2012. augusztus 21., kedd

Házibuliztunk a sztárokkal :)

A múlt hetemről elöljáróban annyit már meséltem nektek, hogy nagyon sok izgalom és szuper program várt rám, csak sajnos időm nem volt ezekről mesélni. Még. De majd most lesz - legalább egy kicsi. :) Szóval, a hétfőm gyakorlatilag melóból és készülődésből állt, hiszen kedden majdnem egész napos rendezvényre voltam hivatalos.

DJ Dominique szervezett egy igazán egyedi bulit: nála voltunk kint Leányfalun, a házában, ahová Down szindrómás fiatalok és számos hazai sztár is eljött, például az Apollo 23 együttes tagjai, Gyurcsík Tibi, Tarány Tamás, Széles Iza, Trokán Anna és Nóra, Papadimitiu Athina, Kiki, Kozma Orsi, Felly K és Szamosi Donáth is.

A meghívottak egy részével együtt érkeztem Leányfalura, és az út nemcsak arra szolgált, hogy már a minibuszban összebarátkozzunk, hanem tulajdonképpen arra is, hogy az egész rendezvény vidám alaphangulatát megadja. A járgányból nevetve szálltunk ki, persze már ott is ugrattuk egymást, ami egész nap így folytatódott. 

A ping pongot én végül kihagytam, de a fociból is kivettem a részem, persze itt is remekül szórakoztunk. Zitával és Bandival, két Down szindrómás gyerkőccel rúgtuk a bőrt, szegény Tarány Tomit alaposan megbombáztuk a kapuban. :D Mondjuk nem bánta, láthatóan ő is szuperül érezte magát.

Bandi - miután a nevemet jó alaposan megcsodálta :) - végig nagyon ragaszkodott hozzám, fogta a kezem, és egyszer, beszélgetés közben hirtelen a nyakamba ugrott, hatalmas cuppanós puszit nyomva az arcomra. Nem is csoda, ha az ebédet is együtt költöttük el, és a búcsúzásig csak annyi időre váltam el kis barátomtól, amíg elkészítettem egy-egy interjút Kozma Orsival, illetve Széles Izával.

Azt már nem tudom, hogy a sportolással eltöltött percekből, jó zenékből vagy a nagy nevetésekből volt-e több, de az biztos, hogy számomra örök emlék marad ez a nap. Este, amikor hullafáradtan bedőltem az ágyba, nem is tudtam elaludni, hiszen az élmények, az átélt szuper pillanatok teljesen feltöltöttek - Bandika boldog mosolyáról nem is beszélve... :)))

Néhány fotó a sportos napról, köszönet értük a Sunhill Mediának:











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése