A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jubileum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jubileum. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 13., kedd

200. előadásához ért a József és a színes szélesvásznú álomkabát

Tudom, elcsépelten hangzik, de elképesztően telik az idő. Szinte még most álltam csillogó szemekkel a Madách Színház bejáratánál, egyik barátomat várva, akivel a József és a színes szélesvásznú álomkabát premierjére voltunk hivatalosak, most pedig már 200. előadásához érkezett a darab. Utánaszámoltam, a premier már hét éve volt...


A József és a színes szélesvásznú álomkabátot 2008. május 31-én mutatta be a Madách Színház, és azóta is rendszeresen játsszák. És én is rendszeresen megnézem :) legutóbb Anyukámmal láttam, akit teljesen magával ragadott az előadás, együtt nevettünk és könnyeztünk is a történeten. Mert hogy azt is lehet.

A zenék és a szövegek fantasztikusak, és eddig minden szereposztásról ugyanez volt a véleményem, külön kiemelném a gyerekszereplőket, akiknek a munkájánál a Madáchban talán csak a Mary Poppinsban szereplő kicsik teljesítménye követel nagyobb figyelmet. :) A látvány és a történet pedig úgy visz magával, hogy el sem hiszi az ember, hogy már szünet van, illetve, hogy a darabnak máris vége.

A József tulajdonképpen sokkal több, mint egy bibliai mese. Erről te is meggyőződhetsz, ha ellátogatsz a jubileumi előadásra, ami 2015. január 19-én, hétfőn este 19 órakor kezdődik a Madách Színház nagyszínpadán.

Egy kis kedvcsináló a darabhoz:


Fotó: MixOnline.hu , Videó: Madách TV, YouTube.com 

2013. november 11., hétfő

A hétszázát! Az Operaház Fantomjának 700. előadásán jártunk

Sokan tudjátok rólam, hogy szeretek színházba járni, és azt is, hogy egyik nagy kedvencemre évente-kétévente egyszer mindenképpen beülök. Sírni, nevetni, de leginkább újraélni azt a rengeteg érzést, benyomást... és magát a Varázslatot, amit Az Operaház Fantomja jelent számomra.

Ezért (is) volt nekem különleges és utánozhatatlan a darab 700. előadása, ahol - a szereposztás megtekintése után :) - biztos voltam abban, hogy remekül fogom érezni magam. És így is lett. Már az első felvonásban hagytam magam elvarázsolni, főleg, amikor három Fantom is a színpadon volt (Posta Victor, Csengeri Attila és Sasvári Sándor - ők ebben a sorrendben váltották később egymást a címszerepben). Egyik kedvenc dalom, Az éj zenéje is különleges élményt jelentett számomra... Ugye ismeritek? :)


A második felvonás egy kisfilmmel kezdődött, melyben a régi és újabb szereplők megszólalása mellett az volt számomra nagyon szép, hogy megemlékeztek azokról a munkatársakról is, akik már nem lehetnek velünk.

Az előadás második felét is nagyon élveztem, ahogy a végén látott két különleges produkciót is: Kokas Katalin hegedűművész, valamint Nakamura Shoko és Bajári Levente balett előadása láttán azt kívántam, bár én is tudnék hangszeren játszani, illetve táncolni. :)



Mivel a mi fotóink még nincsenek nálam, ezeket a képeket a Madách Színház Facebook oldaláról használtam fel. :) Az előadás utáni partiról is beillesztek nektek egy képet, amelyen a Fantomok elég jókedvűek - nem is csoda, a helyükben én is így mosolyogtam volna egy remek előadás után, egy ilyen jeles ünnepen. :)


A legnépszerűbb közösségi oldalon további érdekességeket és videókat láthattok Az Operaház Fantomjáról, legutóbb a májusi, 10 éves születésnap kapcsán osztottak meg kisfilmeket a Madách Színház Facebook oldalán. Szerintem érdemes megnézni. Ahogy a darabot is. :)

U.i.: egy kép rólam, ennyire elegánsra vettem a figurát a 700. Fantom tiszteletére. :)