Nemrég ért véget a karácsonyi készülődés, de ismerőseim (és a kedvenc turkálóim) már a farsangra készülnek. Gyorsan telik az idő... de ha már ilyen közel a télbúcsúztatás, hadd ajánljak néhány programot január végére, illetve február elejére, méghozzá a New Orleans Club kínálatából.
Január 24-én este 10-től Gájer Bálint és a Group'n'Swing lép fel a klubban, akik januártól minden második hétvégén állandó vendégek lesznek itt. Kéthetente kedvükre táncolhatnak a zenekar rajongói a fülbemászó slágerekre, miközben beszélgetni, ismerkedni, enni-inni is lehet. Utána Orditronic Electro Swing partiján szórakozhat, akihez ez a műfaj is közel áll.
Január 27-én, illetve és február 25-én 19.30-tól a Klubrádió Kabaré vár mindenkit. A fellépők közt olyan nagy nevettetők neveit olvashatjuk, mint például Gálvölgyi János, Bajor Imre, Bach Szilvia. A jó szórakozás tehát itt is garantált. Jegyeket elővételben és a helyszínen is lehet vásárolni, szerintem érdemes előre megvenni, mert a program elég népszerű.
Január 31-én este 8 órától a Kozma Orsi Quartet szórakoztatja a vendégeket, február 6-án 20.30-tól pedig Kimaradt jelenetek - Ábel Anita és a JazzMen's vár mindenkit szeretettel. Ábel Anita 2013 tavaszán önálló koncert-esttel lepte meg rajongóit, saját bevallása szerint ezzel gyerekkori álmát valósította meg. A "Júlia akartam lenni.." est alatt Anita és kísérő zenészei - Nemes Zoltán, Bellák Miklós, Schneider Szilveszter, Jász András - igazi csapattá kovácsolódtak. A sok ismert dal mellett, melyeket zeneileg újra gondoltak, észrevétlenül kialakult egyedi stílusok, és innen már csak egy lépés volt, hogy saját számok is szülessenek, melyeket nagy sikerrel játszottak koncertjeiken. Ezért 2013 novemberében az önállóesten felbuzdulva megalakult: az Àbel Anita és JazzMen's. "Kimaradt jelenetek" c. koncertjük igazi utazás '80-'90 évek zenei vilàgába, jazz, swing és funky stílusban. Persze a saját dalok sem hiányozhatnak, melyek hiànypótlók a hazai zenei piacon.
Február 14-ére és 28-ára is van ám programajánlat: Valentin nap és farsang a Group'N'Swing zenekarral - kell ennél jobb, vidámabb, dallamosabb télbúcsúztató? :)
További infók és jegyinfó a New Orleans Club honlapján.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: New Orleans Club. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 16., csütörtök
Búcsúztasd a telet a New Orleans Clubban
Címkék:
Ábel Anita,
farsang,
Gájer Bálint,
Group'n'Swing,
humor,
Kozma Orsi,
magyar,
magyar zenész,
műsor,
New Orleans Club,
programajánló,
sztár,
tél,
télbúcsúztató,
zenész
2013. május 13., hétfő
Mi a programod május 17-re?
Ugye, még nem terveztél programot május 17-ére? Csak mert aznap estére ajánlanék valamit... egy igazán kellemes zenei utazásra invitállak - Gájer Bálint estjére a New Orleans Clubba.
A koncert során swing örökzöldek és jazz-sztenderek lesznek hallhatóak, és akik ismerik Bálintot és zenekarát, a Group'n'Swinget, azok biztosak lehetnek abban is, hogy ezek nem is akárhogyan szólalnak majd meg. :)
Bálint és zenekara segítségével egy igazi romantikus táncos-zenés esten érezhetjük magunkat: a műsorban Michael Bublé saját szerzeményei és feldolgozásai (Queen, George Michael, Ray Charles) mellett felcsendülnek a tehetségkutatóban elhangzott nagyszerű dalok, illetve a Group'N'Swing zenekarral előadott szólódalok is helyet kapnak.
Az elhangzó dalok egytől egyig ismertek a nagyközönség előtt, így a kellemes hangulat garantált, a táncolni vágyókat pedig a swing és a rock’n’roll pezsdítő ritmusai varázsolják el.
Jegyár: 2 000 Ft, Kapunyitás, vacsora (a’la carte): 19.00, a koncert pedig este 9-kor kezdődik. Gyertek sokan! :)))
További infók a New Orleans Club honlapján és Bálint hivatalos Facebook oldalán olvashatók.
Fotó: TV2

2013. március 20., szerda
Pál Utcai Fiúk a New Orleans Music Clubban
Már az áprilisi programokat tervezgeted a pároddal vagy a barátnőiddel? Mivel valószínűleg addigra az időjárás is szebb lesz, hétköznap is tovább kint lehet ám maradni a városban... április 4-én, csütörtökön este 8 órától például a Pál Utcai Fiúk koncertje miatt, akik a New Orleans Music Clubban lépnek fel.
A zenekar 2013-ban ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. Erre az alkalomra megújították Akusztik műsorukat, amit április 04-én a New Orleans Music Clubban láthatnak az érdeklődők. Egészen régi és egészen új dalok is felcsendülnek majd, de nem a megszokott hangszerelésben, hanem főleg akusztikus hangszerekre átírva, melyben a zenekar tagjait több vendégművész is segíti majd. A fúvós szekció a koncerteken már megszokott állandó vendég, Szűcs Krisztián „Qka” mellett egy fúvóstrióval egészül ki. Zongorán az egykori Kispál és Borz billentyűs, Dióssy D. Ákos játszik, ütőhangszereken pedig Pápai István, aki többek között az Erik Sumo Bandben és Péterfy Bori zenekarában a Love Bandben is közreműködik.
Jegyár: ülőjegy: 2 800 Ft, állójegy: 2 400 Ft
Kapunyitás, vacsora: 19.00
Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen reggel 9-től este 17-ig (VI. Lovag u. 5.) és a www.jegy.hu
oldalon, illetve a programok előtt.

2013. március 14., csütörtök
Nevet változtat a Budapest Bár
Néhány hete jártam először a Budapest Bár Mulatóban, és tényleg csak azt bánom, hogy nem néztem be előbb. A hely ugyanis szép, kulturált, mosolygós személyzettel és udvarias vendégekkel. Ami pedig számomra a legmeglepőbb: a 21. században is vannak még olyan klubok, mulatók, ahol mindenki táncol. De tényleg. :)
Ami miatt írok róluk, és amiért most születik ez a kis bejegyzés, az az, hogy március 1-től nevet változtatnak: ismét New Orleans Music Club (röviden: New Orleans Club) néven várják majd a vendégeket a 6. kerületben, a Lovag utca 5 szám alatt. Ha nem voltatok még, az Oktogontól vagy az Operettszínháztól sincs messze... :)
A már korábban felvázolt műsorkoncepcióval összhangban lesznek új, saját szerkesztésű műsorok, érdekes, egyedi előadások is, de a főszerep továbbra is a zenéé és főleg a táncos estéké marad.
A következő ilyen esemény Gájer Bálint estje lesz, ahol swing örökzöldek és jazz-sztenderdek biztosítják a zenés-táncos este romantikus hangulatát. Michael Bublé saját szerzeményei és feldolgozásai (Queen, George Michael, Ray Charles) mellett felcsendülnek azok a dalok is, melyeket Bálint a The Voice tehetségkutatóban énekelt (szerintem a Skfall nem fog kimaradni... ;)), illetve a Group'N'Swing zenekarral előadott szólódalok is hallhatóak lesznek.
Március 16-án fellép a Garamy Funky Staff, 20-án pedig Eszenyi Enikő előadóestje kerül megrendezésre, "A gyönyörben nincs középút" címmel. Ugye, jól hangzik? ;) 22-én este a Ladánybene 27 biztosítja a jó hangulatot, 27-én pedig a Stand Up Brigádé a színpad: Erdei Sándor (Rokker Zsolti), Varga Ferenc József és Ürmös Zsolt gondoskodnak majd arról, hogy a nevetés ne maradjon abba. :)
A New Orleans Club sajtóközleménye szerint fő céljuk, hogy megőrizzük a pesti kabaré több mint 100 éves hagyományait, ami remélem, még sokáig sikerülni fog nekik.
További infók, jegyinfók, meg minden, amire kíváncsiak vagytok a mulató weboldalán található meg.

ajánló,
Budapest Bár,
énekes,
Eszenyi Enikő,
Gájer Bálint,
Garamy Funky Staff,
magyar sztár,
magyar zene,
mulató,
név,
New Orleans Club,
program,
stand up,
szórakozás,
The Voice,
zene
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)