2013. január 6., vasárnap

A pezsgőspohár


Egyetlen korty – ennyi árválkodott pezsgőspohara alján. Abban a pohárban, melyet a terembe lépve még annak reményében emelt le a mosolygós pincérfiú tálcájáról, hogy perceken belül az ország legsáromosabb színészére emelheti. És természetesen koccintanak, beszédbe elegyednek, onnantól kezdve pedig elválaszthatatlanok lesznek. Egy estére, egy éjszakára, aztán ki tudja…
„Meg ahogy én azt elképzeltem… éljenek a naiv kis libák. Az olyanok, mint én” – motyogta, miközben a tükörben önmagára emelte poharát, benne az utolsó korty pezsgővel. A gyöngyöző italt viszont mégsem hörpintette fel azonnal.
Arra gondolt, hogy tulajdonképpen megérdemelné, hogy tényleg önmagára igyon. Hiszen nagyszerű interjút készített a sármőrrel – sikeresen megmutatta egy másik, komolyabb, művészibb arcát is. Na jó, beszélgetés közben kihasználta az összes alkalmat, hogy flörtöljön is egy kicsit a férfival… és persze azonnal elfogadta erre a zártkörű partira szóló meghívását is.
„Nem kellett volna. Vagyis nem rögtön… egy kicsit hagynom kellett volna, hogy udvaroljon még. És talán új ruhát sem kellett volna vennem, na meg a fodrászra szánt pénzt is megspórolhattam volna” – gondolta. Majd kissé megrázta a fejét, hogy távozzon a sok „volna”. Egyrészt ezeken már nem volt értelme rágódni, másrészt pedig feltűnt végre az, akit annyira várt.
A szíve a torkába ugrott. Most mi legyen? Egy mosoly, egy biccentés, vagy talán a jégkirálynő-tekintet lenne a legmegfelelőbb üdvözlés? Megigazítsa a ruháját, majd forduljon felé hirtelen, úgymond teljesen váratlanul, vagy tegyen úgy, mintha észre sem venné, hogy a férfi tehesse meg az első lépést? Még számos lehetőség futott át az agyán, és úgy érezte, egy pillanat alatt felelevenítette magában a női magazinok ’Hogyan szedjük fel a kiszemelt pasit?’ témájú írásainak minden részletét.
De egyre jobban izgult. A színész pedig lépésről lépésre közeledett felé: arcán sármos mosoly, tekintetében vágy és szenvedély. Pont, mint a filmekben vagy a színpadon. A lány gyorsan vett egy mély levegőt, és ösztönösen a mosoly mellett döntött, miközben…
Miközben a férfi a mellette álló szőkeséghez lépett, szájon csókolta, majd átkarolta, hogy a csókról lemaradt fotósoknak is szolgáltasson képanyagot. A vakuk villogtak, a férfi mosolygott, a szőke lány pedig pózolt. Profin, kecsesen, és feltehetően boldogan. Hiszen ő is ugyanúgy várhatott erre, ahogyan a teremben álló nők kilencven százaléka…
„Azt hiszem, betérek a legközelebbi kisboltba. Hátha van eladó ’lúzer’ táblájuk…” – gondolta a lány, miközben észrevétlenül kilopakodott a fotózkodó pár háta mögül. Tudta, hogy nem kellene megfordulnia, de néhány lépés megtétele után egy pillanatra még visszanézett. Talán mert azt akarta, hogy elraktározódjon elméjében a fájó kép, de talán egész másért: vajon az utolsó percig abban reménykedett, hogy ez az egész nem történt meg, és csak képzelte a kínos jelenetet?
A másodperc törtrészéig nem figyelt a lába elé, ami épp elég volt ahhoz, hogy egy szőnyeg felgyűrődött szélében megbotoljon, a poharában lévő pezsgőt pedig kilöttyentse – egyenesen az előtte álló férfi zakójára.
„Szörnyen sajnálom” – hebegte, miközben egy sebtében felkapott vörös szalvétával próbálta letörölni a foltot. Azt csak remélni merte, hogy arca időközben nem öltötte fel a kezében lévő törlőalkalmatosság színét.
„Ugyan már, semmi gond, a zakó úgyis a haveromé” – válaszolt egy mély hang nagyon kedvesen, és nagyon ismerősen. A lány csak ekkor mert felnézni. És megállapította, hogy pezsgőspohara maradék tartalmával nem akárkit sikerült leöntenie: a sármőr legjobb barátja állt előtte. A férfi szintén népszerű színész volt, mosolygós tekintetű, és magas – sokkal magasabb, mint amilyenre emlékezett. Nemrég már találkoztak, szó szerint futólag – egy közös ismerősük bemutatta őket egymásnak. Kezet fogtak, nevettek egyet, majd elköszöntek, és mindketten rohantak is tovább.
Most viszont nem siettek. Ott álltak szemtől szemben, arcukon meglepődés, meg a zavarban lévő emberek bátorításra vágyó mosolya, köztük pedig a lány kezében a pezsgőspohár.
„Felejtsük is el ezt – szólalt meg végül a férfi, miközben elvette a poharat. – Mondd, meghívhatlak esetleg egy másik italra?”
A lány bólintott – már nyugodtan. Mert tudta, bárhogyan alakul is az estéje, egy dolog biztos: a következő pohár pezsgőjét remek társaságban élvezheti. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése