Végre visszatér a LEGO Bionicle

A LEGO játékok nagy rajongójaként hadd mutassak most nektek egy sajtóközleményt, ami a LEGO Bionicle visszatéréséről szól. :)

Végre visszatér a LEGO^® BIONICLE^®

Az egyik legsikeresebb LEGO történet új, lebilincselő fordulatokat tartogat a rajongók számára

Február elején visszatér a LEGO Bionicle, a 2001 januárjában bevezetett és azt követően 10 éven át töretlen sikernek örvendő, ikonikus játékszéria. Az új, magával ragadó történet Okoto misztikus szigetére repíti a rajongókat, ahol az erő ősi maszkjai rejtőznek. Ahogy a prófécia megjövendölte, hat elemi erejű hős érkezik Okotora, hogy megküzdjön az ott elhatalmasodó gonosszal, és megtalálja a maszkokat. A hat mítikus hőshöz a rajongók online is csatlakozhatnak.

Közel négy évvel kivezetése után, a legutóbbi New York Comic Con-on a LEGO Csoport hivatalosan bejelentette a LEGO Bionicle visszatérését, bemutatva a nagyközönségnek az új készleteket is. A Bionicle volt a márka történetének első olyan szériaja, amely saját történettel rendelkezett, és amit kezdetektől fogva komoly online jelenléttel támogattak, sőt, az első első olyan terméksorozat is, amelyből saját gyártású film készült. Tíz év alatt több mint 250-féle termék látott napvilágot, melyek életre keltették a Greg Farshtey író által megálmodott fantasztikus univerzum történeteit. A filmet kiegészítve számos termék készült annak érdekében, hogy a rajongók mindinkább elmélyülhessenek az izgalmas világban; több képregényt, könyvet, videójátékot és társasjátékot dobtak piacra – így vált a történet meghatározóvá egy teljes generáció számára.

Hat elemi hős szállt alá az égből

Okoto rejtélyes, misztikus szigetén zajlik az új történet, ahol a sötétség erői állandó mozgásban vannak, és újra testet ölt a gonosz Makuta. Makuta nem tud uralkodni csillapíthatatlan vágyán, hogy megszerezze a három mítikus maszkot, melyek sötétségbe boríthatják a világot: a Teremtés Maszkját, az Irányítás Maszkját és a Végső Hatalom Maszkját.

A sziget kétségbeesett lakói otthonuk megvédéséhez segítségül hívják a hat hőst, akik mindegyike egy-egy szakrális elem, az úgynevezett Toa mestere. A Toa szükséges Okoto ősi maszkjainak felkutatásához, azok teljes, elemi hatalmának feltárásához. A hat hős csak akkor tud megküzdeni a gonosz erőivel, győzheti le Makutát és mentheti meg a szigetet, ha egyesített erővel küzd.

Az új LEGO Bionicle akciófigurák 2015 februárjában érkeznek

„Nagy nap lesz számunkra 2015. február elseje, az újragondolt LEGO Bionicle debütálásának napja. Hihetetlen izgalom és öröm számunkra a sorozat újraindítása, ahogy a LEGO rajongók számára is bizonyára az, hiszen a valaha készült legkedveltebb LEGO termékcsaládok egyikéről van szó. Ez volt az első  mozgatható elemekből álló akciófigura-sorozatunk, így meghatározó momentumát jelenti a márka történelmének.” – mondta Csetényi Zsuzsanna, a LEGO Hungária Kft. marketing vezetője.

2015 február 1-jétől a védelmező figurák hat új készlete lesz elérhető: LEGO BIONICLE A Dzsungel védelmezője, A Kő védelmezője, A Víz védelmezője, A Föld védelmezője, A jég védelmezője és A tűz védelmezője.

Ezen kívül még hat Toa készletet is a polcokra kerül: LEGO BIONICLE Gali – A Víz ura, Pohatu – A Kő ura, Lewa – A Dzsungel ura, Onua – A Föld ura, Kopaka – A Jég ura és Tahu – A Tűz ura, illetve megjelenik a gonosz is, A Koponyapókok lordja szettben.

A rajongók napól-napra követhetik a mítikus hősöket a www.LEGO.hu/bionicle, a www.facebook.com/LEGOBionicle oldalakon és a LEGO Magyarország YouTube csatornáján.

A LEGO csoportról

A LEGO Csoport egy magántulajdonban lévő családi vállalat, melynek központja Dániában, Billundban található. Az 1932-ben alapított csoport mára a világ egyik vezető játékgyártója lett. A LEGO Csoport elkötelezett a gyermekek kreativitásának és képzelőerejének fejlesztése mellett. A LEGO termékek világszerte több mint 130 országban kaphatóak.

További információk a www.LEGO.hu weboldalon találhatóak.

A pezsgőspohár

Egyetlen korty – ennyi árválkodott pezsgőspohara alján. Abban a pohárban, melyet a terembe lépve még annak reményében emelt le a mosolygós pincérfiú tálcájáról, hogy perceken belül az ország legsáromosabb színészére emelheti. És természetesen koccintanak, beszédbe elegyednek, onnantól kezdve pedig elválaszthatatlanok lesznek. Egy estére, egy éjszakára, aztán ki tudja…

„Meg ahogy én azt elképzeltem… éljenek a naiv kis libák. Az olyanok, mint én” – motyogta, miközben a tükörben önmagára emelte poharát, benne az utolsó korty pezsgővel. A gyöngyöző italt viszont mégsem hörpintette fel azonnal.

Arra gondolt, hogy tulajdonképpen megérdemelné, hogy tényleg önmagára igyon. Hiszen nagyszerű interjút készített a sármőrrel – sikeresen megmutatta egy másik, komolyabb, művészibb arcát is. Na jó, beszélgetés közben kihasználta az összes alkalmat, hogy flörtöljön is egy kicsit a férfival… és persze azonnal elfogadta erre a zártkörű partira szóló meghívását is.

„Nem kellett volna. Vagyis nem rögtön… egy kicsit hagynom kellett volna, hogy udvaroljon még. És talán új ruhát sem kellett volna vennem, na meg a fodrászra szánt pénzt is megspórolhattam volna” – gondolta. Majd kissé megrázta a fejét, hogy távozzon a sok „volna”. Egyrészt ezeken már nem volt értelme rágódni, másrészt pedig feltűnt végre az, akit annyira várt.

A szíve a torkába ugrott. Most mi legyen? Egy mosoly, egy biccentés, vagy talán a jégkirálynő-tekintet lenne a legmegfelelőbb üdvözlés? Megigazítsa a ruháját, majd forduljon felé hirtelen, úgymond teljesen váratlanul, vagy tegyen úgy, mintha észre sem venné, hogy a férfi tehesse meg az első lépést? Még számos lehetőség futott át az agyán, és úgy érezte, egy pillanat alatt felelevenítette magában a női magazinok ’Hogyan szedjük fel a kiszemelt pasit?’ témájú írásainak minden részletét.

De egyre jobban izgult. A színész pedig lépésről lépésre közeledett felé: arcán sármos mosoly, tekintetében vágy és szenvedély. Pont, mint a filmekben vagy a színpadon. A lány gyorsan vett egy mély levegőt, és ösztönösen a mosoly mellett döntött, miközben…

Miközben a férfi a mellette álló szőkeséghez lépett, szájon csókolta, majd átkarolta, hogy a csókról lemaradt fotósoknak is szolgáltasson képanyagot. A vakuk villogtak, a férfi mosolygott, a szőke lány pedig pózolt. Profin, kecsesen, és feltehetően boldogan. Hiszen ő is ugyanúgy várhatott erre, ahogyan a teremben álló nők kilencven százaléka…

„Azt hiszem, betérek a legközelebbi kisboltba. Hátha van eladó ’lúzer’ táblájuk…” – gondolta a lány, miközben észrevétlenül kilopakodott a fotózkodó pár háta mögül. Tudta, hogy nem kellene megfordulnia, de néhány lépés megtétele után egy pillanatra még visszanézett. Talán mert azt akarta, hogy elraktározódjon elméjében a fájó kép, de talán egész másért: vajon az utolsó percig abban reménykedett, hogy ez az egész nem történt meg, és csak képzelte a kínos jelenetet?

A másodperc törtrészéig nem figyelt a lába elé, ami épp elég volt ahhoz, hogy egy szőnyeg felgyűrődött szélében megbotoljon, a poharában lévő pezsgőt pedig kilöttyentse – egyenesen az előtte álló férfi zakójára.

