2013. szeptember 11., szerda

ARC kiállítás sajtótájékoztatón jártam

Látni, hallani, érezni. Ezért (is) járok ki évről évre az ARC kiállításra. Látni az emberek reakcióit az óriásplakátokra, hallani a véleményüket, a megütközésüket, olykor a káromkodásaikat, illetve érezni, amit ők. Hogy "basszus, tényleg". Ilyenek vagyunk, ezen és ezen kellene változtatni. Együtt látunk, hallunk és érzünk. És ilyenkor mindig elindul valami. Szerintem.

A kiállítást immár 13. alkalommal rendezik meg a Felvonulási téren, és idén a "Mi történt velünk?" kérdéskörre épül. Mert marakodunk, vádaskodunk, szorongunk, ellenségeskedünk, tele vagyunk előítéletekkel és gyűlölettel... miért is?! A pályázat nyertesei - akiket pénteken, a Szépművészeti Múzeum Barokk termében tartott sajtótájékoztatón szintén volt alkalmunk megismerni - erre keresték a választ.


Én pedig néhány további kérdésre is, melyeket gyorsan fel is tettem Geszti Péternek. Következzen miniinterjúnk, vagy ahogy én hívom, játék és muzsika három percben. :)))


-Utánaszámoltam, de te is említetted: ez már a 13. ARC kiállítás. A sajtótájékoztató vége felé azt kérdezted két kollégádtól, hogy miért dolgoznak ennyi idő után is szívvel-lélekkel az ARC-on. Te mit válaszolnál erre a kérdésre? 
-Azért, mert mindig megmelengeti a szívemet az, hogy igenis létezik egy gondolkodó és értelmes Magyarország. Ez magam körül egyébként a mindennapokban is ott van, hiszen a szabadságom részben épp abban áll, hogy ki tudom választani, kikkel élek együtt. Nemcsak a magánéletemben, hanem a munkahelyemen is. Számomra fontos, hogy értelmes, tehetséges, szabad emberek vegyenek körül, akik képesek kifejezni a gondolataikat. Az ARC pedig egy olyan közeg, ahol ilyen emberek találkoznak.

-Téged mennyire lepnek meg a beérkező alkotások?
Én kevesebbet dolgozom ezekkel, mint a kollégáim. És éppen azért, mert nem ülöm végig az összes folyamatot, engem ugyanúgy meglepnek a képek, mint amikor valaki arra sétálva rájuk csodálkozik. Emellett azért is lényegesnek érzem ezeket a műveket, mert azokról az értékekről szólnak, amik szerint én élek, fontosnak tartok, és amikből már nem akarok engedni.

-Három szóban: milyen az ARC idén?
-Szabad, őszinte és kreatív.


Köszönöm a meghívást az ARC sajtós stábjának, a kedves vendéglátást a szervezőknek, és a fotót annak a kedves srácnak, akit Péter megkért az elkészítésére. :)))


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése