2012. június 16., szombat

Ami hiányzott

A fordulat néhány hete következett be. De talán nem is jó, ha fordulatnak nevezzük, hiszen sokkal inkább egy lassan kialakuló folyamat végső fázisa volt. Hogy mi? Hát az, hogy felmondtam. Fél évet húztam le szerkesztőként, majd rovatvezetőként az egyik legnagyobb, elsősorban női olvasóknak készülő magyar weboldalnál. Elég volt, sok volt, és ami fontosabb: valami hiányzott. A kreativitás? A kötetlen munkaidő? A rengeteg sajtóesemény, amikre korábban is mindig szerettem járni, de a napi tizenvalahány órás munkaidő mellett esélyem sem volt? Nos, talán mindezek együttvéve. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt, felmondtam, és visszajöttem szabadúszónak.

Korábban négy évig csináltam, női magazinok és internetes oldalak újságírójaként írtam sztárokról, diétáról, mozgásról, olykor ezekről együttvéve, de cikkeztem koncertekről, színházról, divatról is. Szóval úgy éreztem, ismét menni fog. Éljen a szabadság, a sokszínűség és persze a szupertrendin és hiperkomolyan csengő önmegvalósítás. ;)

Örömmel vettem fel a kapcsolatot rég látott ismerősökkel, és újak is megtaláltak, gyakran olyan rendezvényekre invitálva, ahol korábban nem fordultam meg. Aztán egyszer csak elhagyta a számat egy olyan mondat, hogy persze, szívesen elmennék veletek ide és ide, de nincs olyan felületem, ahová írhatnék az eseményről. A válasz pedig ennyi volt: "akkor csinálj egyet magadnak". Logikus, nem? ;) Hát, most rajta vagyok a dolgon. Mert talán éppen ez az, ami régóta hiányzott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése