Ha szeretnél olyan filmet, filmeket nézni, amelyek a mai modern nő életének különböző területeit érintik, akkor április utolsó hétvégéjén irány az Allee, ahol az első Marie Claire Filmnapokon téged is szeretettel várnak! :)
Idén először Marie Claire Filmnapok az Allee-ban
Április 28–30. között rendezik meg – idén először – a Marie Claire Filmnapokat az Allee Bevásárlóközpont mozijában. A hagyományteremtő szándékkal induló esemény Till Attila Tiszta szívvel című filmjével nyit.
Közel 30 film, két magyarországi premier, kerekasztal-beszélgetések a hazai filmvilág kiemelkedő alakjaival, különleges fotókiállítás és sminkelés is várja az érdeklődőket az első Marie Claire Filmnapokon.
„A magyar Marie Claire új területre merészkedett, és idén először rendezi meg – nem titkoltan a hagyományteremtés céljával – a Marie Claire Filmnapokat – mondta László Krisztina, a magazin főszerkesztője. – Olyan filmeket válogattunk össze, amelyek a mai modern nő életének különböző területeit érintik – a filmekben magunkra ismerhetünk, de új perspektívákat találni is segítenek a vetített, hangsúlyosan női fókuszú alkotások. A díjnyertes nagyjátékfilmek, hangos kasszasikerek mellett bemutatunk néhány különleges, kevésbé ismert filmet, dokumentumfilmet is, amelyekkel valószínűleg még nem találkozott a nagyközönség. És hogy a filmnapok több legyen közös filmnézésnél, tartalmas és szórakoztató programokat is szerveztünk a vetítések közé. Kerekasztal-beszélgetések, sminkelés, különleges fotókiállítás is várja az érdeklődőket. Nagy szeretettel várunk erre az exkluzív hétvégére, csatlakozz hozzánk a pároddal, a barátaiddal. Hiszünk benne, hogy a közös élmények ereje, ezek az egészen kivételes produkciók és a közös beszélgetések még közelebb hoznak minket egymáshoz.”
Részletes program: www.marieclaire.hu
Forrás: Justcreative
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése