2013. február 24., vasárnap

Zene a javából - Group'n'Swing koncertajánló

Aki ismer, tudja rólam, hogy egy jó koncertre bármikor rábeszélhető vagyok. A csütörtök esti Group'n'Swingre viszont rábeszélni sem kellett, egyszerűen csak mentem, láttam, és persze hallottam - méghozzá nem is akármilyen zenét. :)

Ha ismeritek a zenekart, akkor nem is kell nagyon bemutatnom őket, ha pedig még nem, akkor mindjárt megismeritek őket. :) A Group'n'Swing kis hazánk első számú Swing & Boogie Show zenekara, mely saját, kifejezetten táncparkettre szánt, boogie-s lüktetésű, de swinges, big band-es hangulatot idéző szerzeményeivel, és a stílushoz passzoló karakteres imidzsével vívta ki a szakma és a közönség elismerését. Ezt a szép bemutatkozást a honlapjukról emeltem át, amit itt tudtok megnézni. :)

Debütáló lemezük, a "Swing amíg élek!" 2010 októberében jelent meg, majd második nagylemezük, a "Botrány" még szélesebb körben tette őket ismertté. A koncerteken mindkét korong dalai felcsendülnek, de azokat a számokat is nagy lelkesedéssel fogadta a közönség, amiket a banda énekese, Gájer Bálint a Voice-ban adott elő. A Skyfall közben a mellettem álló férfi azt mondta a partnerének, hogy szerinte amit itt most hallunk, az nemcsak Magyarországon, hanem a világon is egyedülálló, és mennyire szuper. Alig bírtam ki, hogy ne helyeseljek én is, de ugye nem hozzám beszéltek, szóval nem illik... :)

A dalok, a zene és a hangzás tehát nagyon rendben volt, és a jó hangulat sem késett egy percet sem: a közönség táncolva, olykor a zenekarral énekelve adta át magát a gondtalan szórakozás örömének. Jó volt látni, hogy van olyan zene, ami képes ennyire kikapcsolni és szórakoztatni az embereket, és a kellemes érzés még napokkal a koncert után is kitart. És igen, a swing a 21. században is működik. :-))

Ha kedvet kaptatok egy jó kis koncerthez, gyertek el március 2-án a Group'n'Swing következő bulijára, a Budapest Bárba. :-)))

És mutatok még valamit: nekem ez az egyik kedvenc dalom tőlük, a háttérben most is ez a szám szól. A címe: Botrány. Hallgassátok, szeressétek, érezzétek a boogie-t a lábatokban... aztán találkozunk a következő koncerten. Oh yeah. :)


2013. február 20., szerda

5 indok, miért figyelj az illatokra

Az illatok életünk minden területén jelen vannak, és nagymértékben befolyásolják a mindennapjainkat. Ha tisztában vagyunk az illatok jelentőségével és hatásával, akkor képesek vagyunk kihasználni a bennük rejlő lehetőségeket is. Dr. Almási Kittivel, az ország egyik legismertebb klinikai szakpszichológusával beszélgettünk az illatok szerepéről a hétköznapokban.

1. Nem is gondolnák, hogy az illatoknak milyen rendkívül nagy szerepe van a párválasztásban. Ez főként nem egy tudatos folyamat eredménye, hanem többek között a másik illata alapján döntjük el, hogy valaki szimpatikus lesz-e számunkra vagy sem. Az állatok viselkedésén figyelték meg először a kutatók, hogy túlnyomóan azokat választják párjuknak, akinek az eltérő genetikájából fakadóan legtávolabb áll tőlünk az illata, ezáltal csökkenthető az esélye, hogy bizonyos betegségeket továbbörökítődjenek. Sőt, talán sokak számára meghökkentő, de nemcsak szexuális téren van jelentősége az illatoknak, de a barátaink megválasztásában, valamint ismerőseinkkel és kollégáinkkal kialakított kapcsolatok minőségében is szerepet
játszanak.


2. Számtalan esetben az illat is oka, hogy külsőleg rendkívül vonzó férfiak és nők nem találnak párt maguknak. Fontos tudni, hogy a táplálkozás, a tisztálkodó-, és tisztítószerek is jelentősen befolyásolják az illatunkat. Ha kicsit változtatnunk a szokásainkon, és odafigyelünk például, hogy mit eszünk, máris óriási változást idézhetünk elő az életünkben. A fehérjék fogyasztása a meghatározó a természetes illatunk szempontjából. Erős, intenzív szagú ételek esetén pedig elkerülhetetlen, hogy a bőrünk kipárolgása ne váljon az ételre jellemzően jellegzetessé, vagy akár kellemetlenné.


3. Dr. Almási Kitti azt is elárulta, hogy a kellemes, frissen mosott illatú ruhát viselő személy tudat alatt sokkal összeszedettebb, ápoltabb és tisztább benyomást kelt bennünk, mint mások. Az ápoltság pedig minden más szempontnál, még a szépségnél is fontosabb. Így érdemes odafigyelnünk, hogy milyen illatú ruhát viselünk, hiszen az első benyomást csak egyszer tehetünk.



4. A relaxációban, kikapcsolódásban ugyan a zene az egyik legelterjedtebb eszköz, de nem feltétlen az egyetlen lehetséges módszer. Gondoljunk csak arra, hogy egy-egy illat milyen intenzíven képes felidézni az emlékeinket. Érdemes tudni, hogy az illatos ágynemű elősegíti, hogy mélyebben aludjunk, hiszen a tisztaság érzése kerít bennünket hatalmába, ami biztonságérzetet kelt. Ez pedig bizonyítottan elősegíti, hogy nyugalmi állapotba kerüljünk, elernyedjünk és teljesen kikapcsoljuk készenléti állapotunkat. Az új parfüm mikro kapszulás technológiának és a kettős PMC technológiának köszönhetően a Lenorral mosott ágyneműd mostantól garantáltan egy hétig megtartja friss illatát.


5. Az illatokra pénztárcánk szempontjából is érdemes tudatosan odafigyelnünk, például advent időszak alatt az üzletekben, ha narancs, szegfűszeg illata járja be a helyiséget, hajlamosak vagyunk többet költeni és még több ajándékot vásárolni szeretteinknek, mert a jellegzetes, ünnepre jellemző illatok felerősítik az azzal kapcsolatos érzelmeket, például az ajándékozás örömét.


Irány a Bringaexpo!

Ha a biciklizés szerelmese vagy, talán már a te naptáradban is piros betűkkel szerepel a február 28 és március 2 közti időszak, ekkor tartják ugyanis a PORT.hu Bringaexpót. 

A 6. alkalommal megrendezett bringás kiállításon idén minden eddiginél több kiállító lesz, és új világmárkák is bemutatkoznak. Az e-bike mellett olyan különleges kerékpárokat is ki lehet majd próbálni, mint a fekvő bicikli, vagy a tricikli.




Az egyre nagyobb számú biciklis turistával a szolgáltatók is számolnak, így idén már önálló standon mutatkozhatnak be a hazai kerékpáros szolgáltatók, többek közt a Velencei-tó, a Tisza-tó, a Balaton és a Kis-Balaton térségei. 


A külföldi díszvendég ebben az évben Ausztria lesz, amely csodálatos hegyei, fejlett kerékpáros túraútvonal-hálózata és infrastruktúrája miatt az elmúlt években vonzó úti céllá vált a hazai bringások számára. Négy régió - Fertő-tó, Karintia, Innsbruck, Stájerország - érkezik a Bringaexpóra, bemutatva e térségek kerékpározási lehetőségeit is.  

Mindezeken túl látványos bemutatók és különleges tesztpályák várják a látogatókat.
Itt láthatsz egy kisfilmet a tavalyi expóról, további információkért pedig keresd fel a Bringaexpo weboldalát


Mire készül Oláh Gergő?


Emlékeztek a 2012-es X-Faktor győztesére? Hát persze, hogy igen. :) Gergővel tavaly megfordult a világ, nemrég pedig úgy döntött, ideje, hogy ő is hatalmas meglepetést okozzon párjának, Nikinek. Romantikus ebédre hívta feleségét, és falatozás közben közölte vele, hogy nemsokára teljesül egyik álmuk: repülni fognak. A pár kettesben utazik Manchesterbe, életükben először élik át közösen a repülés élményét.

Gergő és Niki Románián és Olaszországon kívül még nem járt külföldön, ám akkor sem a kikapcsolódás miatt utaztak, hanem a tánccsoportjukkal mentek dolgozni. Nagyon régóta vágytak arra, hogy kettesben elrepülhessenek külföldre, és ez most teljesülni fog.

„Teljesen titokban tartottam a meglepetést, még arra is ügyeltem, hogy Valentin napon egy kis figyelmességgel kedveskedjek Nikinek, mert a repülés-ajándékot csak másnap tudtam átadni. Nagyon izgultam, hogy véletlenül se szóljam el magam, pedig szívem szerint már napokkal korábban elújságoltam volna. Elmentünk ebédelni, és az első fogás után a pincér nem a főételt, hanem egy papíralapot hozott tálcán, ami az utazásról szólt. Ekkor átadtam neki a beszállókártyánkat, és mondtam a feleségemnek: most teljesül életünk álma, a gyerekek nélkül, repülővel elmegyünk pár napra pihenni” – mesélte lelkesen Gergő.


Gergő közel 2 hónapja nyerte meg az RTL Klub tehetségkutatóját, és azóta hatalmasat fordult vele a világ, rengeteget dolgozik, kevés meghitt percet tud a családjával tölteni. Éppen ezért óriási ajándék mindkettőjük számára, hogy néhány napra elvonulhatnak a világ elől.

„A gyerekeket a nagyszülőkre bízzuk, és négy napig semmi mással nem foglalkozunk csak egymással és a sok élménnyel. Várom magát a repülést, de nagyon félek tőle; szerintem végig fogom sikítani az egész utat, de az is lehet, hogy beveszek egy kis nyugtatót, így nem rettegek majd, hanem inkább a szépségekre tudok figyelni” – mondta Gergő felesége, Niki.

2013. február 18., hétfő

Pizsama party sztárokkal

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen újságíróként és bloggerként szuper eseményekre juthatok el. Így volt ez szerda este is, sőt, akkor az utóbbi hónapok legklasszabb rendezvényén jártam. Hogy miért? Mert ott és akkor nemcsak az bizonyosodott be, hogy a sztárok egy pizsama party-t is fergetegessé tudnak tenni, hanem az is, hogy más értelemben is szerencsés vagyok - ezt mindjárt kifejtem. :)

„Azt hiszem elrontottam a dress code-ot, de remélem, nem bánjátok, hogy pizsamában fogadlak benneteket” – indította el a Lenor 7 nap frissességpróbáját megnyitó pizsama partit Katus Attila. A sztáredző arra vállalkozott, hogy egy teljes héten keresztül bizonyítja Oravecz Nóra bloggernek, és minden kételkedőnek azt, hogy a közkedvelt öblítővel mosott ágyneműnk akár 7 napig is friss maradhat.


„A testi-lelki egyensúlyunk megtartásához nemcsak a sport vagy az egészséges étkezés fontos, hanem az is, hogy komfortosan érezzük magunkat. A komforthoz pedig a tiszta és friss illatú ruha és ágynemű is nagymértékben hozzájárul. Éppen ezért a friss illatok nagyon fontos szerepet töltenek be az életemben, ráadásul a Lenornak köszönhetően ezt akár már egy hétig is érezhetem. Vannak azonban szkeptikusok, akik nem hiszik el, hogy ez a 7 napos frissesség valóban megmarad, nekik szeretnék a következő egy hétben bizonyítani” – mondta el Attila.

Az este fénypontja egy különleges beágyazó verseny volt, amelyben a Voice csapatát Weisz Viktor, Gájer Bálint és Szécsi Böbe erősítette, ellenük pedig LL Junior, Müller Attila és Rácz Zsuzsi csapata szállt harcba a nagy beágyazó bajnok címért.



A versenyben, óriási hajrában a Voice csapata maradt alul, LL Junior és a szerelmével érkező Müller Attila viszont bizonyították, hogy férfi létükre igazi profik a házimunkában is, és nőket megszégyenítő módon, rekord idő alatt teljesítették a feladatot.

Katus Attila pizsama partiján egyébként gyönyörű hölgyek dobogtatták meg a férfi szíveket, többek között Marenec Fruzsina, Kis Hegedüs Réka, és a csodás hangú Szécsi testvérpár vonta magára a figyelmet. Az eseményen tiszteletét tette Hajas László is feleségével, valamint feltűnt Baronits Gábor, a Jóban Rosszban sorozat sztárja.

A vicces játékokból pedig a Voice-ból már jól ismert Karai Anna, Weisz Viktor és Nguyen Anh Quan is kivette a részét, és szorgosan forgatták a szerencsekereket és hajtották végre az ügyességi feladatokat.





Azokat, akik kipróbálták a szerencsekereket, szuper nyeremény várta: egy 6 éjszakára szóló zalakarosi wellness vakáció. És mivel a Voice-os srácok játszani akartak, én is belementem, hogy tegyük próbára a szerencsénket. És... nem fogjátok elhinni: nyertem! Még most is beleremeg a gyomrom, ha visszagondolok a sorsolás pillanataira. :-))))) Szóval tavasszal irány Zalakaros, addig is marad a munka, a suli (amiről majd mesélek), és persze remélem, az ilyen és ehhez hasonló vicces, hangulatos rendezvények. :)

Még egy fotó: Bálinttal és Viktorral megpróbáltunk komolyak maradni... ez kb. egy kattintás idejére sikerült is. :D


Ja, és el ne felejtsem mondani: most személyesen is találkozhattok a parti sármos házigazdájával, Katus Attilával, ha február 13. és 20. között ellátogattok a WestEnd City Centerbe. A részletes programokért pedig kövessétek a 7 NAP FRISSESSÉG PRÓBÁJÁT a Lenor Magyarország Facebook oldalán.

2013. február 7., csütörtök

Mia Csokiországban, avagy a chocoMe-nél jártam

Amikor szerdán reggel a chocoMe Kis Gömb utcai bemutatótermébe igyekeztem, azon gondolkodtam, mikor kaptam életem első chocoMe csokiját. Számoltam vissza a hónapokat, az éveket, majd arra jutottam, hogy 2011-ben, a névnapom táján történhetett. Csak a pontos dátumot felejtettem el, az élményt nem. Akkor azt kívántam, bárcsak hamarosan újra találkoznék ezekkel a termékekkel, és ez így is történt: a következő évben megismertem Mészáros Gábor chocolatier-t, a chocoMe kitalálóját, akivel ezután számos rendezvényen találkoztam. A közelmúltban pedig - néhány e-mail váltás után - meghívott egy csokikóstolóra, aminek nem tudtam ellenállni. :)))

A chocoMe bemutatótermébe lépve nem lehet nem észrevenni, hogy itt tényleg minden a csokoládéról szól - még a rádió is. :) Nem viccelek, tényleg. Chocolat Radiónak hívják az adót, és elég jó zenéket játszanak. Ehhez társulnak az illatok és a látvány: a terem egyik falán végig csokik sorakoznak - színesen, szépségesen. Mintha mindegyikük azt mondaná, hogy "én vagyok a legfinomabb, engem kóstolj meg". :-)))

Nem is tudtam választani, amikor Gábor megkérdezte, hogy milyen típusú csokit szeretnék először megkóstolni. Néztem a fekete csokikat, a tejcsokikat és a fehéreket, a gyümölcsöseket, fűszereseket, borhoz és pálinkához készülteket, rácsodálkoztam a dizájnos csomagolásra, a vékony csokin látható feltétekre, és csak annyit tudtam mondani, hogy nem tudom, lepjen meg valamivel. :)

Ezután egymás után törtem egy-egy kicsit a különböző csokoládékból, amikről most négy csoportba szedve írok nektek. Az első a "gyümölcsösök" fantázianevet kapta tőlem.


Innen megkóstoltam egy fehér csokis liofilizált - vagyis nedvességtartalmától "megfosztott" - málna, eper és feketeribizli összeállítást (a bal oldali kistányéron), ami egyből a kedvencem lett, mert a gyümölcsök savanykás íze szerintem remekül harmonizál az édes fehér csokival. Ehhez hasonló volt számomra a szintén fehér csokis vörösáfonya, liofilizált málna és liofilizált meggy összeállítás, amit nekem elsősorban a meggy tett savanykássá. De ezt is imádtam. :) A fekete csokis csoda (a jobb oldali kistányéron) pedig kandírozott rózsaszirommal, liofilizált meggyel és fahéjjal készült. Ez volt ebből a hármasból a legösszetettebb, nemcsak a konkrét összetevők, hanem az illat és az ízek tekintetében is. Illatra én a fahéjat és a rózsát éreztem elsősorban, amik az aromában is visszaköszöntek, persze a meggy savanykás íze mellett. A kandírozott virágok kóstolásától csak először tartottam, ma már nem. Egyáltalán nincs növény ízük, ettől ne féljetek :))) de ha nem lennétek biztosak abban, hogy szeretni fogjátok, először kóstoljátok meg, csak utána döntsetek, hogy esetleg vásároltok-e belőle. Szerintem. :)

A másodikat az "édesek" csoportra kereszteltem. Mutatom a fotót:


Az ide sorolt csokik közül először a fehér csokis, mandulás, liofilizált őszibarackos, kandírozott jázminszirmos kreációt kóstoltam, ami abszolút édes, de nagyon finom (bal oldali kistányér, fönt :)). Ezután egy kávés összhatású csokiból majszoltam el két kockányit, ez fahéjas-cukros mandulát, Bourbon vaníliát és Etióp Yirga tört kávészemeket ötvöz, egy kellemes tejcsokin (jobb oldali tányérka, lent). Az mindent elmond róla szerintem, hogy a két kockát egy perc alatt faltam fel, és csak azért nem kértem többet, mert tudtam, hogy még bőven várnak rám finomságok. :))) A kandírozott narancshéj darabokkal és kandírozott gyömbérrel, valamint szintén Etióp Yirga tört kávészemekkel készült étcsoki egy kicsit visszahozta a karácsony hangulatát, míg a kandírozott ibolyaszirommal, kókuszforgáccsal és 23 karátos ehető arannyal készült tejcsoki ismét bebizonyította számomra, hogy az ehető aranynak nincs íze. :) Az ibolyától pedig, ahogy a rózsánál is írtam, szerintem nem kell félni. :-)))


A harmadik a "borosok" csoportja volt, innen két étcsokis kreációt kóstoltam.



A Syrah volt látványra érdekesebb, amin pisztácia, kandírozott ibolyaszirmok és liofilizált feketeribizli látható, de ízre mégis a Merlot II tetszett jobban - vörösáfonyával, aprított kakaóbabbal, liofilizált meggyel és fahéjjal. Azt hiszem, erre mondják, hogy ízlések és pofonok. :) Ha megkóstoljátok majd, lehet, hogy nektek más lesz a véleményetek. :)

Végül pedig két különlegességet választottunk Gáborral.


A pisztáciával, liofilizált eperrel és rózsaborssal ízesített étcsokihoz (a felső tábla) abszolút úgy álltam, hogy egyszer élünk, kóstoljuk meg. :) Ezzel az összeállítással kapcsolatban Gábor annyit mondott, hogy talán nem fog tetszeni, de lehet, hogy igen. Hát, először a rózsabors íze meglepett, de azután a csokoládéval és a pisztáciával olyan harmonikus ízhatást alkotott, hogy azt kell mondanom, nagyon tetszik! Főleg ilyen "téli csokinak" tudom elképzelni, tavasszal és nyáron szerintem én más, inkább gyümölcsösebb kreációkat választanék. :)
A másik ilyen "kísérleti csokim" az általam csak mojitónak becézett kandírozott fodormentalevéllel és -citromhéjjal, valamint lime csokipasztillával készült étcsoki volt. Ez abszolút kellemes meglepetés, és talán kinevezem majd egyik nyári csokinak - talán a mojitóm mellé. :-))))

És hogy Valentin-napra mit ajánl a chocoMe? Beszéljen helyettem ez a jó kis fotó.


És ha van kedvetek, nézzetek be a bemutatótermükbe valamikor, ahol személyesen is rácsodálkozhattok Csokiország mesés kreációira. Kísérletezni ajánlott, kóstolgatni pedig egyszerűen muszáj! :)))

2013. február 4., hétfő

Móka, kacagás és szerelem vár a Musical Pluszon

Még keresed az ideális programot, ami vicces is, szerelmes is, és ráhangol titeket a kedveseddel a Valentin napra? Vagy egyszerűen csak szeretnél egy kellemes délutánt eltölteni - egyedül vagy a barátnőiddel? Ha csíped a musicaleket és a jó hangulatot, akkor még épp időben szólok: válts jegyet a Musical Plusz Valentin napi rendezvényére. :)

Hogy hol és mikor lesz? Mondom és majd a plakáton is mutatom: az időpont február 10, vasárnap délután 2 óra, a helyszín pedig a Kőrösi Csoma Sándos Kőbányai Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14. A legegyszerűbb a Blaha Lujza térről a 28-as villamossal megközelíteni a helyszínt, de szerintem az útvonaltervező autós vagy gyalogos verziókra is mutat pár alternatívát. :)

A fellépők névsora is csupa jót ígér: színpadra lép Mahó Andrea, Sári Évi, a Voice-ból is ismert Fehér Adrienn, valamint Miller Zoltán, Egyházi Géza és Bot Gábor. 

További információk és jegyinfó a Musical Plusz weboldalán.

És az esemény plakátja, amit már korábban mutattam, de megmutatom még egyszer - lakótárs-barátném, Somfai Lídia keze munkáját és kreativitását dicséri. Ugye klassz? :)