A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SLT. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SLT. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 5., szerda

Elő-nőnapi buli az SLT-vel és a Csákvári Laca Banddel

Ha ismered és szereted az Eleve Hátha, az SLT és a Csákvári Band zenéjét, akkor szinte biztosan a BackStage Pubban fogsz bulizni március 7-én. Ha viszont még nem volt programod erre az estére, akkor most megtudod, miért jó választás ez a három koncert egy helyen.

Szereted a pop- és rockzenét? Már befutott külföldi zenekarokat és magyar együtteseket is hallgatsz, ugyanakkor nem állnak tőled távolt a saját zenét játszó, egyediségre is törekvő formációk, illetve a zenei sokszínűség sem? Akkor van egy ötletünk, egy koncerttippünk – pontosabban három: március 7-én a BackStage Pub színpadán három különböző banda lép majd fel.

Első közülük az Eleve Hátha zenekar lesz, akik 20:30-tól csapnak a húrok közé. Őket 21:15-kor követi majd az SLT, olyan világsztárok zenéjét hozva el nekünk, mint Bruno Mars, a Red Hot Chili Peppers vagy a Nickelback. A táncos-rockos slágerek mellett saját dalaikat is előadják majd, melyeket mindig nagy lelkesedéssel fogad a közönség. Az eddigi stúdiófelvételeket itt és erre a linkre kattintva hallgathatod meg:


A harmadik fellépő zenekar pedig a Csákvári Band lesz, ahol az SLT néhány tagja is szerepet kap. A banda a Room Service és Station zenekarokból ismert Csákvári Laca saját dalokat játszó zenekara, akik várhatóan 22:30-tól csapnak a húrok közé. A zenekar egyediségét Gál Péter szövegeinek és Csákvári Laca dalainak összecsengése adja. Ezek a felpörgető, megmosolyogtató, kedves, határozott vagy éppen vágyakozó szövegek és dallamok mindannyiunk szívéhez szólnak. A banda zenéit például itt is lehet hallgatni. 

A koncertek tehát március 7-én, este 20:30-tól kezdődnek. És még az is lehet, hogy a zenekarok a másnapi Nőnap alkalmából egy-két meglepetéssel is gondolnak majd a lányokra… További információt az estéről a Facebookon találsz. 


2014. február 18., kedd

Fotók a próbateremből

Sokan kérdeztétek már tőlem üzenetben, mikor teszem fel ide a Room Service és SLT zenekarok múltkori próbáin készült képeket. Hát, most. :) Természetesen nem az összeset, de a legjobbakat... csak itt, csak most, megosztom Veletek. :)))

Már a próba első perceiben vidám volt a hangulat - részben, mert vittem sütit, részben pedig azért, mert a zenekarokkal általában is az. Ezt most jól megmondtam... de láthatjátok is: Tamás szárnyal a boldogságtól. :)


Egy kis igazítás... ;-)


A frontember, Laca a kabátját épp hogy ledobta, és itt még sapiban van, de a dalszövegeket már feltette az állványra. Igazi zenész. :)


Ritka pillanat: Bali vette át az énekesi szerepet... nem is csinálta rosszul, de azt mondja, marad a gitárjánál inkább. :)


Majdnem teljes zenekaros fotó (a dobok és Kokó nem igazán látszanak...):


Tamás(ok) pózol(nak):


Ez pedig már egy SLT-s pillanatkép (igen, tudom, hogy sem a dobos, sem az énekes nem fért rá teljesen, de ez a próbaterem méreteinek és az instagramos művészkedésemnek is köszönhető :)):


Majdnem teljes zenekaros SLT (a dobok mögül):


És végezetül két "bizonyító fotó", hogy tényleg ott voltak, tényleg én fotóztam :)):



A Room Service próbája kb. fél 8-ig tartott, utána következett az SLT, kb. este negyed 11-ig. Én 11 után értem haza, másnap pedig dolgoztunk mindannyian. Kicsit elfáradtunk, de megérte. A srácok pénteken és szombaton is fergeteges koncerteket adtak! :) Legközelebb majd Station próba lesz, de azt még nem tudom, mikor... a koncert helye és ideje viszont már tuti: február 27, Könyvtár klub az Astoriánál. Gyertek majd! :)

Nahát, kezeket fel, kit győztem meg, hogy érdemes végigülni (és/vagy végigfotózni) egy-egy ilyen jó kis zenekari próbát? :) :)

2014. február 13., csütörtök

Bulis Valentin nap - idén biztosan más lesz!

Előre rosszul vagy a Valentin napi őrülettől - akár van párod, akár nincs? Nos, akkor hadd ajánljak egy jó kis programot február 14-ére, ahol garantáltan nem a rózsaszín felhőké és a romantikáé lesz a főszerep, hanem a remek zenéké és a szórakozásé.

A BackStage Pub színpadán péntek este 8 után szabadul el a rock'n'roll, ugyanis színpadra lép az eLeMeN zenekar, az SLT és Csiki Andris is. Három formáció gondoskodik a szórakoztatásunkról, és persze így a változatosság is garantált. A srácok pedig azt üzenik mindenkinek, hogy a hangulat nem rajtuk fog múlni... ;)

Ezt én is tanúsíthatom, ugyanis ott voltam a keddi próbán, ami szerintem remekül sikerült - az SLT próbált, illetve a Room Service, a szombati koncertre, amiről pénteken írok majd részleteket. ;) A próbafotókat hamarosan kiposztolom, addig is kép az SLT nagy részéről - a dobos, Kokó nem fért rá a képre, amiért a próbaterem méretei és arányai okolhatóak. ;)

Szóval, a fotó:


Az eLeMentől pedig nem képet, hanem egy dalt linkelek most, ezt hallgattam tőlük utoljára:


A péntek esti koncert Facebook linkjén minden infót megtaláltok, és a zenekarokról is olvasgathattok érdekességeket a legnépszerűbb közösségi oldalon, az eLeMeN, illetve az SLT lapján is.

A koncertek este 8 után kezdődnek, a belépő pedig mindössze 600 Ft. Ott találkozunk! ;)