A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rendezvény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rendezvény. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 21., csütörtök

Idén először Marie Claire Filmnapok az Allee-ban

Ha szeretnél olyan filmet, filmeket nézni, amelyek a mai modern nő életének különböző területeit érintik, akkor április utolsó hétvégéjén irány az Allee, ahol az első Marie Claire Filmnapokon téged is szeretettel várnak! :)
Idén először Marie Claire Filmnapok az Allee-ban
Április 28–30. között rendezik meg – idén először – a Marie Claire Filmnapokat az Allee Bevásárlóközpont mozijában. A hagyományteremtő szándékkal induló esemény Till Attila Tiszta szívvel című filmjével nyit.
Közel 30 film, két magyarországi premier, kerekasztal-beszélgetések a hazai filmvilág kiemelkedő alakjaival, különleges fotókiállítás és sminkelés is várja az érdeklődőket az első Marie Claire Filmnapokon.
„A magyar Marie Claire új területre merészkedett, és idén először rendezi meg – nem titkoltan a hagyományteremtés céljával – a Marie Claire Filmnapokat – mondta László Krisztina, a magazin főszerkesztője. – Olyan filmeket válogattunk össze, amelyek a mai modern nő életének különböző területeit érintik – a filmekben magunkra ismerhetünk, de új perspektívákat találni is segítenek a vetített, hangsúlyosan női fókuszú alkotások. A díjnyertes nagyjátékfilmek, hangos kasszasikerek mellett bemutatunk néhány különleges, kevésbé ismert filmet, dokumentumfilmet is, amelyekkel valószínűleg még nem találkozott a nagyközönség. És hogy a filmnapok több legyen közös filmnézésnél, tartalmas és szórakoztató programokat is szerveztünk a vetítések közé. Kerekasztal-beszélgetések, sminkelés, különleges fotókiállítás is várja az érdeklődőket. Nagy szeretettel várunk erre az exkluzív hétvégére, csatlakozz hozzánk a pároddal, a barátaiddal. Hiszünk benne, hogy a közös élmények ereje, ezek az egészen kivételes produkciók és a közös beszélgetések még közelebb hoznak minket egymáshoz.”
Részletes program: www.marieclaire.hu

Forrás: Justcreative

2014. december 12., péntek

Balatoni Borkarácsonyfa a Városligetben

Balaton-kóstoló és az első régiós adventi vásár, december 14-én vasárnap a Műjégpályán:„Karácsonykor is legjobb ajándék a Balaton”

Hagyományteremtő céllal indul idén az első Balaton régiós adventi vásárt Budapesten: a Balaton legjavát lehet megkóstolni és megvásárolni december 14-én vasárnap Városligetben. A műjégpálya dísztermében reggel 11-től este 9-ig tartó különleges, szalon jellegű vásáron a Balaton legismertebb borászai és termelői állítanak ki és a kiváló kézműves kínálaton túl akár balatoni hétvégét is lehet majd nyerni vagy kedvezményesen lefoglalni, ha valaki téli Balaton-élménnyel szeretné meglepni szeretteit.


A FŐ ATTRAKCIÓ: BORKARÁCSONYFA ÁLLÍTÁS A MŰJÉGEN

Délután fél 5-től a Balatoni Kör borászai palackjaikból a jégen látványos Borkarácsonyfát állítanak és bort kínálnak a nagyközönségnek, majd fél 6-kor átmennek a díszterembe, ahol rövid karácsonyi ünnepséggel folytatják a reggel 11-óta tartó adventi vásárt. Így hozzák el a pesti karácsonyfák alá a Balaton legjavát, az első régiós tematikájú adventi vásárral immár a fővárosban is meghonosítva azt, amire nyugati országokból számos jó példát ismerünk.

A Borkarácsonyfa a műjégpálya vendégei számára ingyenes, a díszteremben tartott Balaton-kóstoló és vásár belépője 2000 Ft, de számos ingyenes belépési lehetőség lesz például játékos Balaton-kvíz formájában. A Borkarácsonyfa a téli Balaton szépségére és izgalmas kínálatára hívja fel a figyelmet a „Karácsonykor is legjobb ajándék a Balaton!” szlogennel, hogy a tavat szeretők Balaton-élményt ajándékozhassanak egymásnak, akár a kézműves termékekkel, akár egy tóparti Szilveszter, wellness hétvége vagy bortúra formájában.

Kiállítók:

Balatonízlelő kézműves delikatesz termékek, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kézműves termékei és szolgáltatásai, Bergmann Cukrászat (többek közt: új balatoni borbonbonok, bejglik), Gurmi delikatesz, Pach Gábor pálinka- és gyümölcs-wellness, a Kistücsök Étterem delikatesz termékei
Balatoni utak, vendéglátás: Bonvino borhotel, Magyar Turizmus Zrt.
Borok: Bezerics, Bujdosó, Istvándy, Konyári, Laposa, Légli, Pálffy, Szt Donát, Szeremley, Váli, Villa Tolnay, valamint Somlóról díszvendégekként: Tornai és Kreinbacher.

A Balatoni Kör számos meglepetéssel készül a rendezvényre, többek közt a rendezvény kabalájaként menő napszemüveges vitorlázó „hipster”-Mikulással, fakutyákkal, az első ízben most bemutatott új borbonbonjaikkal (melyek révén csokiba öntve is körbe lehet kóstolni a Balatont), valamint meglepetés-dizájnnal készített kreatív adventi borkoszorún fogják közösen meggyújtani az ezüstvasárnapi gyertyákat a Borkarácsonyfa mellett.

2014. június 9., hétfő

Világsztárral duettezik Tóth Gabi

Jöttök idén a VIVA Cometre? Akár igen, akár a tévéből követitek a díjátadó gála közvetítését, különleges élményben lehet részetek. :)

Világsztárral duettezik Tóth Gabi a VIVA Cometen

Június 11-én jön a 14. VIVA Comet, amelyen a legnagyobb hazai kedvencek mellett fellép a világhírű pop dance énekesnő Inna, és a svéd slágergyáros, Ola. Most kiderült, hogy újabb sztár csatlakozik hozzájuk: David Correy, aki a 2014-es labdarúgó-világbajnokságra készült slágerét énekli, és Tóth Gabival együtt adja elő a Papp László Budapest Sportarénában a The World Is Ours- Miénk a világ című dalt.

Idén nyáron is a legtehetségesebbek versenyeznek a narancssárga Comet-gömbökért, mellettük azonban páratlan show és világsztárok várják a magyar zenerajongó közönséget. Inna és Ola mellett fellép a gálán David Correy is, aki a díjátadón élőben adja elő Tóth Gabival a futball-világbajnokságra készült The World Is Ours - Miénk a világ című dalt.


„Minden országban választottak egy előadót, aki közösen énekli a dalt Daviddel, ő angolul, én pedig magyarul. A klipben pedig Magyarország és Budapest legszebb helyeit mutatjuk be. Óriási megtiszteltetés, csodálatos dolog ebben részt venni, nagyon várom már a közös fellépést!” – mesélte lelkesen Tóth Gabi, aki idén „A Legjobb Női Előadó” David Correy 2012-ben az amerikai X-Faktor döntőseként vált ismertté, a műsorban annyira meghatotta Britney Spearst, hogy Britney megkönnyezte első fellépését.

Az előadó nem csak gyerekkora óta nem látott brazil édesanyjával vette fel azóta a kapcsolatot, de most a világhírnév is bekopogtatott a sztár ajtaján. Ő lett a The World Is Ours nemzetközi kampányának arca, aki 24 ország előadójával készítette el a 2014-es labdarugó-világbajnokságra készült dal helyi változatait. A magyar verziót Tóth Gabival együtt énekli, a duett a The World Is Ours - Miénk a világ címet kapta és hamarosan a rádióhallgatók kedvence lehet - nemcsak hazánkban, de a várakozások szerint több mint 180 országban világszerte.


„Kisgyerekként is mindig azt játszottam, hogy mikrofon van a kezemben. Öt éves koromban végül a nevelőapám épített nekem egy színpadot. Amikor először énekeltem el itt egy dalt, úgy éreztem, hogy az egész világ ott áll velem együtt.”” – mesélte a 27 éves David Correy, aki a VB előtt végigturnézza az egész világot. Magyarországra a VIVA Comet szervezőinek jóvoltából látogat el, Tóth Gabival a gála színpadán fogják először előadni a sláger magyar-angol verzióját. A The World Is Ours - Miénk a világ igazi szamba hangulatot varázsol majd a VIVA Cometre is, éppen egy nappal a futball-világbajnokság nyitánya előtt.

A VIVA Comet gálán, június 11-én a Papp László Budapest Sportarénában ünneplik meg az elmúlt év zenei legjeit egy nagyszabású, látványos show keretében. A díjátadó nemzetközi sztárvendégei Inna és Ola, akik exkluzív show-val készülnek, ezen kívül élőben lép fel a az idei „Magyar Könnyűzenéért Díj” friss tulajdonosa, a Hooligans, Fluor, a Halott Pénz, Diaz, a New Level Empire, Majka és Curtis, Ganxsta Zolee & Dynamic, a Punnany Massif, a Children of Distance, BLR, Tóth Gabi és Király Viktor is.

Jegyek 3900 forintért válthatóak a Jegy.hu oldalán. Ha idén nem tudsz eljönni, a VIVA képernyőjén idén is élőben követheted végig a Cometet. Te kinek drukkolsz a jelöltek közül? :)

2014. május 21., szerda

Jótékony finomságok - kürtőskaláccsal ez is lehetséges!

Mi lehet jobb egy kis finomságnál? Talán csak az, ha ezt majszolgatva jó ügy mellé is állhatunk - nézzétek csak, így is lehet. :)

Meghódítja a Dunát a Vitéz Kürtős 

Jótékony kajaktúrával készülnek a II. Kürtőskalács Fesztiválra.

A Vitéz Kürtős idén is nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis azontúl, hogy október 10-12. között megrendezik a II. Kürtőskalács Fesztivált, kajakba pattannak és a Fekete-erdőtől egészen a Fekete-tengerig eveznek, hogy életeket menthessenek. Az őszi „kürtős-ünnep” még a tavalyinál is izgalmasabbnak ígérkezik. A családi hangulat változatlan, azonban a terület kibővül, és rekorddöntésre is készül a Vitéz Kürtős Team.


„A belváros szíve októberben ismételten megtelik a mennyei kalácsok illatával. Már most lázasan készülünk erre a nagyszerű, ízes eseményre, és reméljük, hogy a tavalyi számokat minden tekintetben sikerül megdöntenünk. Most is színes programokkal, koncertekkel, gyermek-előadásokkal várjuk az édesszájú kicsiket és nagyokat.

Fellép többek között Dér Heni, Tóth Gabi, az Indygo zenekar, Csepregi Éva a Neoton Swing műsorával és Takács Nikolas is. Szeretnénk a területet kibővíteni, lesz látványsütöde, „manóház”, ahol tíz kürtőskalácssütő mester is szorgoskodik majd, így a kiszolgálás is gyorsabb lesz. Szombatra ismételten tervezzük a Nagy Közös Sütést, aminek egyértelműen az a célja, hogy rekordot döntsünk. A „Csináld magad” sátorban pedig 1-1 sztárvendégünk segíti majd a lelkes sütni vágyókat, ahol természetesen a mobil, Bake ’n’ Roll sütőink is szerepet kapnak” – avat be minket az idei programokba András Tünde, rendezvényigazgató.

A csapat egy különleges, embert próbáló akcióval is készül az illatos fesztiválra: a „vitézek” ugyanis június 2-án kajakba ülnek a Duna forrásánál, és meg sem állnak a Duna-deltáig. A bátor csapat nem kevesebb, mint 2860 km-t tesz majd meg több szakaszban, és körülbelül július közepére éri el a Fekete-tengert. A küldetésnek nemes célja van: egy elmaradott, kis községnek, C.A. Rosettinek és a környező 4 településnek az egészségügyi ellátását szeretné a csapat javítani egy automata defibrillátor adományozásával.


„Már március 12. óta folyamatosan gyűjtjük a pénzt az életmentő berendezésre, minden eladott kalács után 15 Ft-ot teszünk félre a nemes cél érdekében. Lassan össze is gyűlik a kívánt összeg, körülbelül 500 ezer Ft-ba kerül egy ilyen berendezés, amihez közel 40 ezer kürtőst kell eladnunk. Érdekesség még, hogy bizonyos településeken, ahol az út során kikötünk, esténként a helybelieknek és az ott élő magyar közösségeknek kürtőskalácsot is sütünk majd. Így a Duna mentén élők is megismerhetik az igazi kürtőskalács isteni ízét.

Előreláthatóan július közepére érjük el a Duna-deltát, itt található C.A Rosetti község, és a hozzá tartozó 4 kis falu, ahol körülbelül 1000 lakos él, ebből 100 gyermek. Minden bizonnyal nagyon jó helyre fog kerülni a defibrillátor” – mesél a jótékonysági akcióról Bálint Gáspár, a Vitéz Kürtős ügyvezető igazgatója.


A kajaktúra különlegessége még, hogy bárki csatlakozhat a nem mindennapi sportkalandhoz, akár kajakkal kisebb-nagyobb szakaszokon, akár biciklivel is. Például a team többi tagja Bécs és Budapest között zárkózik fel a kajakosokhoz, és a Duna-part mentén együtt tekernek a csapattal. Természetesen, akik beszállnak a kalandba, azok esténként kipróbálhatják a kürtőskalács-sütést is.

Forrás: Just Creative, fotó: www.kurtoskalacsfesztival.hu

2013. június 5., szerda

Június 9-én is Musical Plusz!

Szereted a szép, dallamos zenéket, és a musicalek nagy rajongója vagy? Nem bízol az időjárás jelentésben, hogy vasárnap már tényleg jó idő lesz? Akkor válts jegyet a június 9-ei Musical Pluszra, ahol az alábbi előadók szórakoztatják majd a közönséget.


Jó kis névsor, nem igaz? :) Végignézve nekem a Valentin napi Musical Plusz jutott eszembe, amire sikerült eljutnom végül (pedig, ha jól emlékszem, aznap még hóakadályok is nehezítették a közlekedést, brr... :)). De visszagondolva is úgy érzem, megérte elmenni, mert nemcsak csodás dalokat hallhattunk, hanem rengeteget nevettünk is. Mármint mi, közönség. Na jó, olykor a fellépők is. :)))

Ráadásul, képzeljétek, most aztán érdemes sietni a jegyvásárlással, mert folytatódik a szervezők által meghirdetett Happy Hours: még 11 db jegy vár gazdára 50 %-os kedvezménnyel (kizárólag) a helyszínen a vasárnapi Musical Pluszra! 2800 Ft helyett 1400 Ft, illetve 2500 Ft helyett 1250 Ft-ért. 

További információk a Musical Plusz honlapján és Facebook oldalukon

2013. március 25., hétfő

Könnyek és cigánykerék az idei Glamour Women of the Year gála


Idén lemaradtam a Glamour Women of the Year gáláról (senki se sajnálja, koncerten voltam helyette :)). De hogy Ti is megismerjétek a díjazottakat, itt közzéteszem a RedLemon Media közleményét a rendezvényről. :)

Sajtóközlemény
Ötödik alkalommal lépett pink szőnyegre a hazai sztárvilág színe-java és ünnepelte egy csillogó partin az év legtehetségesebb nőit. A Glamour Women of the Year díjátadó gálán a magazin a legjobb nők elismeréseként 5 +1 kategóriában hirdetett győztest. Palvin Barbara, Tenki Réka, Muri Enikő, Takács Nóra és Benes Anita örülhetett a Glamour díjának, amelyet több mint ötvenötezer olvasó szavazott meg. Az év hősnője a Figurka Design vezetője, Csernus Ági, míg a legsármosabb férfi idén Fehér Balázs lett.

Hazánk legszebb modelljei, legkreatívabb divattervezői, legtehetségesebb színésznői, legmeghatározóbb hangú énekesnői, legtündöklőbb műsorvezetői és legsármosabb férfiai küzdöttek meg egymással. Március 21-én, csütörtökön este egy csillogó, a hazai sztárvilág krémjét felvonultató, galmúros parti keretén belül adták át a Glamour Women of the Year díjait immáron ötödik alkalommal. Az exkluzív gálát idén is bárki végig izgulhatta a glamouronline.hu élő közvetítésén.

Az énekesnők versenyében ezúttal Muri Enikő vihette haza a Women of the Year elismerését. „Hihetetlen ez az egész, nagyon boldog vagyok. Köszönöm szépen a rajongóimnak, ezt együtt hoztuk össze.” – mondta zokogva az énekesnő.

A legjobb divattervező Benes Anita lett, míg a legjobb modellnek ismét Palvin Barbarát választották. A szépség tavaly azt ígérte, ha harmadik alkalommal is átveheti a Women of the Year díját, cigánykerekezni fog. Barbi tartotta a szavát, hiába az estélyi és a magassarkú. „Csak annyit mondanék, hogy három a magyar igazság, egy a ráadás.” – viccelődött a topmodell, aki Ausztráliából érkezett a gálára.

A legjobb műsorvezetők közül Takács Nóra vette át a Glamour elismerését, míg a színésznők közül Tenki Réka örülhetett az elismerésnek. „Ez a díj számomra azt jelenti, hogy az emberek járnak színházba és néznek magyar filmeket. Nagyon boldog vagyok, csak így tovább!” – mondta a színésznő.

Az erősebbik nemről idén sem feledkezett meg a magazin, a legsármosabb férfinak a Carbonfools frontemberét, Fehér Balázst választották az olvasók. Egy fotó a díjazottakról: 


A Glamour főszerkesztője, Maróy Krisztina idén harmadik alkalommal adta át Az év hősnőjének járó elismerést, amelyet ezúttal a Figurka Design vezetője, Csernus Ági kapott. Az egyedi, kézzel készített textilfigurák gyártása megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő embereket  foglalkoztató munkahelyekkel együttműködésben történik, így kapcsolják össze a minőségi designt és a társadalmi felelősségvállalást.

A nyertesek és közel száz hazai híresség hajnalig hatalmas bulin ünnepelt. Többek között Szabó Zsófi, Lakatos Márk, Iszak Eszter és Dobrády Ákos, Rúzsa Magdi, Baronits Gábor, Hien, Radics Gigi, Rákóczi Feri, Lola és Brash Bence, Debreczeni Zita, Kondákor Zsófi és Kembe Sorel, Zimány Linda, Csobot Adél és Istenes Bence, Görög Zita, Marenec Fruzsi, Orosz Barbara, Trokán Nóra és Zsidró Tamás.

Sajtóanyag és fotó: RedLemon Media

További infókat és részleteket itt olvashattok a gáláról.

2013. február 18., hétfő

Pizsama party sztárokkal

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen újságíróként és bloggerként szuper eseményekre juthatok el. Így volt ez szerda este is, sőt, akkor az utóbbi hónapok legklasszabb rendezvényén jártam. Hogy miért? Mert ott és akkor nemcsak az bizonyosodott be, hogy a sztárok egy pizsama party-t is fergetegessé tudnak tenni, hanem az is, hogy más értelemben is szerencsés vagyok - ezt mindjárt kifejtem. :)

„Azt hiszem elrontottam a dress code-ot, de remélem, nem bánjátok, hogy pizsamában fogadlak benneteket” – indította el a Lenor 7 nap frissességpróbáját megnyitó pizsama partit Katus Attila. A sztáredző arra vállalkozott, hogy egy teljes héten keresztül bizonyítja Oravecz Nóra bloggernek, és minden kételkedőnek azt, hogy a közkedvelt öblítővel mosott ágyneműnk akár 7 napig is friss maradhat.


„A testi-lelki egyensúlyunk megtartásához nemcsak a sport vagy az egészséges étkezés fontos, hanem az is, hogy komfortosan érezzük magunkat. A komforthoz pedig a tiszta és friss illatú ruha és ágynemű is nagymértékben hozzájárul. Éppen ezért a friss illatok nagyon fontos szerepet töltenek be az életemben, ráadásul a Lenornak köszönhetően ezt akár már egy hétig is érezhetem. Vannak azonban szkeptikusok, akik nem hiszik el, hogy ez a 7 napos frissesség valóban megmarad, nekik szeretnék a következő egy hétben bizonyítani” – mondta el Attila.

Az este fénypontja egy különleges beágyazó verseny volt, amelyben a Voice csapatát Weisz Viktor, Gájer Bálint és Szécsi Böbe erősítette, ellenük pedig LL Junior, Müller Attila és Rácz Zsuzsi csapata szállt harcba a nagy beágyazó bajnok címért.



A versenyben, óriási hajrában a Voice csapata maradt alul, LL Junior és a szerelmével érkező Müller Attila viszont bizonyították, hogy férfi létükre igazi profik a házimunkában is, és nőket megszégyenítő módon, rekord idő alatt teljesítették a feladatot.

Katus Attila pizsama partiján egyébként gyönyörű hölgyek dobogtatták meg a férfi szíveket, többek között Marenec Fruzsina, Kis Hegedüs Réka, és a csodás hangú Szécsi testvérpár vonta magára a figyelmet. Az eseményen tiszteletét tette Hajas László is feleségével, valamint feltűnt Baronits Gábor, a Jóban Rosszban sorozat sztárja.

A vicces játékokból pedig a Voice-ból már jól ismert Karai Anna, Weisz Viktor és Nguyen Anh Quan is kivette a részét, és szorgosan forgatták a szerencsekereket és hajtották végre az ügyességi feladatokat.





Azokat, akik kipróbálták a szerencsekereket, szuper nyeremény várta: egy 6 éjszakára szóló zalakarosi wellness vakáció. És mivel a Voice-os srácok játszani akartak, én is belementem, hogy tegyük próbára a szerencsénket. És... nem fogjátok elhinni: nyertem! Még most is beleremeg a gyomrom, ha visszagondolok a sorsolás pillanataira. :-))))) Szóval tavasszal irány Zalakaros, addig is marad a munka, a suli (amiről majd mesélek), és persze remélem, az ilyen és ehhez hasonló vicces, hangulatos rendezvények. :)

Még egy fotó: Bálinttal és Viktorral megpróbáltunk komolyak maradni... ez kb. egy kattintás idejére sikerült is. :D


Ja, és el ne felejtsem mondani: most személyesen is találkozhattok a parti sármos házigazdájával, Katus Attilával, ha február 13. és 20. között ellátogattok a WestEnd City Centerbe. A részletes programokért pedig kövessétek a 7 NAP FRISSESSÉG PRÓBÁJÁT a Lenor Magyarország Facebook oldalán.

2013. február 4., hétfő

Móka, kacagás és szerelem vár a Musical Pluszon

Még keresed az ideális programot, ami vicces is, szerelmes is, és ráhangol titeket a kedveseddel a Valentin napra? Vagy egyszerűen csak szeretnél egy kellemes délutánt eltölteni - egyedül vagy a barátnőiddel? Ha csíped a musicaleket és a jó hangulatot, akkor még épp időben szólok: válts jegyet a Musical Plusz Valentin napi rendezvényére. :)

Hogy hol és mikor lesz? Mondom és majd a plakáton is mutatom: az időpont február 10, vasárnap délután 2 óra, a helyszín pedig a Kőrösi Csoma Sándos Kőbányai Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14. A legegyszerűbb a Blaha Lujza térről a 28-as villamossal megközelíteni a helyszínt, de szerintem az útvonaltervező autós vagy gyalogos verziókra is mutat pár alternatívát. :)

A fellépők névsora is csupa jót ígér: színpadra lép Mahó Andrea, Sári Évi, a Voice-ból is ismert Fehér Adrienn, valamint Miller Zoltán, Egyházi Géza és Bot Gábor. 

További információk és jegyinfó a Musical Plusz weboldalán.

És az esemény plakátja, amit már korábban mutattam, de megmutatom még egyszer - lakótárs-barátném, Somfai Lídia keze munkáját és kreativitását dicséri. Ugye klassz? :)


2013. január 20., vasárnap

Nyerjetek jegyet a Musical Pluszra!

Szeretitek a musicaleket? És azt szeretnétek-e, ha ez a hét egy klassz nyereménnyel indulna számotokra? Akkor nincs más dolgotok, mint megválaszolni egy kérdést. Nem kell megijedni, nem nehéz. Szerintem. :)

Szóval a kérdés: Budapest metrói közül (két helyen van) hol található citylight poszter a Valentin Pluszról? Keressétek meg, fotózzátok le magatokat előtte, és nyerjétek meg a két belépőt!

A játék kedd estig tart, infók (és szerintem majd a nyertesek nevei is) itt olvashatók.

És hogy miért érdemes játszani? Mert egy olyan műsorra kaphattok ingyen belépőt, ahol Mahó Andrea, Sári Évi, a Voice-ból is ismert Fehér Adrienn, valamint Bot Gábor, Miller Zoltán és Egyházi Géza fakad dalra a szerelem nevében. Nyálas lesz? Nem hinném. Vicces lesz? Naná! :-)))

Íme az esemény plakátja, amit tehetséges lakótárs-barátnőm, Somfai Lídia készített. Lehet ám véleményezni, illetve megosztani. :) Csak mert szép, és tényleg ritkán látni ennyi remek hangú fellépőt egy rendezvényen... ;-))) Nektek ki a kedvencetek? Mindenki? :-))) Na, akkor ugye játszani fogtok a nyereményért? :)


2012. december 14., péntek

Tóth Gabival ünnepelt a megújult bevásárlóközpont

Grandiózus látvány-show főszereplőjeként debütált Tóth Gabi. A népszerű magyar énekesnő ezúttal nem csak hangjával varázsol, de színészi képességeit is megvillantja. A nem mindennapi produkciót a Pólus Center megújulása alkalmából állították színpadra: több tucat profi táncos, óriási ledfal, filmes látványelemek – a rendezők mindent beleadtak, hogy elkápráztassák a közönséget.



Tóth Gabi és Magyarország legtehetségesebb táncosainak közreműködésével adták át a nagyközönség számára a felújított Pólus Centert. Az énekesnő – stílszerűen – teljesen új külsővel jelent meg a zártkörű party-n, s koncertjével egy pillanat alatt fantasztikus hangulatot teremtett. 


A látványos show apropója, hogy december elején célegyenesbe ért a Pólus Center több mint egymilliárd forintos beruházással megvalósuló felújítása. A látványos átépítés során a bevásárlóközpont megőrizte egyedi hangulatát, és a 21. századi igényeknek minden tekintetben megfelelő közösségi központtá alakult.

A Pólus 16 évvel ezelőtt azzal a céllal nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, hogy a szórakozás, a vásárlás, és a kikapcsolódás újfajta hagyományát teremtse meg hazánkban, amely átadása óta is fontos szerepet tölt be nemcsak a kerület, a főváros, de a környező települések életében is. Ez idő alatt azonban sokat változtak mind a hazai kiskereskedelmi körülmények, mind a vásárlói preferenciák, amiért szükségessé vált a bevásárlóközpont nagyszabású megújítása. A Pólus az elmúlt másfél évben is számos új bérlőnek adott otthont, (H&M, Deichmann, CCC, Charles Vögele, Telenor, Vodafone) a felújítás megvalósításával pedig várhatóan újabb népszerű kiskereskedelmi márkák nyitnak majd üzletet a Pólusban.


Forrás, fotó: Just Creative

2012. december 13., csütörtök

Sztárszülinap, gokartverseny és minikoncert


Erdőhegyi Brigitta és Nagy Norbi kétszeres magyar bajnok egy nagyon különleges rendezvényre hívták meg szintén ismert barátaikat. A hírességek egy nagyszabású gokartversenyen mérték össze tudásukat, majd a megmérettetés után Brigi minikoncertjét hallgatták végig.

Az este folyamán Norbi 18. születésnapját is ünnepelték. Részt vett az eseményen DJ Dominique, Szigeti Ferenc, Farkas-Jenser Balázs és zenekara, Tóth Szabi, Mujahid Zoli, Gájer Bálint, Bedhy, Müller Attila és Gál Csaba Boogie.

A hangulat fergeteges volt, amiről most szavak helyett is beszéljenek a képek! :)






2012. december 11., kedd

Sztárparádé a FitBalance díjátadón

A FitBalance-ról korábban is írtam már, de a Fitbalance Award gálát még nem említettem. Ez nem is csoda, hiszen a sportesemény szervezői idén rendezték meg először: ide meghívást kaptak a hazai fitness, wellness és üzleti világ meghatározó szereplői, és a média kiemelkedő személyiségei is.

Díjat kapott többek között Rubint Réka, Béres Alexandra, Kiss Orsi, Nagy Adri, Szabó Zsófi és Szabó Melinda is.

A díjátadók is hazánk legismertebb sztárjai voltak: Iszak Eszter, Zsidró Tamás, Sarka Kata, Zimány Linda,Radics Gigi, Rippel Feri, Ungár Anikó, Sütő Enikő, Bertók Maya, Szunai Linda, DJ Dominique, Marenec Fruzsina, Sándor Orsi és Felly K. 

A teltházas rendezvényen Nagy Adri adott élő koncertet, az este két házigazdája pedig Müller Attila és Debreczeni Zita voltak. 













2012. november 30., péntek

BY ME-vel ünnepeltünk az Erzsébet Bálon

Erzsébetváros idén ünnepli fennállásának 130. évfordulóját. Szép, kerek szám, és számomra azért is jelentős, mert ebből a 130-ból ötöt "együtt" éltünk le, Erzsébetváros meg én. :)

De a múlt pénteken tartott ünneplés természetesen nem nekem, nekünk szólt, hanem annak, hogy az Erzsébet Bálon láthatta először a báli közönség és a sajtó Hrivnák Tünde BY ME vadászkollekciójának különleges történelmi hangulatot idéző férfi és női öltözékeit.

A Sisi osztrák császárnő és magyar királyné személye ihlette BY ME vadászkollekció legegyedibb darabjait Pataki Zita műsorvezető, Bánhidi Petra táncművész és 2012 Miss Kalocsa, Kármán Dalma mutatta be a kerület művészeiből és vállalkozóiból álló közönségnek.


A bemutatót sajnos nem láthattam elejétől végéig, de amennyit a galériáról végül megcsodálhattam a ruhákból, attól szó szerint tátva maradt a szám. Ehhez persze a Corinthia Hotel csodálatos díszletei és a mesevilágba röpítő zene is hozzájárult... :) 

Kifelé jövet összefutottam a kollekció megálmodójával, Hrivnák Tündével, aki érdeklődött, hogy nekem tetszettek-e a ruhák. Természetesen azt feleltem, hogy nagyon, de azt csak gondolatban tettem hozzá, hogy bármelyik ruháját szívesen elfogadnám, mert imádom az anyagait és az egyedi ötleteit, no meg azt, ahogyan hagyomány és modernség keveredik a kreációiban. :)


2012. július 23., hétfő

Flash mob az Olimpia jegyében

Bírod a városban spontán felbukkanó, pár percnyi zenés-táncos produkciót bemutató kis csapatokat? Akkor a következő program is tetszeni fog! A Budapesti Vidámpark ötkarikás flashmobot szervez a magyar élsportolók tiszteletére július 25-én délelőtt 10 órától az 56-osok terén, a Műcsarnok felől. A résztvevők az öt karika formájának és színeinek megfelelő élő láncot alkotnak majd a Vidámpark munkatársaival. Üzenj így kedvenceidnek, és szurkolj együtt a Budapesti Vidámparkkal! 

2012. július 16., hétfő

Designer cuccok 1000 Ft-ért?!

Mindig is vágytál néhány dizájner holmira, de úgy gondoltad, ezeket a cuccokat nem engedheted meg magadnak? Akkor eljött a te időd: az első hazai Designer Aukción hihetetlenül olcsón szerezhetsz be ilyen exkluzív darabokat, amelyek 1000 Ft-os kikiáltási árról indulnak! 

Több mint 30 márka válik így elérhetővé, ráadásul azt is megtudhatod, mi Monica Bellucci és Catherine Deneuve szépségének titka, ugyanis egy nemzetközi hírű sminkmester tart majd előadást a helyszínen. 

Hogy mikor és hol? Már mondom is: 

Az időpont: most csütörtökön, vagyis július 19-én este 6-tól 9-ig.
A helyszín: a Kiscelli Múzeum, 1037 Budapest, Kiscelli utca 108.

Ne maradj le róla! 



2012. július 15., vasárnap

Szabó Zsófi és Sarka Kata így készült az Olimpiára

Mindig örülök, ha olyan eseményre hívnak meg, ami a sporthoz is kapcsolódik, hiszen egykor olyan nagy sportrajongó voltam, hogy sportújságírónak készültem. És ez nem vicc. ;) Szerda délelőtt ismét megtalált a régi szenvedély, vagyis én találtam rá azon hírességekre, akik a londoni Olimpia jegyében egy különleges sajtóeseményen mérették meg magukat.

A Kopaszi gátra kellett kimennem, és bár a rendezvény miatt lelkes voltam, az akkor még javában tomboló kánikula és a hatalmas távolság leküzdése végül csaknem kedvem szegte. De magamban úgy ezerszer elismételtem, hogy az Olimpián ennél sokkal keményebb próbatételeket kell teljesíteni, nekem meg egy pár kilométeres gyaloglás is sok(k)? Na ne már. :) És ez végül hatott: befutottam.

Akkor már a sztárok is befutottak, méghozzá a szó szoros értelmében: Samsung Smart Sport a Gyermekekért kampányos fehér pólóban, kezükben az olimpiai lánggal. Vagyis annak hasonmásával. :)



Én Szabó Zsófi és Sarka Kata futását láttam, akik ezután is remekül szórakoztak: együtt nevetgéltek, és láthatóan a "kötelező program" után is jól érezték magukat.


Rajtuk kívül ott volt Józsa Janka, DJ Dominique, a Compact Discóból ismert Walkó Csaba és Baronits Gábor is, akivel sikerült egy rövid interjút készítenem a rendezvényen.


Gábor nagyon aranyos volt, és bár diéta és mozgás témakörében beszélgettünk, örömmel mesélt például arról is, hogy inkább a passzív pihenés híve. De az idei nyári szünetében az aktív, városlátogatós pihi is tervben van, ami miatt kicsit irigylem, mert én általában nehezen veszem rá magam ilyesmire. Nálam a vízpart a "kötelező", pedig a city tourokat is eszméletlenül tudom élvezni, ha már rávettem magam... :)))

De térjünk vissza a rendezvényhez. :) Mint kiderült, hírességeinket két csapatra osztották: fiúkra és lányokra, és ezek a csapatok nemcsak a váltófutásban mérték össze erejüket, hanem Olimpiával kapcsolatos kvízjátékban és csocsóban is.


Ezt követően én leléptem - jött a hajókázás, amiről korábban már olvashattatok, valamint egy másik rendezvény, amiről egyelőre nem kaptam meg a sajtóanyagot és a fotókat... de ha ezt sikerül pótolni, természetesen erről is mesélnék nektek. :)

Fotók: Sunhill Media

2012. június 16., szombat

Mi-a-cél :)

Azt hiszem, első bejegyzéseik egyikében a legtöbben megpróbálják összefoglalni, miről fog szólni a blogjuk, vagy legalábbis elég gyorsan megmutatják, milyen témákban gondolkodnak. Például feltöltenek néhány receptet, kedvenc sztárjaik fotóját, vagy a legutóbb látott mozikról számolnak be.

Én csak annyit szeretnék megígérni, hogy számos rendezvényről olvashattok majd itt, illetve olyan kérdésekre kereshetjük együtt a választ (az események kapcsán, vagy akár azoktól függetlenül), amelyek titeket is épp úgy érdekelnek, megmozgatnak, mint a médiában dolgozókat. Például engem. :) Na, kezeket fel, kinek van kedve mindehhez?