A következő címkéjű bejegyzések mutatása: címlap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: címlap. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 20., szerda

Címlaplányt keres a VIASAT 3

Emlékeztek a Topmodell leszek! című műsorra? Amikor még nagyon sok tévét néztem, mert volt rá időm (igen, ilyen is volt... :)), én rendre leragadtam a képernyő előtt, amikor Tyra Banks és a csajok kalandjai következtek. Most egy ehhez hasonló, mégis más és teljesen egyedi magyar produkció vonzhat sokunkat a képernyők elé, ugyanis jön A címlaplány - április 9-től a VIASAT 3 műsorán. :)

A hétfői sajtótájékoztatón Horváth Éva bemutatta a zsűrit, majd megnéztünk egy kisfilmet is arról, milyen lesz a műsor, és mit keresnek. A lányokat egyelőre nem láthattuk - csak a filmben fel-felbukkanó hajkoronák vagy sminkelés-mozzanatok után következtethettünk arra, hogy ők bizony mindannyian más és más karakterek lesznek. Ezt később Horváth Éva is megerősítette, aki nemcsak a műsor háziasszonyi feladatkörét vállalta el, hanem azt is, hogy a forgatások során elég sok időt tölt együtt a versenyzőkkel...

Íme a sajtóanyag, amiből kiderül még néhány részlet a műsorról. :)

Reality jócsajokkal – április 9-től látható a VIASAT3 képernyőjén A címlaplány, amely a Viasat és a Ringier közös együttműködésben készülő, egyedi, saját ötleten alapuló újdonsága.

A reality-elemekkel tarkított produkció eltér a csatornán a korábbiakban már megismert formátumoktól. A premier epizódban tíz csinos lány költözik be egy közös lakásba és verseng majd egymással azért, hogy kiderüljön, melyikük a legalkalmasabb arra, hogy nem csupán szépségével, hanem intelligenciájával, tehetségével és személyes kisugárzásával is igazi címlaplány lehessen.

Már a műsort megelőző előválogatások során sem kizárólag a külső adottságokon múlt, hogy ki lesz az a szerencsés, aki a végső tíz jelölt egyikeként küzdhet meg A címlaplány címért. Következésképpen a szépség a műsorban sem az egyetlen szempont, amely alapján eldől, ki nyeri a fődíjat – azt a kivételes lehetőséget, hogy egy magazin címlapján szerepelhessen. Ebben a versenyben nem lesz minden egyes epizódban fotózás, a lányoknak sem csupán a fotós kamerája előtt, hanem még számos területen kell bizonyítaniuk rátermettségüket.

Minden epizód egy tematika köré rendeződik, és aki csak a fotózáson tűnik ki, de nincs otthon például a társasági életben, a sport terén, vagy éppen a popsztárok világában, annak bizony nehéz dolga lesz a megmérettetéseken. Minden feladat végrehajtása során alapvető szempont, hogy a lányok a szépségük mellett megmutassák saját személyiségüket és kreativitásukat is.

A nyertes összesen négy fő kritériumnak kell, hogy megfeleljen: legyen szexi, merész, elszánt és érdekes, hiszen címlaplányként elengedhetetlen, hogy bárhol megállja a helyét és mindig fenntartsa az érdeklődést maga körül. A végső győztes az lesz, aki a zsűri előtt leginkább bebizonyítja, készen áll arra, hogy a játék után is boldoguljon a celebvilágban, hitelesen és megbízhatóan képviselje mindazt, ami a címlaplány léttel jár,
tehát továbbra is maradjon szexi, merész, elszánt és érdekes.

A műsor háziasszonya Horváth Éva, aki maga is címlaplány. Tökéletesen tudja, mi kell ahhoz, hogy valaki megfeleljen az elvárásoknak, a szakma követelményeinek. Műsorvezetőként nem csupán a nézőket kalauzolja adásról adásra a címlapok világában, hanem a lányokat is terelgeti, itt-ott segíti, tanácsokkal látja el. Ugyanakkor, ha úgy hozza a sors, nem kíméli őket a kritikától sem.

„Nagyon szeretek a lányokkal dolgozni, mert mindenki önmagában is zseniális karakter és teljesen különböző személyiség. Tanúi lehetünk annak, hogy mennyire különbözően oldanak meg egy-egy feladatot, azonban ez a sokszínűség nemegyszer konfliktusokhoz is vezet. Ebből pedig nem lesz hiány, gondoljunk csak bele, mi történik akkor, ha tíz gyönyörű nőt összezárnak egyetlen lakásba! Márpedig mindannyian győzni jöttek, hiszen címlaplányok szeretnének lenni” – mondta Horváth Éva.

A műsorba beválogatott lányok teljesítményét egy négytagú szakmai zsűri értékeli hétről hétre, amelynek tagjai Holdampf Linda, stylist, Hujber Ferenc, színész, Illés Csaba, a hot! főszerkesztője, és Nánási Pál, fotográfus. Négy különböző szakember, különböző meglátással, esetenként eltérő véleménnyel, de a cél mindannyiuknál ugyanaz – a legrátermettebb jelölt megtalálása.

Holdampf Linda számos népszerű tehetségkutató szereplőit öltöztette már, emellett az utóbbi évek címlaplányainak nagy többségét is ismeri, hiszen a fotózások alkalmával lehetősége nyílt arra, hogy együtt dolgozzon velük. Pontosan tudja, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki a legjobbját adja a címlapon.

Hujber Ferenc számára ez az első alkalom, hogy hasonló műsorban szerepel. Saját bevallása szerint ezen a téren teljesen más szempontokat tart fontosnak, mint a környezete általában. Számára rendkívül fontos az egyéniség, az egyediség, ezért elsősorban ezek azok az aspektusok, amelyek alapján zsűritagként értékelni fogja a lányokat.

Nánási Pál az ország egyik legnépszerűbb fotósa, számtalanszor fényképezett már csinos lányokat különböző magazinok címlapjára. Az ő feladata lesz észrevenni és értékelni, mennyire fotogének fotóalanyai.

Illés Csaba a hot!-főszerkesztő szemével szemléli a lányokat, hiszen számára rendkívül fontos, hogy egy lány a szépsége mellett milyen további tulajdonságokkal tűnik még ki a többiek közül. Ő azt a jellemzőt keresi egy lányban, amivel általa egyedivé, nem mindennapivá válhat egy lap.

Az állandó zsűrit minden adásban az aktuális tematikához kapcsolódóan a celebvilágból egy-egy extra zsűritag egészíti ki. Ők öten döntik el minden epizód végén, hogy melyik lány nem folytathatja tovább a küzdelmet A címlaplány címért.

A címlaplány – április 9-től minden kedden 21:25-től a VIASAT3-on!


2012. október 11., csütörtök

Magyar topmodell a Cosmo címlapján

Mihalik Enikő neve nemcsak itthon, de világszerte ismert még azok körében is, akik nem követik naprakészen a divatvilág híreit. A világ legkedveltebb topmodelljei között számon tartott békéscsabai lány örömmel mondott igent a magyar Cosmopolitan felkérésére

Návai Anikó készített ötoldalas interjút a világhírű magyar topmodellel az idén 15. születésnapját ünneplő Cosmopolitanba. Ez alkalomból a a magazin két különböző címlappal is készül, a mini Cosmóra egy vagány, míg a normál méretűre egy elegáns képek választottak. Mihalik Enikő címlap-ruháit Áron Eszter, magyar designer készítette.


A most New Yorkban élő topmodell kamaszként csöppent a modellvilágba. Karrierje egészen mesébe illően kezdődött: 15 évesen egy békéscsabai plázában sétálgatott, ahol megszólították és modellkedni hívták. A portfóliója elkészítése után az Elite Model Look hazai versenyén találta magát, majd Párizsban, Milánóban, Koreában és Japánban vitte hírét a magyar lányok szépségének.

A kitartásának meglett a gyümölcse: őt választották a Gucci-kampányhoz, így fotói világszerte megjelentek, Los Angelesben, a Sunset Boulevard-on még óriásplakátra is került.

S hogy mi a titka a magyar lánynak, amiért a világmárkák, a nagy ügynökségek és a magyar Cosmo is őt választotta?

“A szépségén és a tökéletes testi adottságain túl a fegyelmezettsége, a pontossága és a természetessége az, ami Enikőt kiemeli a sok, szintén gyönyörű lány közül. Kezdő modellként már fotózta egy divatanyagba őt a magyar Cosmopolitan” – mondta a magazin főszerkesztője, Sabján Johanna.

“Ahogy a mamám folyton megjegyzi, imádok szerepelni. Ha azt kérik legyek szomorú, nem csak búbánatos fejet vágok, hanem valóban átadom magam az érzésnek. Borzasztóan szeretek játszani – ehhez pedig a fotózások remek helyzeteket kínálnak” – tette hozzá a Cosmopolitan születésnapi számának címlaplánya.

“El kell, hogy áruljam, a Cosmopolitanból tanultam meg csókolózni” – nevetett Enikő. “Tizenhárom éves voltam, amikor kivágtam a magazinból azt a cikket, amely részletesen leírta, hogyan is kell csinálni. Azóta is minden lapszámot megveszek itthon és Amerikában is.”

A Mihalik Enikővel készített interjút teljes terjedelmében az október 12-én megjelenő Cosmopolitanban olvasható.


Forrás: Just Creative

Fotó: Cosmopolitan

2012. október 7., vasárnap

Magyar szépségek a Cosmo címlapján

Hogy mi a közös Gryllus Dorkában, Oroszlán Szonjában, Király Lindában és Görög Zitában? Mindannyian azon kiválasztottak között vannak, aki magyar hírességként szerepelhettek a Cosmopolitan címlapján. Az olvasók kedvenc címlaplányait nemrég arról kérdezték, milyen emlékeket őriznek a Magyarországon idén 15. születésnapját ünneplő magazinról.

Miénk a világ! – ezt az életérzést nyújtja hónapról hónapra a világ legsikeresebb lapja a fiatal nőknek. A Cosmopolitan nemcsak név, hanem fogalom is, hisz nincs olyan ország, ahol ne ismernék a magazint, amely immáron tizenötödik éve jelenik meg hazánkban.

„Mivel nem mindennap kérik fel az ember lányát Cosmo-címlapfotózásra, igazán megtisztelőnek éreztem a megkeresést”- kezdte Oroszlán Szonja. „Előttem csupán egy-két kolléganőm köszönt vissza a borítóról, nem gondoltam, hogy egyszer majd én is köztük leszek. A legnehezebb résznek a fürdőruha kiválasztása bizonyult, maga a fotózás már meg sem kottyant, igaz, napokig nem ettem előtte. Bevallom, féltve őrzök egy példányt a „magazinomból”, hogy a dédunokáimnak majd megmutathassam, egykor milyen dögös voltam” – nevetett a Madách Színház színésznője.



Görög Zita kétszer is szerepelt a magazin borítóján. Óriási ajándéknak tekinti ezt a sorstól, szerinte ugyanis itthoni modellkarrierjének épp ez a fotózás az egyik legjelentősebb mérföldköve.

„Túlzás nélkül állíthatom, hogy a magazinnak köszönhetem azt, hogy nemcsak a külföldi kifutókon, hanem itthon is ismertté váltam. Az, hogy valakit a Cosmo címlaplányának választanak, a világ minden pontján komoly referenciának számít. Akkor már rutinos modell voltam, sőt, külföldi magazinok címlapján is szerepeltem korábban, mégis nagy izgalommal és meghatódottsággal töltött el, hogy egy magyar lap is kíváncsi rám” – mondta Zita.



Gryllus Dorka, aki saját bevallása szerint kisfia mellett élete legboldogabb időszakát éli, többször is hódított a magazin címlapján.

„Amikor kikerült az újság az utcára, egy ismerősöm azt kérdezte, büszkék-e rám a szüleim. Remélem, hogy azok voltak!”- mosolygott a színésznő. „Az azóta eltelt években olyan sok öröm ért, hogy nehéz felsorolni: rengeteg szép szerep, nagy találkozások, izgalmas utazások, turnék, koncertek és persze a legnagyobb változás és öröm az életemben, hogy fél éve reggelente egy kisfiú ébreszt.”



A magazin 10 éves ünnepi borítóján szerepelhetett Király Linda.

„Minden tekintetben ragyogó korszakomat éltem akkor, testileg és lelkileg is kirobbanó formában voltam. Emlékszem, az események villámsebességgel követték egymást: a felkérés és a fotózás megvalósulása között mindössze másfél hét telt el, így ha akartam volna sem lett volna lehetőségem arra, hogy extra fogyókúrába kezdjek, vagy különleges szépségpraktikákat vessek be a nagy napot megelőzően”- mesélte az énekesnő.



A 15. születésnapját ünneplő Cosmopolitan meglepetéssel készül, ugyanis a szülinapi számuk címlapjáról olyan nemzetközileg is elismert, magyar sztár köszön majd vissza, kinek lábai előtt hever az egész divatvilág.

Forrás: Just Creative

2012. szeptember 14., péntek

Meztelenül került címlapra az Év nője

Lana Del Rey nemrég bevállalt egy meztelen magazinfotózást, ahol elég provokatív képek is születtek róla. Ti mit gondoltok a sztárok pucérkodásáról - öncélú hírnévhajhászósdinak tartjátok, vagy örültök, ha kedvenceteket eddig nem látott perspektívából is megszemlélhetitek? ;)

Íme Lana egyik gyönyörű fotója: