A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fotók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fotók. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 15., kedd

Idén sem okozott csalódást a Marie Claire Fashion Days

Egy csipetnyi Párizs, Tóth Bori exkluzív kollekciója: nagy sikerrel zárult a 8. Marie Claire Fashion Days
Idén is több mint ezren fordultak meg hazánk legszínvonalasabb divathétvégéjén, a Marie Claire Fashion Daysen november 11–13. között, ahol a Várkert Bazárban három nap alatt a legtehetségesebb fiatal magyar divattervezők összeállításai kapták a főszerepet. A hazai dizájnereken kívül három párizsi divatiskola végzősei is feltűntek, „Az év fiatal divattervezője” pályázat nyerteseit is kihirdették, Tóth Bori meglepetés kollekciója pedig feltette az i-re a pontot.
A pénteki, sztárokkal tarkított szakmai napot követően szombaton és vasárnap színesebbnél színesebb divatbemutatókat csodálhatott meg a közönség. A kifutón a 31 magyar tervezőn kívül Franciaország is megelevenedett a kifutón, ugyanis három párizsi divatiskola végzős hallgatói is bemutatták egyedi kreációikat. 

Szombaton a legismertebb és legelismertebb hazai tervezők hozták el nekünk 2017-es tavaszi–nyári kollekcióikat. Bódis Boglárka izgalmas vállmegoldású outfitjeivel, a Kata Szegedi eklektikus, első ránézésre össze nem illő párosításaival és a minták keverésével ejtette ámulatba a divat szerelmeseit. Sármán Nóra gyöngyözött, hímzett ruháival újjáélesztette a kézműveshagyományokat a kifutón, míg a NUDE by NUBU letisztult, egyszerű szabásvonalú kortárs darabjai a városi fiataloknak mutatott irányt. A Sandor Lakatos Menswear formabontó, progresszív megjelenése és hangulatvilága a klasszikus és forradalmi stílusjegyeket ötvözte, a THE FOUR ruháinak pikantériáját pedig az erős színek és a rojtok játékossága adta meg. A friss Tomcsanyi darabok a szocialista időszak május elsejei felvonulásait idézték meg szegfűmotívumokkal, míg a Zigi Brand egy nyári tündérkertbe kalauzolta el a vendégeket pikáns outfitjeivel.

Szombat délután bemutatkozott a kifutón „Az év fiatal divattervezője” pályázat 25 döntőse, majd László Krisztina, a magazin főszerkesztője kihirdette a Perwoll és a Marie Claire közös pályázatának két nyertesét. A szakmai zsűri Vetlényi Alma izgalmas ruhakölteményét találta a legjobbnak, a Perwoll különdíjasa pedig Pomozi Péter ruhája lett. 
Vasárnap „Az év street style szettjét” is díjazták. A több mint 150 beérkezett pályamunka közül szakmai zsűri választotta ki a 25 legjobbat, amelyek a kifutón is felvonultak. Végül Nagy Viviennek, a Fifty Pairs of Shoes bloggerének összeállítását ítélték a legjobbnak, a Hungaria különdíjasa Kovács Zsófia, a Senso Della Mode bloggere lett, míg a közönségdíjat Bán Blanka nyerte el. A zsűri extraként Kász Attila, a Kasz.couture bloggerének bátorságát is díjazta, aki egyedüli férfiként vonult végig a kifutón. Attila egy egyéves Marie Claire-előfizetést kapott, valamint a Hungaria Pezsgő ajándékcsomagját.

A szombati nap exkluzív eseménye a Romani Design egyedi stílusú ruháit, a roma kultúrát megidéző show-ja volt, a zárónap fénypontja pedig a Maison Marquise jövő évi tavaszi–nyári kollekciójának bemutatója, amelyre a légies könnyedség, a korall és a finom rózsaszínek, az áttetsző rétegek és anyagok jellemzőek. Tóth Bori tervező friss, vidám, igazán nyári és látványos szettjei nagy sikert arattak a kifutón.

„Nagyon boldog vagyok, hogy idén is minden fantasztikusan sikerült, és pazar bemutatókat láthattak a divat szerelmesei, akik valamelyik nap ellátogattak a Várkert Bazárba. Külön öröm számomra, hogy több exkluzív show fokozta a hangulatot: a Romani Design évről évre mindenkit lenyűgöz, Tóth Bori kollekciója pedig óriási sikerrel zárta az idei, 8. Marie Claire Fashion Dayst – mesélte elégedetten László Krisztina, a Marie Claire főszerkesztője. – A kifutón 31 magyar tervező mutatta be gyönyörű, jövő évi tavaszi–nyári kreációit, két hazai divatiskola növendékei mellett három párizsi egyetem végzős hallgatóinak munkáit is megcsodálhatta a közönség. Gratulálunk két pályázatunk győzteseinek is, akik rendkívül kreatív összeállításaikkal mindenkit levettek a lábukról. Köszönjük ezt a hétvégét az egész csapatnak, mindenki szenzációsan teljesített, a közönség elismerése és gratulációi magukért beszélnek. Szinte egész nap foglaltak voltak a székek, estére pedig minden kiemelt bemutatóra teljesen megtelt a Várkert Bazár. Jövőre is találkozunk, két év múlva jubilálunk a 10. Marie Claire Fashion Daysen!” – hívta fel a figyelmet mosolyogva László Krisztina.

2016. január 22., péntek

Új fejezet a Coca-Colánál

A héten ismét új fejezetet nyitott a 130 éves Coca-Cola. A Párizsban bejelentett új, „egy márka” stratégia lényege, hogy visszatér a gyökerekhez, és ezentúl az ikonikus Coca-Cola égisze alatt jeleníti meg a termékcsalád többi tagját, nálunk a Coca-Cola light-ot és a Coca-Cola zero-t is.

Az új megközelítést a „Taste the Feeling” kampány közvetíti világszerte. A globális kampány nálunk holnap este 20.45-től indul a „Himnusz” (Anthem) c. tévéreklámmal a legnagyobb kereskedelmi és tematikus csatornákon. 


A kampányhoz még további 9 reklámfilm készült, továbbá 100-nál is több kampányfotó, amelyeket két neves divatfotós, Guy Aroch és Nacho Ricci jegyez. Ezek a gyönyörű, a jéghideg Coca-Cola üdítőitalt középpontba emelő képek valószínűleg pár évig hangsúlyos vizuális elemei lesznek majd a világ nagyvárosainak.


Forrás: Well PR

2015. október 27., kedd

Rekordszámú látogató a 3. Kürtőskalács Fesztiválon

Így zárult az idei Kürtőskalács Fesztivál - jöjjön a sajtóanyag és néhány fotó, amiből mindent megtudhattok az idén immár harmadszor megrendezett rendezvényről. :)

Rekordszámú látogató a 3. Kürtőskalács Fesztiválon
Antal Timinél senki nem siríti profibban

Kígyózó sorok, több mint 20 ezer látogató és rekordmennyiségű eladott kürtőskalács a mesebeli Vajdahunyad Váránál. A hétvégi 3. Kürtőskalács Fesztiválon bebizonyosodott, hogy a hideg sem rettenti el az erdélyi finomság szerelmeseit. Hódított a Kürti Cake, a csokifondü, de az extrém chilis-csokis kalácsot is vitték, mint a cukrot.
„Boldogok vagyunk, ugyanis ismét egy kitűnő Fesztivált tudhatunk magunk mögött. Sokat imádkoztunk az égiekhez, hogy kerüljön el minket az eső és szerencsére vasárnap délutánig meg is hallgatták fent a fohászainkat. A hűvös, szomorkás idő ellenére nagyon sokan eljöttek idén is, a számok magukért beszélnek. A Fesztivál 3 napja alatt több mint 20 ezren látogattak ki a mesebeli helyszínre, 25000 kürtőskalács sült a faszénparázson, közel 4 tonna fehérlisztet, 4 tonna szenet használtunk fel, és majdnem 2 tonna cukor fogyott. Az idei szenzációs desszert-különlegesség, a Kürti Cake szinte mindenkit levett a lábáról, de az abszolút favorit még mindig a Kürtős Fondü és a Kürtős Csapágy voltak. Ami az ízbombákat illeti a málnás és az aszalt gyümölcsös kalácsok taroltak. Persze a „Mentes” sátornál is hosszú volt a sor” – mesélt a rendezvényről számokban András Tünde, a Fesztivál rendezvényigazgatója.

Farkasházi Rékát teljesen magával ragadta a fesztivál hangulata és az erdélyi finomság mennyei illata. A csinos színésznő szombaton a Nagy Közös Sütést vezényelte le, vasárnap pedig a Farkasházi Réka és a Tintanyúl gyerekzenekarával csalt mosolyt a kicsik arcára.
„Nagyon örülök, hogy egy ilyen ízletes, különleges fesztivál háziasszonya lehettem, minden percét élveztem. Teljesen levettek a lábamról a szervezők, ugyanis mivel gluténérzékeny vagyok, sajnos jó ideje be kell érnem a kürtőskalács illatával, de megtört a jég. Ínycsiklandozó gluténmentes finomságot ettem, bevallom, nem éreztem a különbséget. A vasárnapi koncert pedig mindent felülmúlt, örülök, hogy a borongós idő ellenére velem táncoltak a kisebbek és nagyobbak” – mondta mosolyogva Farkasházi Réka, a Kürtőskalács Fesztivál háziasszonya.
„A Nagy Közös Sütés nemzetközivé nőtt az idén: 66 lelkes vállalkozó sütött egyszerre kürtőskalácsot. Az ország minden tájáról érkeztek kürtős-szerelmesek, sőt Portugáliából, Németországból és Ázsiából is csatlakoztak hozzánk. Nagyon örülünk, hisz’ végül 150 kalácsot és 150 ezer Ft-ot juttathattunk el a FODISZ-nak, sőt vendégül láttuk a 30. SPAR Maratonon futó fogyatékkal élő gyermekeket és felnőtteket. A Nagy Közös Sütés után megválasztottuk a legszebb kürtőst, melynek készítőit hivatalosan is Vitéz Kürtős taggá avattuk. Sőt a nevezők közül egy csapat gazdagabb lett egy Bake’n’Rollal is” – mesélte büszkén András Tünde.

Az amatőr sütők táborában feltűnt Antal Timi is, aki visszatérő „versenyzőként” profikat megszégyenítve sirítette a kalácsokat.
 „Számomra hagyománnyá vált, hogy minden évben feltűnök a Nagy Közös Sütésen és brillírozok. Nagyon élvezem a sütés folyamatát, büszke vagyok magamra, mert egyre szebbek a kalácsaim, már most készülök a jövő évi jótékony akcióra” – mosolyog Timi, aki nem szereti az extrém dolgokat, így kürtősből is a hagyományos cukrosra szavaz.
 „Az édességek mellett óriási népszerűségnek örvendett a Faszenes Ételek Udvara, örülünk, hogy kiterjesztettük a vár belső részére is a fesztivált. Fantasztikusan sikerült a grill ételek bemutatója, a sós falatokra vágyók is megtalálták a fogukra való csemegéket” – tette hozzá a Vitéz Kürtős alapítója, Bálint Gáspár.
A szombati rekordkísérletet követően egész hétvégén folyamatosan pirultak az ínycsiklandozó kalácsok. Pénteken a Maszkura és Tücsökraj valamint az Indygo Zenekar, szombaton Szabó Ádám, Janicsák Veca és Zséda, vasárnap pedig a Group’n’Swing varázsolt fergeteges hangulatot. A Gyermekligetben színes játékokkal, mini kürtőssel várták a legkisebbeket. A Csináld magad! sátorban pedig bárki kipróbálhatta a kürtős-készítés varázslatos művészetét.

Forrás: Just Creative

Fotó: Kürtőskalács Fesztivál / Vanik Zoltán

2015. június 2., kedd

10 fotó a különleges Spamalot előadásról: Eric Idle és John DuPrez a Madách Színházban

Persze, számtalanszor hallottam már művészeket arról beszélni, milyen csodálatos számukra egy-egy nagy névvel együtt dolgozni, vagy közösen színpadra állni, de tegnap este a Madách Színházban, a 162. Spamalot előadáson a saját szememmel is láttam a színészeken meg a színház dolgozóin, hogy valóban mekkora csoda (mert ezt láttam mindenkin), ha ismert és elismert alkotókkal hozhatnak létre valamit. Valami csodálatosat. Ellátogatott ugyanis erre az előadásra Eric Idle és John DuPrez is, és ha már itt voltak, egy különleges előadást láthattak, amit a tiszteletükre, a sajtó meghívásával bonyolítottak le a Madách-ban. Íme 10 fotó az előadásról - például arról is, amikor Mr. Idle szelfizett a színészekkel. :)

A három Arthur király, akik már a darab elején azt sugallták jelenlétükkel, hogy ez bizony messze nem egy hétköznapi előadás lesz... ;)


A Tó úrnője és a három Gallahad - na meg A szóban forgó dal.


A kerekasztal lovagjai:


Hajdú Steve és Nagy Balázs, mint az ádáz "tehéndobáló" franciák: "jöjjön le catapult! jöjjön la vache!". Imádom ezt a jelenetet! :)


A lovagok a Szent Grál keresésére indultak a Madách Színházba, és csodák csodájára az 5. sor 11. széke, vagyis Eric Idle ülőhelye alatt találtak rá. :-)))


Természetesen az Arthur-díjat is neki ítélték. ;)


És a kedvenc pillanatom: a szelfi a Spamalot magyar színészgárdájával. 


A darab végén a táncból is kivette a részét. 


John DuPrez sem hiányozhatott a meghajlásról... hát, ez tényleg egy nagyon szép és tartalmas este volt. :)



A fotókért és az élményért köszönet a Madách Színháznak. :)

2015. május 29., péntek

8 fotó a 200. Mary Poppins előadásról

Ígértem nektek még néhány képet a 200. Mary Poppinsról, és most meg is osztom ezeket veletek. Az előadás gyönyörű, színes, vicces, és olykor könnyeket is csal a szemekbe... érdemes megnézni, én szívből ajánlom. Addig is, míg eljuttok a Madách Színházba, jöjjön néhány szépséges fotó a 200. előadás "különleges" tapsrendjéről és az ünneplésről!





Az előadás után buli is volt. És torta is. Természetesen. :)




Kis kedvenceim, a gyerekszereplők hibátlan szöveg-, ének- és tánctudásukkal is leveszik a nézőket a lábukról. Meg persze azzal is, hogy nagyon aranyosak. :)


Fotók: Madách Színház

2014. január 15., szerda

Ezek nem százasok! Vagy mégis?

Hétfőn rájöttem, hogy mostanában a stand up comedy "üldöz engem". A szombati műsorvezetés gyakorlat vizsgámon Zabolai Margóval beszélgettem, aki a magyar stand up comedy-s lányok nem túl népes táborából való, hétfőn pedig a Dumaszínházba mentem sajtótájékoztatóra.

Badár Sándor és Hadházi László ugyanis olyan dologra készül, amire túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egy életben csak egyszer van: idén februárban ünneplik az 50. születésnapjukat, majdnem egy napon. A jubileumi évforduló apropójából pedig közös gálaesttel lepik meg a közönséget, amiből ízelítőt is adtak a sajtótájékoztatón.


A moderátor Litkai Gergely volt, akinek megmondom őszintén, nem teljesen értettem a szerepét, számomra ugyanis még gördülékenyebb és viccesebb lett volna, ha a két ünnepelt egymást mutatja be, és úgy mókáznak a színpadon... de lehet, hogy másoknak más a véleménye, és nekik meg így tetszett jobban a dolog. :)


Mindenesetre az biztos, hogy a félórás programon remekül szórakoztunk, és lenevettem a sminkem (lesírtam a nevetéstől :)). Szóval nekem kedvet csináltak ahhoz, hogy a teljes műsort meg akarjam majd nézni februárban.


Egy kis ízelítő a sajtóanyagból:

"A humor 100-asai, a jubileumi előadáson garantáltan, baráti alapon elfújják egymás gyertyáit, és ünnepélyes keretek között, lelkifurdalás nélkül lerántják egymásról a leplet. Fény derül arra, hogyan lett Hadházi Lászlóból betanított gyógyszergyári mérnök, illetve milyen hatása van a 98%-os alkoholnak és a morfiumnak egyszerre az emberi szervezetre. És magyarázatot kapunk végre arra, milyen szerepet játszik Badár Sándor életében a retrodiszkó, a verekedés, a bicikli és a pörkölt.

50 évről minden, ami 100 percbe belefér: a nagymama pofonja, a korai vállalkozói korszak, katonaélmények, barátságok és 10 év Dumaszínház…"




2014. február 8-án, 9-én és 10-én este, 50 + 50 = Badházi!

A Dumaszínház színpadán a 100%-ig 50-esek.

Fotók: Somfai Lídia

2013. november 11., hétfő

A hétszázát! Az Operaház Fantomjának 700. előadásán jártunk

Sokan tudjátok rólam, hogy szeretek színházba járni, és azt is, hogy egyik nagy kedvencemre évente-kétévente egyszer mindenképpen beülök. Sírni, nevetni, de leginkább újraélni azt a rengeteg érzést, benyomást... és magát a Varázslatot, amit Az Operaház Fantomja jelent számomra.

Ezért (is) volt nekem különleges és utánozhatatlan a darab 700. előadása, ahol - a szereposztás megtekintése után :) - biztos voltam abban, hogy remekül fogom érezni magam. És így is lett. Már az első felvonásban hagytam magam elvarázsolni, főleg, amikor három Fantom is a színpadon volt (Posta Victor, Csengeri Attila és Sasvári Sándor - ők ebben a sorrendben váltották később egymást a címszerepben). Egyik kedvenc dalom, Az éj zenéje is különleges élményt jelentett számomra... Ugye ismeritek? :)


A második felvonás egy kisfilmmel kezdődött, melyben a régi és újabb szereplők megszólalása mellett az volt számomra nagyon szép, hogy megemlékeztek azokról a munkatársakról is, akik már nem lehetnek velünk.

Az előadás második felét is nagyon élveztem, ahogy a végén látott két különleges produkciót is: Kokas Katalin hegedűművész, valamint Nakamura Shoko és Bajári Levente balett előadása láttán azt kívántam, bár én is tudnék hangszeren játszani, illetve táncolni. :)



Mivel a mi fotóink még nincsenek nálam, ezeket a képeket a Madách Színház Facebook oldaláról használtam fel. :) Az előadás utáni partiról is beillesztek nektek egy képet, amelyen a Fantomok elég jókedvűek - nem is csoda, a helyükben én is így mosolyogtam volna egy remek előadás után, egy ilyen jeles ünnepen. :)


A legnépszerűbb közösségi oldalon további érdekességeket és videókat láthattok Az Operaház Fantomjáról, legutóbb a májusi, 10 éves születésnap kapcsán osztottak meg kisfilmeket a Madách Színház Facebook oldalán. Szerintem érdemes megnézni. Ahogy a darabot is. :)

U.i.: egy kép rólam, ennyire elegánsra vettem a figurát a 700. Fantom tiszteletére. :)



2013. október 14., hétfő

Finomságok fesztiválja - fotókkal

Remélem, ezt a bejegyzést senki sem kezdi éhes gyomorral olvasni... ha így lenne, inkább gyertek vissza később. Csak mondom. :)))

Parázsló hangulat a kürtőskalács ünnepén

Péntektől vasárnapig szünet nélkül kígyóztak a sorok az I. Kürtőskalács Fesztivál standjainál. A levegőben vanília és fahéj illat keringett, a sütőkben pedig megállás nélkül pirultak a mennyei kalácsok. A rendezvény, és a csodálatos idő több ezer embert csábított ki a Városháza Parkba, a Nagy Közös Sütés alkalmával pedig megdőlt az egyszerre sütés rekordja is.

„Fantasztikus érzés volt látni, hogy ennyi embert vonz a kürtőskalács. A 3 nap alatt volt itt minden, mi szem-szájnak ingere: 8 standnál készültek a kürtőskalácsok, az olajban, faszénen sült, az óriás kürtős, a mini, de a legtöbben talán mégis az ínyencségek láttán csábultak el. A látogatók nagy kedvence a különleges Kürtős Csapágy, és a Csokicseppes kürtős voltak, de a klasszikus ízek is rabul ejtették az erdélyi édesség szerelmeseit. A számok mindent elmondanak, ugyanis a rendezvényen összesen 2100 kg fehérliszt, 100 kg teljes kiőrlésű liszt és 700 kg cukor fogyott, ami rendkívüli mennyiség.” – kezdi boldogan András Tünde, a Fesztivál megálmodója.


A háromnapos rendezvény csúcspontjának ígérkező Nagy Közös Sütés is szenzációsan zárult, a lelkes résztvevők ugyanis megdöntötték az egyszerre sütés rekordját. A farudakon folyamatosan forogtak az ínycsiklandó kürtőskalácsok, és a szorgos kezek sem pihentek egy másodpercig sem. A regisztrációból befolyt összeg is jó helyre került, ugyanis a Nagycsaládosok Országos Egyesületének ajánlották fel, míg a frissen sült, ropogós kalácsok egy részének a Hűvösvölgyi Gyermekotthon csemetéi örülhettek.


„Összesen 51 csapat, azaz több mint 100 vállalkozó szellemű kürtőskalács rajongó vívta meg a győztes csatát a tésztával és a parázzsal. Minden csoport 4 adag tésztát kapott, amit ott helyben, hatalmas dagasztógépekben állítottak össze. Körülbelül 40 kg lisztet, 20 kg cukrot használtak fel a kalácsok elkészítéséhez. A hangulat végig frenetikus volt, a lelkes társaságok a profikat megszégyenítő, nagyüzemi módon sütötték a finomságot, több mint 300 kürtős fordult meg a sütőrudakon, és a Bake n’Roll is lenyűgözően teljesített.” – folytatja Tünde, aki a hömpölygő tömeg láttán teljesen el volt ragadtatva.

Az I. Kürtőskalács Fesztiválon kiválóan debütált a modern partisütő, a Bake n’Roll. Ezzel a praktikus, könnyen összeszerelhető, és hordozható eszközzel már macera helyett gyerekjáték az otthoni kürtőskalácssütés. A vállalkozó kedvűek megízlelhették az erdélyi finomság elkészítésének tudományát, ugyanis a „Csináld magad!” standnál mindenki betekinthetett a kulisszák mögé, sőt a titkos receptet is elleshette. Mondani sem kell, hogy tevékeny résztvevőkből itt sem volt hiány.

Ezen kívül tűzzsonglőrök, gyermekprogramok, és esténként jobbnál jobb zenekarok és énekesek várták a kikapcsolódásra vágyókat. Valamint megállás nélkül szólt az Indygo együttes kizárólag erre a jeles alkalomra írt nótája, a Kürtős Rege.


„Igazán klassz, családi program volt ezen a gyönyörű, napsütötte hétvégén a Kürtőskalács Fesztivál. Egy-egy finom falatért azért sorba kellett állni, de addig is annyi program volt, hogy sokakat láttam például táncolni is, míg a kürtőskalácsra vártak. 40 ember megállás nélkül sütötte a finomságokat a hétvégén, minden tiszteletem az övék” – mondta a rendezvény háziasszonya Keleti Andrea.


A Vitéz Kürtős csapata kitett magáért, sőt! 4-es váltóban lefutották a 28. Budapest Maratont, most viszont nehezített körülmények között, kürtőskalács jelmezben teljesítette a csapat az embert próbáló távot.

„Négyen álltunk rajthoz, ebből hárman a Vitéz Kürtős Team tagjai, egy lelkes jelentkezővel pedig kiegészült a csapat. Négy óra alatt sikerült célba érnünk, de mindez kürtőskalács jelmezben nem is olyan rossz idő. Az emberek imádtak minket, vagyis inkább a kalácsruhánkat. A legszebb jelző, amit kaptunk, hogy olyan ennivalóak vagyunk, ami valljuk meg, igaz is. Szinte el sem akartak engedni a rajtnál, folyamatosan megállítottak minket, hogy közös fotók készülhessenek. Arra is jó volt ez a futás, hogy lemozogjuk a hétvégén elfogyasztott rengeteg kürtőst, bár a célvonalnál egy újabb stand várt ránk, így gyorsan pótoltuk az elvesztett energiát” – mondta nevetve Bálint Gáspár, a Vitéz Kürtős Team ügyvezetője, aki már a Fesztivál jövő évi folytatásán gondolkodik.


Forrás: Just Creative
Fotó: Kürtőskalács Fesztivál/Vanik Zoltán

2013. október 7., hétfő

Összefoglaló a Marie Claire Fashion Days-ről

Bár én végül betegség miatt lemaradtam az idei Marie Claire Fashion Days-ről, ti nem maradtok összefoglaló és fotók nélkül. :)
Az ország legnagyobb sztárjai és több ezer látogató az év divateseményén
V. Marie Claire Fashion Days
Ünnepélyes zártkörű esttel nyitotta meg kapuit az V. Marie Claire Fashion Days a VAM Design Centerben. Egyedi tervezésű, extrém kollekciókból, tehetséges magyar és külföldi dizájnerekből és sztárvendégekből idén sem volt hiány a hétvégén.

„Az idei Marie Claire Fashion Days koncepciója eltér az előző évek megszokott bemutatóitól, ugyanis ebben az évben – igazodva a nemzetközi trendhez – nem az őszi-és téli kollekciókat mutatják be a tervezők, hanem a jövő évi tavaszi-és nyári összeállításaikat csodálhatják meg a divat szerelmesei. A kifutó idén is lenyűgöző, a fények, színek fantasztikusak, a formaterv kiváló. Ezt a hatást csak erősíti a fellógatott, különböző színekben pompázó, izzó óriásgömb.” – mesélte László Krisztina, a Marie Claire főszerkesztője.
A hazai tehetségek legrangosabb seregszemléjén természetesen a hírességek is tiszteletüket tették. Ki aktívan, a kifutón bemutatva kedvenc kreátorának munkáját, ki pedig a nézőtérről figyelve a jövő évi trendeket.
„Már többször felkértek a Marie Claire Fashion Daysre, de ez az első év, hogy részt tudok venni az ország legelismertebb divateseményén, ami óriási megtiszteltetés számomra. Ugyan modellként otthonosan mozgok ebben a varázslatos, és ugyanakkor nagy energiát igénylő világban, az izgatottság bennem is megvan egy ilyen kaliberű show előtt. Abodi Dóra kollekcióját öröm viselni, az élénk színekben tündöklő mintái, a geometrikus szabásvonalak, és a laza fodrozódás emeli ki tervezőtársai közül.” – méltatja a ruhaköltemény tehetséges megalkotóját Epres Panni, aki igazi dívaként sétált végig a kifutón.
A sort egyébként az Arista modelljeként Váczi Eszter nyitotta, majd Lakatos Márk nyűgözte le stílusával a közönséget, Benus Dani kitűnően rászabott összeállításában. Ónodi Eszter méltóságteljesen, rendkívüli eleganciával mutatta be Elysian ruháját, melyre a letisztultság, a pasztellszínek jellemzők leginkább. Dobó Kata Konsanszky kifinomult vonalvezetésű szerelésében hódított, míg Bakos Piroska, a feltörekvő Enjey modelljeként érte el a kettős hatást: szolidan nőies, és emellett könnyed, laza volt egyszerre. 

„Sportolóként úgy tűnhet, hogy teljesen távol áll tőlem a divat világa, modellként valóban nem szerepeltem még, így körülbelül hasonló az izgalom foka bennem, mint, amikor pályára lépek. Viszont imádom követni a trendet, én vagyok az, aki játék alatt is szereti sminkben dobni a gólokat. Tomcsányi Dóri egy igazán nőies, ugyanakkor laza darabbal lepett meg. A ruha, zöld színeivel hűen tükrözi a tavasz eljövetelét, első látásra sikerült beleszeretnem.” – mosolyog Görbicz Anita elismerően tervezőjére.
A rátermett fiatal tervezők bemutatója még ekkor sem ért véget. A kifutón Várkonyi Andreát csodálhattuk, akit Nora Sarman utánozhatatlan játékos nőiessége, öntudatlan bája követte, meleg színekbe bújtatva a modelleket.

Görög Zita NUBU ruhájában keltett feltűnést, vagányan kombinálva márka sportos és elegáns védjegyét. A frenetikus bemutatót a The Four és Borbély Alexandra zárták, nyomában sportos, és minimalista sziluettek, izgalmas anyaghasználat járt.

A Marie Claire Fashion Days évek óta a hazai divat és a hazai tehetségek legrangosabb eseménye, ahol neves dizájnerek ugyanúgy megmutathatják magukat, ahogy a roppant ígéretes fiatal tervezőgeneráció. Az idén a szervezők kicsit fűszereztek még a jól bevált recepten, ugyanis a több ezer fős, divatra éhes közönségnek a magyar tervezőkön túl, külföldi divatiskolák kreátorait is elhozták.  
A három iskolában – London College of Art, Istituto Marangoni és Kingston University – idén diplomázott hat diák láthatóan izgalommal és szerénységgel készülődött a backstage-ben a tour-jukra. Elmondásuk alapján hatalmasra nyílnak a lehetőségek kapui, ha Londonban tanul tervezést az ember: híres dizájnerek és divatházak keresnek folyamatosan gyakornokokat, belépést nyernek a legjobb helyekre, találkozhatnak a divatvilág legnagyobb neveivel.
Október első hétvégéje, a Marie Claire jóvoltából idén is a divat jegyében telt. Az esemény mára a magyar divat méltó ünnepévé, sőt Budapest évről évre egyre nagyobb tömegeket vonzó kulturális eseményévé nőtte ki magát.
Forrás: Just Creative, fotók: Marie Claire

2013. szeptember 11., szerda

ARC kiállítás sajtótájékoztatón jártam

Látni, hallani, érezni. Ezért (is) járok ki évről évre az ARC kiállításra. Látni az emberek reakcióit az óriásplakátokra, hallani a véleményüket, a megütközésüket, olykor a káromkodásaikat, illetve érezni, amit ők. Hogy "basszus, tényleg". Ilyenek vagyunk, ezen és ezen kellene változtatni. Együtt látunk, hallunk és érzünk. És ilyenkor mindig elindul valami. Szerintem.

A kiállítást immár 13. alkalommal rendezik meg a Felvonulási téren, és idén a "Mi történt velünk?" kérdéskörre épül. Mert marakodunk, vádaskodunk, szorongunk, ellenségeskedünk, tele vagyunk előítéletekkel és gyűlölettel... miért is?! A pályázat nyertesei - akiket pénteken, a Szépművészeti Múzeum Barokk termében tartott sajtótájékoztatón szintén volt alkalmunk megismerni - erre keresték a választ.


Én pedig néhány további kérdésre is, melyeket gyorsan fel is tettem Geszti Péternek. Következzen miniinterjúnk, vagy ahogy én hívom, játék és muzsika három percben. :)))


-Utánaszámoltam, de te is említetted: ez már a 13. ARC kiállítás. A sajtótájékoztató vége felé azt kérdezted két kollégádtól, hogy miért dolgoznak ennyi idő után is szívvel-lélekkel az ARC-on. Te mit válaszolnál erre a kérdésre? 
-Azért, mert mindig megmelengeti a szívemet az, hogy igenis létezik egy gondolkodó és értelmes Magyarország. Ez magam körül egyébként a mindennapokban is ott van, hiszen a szabadságom részben épp abban áll, hogy ki tudom választani, kikkel élek együtt. Nemcsak a magánéletemben, hanem a munkahelyemen is. Számomra fontos, hogy értelmes, tehetséges, szabad emberek vegyenek körül, akik képesek kifejezni a gondolataikat. Az ARC pedig egy olyan közeg, ahol ilyen emberek találkoznak.

-Téged mennyire lepnek meg a beérkező alkotások?
Én kevesebbet dolgozom ezekkel, mint a kollégáim. És éppen azért, mert nem ülöm végig az összes folyamatot, engem ugyanúgy meglepnek a képek, mint amikor valaki arra sétálva rájuk csodálkozik. Emellett azért is lényegesnek érzem ezeket a műveket, mert azokról az értékekről szólnak, amik szerint én élek, fontosnak tartok, és amikből már nem akarok engedni.

-Három szóban: milyen az ARC idén?
-Szabad, őszinte és kreatív.


Köszönöm a meghívást az ARC sajtós stábjának, a kedves vendéglátást a szervezőknek, és a fotót annak a kedves srácnak, akit Péter megkért az elkészítésére. :)))


2013. június 13., csütörtök

Keep calm and...

Ismeritek a Keep calm... kezdetű szövegeket? Én nagyon szeretem őket, ezért döntöttem úgy, hogy megosztom veletek azt a hármat, amiket különösen csípek.

Az első ez, mert annyira én vagyok... :)))


A második ez, mert egyszer hátha tényleg megszeretem a hétfőt... na jó, nem valószínű, de reménykedni mindig lehet. ;-)))


A harmadik pedig... na, lányok, ki érti, miről beszélek? :-))))