A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ruha. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ruha. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 27., csütörtök

Mi lesz a divat tavasszal?

Már januárban azon gondolkodtál, hogyan, s milyen darabokkal lehetne felturbózni a ruhatárad egy kicsit tavaszra, és most már nem is bírsz tovább várni néhány új kedvenc beszerzésével? Akkor itt egy kis ízelítő abból, hogy milyen lesz a 2014-es tavaszi divat (persze ez tényleg csak ízelítő, és kicsit szubjektív is, de remélem, hasznos lesz azért... :)).

Valahol azt olvastam, még korábban, hogy idén tavasszal a lila minden árnyalata divatba jön - hát, ez engem megmondom őszintén inkább megijesztett, ugyanis ha van szín, ami nekem borzasztóan áll, akkor az a lila.


De persze nem kell mindenben a divatot követni ;) vagy ha mégis azt szeretnénk, akkor választhatunk más irányzatokat - én is megkönnyebbültem, amikor ráakadtam újabb írásokra, melyek szerint a fagyi színek legalább olyan menők lesznek.


A Cosmopolitan.hu cikkéből pedig kiderül, hogy nemcsak ezek, hanem a hosszú szoknyák, a feliratos pulcsik és a hologramos cuccok is tuti befutók lesznek idén tavasszal.


Ezek mellett a Glamour azt írja, hogy a lézervágott darabokkal nem lőhetsz mellé idén, legyen szó felsőről, szoknyaaljról vagy táskáról. Ez a trend nekem kicsit hirtelen jött, és egyelőre nem látom magam ilyen holmikban, de egy ilyen táskára, vagy hasonló technikával készülő tavaszi csizmára talán beneveznék majd, idővel...



A tavaszi szezon kulcsdarabja számomra szinte biztosan a fehér blúz lesz. Ezek közül most is jó néhány van a szekrényemben, de úgy vagyok vele, hogy fehér blúzból sohasem elég. :) Idén nagyon mennek majd a bő fazonok, és vannak, akik azt tanácsolják, hogy vászont válassz, ha teheted, de én inkább azt mondanám, hogy vegyél egy olyat, amit a legtöbb szoknyáddal és nadrágoddal is tudsz kombinálni, és esetleg egy olyat, ami kicsit eltér a tőled megszokottól. Így egy olyan darabbal mutathatod meg a világnak az eredetiségedet, amire talán senki sem gondolt volna előzőleg. :) :)



2013. szeptember 25., szerda

Dobó Kata bombaformában a kifutón

Gyakran elcsodálkozom azon, hogy a sztárok mennyire jó formába lendülnek a szülés után - sokan még talán csinosabbak, mint a baba előtt voltak. Dobó Kata is bombaformában van (azt mondjuk nem tudom megítélni, hogy vékonyabb-e, mint a baba előtt, de szerintem nem is kell ilyen összehasonlításokra vállalkoznom). A színésznő nemrég különleges ruhapróbán mutatta meg az alakját, íme az ezt bemutató sajtóanyag és a fotók. :)

Dobó Kata a kifutón
Bombaformában van Dobó Kata. A színésznő a nyáron debütált Stílusvadász című műsorával a TV2-őn, most pedig modellszerepben is bemutatkozik. Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Marie Claire Fashion Days zártkörű estjén Konsánszky Dóra ruhájában vonul majd a kifutón.
„Katának minden jól áll – legyen szó akár az elegáns, nőiesebb vonalról, akár egy laza, bővebb szabású, streetwear öltözetről” – kezdte Konsánszky Dóra, tervező. „Két ruhát is kiválasztott a legújabb kollekciómból, és tényleg mindkettő fantasztikusan állt rajta, nem is tudott dönteni, melyiket viselje majd az októberi divateseményen.”

„Legszívesebben kétszer is végigmennék a kifutón, hogy ne kelljen a két csodálatos kreáció között választanom” – nevetett Dobó Kata, aki Stílusvadász című műsorában hétről hétre elhozza a nézőknek a legfrissebb trendeket, a szépségápolás, a divat, az egészségmegőrzés, a stílus, az építészet, a dizájn, az ételek, az italok, vagy éppen kultúra területéről.
Az idei Marie Claire Fashion Days programjában a magyar tervezők a 2014-es tavaszi-nyári kollekciójukat mutatják be olyan sztárfellépők közreműködésével, mint Bakos Piroska, Borbély Alexandra, Epres Panni, Görbicz Anita, Görög Zita, Ónodi Eszter, Váczi Eszter, Várkonyi Andrea, valamint Vincze Ottó.
Konsánszky SS14 kollekciójában a sportos, kifinomult részletek, az elegáns vonalvezetés, a lágy, könnyed esésű anyagok használata dominál.
„Átívelődik a kollekción az átkötéses – keleti – megoldások használata. A fontosabb színek a fekete, a fehér, a fémes szürke, az elefántcsont és a narancs. Számomra attól lesz érdekes a nyári trend, ahogy a kényelem és a sikk esztétikusan elegyedik” – mondta a márka dizájnere.
Forrás: Just Creative, Fotó: Marie Claire

2013. április 4., csütörtök

Desigual boltmegnyitón jártam

Bár a mai nap nem úgy indult, mint szerettem volna - gyakorlatilag ami elromolhatott, az el is romlott -, valahogy mégis mintha a Napocska sütött volna ki a fejem felett, amikor beléptem a Desigual WestEndben nyílt üzletébe.

Hogy ez a színeknek, a kellemes berendezésnek vagy a hangulatos zenének köszönhető-e, azt nem tudom. Mindenesetre a kötelező sajtóregisztráció után (név és médium megadása, esetleg névjegykártya leadás :)) belevetettem magam a bolt felfedezésébe. És természetesen a telefonom is azonnal előkerült - na, nem beszélgetni akartam, hanem inkább fotózni. :)

Aki ismer, tudja rólam, hogy ritkán hordok színes, mintás cuccokat. Kedvenceim a fekete-fehérek, vagy csak szimplán a fekete. Szerencsére a Desigual üzletében is jócskán találtam az ízlésemnek megfelelő holmikat - ezeken a szépségeken pl. rögtön a bejáratnál megakadt a szemem.


De a színes, mintás rucik közül is tudtam volna válogatni, egyik kedvencem ez a csíkos felső volt.


Ami még bejött (többek közt... :)), pedig nem annyira egyszerű darab:


Farmergatyót is azonnal tudtam volna választani, ez pl. nagyon tetszett:


És néhány fotó az üzletről, hogy lássátok, mennyi mindenből lehet válogatni, méghozzá milyen kellemes környezetben. :)





Jajj, és a kiegészítős szekció - ha előbb nem, hát a pénztárnál meglátjátok... és az önuralmatokat biztosan naaagy próba elé állítja a boltnak ez a része is... :)))


És persze a sztárvendégek sem hiányozhattak a boltmegnyitóról: Lola többek közt a farmernacik közt válogatott, Palya Beával pedig egyszerre nyúltunk ezután a fehér ruha után. (Ezek nem az én fotóim - köszönet értük a Just Creative-nak. :))



Megállapítottuk, hogy szuper anyaga van, mint a boltban kb. mindennek... és azt is, hogy nem ez az egyetlen holmi, amit elfogadnánk innen. Hát nem bizony. :) 

Az biztos, hogy én visszamegyek még nézelődni, válogatni, divat inspirációt gyűjteni... és talán vásárolni is, bár azt el kell mondanom, hogy a Desigual nem a legolcsóbb márka - legalábbis ami nekem tetszett, annak az ára közelebb állt az Artz Modellben látható ruhákéhoz, mint mondjuk a New Yorkeres cuccokéhoz. De persze rájuk is érvényes az, hogy a minőséget meg kell fizetni... na igen. :) Persze a magasabb árú ruhák mellett jóval megfizethetőbb cuccokat is találtok. Szóval szerintem mindenképp érdemes benézni a WestEnd legújabb üzletébe. :)

2012. december 17., hétfő

NEMRUCI butikmegnyitón jártam

Milyen egy "3rd hand" bolt? Hogyan illeszkedik egy ilyen butik egy kávézó miliőjébe? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, amikor december 10-én berobogtam a Csendes kávézóba, hogy Németh Juci énekesnő boltmegnyitójáról számolhassak be.


Nem tudom, ti jártatok-e már a Csendesben, nekem ez volt az első alkalom, és hát elég meglepő a környezet. A falakon a legelképesztőbb falfirkák és dekorációk, maga a hely pedig a hatvanas éveket idézi, egyedi - és számomra egy kissé bizarr - módon.

De a butik megnyitójára kanyarodva: Juci kedvesen fogadott, de mivel kicsit megcsúsztak időben, arra kért, hogy várjak egy kicsit a kávézóban. Ekkor volt időm jobban szemügyre venni a mögöttem látható "kibelezett" magnókazettákat, amikből lógtak a szalagok... ez a tapasztalat ismét megerősített abban, hogy mindig csak előre szabad nézni... :-)))

Időközben sorra érkeztek a vendégek, szerintem Juci barátai és ismerősei voltak, de velem sem éreztette senki, hogy kilógnék a sorból. :) Mindenki mosolygott - leginkább szerintem az énekesnő, aki később körbevezetett a helyiségben.

Megtudtam tőle, hogy már több mint egy éve sikeresen működteti a Nemjuci Turit, ami a Nemjuci zenekar hivatalos ruháit takarja. Ezeket a cuccokat az énekesnő turkálja, kapnak egy kis Nemjuci logót, majd koncerteken egy utazó kis butikként mennek a bandával az országban mindenfelé, klubokba, fesztiválokra. A butik most "megáll", ugyanis a Csendes kávézó befogadja állandó üzemeltetésre.


Juci és bandája egyébként is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy környezetüket legkisebb mértékben károsítsák új ötleteikkel, kiadványaikkal (a legutóbbi Nemjuci CD tok szemétből készült). Nekem is nagyon szimpatikus az álláspontjuk: kiállnak amellett, hogy az újrahasznosítás legyen egy kizárólagos szempont.

A már említett ideológia mentén Juci egész üzletében kizárólag újrahasznosított dolgokkal találkozhatunk, a fapolcoktól kezdve az akasztókig, valamint az énekesnő nagymamáinak régi vállfáin várakoznak a szép, Juci által válogatott és turkált ruhák, amik sok esetben új arcot is kapnak. 

A holmik egyébként számtalan színben, többféle méretben sorakoznak az akasztókon, és bizony vissza kellett fognom magam, hogy ne akarjam a legtöbbet felpróbálni - már a megnyitón... :))) De ha minden jól megy, visszamegyek majd hamarosan, mert most már nemcsak próbálgatni lehet, hanem vásárolni is. :)


A butik hétfőtől péntekig napi 3 órán át lesz nyitva, 17-20h-ig. Szerintem érdemes benézni! ;-)))

2012. december 12., szerda

Designercuccok és nyuszik - ismét megnyílt az Ajándék Terminál

Hallottatok már a Design Terminálról? Ha szeretitek a kortárs magyar divattervezők és kreatív művészek munkáit, akkor egész biztosan. Én bevallom őszintén, eddig sosem jártam itt, de pénteken egy különleges sajtótájékoztató kapcsán ismerkedhettem meg a hellyel, már úgy értem, személyesen. :)

Ugyanis a Design Terminál immár másodszor rendezi meg Ajándék Terminál névre keresztelt rendezvénysorozatát, ami december 8-tól 23-ig várja az érdeklődőket. Itt nemcsak gyönyörködni lehet a csaknem száz magyar tervező kiállított tárgyaiban, hanem a nekünk tetszőeket meg is lehet vásárolni.

Vannak itt ruhák, játékok, órák, tálak, bútorok... szóval vásárlási kedvünknek csak a képzelet, no meg a pénztárcánk szab határt. De el kell mondanom, hogy a legtöbb holmi nem olyan drága, mint amilyenre tippeltem volna: egy-egy látványos kreációért nem mondom, hogy nem kellene kicsit mélyebben a zsebünkbe nyúlnunk, de ha már a nyúl jött szóba, az általam imádott nyuszifigurák közt már 3000 Ft-ért találhatunk olyat, ami nemcsak a mi szívünket dobogtatja meg, hanem bármelyik kis rokonunkét is. Ennél pedig nem is kell szebb ajándék karácsonyra. :)

Íme néhány fotó az Ajándék Terminál legszuperebb holmijairól. Srácok, lányok, ki jön velem holnap a második fotón látható rózsaszín nyusziért? :-)))















2012. november 16., péntek

Ruha újrahasznosított magazinokból

Ki mondta, hogy ami másnak szemét, az nekünk nem lehet trendi? A tegnapi Gondold újra divatshow-n láttam ruhákat abroszból, csipketerítőkből, kukás zsákból, dörzsi szivacs díszítéssel, de volt egy újrahasznosított magazinokból készült szerelés is.


Nekem ez volt az egyik kedvencem, hiszen mi ez, ha nem a média, teljesen új szerepben? :D Több fotó és exkluzív meglepetés hamarosan - csak nektek! :)))