Nem tudom, láttatok-e már olyan produkciót élőben, ahol hallók és siketek működtek együtt. Én néhányszor átéltem ilyet, és bevallom nőiesen, könny szökött a szemembe a meghatódottságtól. Nagyon szép, és valami elképesztő erejű produkciók ezek, és nem akarok nagy szavakat használni, de ilyenkor mindig érzem, hogy bizony, jó embernek és egészségesnek lenni. :)
Na, de térjünk a lényegre :)) azért hoztam fel most ezt a témát, mert Majka és alkotótársai is egy hasonló produkcióra készülnek: a Viva Cometen 30 siket fiatallal állnak majd színpadra.
Majka, Curtis és BLR lelkesen, csodálattal telve vetették bele magukat a Magyarországon egyedülálló „Fordulj felénk!” érzékenyítő kampány munkálataiba. A szókimondó rapper és csapata most találkozott először azzal a 30 fiatalból álló hallássérült „kórussal”, akik hamarosan a VIVA Comet Gálán jelelik majd el legújabb, „Nekem ez jár” című dalukat - áll a sajtóanyagban.
A kezdeményezés célja összekapcsolni hallókat és nem hallókat, felnyitni a társadalom szemét, hogy észrevegyék, nincsenek különbségek egészségesek és siketek között.
Továbbá az is kiderül a kapott anyagból, hogy Majka szövege - bár nem erre az alkalomra íródott - nagyon találó. A dal az útkeresésről szól, mely minden fiatalt, a siketeket különösen érinti. A zene rezgéseit érzik, a szöveget azonban az ő nyelvükre külön magyarról magyarra kellett fordítani, hogy minden részletet megértsenek és meg tudják tanulni eljelelni. A produkció keretében hamarosan megmutatják, milyen fantasztikusat alkothat együtt siket és halló zene eszközével.
Majka, Curtis és BLR a jelelést saját maguk is kipróbálták, és élvezettel vegyültek el a buzgó kórustagok között. A dal vidámsága mindenkire átragadt, a rapperek őszinte mosollyal az arcukon énekelték, mozogták végig a próbát.
2013. június 13-án 20:00-tól idén 13. alkalommal kerül megrendezésre a VIVA Comet díjátadó gála a Papp László Budapest Sportarénában.
Fellép majd Düki, Children of Distance, Fluor, Hien, Hősök, Majka + Curtis és BLR, Punnany Massif + Mary Popkids, Radics Gigi, The Hated Tomorrow +Odett
Majkáék azt ígérik, hogy az ő produkciójuk után biztosan libabőrös lesz az Aréna közönsége, én pedig nektek megsúgom, hogy az ő fellépésüket várom a legjobban. :)))
Forrás, fotók: Just Creative
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rapper. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 10., hétfő
Meglepő produkcióra készül a magyar sztár
Címkék:
ajánló,
Curtis,
esélyegyenlőség,
fellépés,
híres,
koncert,
különleges,
magyar sztár,
Majka,
rapper,
show,
sztár,
Viva Comet,
zenész
2013. április 2., kedd
Zene mindenkinek a 20. Titanic filmfesztiválon
Ha attól tartottál, hogy Húsvét után programok nélkül várhatod a jobb időt, akkor tévedtél :) ugyanis a tavaszi programkavalkád most indul csak be igazán - hamarosan kezdődik például a Titanic filmfesztivál, ahol számos produkció közül válogathatsz. És igen: a címből következik, hogy lesznek zenei témájú filmek is. ;)
A 2013. április 5-13. között zajló, 20 éves Titanicon a Zene mindenkinek szekcióban hat doku-filmet, két játékfilmet és egy rövidfilmet vetítenek, melyek között lesz bevállalós zenészportré Adam Greenről, Grammy-díjas roadmovie a Mumford & Sons-szal, 62 évesen befutott soul énekes, izomsorvadással zenélő gitárfenomén, Pulp-doku, lemezbolt-történet, rock ’n’ roll svindli és Plan B bemutatkozó thrillerje. A sajtóanyag segítségével most bepillantást nyerhetünk az egyes produkciókba - elsőre talán kicsit sok a név és az infó, de ha egy-egy film érdekel, akkor szerintem úgy fogod gondolni, hogy mindez igenis kell. :)
Az Adam Green: Legyünk rosszak (How to Act Bad) Dima Dubson dokumentumfilmes bemutatkozása az Európában is egyre népszerűbb New York-i dalszerző, filmes rocksztárról. A bevállalós portré készítése során Dubson két évig szinte árnyékként követte barátját, Greent, akinek már a családi múltja is izgalmas, dédanyja például Kafka menyasszonya volt. A Bakelit (Vinyl) című vígjáték a brit Sara Sugarman negyedik játékfilmje, melyben egy kiégett ex-rocksztár régi zenésztársa temetésén összetalálkozik az egykori bandatagokkal, és újra elkezdenek játszani. A felvett anyag meglepően jól sikerül, de a zeneipar csak a fiatalokra vevő. Itt következik a nagy rock ’n’ roll svindli: úgy adják el a felvételt, mintha egy wales-i tinizenekaré lenne.
Az idei Grammy-n díjat nyert Big Easy Express egy dokumentumfilmes roadmovie, amely három indie folk zenekart – az Edward Sharpe and the Magnetic Zeros-t, az Old Crow Medicine Show-t és a brit Mumford & Sons-t – követi, akik a 2011-es Oaklandtól New Orleansig tartó turnéjukat egy régi vonaton teszik meg. Erre az útra még Woody Guthrie és John Steinbeck is büszke lenne. A film készítője a kliprendezőként (pl. Metallica, Oasis, The Black Eyed Peas) híressé vált Emmett Malloy. Poull Brien Charles Bradley: Soul of America című dokuja a 62 évesen befutott soul énekes életét mutatja be, akinek első albuma 2011-ben bekerült a Rolling Stone magazin top 50-es listájába. Bradley nagyon mélyről imdult: anyja kisgyerekként elhagyta, sokáig írástudatlan és hajléktalan volt, szeretett bátyját meggyilkolták s egy csaknem halálos betegséggel is meg kellett küzdenie.
A Plan B néven ismertté vált rapper és soul énekes, Ben Drew bemutatkozó thrillere, az iLL Mannors – Rázós környék több szálon futó megrázó dráma, melyben crackfüggő prosti, díler és ex-díler, szökésben lévő fiatal anya és modellkarrierről álmodó tini küzd a túlélésért London utcáin. A valós események ihlette kemény film hiteles képet fest a nagyvárosi bűnözés okairól és hatásairól.
A Jason Becker: Még élek (Jason Becker: Not Dead Yet) Jesse Vile dokumentumfilmje a gitárvirtuóz csodagyerekről, Jason Beckerről, aki öröklött izomsorvadásos betegségével küzd évtizedek óta, de a mai napig alkot: a szemei mozgatásával ír zenét. A film az emberi szellem erejének megindító példája. Eve Wood A ritmus diktál – a Pulp-sztori (The Beat is the Law: Fanfare to the Common People) című dokuja a sheffieldi zenei színtér történetét mutatja be a korai nyolcvanas évek poszt-punk mozgalmától a house-on át a britpopig. Láthatjuk a Pulp 1995-ös váratlan berobbanását is a Common People-lel, mikor is Glastonbury-ben az utolsó pillanatban ugrottak be egy kieső fellépő helyére.
A Graham Jones azonos című könyvén alapuló Az utolsó lemezbolt (Last Shop Standing), Pip Piper dokuja azt kutatja, hogy a hatvanas évek felfutása után mára miért zárt be közel kétezer ilyen üzlet Angliában. A mozi kísérőfilmje a Minor/Major: A TV on the Radio Tour-turnéfilm (Minor/Major: The TV on the Radio Tour Documentary) lesz, mely a TV on the Radio sikersztoriját ábrázolja.
Idén a Zöld sziget-válogatásban is látható egy zenés film. A Good Vibrations a radikális lázadó, Terri Holey történetét meséli el, aki nagyban hozzájárult a belfasti punk-rock létrejöttéhez az 1970-es évek konfliktusokkal terhelt időszakában. Az Északi fények-szekcióban szereplő finn Miss Blue Jeans pedig egyszerre a felnőtté válás története és az 1970-es évek punk és new wave korszakát bemutató mozi.
A közönség március 28. és április 4. között minden helyszínen kedvezményes, 900 Ft-os áron vásárolhat jegyeket elővételben, utána a teljes jegyár 1100 Ft lesz. A teljes program itt olvasható, de plusz infókat találhattok az esemény Facebook-oldalán is.

2012. november 24., szombat
Összeházasodik a magyar sztárpár
Hazánk minden bizonnyal legsikeresebb rappere megkérte gyermeke édesanyjának a kezét. A romantikus lánykérésre az egykori playmate születésnapján került sor. Majka és Dundika már az esküvőt tervezgetik. Hogy milyen ruhát, esküvői helyszínt vagy éppen zenekart választ a jegyes pár, azt még nem döntötték el.
„Nagyon nagy álmom vált azzal valóra, hogy Majka megkérte a kezem” – kezdte mosolyogva Dundika. „Nem vagyok egyáltalán nyomulós típus, nem erőltettem, hogy kérje már meg a kezem, így azonban még nagyobb volt a meglepetés, amikor egy romantikus születésnapi program során előkerült az ajándék jegygyűrű is.”
„Olyan érdekes egy férfi agy” – folytatta a vőlegény. „A legnagyobb természetességgel vettem tudomásul, hogy lesz egy gyermekünk, s tökéletes harmóniában létezünk a mi kis hármas egységünkben. De az, hogy valóban összeházasodunk, hihetetlen érzéseket és gondolatokat hozott a kapcsolatunkba. Még szoknom kell, nem éreztem még hasonlót korábban. Ezért is gondoltam, hogy kézen fogom a kis menyasszonyomat, és szépen elmegyünk a VAM Design-ba a december első hétvégéjén megrendezésre kerülő esküvői kiállításra, hogy egyáltalán összeálljon a kép a fejemben, mire is „vállalkoztam” – nevetett Majka.
Dundika és Majka egyelőre nem döntötték el, hol házasodnak majd össze, milyen ruhában lépnek az oltár elé, vagy éppen kik gondoskodnak majd a lagzi hangulatáról, abban viszont mindketten egyetértettek, hogy ennek napnak nem szabad a felesleges aggódásról, a rohangálásról szólnia. Legyen az esküvőjük fesztelen, kiegyensúlyozott, ahol tényleg az a fontos, hogy ők és a násznép mulassanak egy nagyot.
Majkáék és minden esküvőre készülő jegyes pár segítségére lesz majd a december 1-2-i hétvégén a Pearl Wedding Show, hazánk egyetlen exkluzív esküvői kiállítása, melynek minden eleme a kiemelkedő minőségről, a különlegességekről, az egyediségről szól majd.
A legnagyobb hazai designer-ek által megálmodott menyasszonyi kreációkat, vőlegényeknek, koszorúslányoknak tervezett ruhakölteményeket és kiegészítőket a VAM Design erre a célra átalakított, különleges terében mutatják be. Ugyanitt, a legjobb hazai fotósok munkái, izgalmas képi világú videoklipek is várják az érdeklődőket. A programban a hangulatfelelősök is bemutatkoznak: a musical-részleteket éneklő művészektől, a szóló zongoristákon és a jazz együtteseken át a party zenekarokig és a DJ-kig széles a repertoár. Az első emeleti kiállító részben, egyedi enteriőrök várják az érdeklődőket, ahol nem zsibvásár jellegű közegben, hanem exkluzív miliőben, személyes beszélgetések során ismerkedhetnek meg a látogatók a legkiemelkedőbb szolgáltatókkal.
Forrás, fotó: Just Creative

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)