Kapunyitási Pánik - rendezvényen jártam :)

Amikor először hallottam azt, hogy "kapunyitási pánik", arra gondoltam, biztos a kapuzárásival függ össze. Esetleg, hogy aki emlegeti, egyszerűen rosszul mondja. :) De aztán utánaolvastam, majd kaptam egy sajtómeghívót is, és így kiderült számomra, hogy nem, nem ez a helyzet. :))

A kapunyitási pánik, vagyis "Quarterlife crisis" egy olyan válság, ami a 21-35 éves korosztályt érintheti. A köztudatban az él a fiatalokról, hogy nincs semmi gondjuk, hiszen előttük az egész élet, de a kapunyitási pánikban szenvedőknél épp ez a probléma: a rájuk váró rengeteg döntés és kérdés.

"Szorongás, csalódottság, bizonytalanság. Ezek az érzések jellemzik a pályakezdők nagyobb részének lelkiállapotát, amikor szembesülnek azzal, hogy ki kell lépniük az iskola biztonságos falai közül a munka világába, és el kell köteleződniük valamilyen szakma vagy hivatás mellett. A kapunyitási pánik azokat a fiatalokat érinti, akik félnek szembenézni a munkavállalás nehézségeivel, kirepülni a családi fészekből, belevágni a családalapításba, egyszóval félnek elkezdeni önálló életüket" - olvasható a Kapunyitási Pánik Konferencia és Állásbörze honlapján, melyet ma szintén felkerestem.

És tettem mindezt részben azért, mert az én korosztályomat (akár barátaimat, ismerőseimet is) érintheti ez a jelenség, részben pedig a fent már említett sajtómeghívó miatt. A kétnapos konferencia és állásbörze (május 7-8-án) megnyitójára invitáltak ugyanis, de oda nem tudtam elmenni - tudom, mondtam már, de "imádom" a lapzártákat... :))

Délután viszont a környéken akadt dolgom, ezért úgy időzítettem, hogy meghallgathassam a TV2 Akadémia által szervezett kerekasztal-beszélgetést. A suliból egyébként nem volt kötelező ott lennünk - bár úgy volt, több osztálytársam is el tud jönni, végül úgy alakult, hogy a többiekkel nem találkoztunk mégsem.

De a beszélgetésre kanyarodva: a pódiumon a csatorna három műsorvezetője, Tatár Csilla, Váczi Gergő és Joshi Bharat foglalt helyet - bal szélen a beszélgetést vezető Dudás Ádámmal. Közéjük pedig két olyan ex-akadémista, Gabi és Robi telepedett le, akik a suli elvégzése után a TV2-nél találtak munkát. Később jött egy harmadik ex-diák is, Laci, aki munkaügyei, pontosabban egy riport elkészítése miatt késett - természetesen senki sem neheztelt rá, első a munka. :)

Így nézett ki a kis csapat:

A beszélgetés számomra kicsit olyan volt, mint az a nyílt nap, ahol annak idején engem is meggyőztek arról, hogy érdemes az Akadémiát választanom, ha komolyan gondolom "magam" televíziósként (igen, egyre komolyabban, de azt is látom, mennyi mindent nem tudok még :)). Szóval így illeszkedett a Kapunyitási Pánik programjai közé - meg persze azáltal, hogy az egész Kárász Róbert ötlete volt. :)

Ha most költői túlzásokkal akarnék élni, azt mondhatnám, hogy csak úgy röpködtek a hasznos infók. :D Na jó, ezt (ma) tényleg nem erőltetem... Nekem egyébként az tetszett a legjobban, amikor a volt akadémisták meséltek az életükről, és arról, honnan hová jutottak, illetve milyen emlékeik vannak a suliról, stb..

De az is kellemes meglepetés volt számomra, hogy a közönség mennyire felkészült, és milyen értelmes kérdésekkel "bombázták" a műsorvezetőket, elsősorban a képzésről érdeklődve. Bevallom, arra számítottam, hogy néha lesznek kínos csendek, tudjátok, amikor senki sem akar kérdezni... de csalódnom kellett, szerencsére. Jó kérdéseket és összeszedett, olykor elég összetett válaszokat kaptam, kaptunk. Ezt úgy értem, hogy olykor ketten-hárman válaszoltak, például az órák, az oktatás vagy a tananyag kapcsán.

Elhangoztak azok a kérdések is, melyekre én magam is kerestem a választ - magamban, illetve később e-mailes segítséggel is :) például, hogy munka mellett végezhető-e a suli, mikor vannak az órák, miket tanulunk, és egyáltalán... milyen a képzés, érdemes-e egy diplomával a zsebemben belevágni, milyen papírt kapok a végén, vagy milyen lehetőségeket az elhelyezkedésre.

És ahogyan a válaszokat hallgattam, illetve olykor nevetgéltem is rajtuk, lévén, hogy az egész beszélgetés oldott, vidám, hihetetlenül természetes volt, ismét úgy éreztem, a helyemen vagyok. A suliban, az életben, a céljaimmal... tudom, ez most nyálasan hangzik, de ott és akkor nagyon így éreztem. :) (Nem, lágy zene és pezsgő nem volt. Sem ajtón berohanó királyfi, de még fehér ló sem - na, akkor néztem volna igazán nagyot. :))

Hazafelé elmajszoltam az almámat, ezt itt - a borzalmas minőségért én kérek elnézést, elég régi telefonnal fotóztam... :)))

És annyira a gondolataimba merültem, hogy azt sem vettem észre, hogy a beszélgetésre menet, illetve hazafelé szó szerint szétjártam a cipőmet. Nem baj - ez a délután abszolút megérte! :)

U.i.: holnap még kilátogathattok az előadásokra, további infókat és a részletes programot itt találjátok. Hajrá, vesszen a kapunyitási pánik! :)

TV2 Akadémia - első benyomások

Mivel sokan kérdeztetek a suliról, körlevél helyett arra gondoltam, inkább itt mesélnék róla. Nos, hol is kezdjem... szerintem ott, hogy - közhely, vagy sem, de - amikor először meghallottam a tévében, hogy 2013-tól műsorvezető szak indul a TV2 Akadémián, megdobbant a szívem. Az egyértelmű volt számomra, hogy jelentkeznem kell, de ezernyi kérdés kavargott bennem.

Nem tudtam, hogyan zajlik az oktatás, mikor vannak az órák, a képzés mennyire gyakorlati. Fogalmam sem volt, kik lesznek a tanárok, hogy a felvételi vajon ugyanaz lesz-e, mint a szerkesztő-riportereknek, de arról sem, hogy mikorra kell befizetni az első félév árát. A kérdések egy részére az Akadémia honlapjáról kaptam meg a választ, a másik részére e-mailben és személyesen, a nyílt napjukon.

Az utolsó aggodalmaim akkor szálltak el, amikor egy elég szókimondó jelentkező megkérdezte, hogy, idézem: ha neki van pénze, akkor ő úgymond befizetheti magát az iskolába, és tutira felveszik? Erre az volt a válasz, hogy várja meg a szóbelit, mert ott dőlnek el a dolgok. És tényleg: a műsorvezető szaknál szerintem, ha az írásbelin a legtöbbünket át is engedték, a szóbelin csak kb. 15-en mentünk át. Ez 60-70 jelentkezőből azért elég kevés...

A beiratkozás és a tandíj befizetése nálam az utolsó pillanatban történt meg, de ebből nem volt gond. Sőt, úgy veszem észre, hogy kb. mindent meg lehet oldani, mert ez a suli nem a magyar oktatási rendszer szerint működik - hála az égnek. :D A tanulmányi osztály vezetője és a tanárok is mosolygósak, kedvesek, az órák abszolút liberálisan alakulnak - magyarul, ha közbeszólhatnékom van, vagy szomjas vagyok, akkor beszélek vagy iszom. :) A gyakorlati oktatás pedig még sokkal jobb (mondjuk én amúgy is nehezen bírom, ha sokáig kell egy helyben ülnöm az elmélet miatt :)).

Pénteken volt először beszédtechnikánk, ami fergetegesen sikerült. Én észre sem vettem, hogy csaknem 4 órán keresztül csináltuk a gyakorlatokat, beszéltünk, rekeszlégzést gyakoroltunk, artikuláltunk... és a tanárnőnk nemcsak gyönyörűen beszél, és remek oktató, hanem egy tündér is. :)

A csoporttársaim is nagyon aranyosak, komolyan, álmaimban sem reméltem, hogy ennyire jófej kis csapatba fogok kerülni. Sejtéseim voltak arról, hogy mivel mindig is kedves embereket vonzottam magam köré, ez talán most is így lesz, de a végeredmény így is pozitívabb a vártnál. Kb. ugyanannyi fiú van, mint lány, ja, és most már nem 15-en, hanem csak 14-en vagyunk. Nyilván mindenki imád beszélni, szerepelni, de ez nem jár együtt azzal, hogy ne figyelnénk egymásra. És talán emiatt kovácsolódhatunk elég gyorsan össze. :)

Fura, de már várom a pénteket, hogy megint mehessek beszédtechnikára a TV2-be, és láthassam a többieket. A szombati elméleti órákat - a reggel 9-es kezdés ellenére is - szintén szeretem, mert itt mindig vannak vendégelőadók, érdekességek, és olyan hasznos infókat, olyan tudást kapunk, amire a későbbiekben, a munkánk során is nap mint nap szükségünk lehet. El se hiszem, de azt kell írnom: 30 éves koromra elérik nálam, hogy szeretek iskolába járni... hát, még ilyet! ;)