A Cserhát aljába költözik a Mátraalja Fesztivál
Augusztus 5-7. között felpezsdül a szécsényi várkert
Új helyszínen, a Cserhát aljában rendezik meg idén a Mátraalja Fesztivált, a rendezvénynek ugyanis költöznie kellett a pásztói strandról. A szécsényi várkertben viszont tárt karokkal fogadják a népszerű eseményt, így a festői környezet idén is védjegye marad a fesztiválnak. Augusztus első hétvégéjén a Hooligans, Majka & Curtis és az Ocho Macho is koncertet ad a Forgách-kastély kertjében. A tavon vízi sportoknak, a parton pedig palóc gasztronómiának hódolhatnak a fesztiválozók.
Hazánk legfiatalabb fesztiváljaként mutatkozott be tavaly nyáron a Mátraalja Fesztivál. Bár a rendezvény sikeres volt, idén költöznie kell Pásztóról, mert a helyi önkormányzat vezetője szerint veszteséget okozna a településnek. A pásztói lakosoknak a fesztivál alatt nélkülözniük kellene a strandot, illetve csak fesztivál belépővel látogathatnák azt. Így viszont marad a megszokott rend, a pásztóiak nem maradnak egy hétvégére sem fürdőzés nélkül.
A visszajelzések alapján gyorsan kiderült, hogy a térségben hatalmas igény van a folytatásra, ezért a főszervezők lelkesedése nem hagyott alább a kezdeti nehézségek miatt: “Idén nem fogadta be Pásztó a rendezvényt, de a hír hallatán nem estünk kétségbe. Egyébként is szerettünk volna továbblépni, érdekesebb, patinásabb helyszínt találni a fesztiválnak, a szécsényi Forgách-kastély pedig önmagában is látványosság. A park egy része ráadásul természetvédelmi terület ”- mondta Tóth Péter, a fesztivál főszervezője.
Idén a magyar hip-hop legendás alakjai is fellépnek a fesztiválon. Koncertet ad Sub Bass Monster, a Hősök, Majka & Curtis, Ganxsta Zolee és a Kartel. Pénteken az Ocho Macho, szombaton pedig a Margaret Island zárja a koncerteket, de a partysátorban mindhárom napon reggelig szólnak a DJ set-ek. Napközben családbarát programokkal várják a látogatókat, a kastélykert taván pedig jetsky-re pattanhatnak a vállalkozó kedvűek. Ahogy előző évben, a gasztronómia most is hangsúlyos eleme a Mátraalja Fesztiválnak. A vendégek a tóparton pihenve a térségre jellemző, igazi palóc ételeket is megkóstolhatják, majd pedig jöhet a kastélykerti vigasság egészen hajnalig!
Forrás: Positive Communications
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése