Nem szokásom kritikát írni, sőt, filmről is kb. 14 évesen írtam utoljára, amikor megnéztem a Titanicot. :) De a tegnap látott Warm Bodies/ Eleven testek című mozi mellett tényleg nem tudok elmenni szó nélkül. Mert tetszett. Nagyon.
Pedig hát az alapszitu elég vérszegény, mármint szó szerint, ugyanis adott egy zombi srác meg egy élő leányzó, akik egy véres csatajelenet során egymásra találnak. A fiú megmenti a lányt, és az összehangolódás sem várat sokáig magára, sőt, még az is lehet, hogy ők ketten megmentik a világot. (?) :)
Ez eddig nem hangzik túl fényesen, de higgyétek el, iszonyú jól van megcsinálva az egész. Szuperek a szereplők, viccesek a srác kommentjei (mert ugye attól, hogy zombi, és mindent elfelejtett az életéről, valahogy az öniróniáját megőrizte). Nekem a rendezés is bejött, a zenékről és a képekről nem is beszélve... imádom ezt a technikát, a színeket, a képkivágásokat, amivel forgatták. Inkább mutatom képen, hogy mire gondolok:
A romantikus szál is szépen van szőve, nekem egyetlen ponton sántít a történet: a lány, Julie szerintem picit túl hamar teszi túl magát a barátja halálán. És amikor kiderül, hogy tulajdonképpen a zombi srác ölte meg, csak annyit mond, hogy tulajdonképpen számított erre. Én meg csak néztem, hogy most mi van?! Később persze megtudtam, hogy ez a szitu a film alapjául szolgáló könyvben kicsit jobban ki van bontva, és ott kiderül, hogy az a kapcsolat már nem volt a régi, és Perry nagyon megváltozott. Hát, a filmben meg van ugye az a kb. kilencven perc, amibe bele kell préselni mindent... és hát van, ami kimarad. Ezt megértem.
A két főszereplő, Teresa Palmer és Nicholas Hault szerintem iszonyú cukik a filmben, én minden pillanatot elhittem nekik. :)
A legnagyobb kedvencem viszont a zombi srác haverja, Marcus volt. Sokszor már akkor visítva röhögtem, mikor csak megjelent a színen, és odahörgött valamit. :)
És egy plusz poén: a lányt ugye Julie-nak hívják, a srác pedig csak arra emlékszik, hogy a neve R-el kezdődik. És van erkélyjelenet is... Na, ki mire gondol? Egy kis segítségért hallgassátok meg mondjuk ezt a dalt... de enélkül is rá fogtok jönni.
És remélem, a filmen is legalább olyan jól szórakoztok majd, mint amennyire én tettem. Egy biztos: én a jövő héten is megyek moziba... na, kinek csináltam még kedvet a mozizáshoz? ;-))))
U.i.: az origósoknak is tetszett, az ő (sokkal hozzáértőbb) kritikájukat itt tudjátok elolvasni.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filmzene. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filmzene. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. április 10., szerda
Tini-zombirománc a filmvásznon
Címkék:
Eleven testek,
filmsztár,
filmzene,
külföldi,
Nicholas Hoult,
románc,
romantika,
szerelem,
sztár,
Teresa Palmer,
tini,
vér,
világsztár,
Warm Bodies,
zene,
zombi
2013. március 12., kedd
Újabb szupersztár koncertjére készül Budapest
A legendás zeneszerző és előadó, Yanni 2013 -ban is folytatja világ körüli turnéját, amelynek egyik állomása Budapesten lesz március 28-án a Papp László Budapest Sportarénában. A művész legutóbb a SYMA-Csarnokban lépett fel fergeteges sikerrel, amelyet most - ha ez egyáltalán lehetséges - , felülmúlja a World Without Borders Tour keretében.
A koncerten Yanni a zenekarával legutóbbi, Truth of Touch című stúdióalbumának néhány dalán kívül pályafutása legismertebb és legnépszerűbb slágereit adja elő. Ami pedig számunkra külön érdekesség, hogy akárcsak néhány előző albuma esetében, ezen is ifj. Malek Miklós, az X-Faktor egyik zsűritagja volt az, akinek segítségével igazán mai, modern hangzást kaptak a dalok.
Yanni egy élő CD-t és DVD-t is megjelentetett 2012-ben, amelyet a San Felipe Del Morro kastélyban rögzítettek San Juanban, Puerto Rico-ban. Ezzel a koncerttel a művész valóra váltotta az álmát, mely szerint a Föld legendás helyein adjon koncertet. Eddig ez már sikerült neki a kétezer éves Herod Atticus Színházban Athénban, valamint nyugati zenészként elsőként az indiai Taj Mahalban és a kínai Tiltott Városban.
Az Acropolison pedig így szólt, szerintem érdemes meghallgatni, milyen jó kis zenéje van. ;)
Yanni turnéjai valóban legendásak, óriási rajongótábora van a világ összes részén, akik nem csak albumaiért és dalaiért, de filmzenéiért is szeretik őt, hiszen többek között a Miami Vice, valamint a Beavis és Butthead epizódjaiban is az ő zenéjét hallhatjuk.
Ugye ezek után ti is kíváncsiak lettetek a koncertjére? Kezeket fel, ki lesz ott? :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)