Adámi Zsanett: „15 év munkája van abban, hogy most Rióba utazhatok”
Foci EB, Olimpia és Paralimpiai is a WestEndben
Foci Európa-bajnokság, Olimpia, Paralimpia – a sport idén a WestEnd City Centerbe költözik. Sportesemények közvetítése, sport park fogyatékkal élőknek és ép érdeklődőknek egyaránt, jótékonysági rendezvény majd egy nagykoncert várja a sportrajongókat idén nyáron a Nyugati téri bevásárlóközpontban.
A WestEnd City Center számára kiemelten fontos a magyar sport támogatása, főként, ha az a fiatal sportolókról, utánpótlásról, ifjú tehetségekről szól. A bevásárlóközpont rendszeres és állandó támogatója a Magyar Vívószövetségnek. A magyar vívó sportolók sportsikerei szinte a sportág megalakulásától kezdve meghatározóak a magyar sportvilágban, valamint a sport jellegzetességei, mint az elegancia és kifinomultság jól kapcsolódnak a WestEnd image-éhez. A WestEnd több éve támogatója az UVSE (Újpest VízilabdaUtánpótlás Sportegyesület) „1 nap vízilabda” eseményét, de rendszeres támogatója a Magyar Öttusa szövetségnek, illetve a WestEnd közreműködésével és támogatásával valósul meg 2014 óta a V4 Kerékpárverseny is, amely amellett, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) olimpiai kvalifikációs versenye, a Visegrádi országok együttműködését képviselve, a közös tudatot és hagyományteremtés útján kívánja erősíteni a Visegrádi Csoport eszmeiségét. Egyéni sportolók támogatása sem idegen a WestEnd számára.
Támogatottak között több tehetséges fiatal szerepelt már, többek között Jakabos Zsuzsanna Európa-bajnok magyar úszó, olimpikon, 2014-től Márton Anna junior vívó világbajnok. Ők azon sportolók közé tartoznak, akik méltó példaképül szolgálhatnak a felnövekvő generáció számára.
A WestEnd a Magyar Paralimpiai Csapat hivatalos támogatója, ennek apropóján az IKON történetében először került parasportoló a címlapra, Adámi Zsanett úszó személyében.
„Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy kijutottam Rióba. Szerintem az olimpiára nemcsak az azt megelőző négy évben készül az ember, hanem egész életében ezért dolgozik, mégha az elején nem is sejti, hogy ez lehetséges. Valójában abban, hogy én most Brazíliába utazhatok, 15 év komoly munkája van” – nyilatkozta a fiatal tehetség. „ Az edzőmmel szeptember óta készülök. Az állapotom miatt nem tudok annyit edzeni, mint a többi sportoló, de mindig feszegetem a határokat, igyekszem egyre jobb lenni, többet bírni. Korábban volt szárazföldi edzésem is a négy úszás mellett, de ezt sportmasszázs váltotta fel, ami nagyon sokat segít. Az úszóedzések egyébként 60-90 percesek. Korábban nem engedték nekem a mellúszást, mert nagyon megerőltető a derekamnak, de addig edzettem és készültem – titokban – míg kellően megerősödtem, hogy a hátúszás mellett, most már 5 éve mellúszásban is versenyezhetek. Bizonyos dolgokban több segítségre szorulok, de a hozzáállásommal, szemléletemmel én tudok másoknak segíteni. Csak rajtunk múlik, milyen válaszokat kapunk a környezetünktől: ha ellenségesek vagyunk és bezárkózunk, ne csodálkozzunk, ha a világ is ilyen velünk. Ha viszont nyitottak és pozitívak vagyunk, másoktól is ezt kapjuk majd vissza” – mondta a paraúszó.
Május 19-21-ig a WestEnd Millennium udvara a népszerű Gardróbfrissítés elnevezésű rendezvényének helyszíne lesz, ahol egy ideiglenes, úgynevezett pop-up store-ban kihelyezett ruhákat a látogatók egy jelképes egységáron vásárolhatják meg. A vásárlásból befolyt összeget a WestEnd megduplázza és a paralimpiai sportolóknak ajánlja fel. Az éremmel hazatérő parasportolókat – fejenként egy, a legjobb érem után - vásárlási utalvánnyal jutalmazza a bevásárlóközpont: az aranyéremért 1 millió Ft-os utalványt, az ezüstért 500 ezres, a bronz medálért pedig 300 ezer Ft-os utalványt ajándékoz.
Június 10-től a foci EB ideje alatt óriáskivetítőn, igazi stadionhangulatban követhetik élőben a meccseket a labdarúgás szerelmesei a WestEnd tetőkertjén.
Az Olimpia ideje alatt izgalmas sportprogramokat szerveznek a nagyközönség számára.
A street workout pálya mellett közvetlenül egy „Ability Park” (interaktív élménypark) is kialakításra kerül majd, így az egészséges látogatókkal/sportolókkal együtt a mozgásukban korlátozottak is próbára tehetik képességüket.
A Paralimpiát követően egy nagyszabású, nyilvános koncertet szervez a bevásárlóközpont, ezzel tisztelegve az eseményről hazaérkező magyar parasportolók előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése