menüsor megalkotásához. Bereznay Tamás saját receptjeinek elkészítésére tanította meg a sztárokat – illetve tanította volna, de ők ehelyett inkább saját személyiségüket csillogtatták meg az eredeti libamájjal töltött jércemell receptjének elkészítése helyett.
Edina kubai jellegű ételt varázsolt az asztalra, Levente pedig egy meghatározhatatlan besorolású, jobbára csípős ízesítésű húst készített. Bár Tamás szerint így is az eddigi legjobb kuktákat kapta maga mellé (az egyik volnék én :)).
„A főzés nálunk az én asztalom, szenvedélyesen szeretek főzni a családnak és jobban is járunk, ha én végzem el ezt a feladatot – a mosogatás szempontjából legalább is biztosan. Alberto tipikus férfi, ha ő jár a konyhában, akkor a főztje remek lesz, viszont 1 óra mosogatás és takarítás biztosan vár rám” – mesélte Gombos Edina, aki egy kis titkot is elárult kapcsolatuk kezdetéről.
„Azért nem mindig voltam ennyire jártas a főzésben: amikor Alberto először látogatott meg Magyarországon, az első közös reggelen lelkesen készítettem neki az igazi hazai rántottát, kicsit lágyan, éppen, ahogy tökéletes – vagyis én ezt gondoltam. Aztán kiderült, hogy Kubában olyan keményre sütik a tojást, ami itthon szinte már ehetetlen. Így aztán Alberto gyomra nem bírta a terhelést, két napig rosszul volt. Azt hiszem ez már az elején erős próbája volt a kapcsolatunknak”.
Harsányi Levente is gyakorlott szakács, ő általában mégis inkább átadja ezt a feladatot feleségének. „A kedvenceink a rakott krumpli, a rántott hal és a natúr csirke, de szeretünk kísérletezni is. Ez persze azt jelenti, hogy én kinézek egy-egy különleges receptet, a párom pedig elkészíti. Én inkább megmaradok a kerti grillezésnél. A receptek értékelésében viszont profi vagyok” – mesélte Levente.
Minderre szüksége is lesz a következő hetekben, hiszen Edinával a Jar Platinum receptverseny zsűrijének tagjai, amelyet Bereznay Tamás elnököl. A receptversenyre 2013. június 16. és július 21. között a legnehezebben elkészíthető recepteket várja a zsűri a www.everydayme.hu oldalon.
Kategóriánként (előétel, főétel, desszert) egy-egy recepttel lehet nevezni. Minden kategóriából a 10 legjobb recept beküldőit díjazzák, akik egészen kivételes meghívást nyernek egy gasztrokurzusra Bereznay Tamással és egy-egy gasztrobloggerrel, akik ugyancsak a zsűri tagjai lesznek.
Persze a főzéshez a mosogatás is hozzátartozik, így az ínyenc fogások elkészítése után ez sem maradhatott el: Edina és Levi igazi profiként szálltak szembe egymással a nagy mosogatóversenyen.
Edina igazi profiként harcolt a nagy Jar Platinum mosogatóverseny bajnoka címért, míg Levente a nyugodt és lassú mosogatást választotta. Közös megegyezés alapján döntetlennel zárták a versenyt, bár valójában Levi maradt alul a küzdelemben.
„Büszke vagyok az eredményre, sőt, azt hiszem Miri értékeli majd leginkább az oklevelemet, ha otthon megmutatom neki, bár, ha Alberto számára is kiderül, hogy mennyire profi vagyok a mosogatásban és még papírom is van róla, mostantól az eddiginél is többet fogok otthon mosogatni” – mondta el a nyertes.
És végezetül egy fotó: ugye, milyen jól néz ki, amit főztünk? :-)))
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tévés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tévés. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. június 19., szerda
Megtanultam főzni - gasztrokaland Gombos Edinával és Harsányi Leventével
Címkék:
csípős,
étel,
főzés,
Gombos Edina,
Harsányi Levente,
híres,
magyar,
műsorvezető,
sztár,
tévés
2013. május 23., csütörtök
Cuki gyerekkori fotó a műsorvezetőről
Gyereknap közeledtével úgy gondoltam, mutatok nektek egy aranyos képet az egyik ismert magyar műsorvezetőről. Hát nem édes? Szerintetek ki ő? :)))
Segítek egy kicsit, jó? :-)))
Bizony, Kovács Áronról van szó, aki Jáksó Lacival és Rákóczi Ferivel együtt nemrég felelevenítette néhány gyerekkori emlékét. Szerintem igazi eleven kiskölykök voltak mindhárman... de a ma érkezett sajtóanyagból rögtön kiderül! :)
Vakmerő gyerek volt Kovács Áron és Jáksó Laci
Régi történetekről meséltek a Class FM műsorvezetői
Jáksó Laci játékaival gyakran az életét veszélyeztette, Kovács Áron már kisfiúként is élt-halt a motorokért, Rákóczi Feri pedig igazi mintagyerek volt. A Class FM népszerű rádiósai gyerekkoruk legmeghatározóbb pillanatait elevenítették fel.
A Gyereknap közeledtével régi emlékeiről mesélt Jáksó László, Rákóczi Feri és Kovács Áron. A Class FM hírességei időutazásuk során eddig nem látott oldalukat fedték fel.
Jáksó Laci gyakran hozta a szívbajt a szülőkre, de életét is kockáztatta az áram közeli játékokkal.
"Mélységesen otthonülő gyerek voltam. A lakásban azonban időnként kipróbáltam olyan építő játékokat, amikkel kis híján leégettem mindent. Állandóan kísérleteztem. Volt, hogy kábeleket vezettem ki a konyhába, hogy ott rádiózhassak édesanyámnak, vagy éppen a 12 voltos csengőt kötöttem át a 220-ba, ami nagyon hangosan csengett, majd kigyulladt. Később műszerésznek tanultam, akkoriban is többször megrázott az áram." – mesélt „rázós” kalandjairól a Jáksó TOP20 házigazdája.
Rákóczi Feri viszont igazi kisangyalként viselkedett.
"Halálosan jó gyerek voltam. Én tényleg kimaradtam a csínytevésekből. Egyszer belógtunk az igazgatónk épülőben lévő házába, de ez a legnagyobb rosszaság, ami eszembe jut" – mondta a Morning Show műsorvezetője.
Kovács Áron kisfia, hasonlóan az apukájához, imádja a csínytevéseket.
"Már gyerekkoromban is imádtam a motorokat. Alapvetően tizenhárom éves koromig csodagyerek voltam, a kamaszkorral azonban a bitangok útjára léptem. Egyszer a sulink mellett lévő minisztérium őrét a kukából kitúrt szeméttel kezdtük dobálni, ami az iskolai vezetés körében hatalmas felháborodást váltott ki, én pedig a lázadók vezéreként végül feladtam magam" – nosztalgiázott Áron.
"Máténál mindennaposak a huncutságok, nem ismer kegyelmet, legyen szó bármiről. Nagyon vicces kissrác, tudja, hogy ha bármi rosszat elkövet, a humorával mindig ki tudja vágni magát. Öt évesen egy fotózáson kritikusan rám nézett, és megjegyezte: apa remélem nem ez a legjobb formád" – mesélt nevetve kisfiáról a Class40 házigazdája.
A fotókért és a sajtóanyagért köszönet a RedLemon Mediának. :)
A fotókért és a sajtóanyagért köszönet a RedLemon Mediának. :)
Címkék:
Class FM,
emlék,
fotó,
gyerekkor,
gyerekkori fotó,
híres,
Jáksó László,
Kovács Áron,
rádiós,
Rákóczi Feri,
ritka,
sztár,
tévés
2012. december 4., kedd
5 szexi sztármikulás
A hírességek is a Télapót várják, ami sokakat arra inspirál, hogy magukra öltsék a Mikulásjelmezt. Nézzük, kik tették ezt a legstílusosabban, eddig. :)
Taylor Swift most is visszafogott, ő csak a Mikulás sapiját kérte kölcsön. :))
Katy Perry láttán biztos, hogy a Télapónak is melege lenne...
És egy Mikulás-inspiráció, amit szerintem bárki utánozhat - különösen decemberben: Lea Michele, és az ő kis piros kabátja, fehér kiegészítőkkel. Egyszerűen nagyszerű! :)
Taylor Swift most is visszafogott, ő csak a Mikulás sapiját kérte kölcsön. :))
Mariah Carey még nagy pocakkal tolta a Csendes éjt - természetesen piros-fehérben.
Katy Perry láttán biztos, hogy a Télapónak is melege lenne...
Tyra Banks pedig megmutatja, milyen az, ha egy modell-műsorvezető szuperszexi Santa Girlnek áll...
Kim Kardashian természetesen a Mikulás legnagyobb rajongójaként is saját rajongói kegyeit keresi (mellesleg biztosan küldött már egy DVD-t a Télapónak a Keeping Up With The Kardashians néhány epizódjával, hátha a rajongás kölcsönös lesz...)
És egy Mikulás-inspiráció, amit szerintem bárki utánozhat - különösen decemberben: Lea Michele, és az ő kis piros kabátja, fehér kiegészítőkkel. Egyszerűen nagyszerű! :)
Címkék:
énekesnő,
Katy Perry,
Kim Kardashian,
külföldi sztárok,
Lea Michele,
Mariah Carey,
Mikulás,
modell,
szexi,
színésznő,
sztár,
Taylor Swift,
tévés,
tévésztár,
Tyra Banks,
valóságshow sztár
2012. november 24., szombat
Összeházasodik a magyar sztárpár
Hazánk minden bizonnyal legsikeresebb rappere megkérte gyermeke édesanyjának a kezét. A romantikus lánykérésre az egykori playmate születésnapján került sor. Majka és Dundika már az esküvőt tervezgetik. Hogy milyen ruhát, esküvői helyszínt vagy éppen zenekart választ a jegyes pár, azt még nem döntötték el.
„Nagyon nagy álmom vált azzal valóra, hogy Majka megkérte a kezem” – kezdte mosolyogva Dundika. „Nem vagyok egyáltalán nyomulós típus, nem erőltettem, hogy kérje már meg a kezem, így azonban még nagyobb volt a meglepetés, amikor egy romantikus születésnapi program során előkerült az ajándék jegygyűrű is.”
„Olyan érdekes egy férfi agy” – folytatta a vőlegény. „A legnagyobb természetességgel vettem tudomásul, hogy lesz egy gyermekünk, s tökéletes harmóniában létezünk a mi kis hármas egységünkben. De az, hogy valóban összeházasodunk, hihetetlen érzéseket és gondolatokat hozott a kapcsolatunkba. Még szoknom kell, nem éreztem még hasonlót korábban. Ezért is gondoltam, hogy kézen fogom a kis menyasszonyomat, és szépen elmegyünk a VAM Design-ba a december első hétvégéjén megrendezésre kerülő esküvői kiállításra, hogy egyáltalán összeálljon a kép a fejemben, mire is „vállalkoztam” – nevetett Majka.
Dundika és Majka egyelőre nem döntötték el, hol házasodnak majd össze, milyen ruhában lépnek az oltár elé, vagy éppen kik gondoskodnak majd a lagzi hangulatáról, abban viszont mindketten egyetértettek, hogy ennek napnak nem szabad a felesleges aggódásról, a rohangálásról szólnia. Legyen az esküvőjük fesztelen, kiegyensúlyozott, ahol tényleg az a fontos, hogy ők és a násznép mulassanak egy nagyot.
Majkáék és minden esküvőre készülő jegyes pár segítségére lesz majd a december 1-2-i hétvégén a Pearl Wedding Show, hazánk egyetlen exkluzív esküvői kiállítása, melynek minden eleme a kiemelkedő minőségről, a különlegességekről, az egyediségről szól majd.
A legnagyobb hazai designer-ek által megálmodott menyasszonyi kreációkat, vőlegényeknek, koszorúslányoknak tervezett ruhakölteményeket és kiegészítőket a VAM Design erre a célra átalakított, különleges terében mutatják be. Ugyanitt, a legjobb hazai fotósok munkái, izgalmas képi világú videoklipek is várják az érdeklődőket. A programban a hangulatfelelősök is bemutatkoznak: a musical-részleteket éneklő művészektől, a szóló zongoristákon és a jazz együtteseken át a party zenekarokig és a DJ-kig széles a repertoár. Az első emeleti kiállító részben, egyedi enteriőrök várják az érdeklődőket, ahol nem zsibvásár jellegű közegben, hanem exkluzív miliőben, személyes beszélgetések során ismerkedhetnek meg a látogatók a legkiemelkedőbb szolgáltatókkal.
Forrás, fotó: Just Creative

2012. október 19., péntek
Hová tűnt Bárdos András?
Ha rendszeres tévénézők vagytok, nektek is bizonyára feltűnt, hogy jó ideje alig lehet hallani a Máté Kriszta-Bárdos András házaspárról. Nos, a Tények egykori műsorvezető-párosa nem tűnt el, sőt, tevékeny mindennapokat élnek - csak épp nem a kamerák előtt.
Bárdos Andrásról egyébként csak most tudtam meg, hogy a Balaton szerelmese. A műsorvezető úgy véli, az őszi tó és környéke kiválóan alkalmas a gondolatok tisztázásra, szellemi termékek létrehozására. Örömmel menekül ide a főváros zajától, legutóbb akkor tette ezt, amikor új – Kern Andrásról szóló – könyvének utolsó simításait végezte.
„Feleségem, Kriszta Siófokon született, a gyermekkorát is itt töltötte a déli part legkedveltebb városában, ezért sokat járunk ide az év minden szakában, bár bevallom, én szezon után élvezem a legjobban. A karácsonyi könyves dömpingre készülve ilyenkor a szokásosnál is többet olvasok és írok, és a Balatonnál megvan az ehhez szükséges csend és nyugalom" - mondta.

„Ha pedig befagy a tó, a gyerekek korcsolyázni indulnak, és akkor jön el az ideje, hogy apósommal vagy a barátaimmal egy finom pálinka társaságában elmerülhessünk az élet nagy kérdéseiben – tette hozzá Bárdos András az Álmai nyaralójának fotózásán, a tavat kémlelgetve.
Mint mondja, rá nem jellemző a tézis, hogy egy férfi egyszerre csak egy dologra tud figyelni, ő például minden különösebb megterhelés nélkül képes egy időben olvasni, meccset nézni és a gyerekekkel játszani.
A Bárdos Andrást vendégül hívó Álmai nyaralójának közössége a nagy társadalmon belül egy kis társadalmat hozott létre, a Balaton egyedülálló módon, két oldalról körbevett földnyelvén, hogy stressz-mentes, idilli környezetben tölthessék szabadidejüket. A külföldi turistáktól mentes „Plattensee”-nél találkoznak hétvégenként barátaikkal, kirándulnak családtagjaikkal, kóborolnak kutyájukkal, a partszakasz mentén, futás közben töltődnek fel, vagy éppen este a kandallónál ülve engedik szárnyalni a gondolataikat.

Balaton,
Bárdos András,
híradós,
író,
könyv,
magyar sztár,
sztár,
tévés
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)