„Szörnyen sajnálom” – hebegte, miközben egy sebtében felkapott vörös szalvétával próbálta letörölni a foltot. Azt csak remélni merte, hogy arca időközben nem öltötte fel a kezében lévő törlőalkalmatosság színét.

„Ugyan már, semmi gond, a zakó úgyis a haveromé” – válaszolt egy mély hang nagyon kedvesen, és nagyon ismerősen. A lány csak ekkor mert felnézni. És megállapította, hogy pezsgőspohara maradék tartalmával nem akárkit sikerült leöntenie: a sármőr legjobb barátja állt előtte. A férfi szintén népszerű színész volt, mosolygós tekintetű, és magas – sokkal magasabb, mint amilyenre emlékezett. Nemrég már találkoztak, szó szerint futólag – egy közös ismerősük bemutatta őket egymásnak. Kezet fogtak, nevettek egyet, majd elköszöntek, és mindketten rohantak is tovább.

Most viszont nem siettek. Ott álltak szemtől szemben, arcukon meglepődés, meg a zavarban lévő emberek bátorításra vágyó mosolya, köztük pedig a lány kezében a pezsgőspohár.

„Felejtsük is el ezt – szólalt meg végül a férfi, miközben elvette a poharat. – Mondd, meghívhatlak esetleg egy másik italra?”

A lány bólintott – már nyugodtan. Mert tudta, bárhogyan alakul is az estéje, egy dolog biztos: a következő pohár pezsgőjét remek társaságban élvezheti. 

A sor

Fél méter. Ennyit haladt előre az elmúlt… nem is tudta, hány percben. Időérzéke totálisan cserbenhagyta. Amit fél órának érzett, az talán nem volt több harmincnyolc másodpercnél, amit pedig perceknek vélt, abból talán órák lettek. De a sor nem mozdult: jóllakott óriáskígyóként nyújtózott végig a hosszú folyosón.

A lány fülét a tömegközlekedés ismerős hangjai ütötték meg: egy metró elment, néhány méterrel alatta, egy busz pedig csikorogva fékezett le a kinti megállóban, valószínűleg szerencsés utasok tucatjait szedve fel. „Igen, szerencsések – gondolta a lány –, hiszen nekik nem kell végigállni ezt az elképesztő sort egy vonaljegyért.”

Az előtte állók többségéhez hasonlóan dühösnek kellett volna lennie – a pénztárosra, a várakozó emberekre, a csúcsforgalomra, sőt, az egész világra, de ő nem érzett haragot. Igazából semmit sem érzett. Siet, igen, de hová? Nincs állandó munkája, sem parancsolgató főnöke. Nem időre dolgozik, senki sem fogja leszidni, megalázni vagy elbocsátani. Nem úgy az előtte álló, negyvenes férfit, aki idegesen nézegette az óráját, majd nagyot sóhajtott. A lány sejtette, hogy dolgozni sietne, méghozzá nem is kicsit. A mögötte toporgó srácot is szívesen előre engedte volna, de akkor a mögötte álló kisgyerekes anyukát, a bottal járó nénit és a rohanó üzletembert is maga elé kellett volna tessékelnie. De neki is sietnie kellett. Hogy hová, azt ismét megkérdezte magától. A munka nem várta, ahogy semmi és senki más sem. Családja messze volt, barátai a munkahelyükön, az általa rajongva szeretett férfi pedig… nos, rá ott és akkor gondolni sem szeretett volna, mégis elszomorodott. Nem akarta, a közösen kimondott szavak mégis eszébe jutottak – újra és újra összeszorítva a mellkasát. Minden erejével arra összpontosított, hogy ne emlékezzen, de ez nem bizonyult jó ötletnek: fejében gondolatok, szívében emlékek cikáztak, szemei pedig megteltek könnyel.

„Mi lesz már, miért nem haladunk előre?” – kérdezte egy felháborodott hang a háta mögül. A lány bólintott. Hiszen ezt a kérdést tette fel ő is, nem is egyszer, a várt előrelépés viszont mindig elmaradt. Ahogy a magánéletében, úgy a karrierjében is. Úgy érezte, élete egy olyan sorban állás, ami talán örökre megrekedt: nincs, és nem is lesz előrejutás.

„Talán átállhatnánk egy másik sorba” – hallotta egy fiatal lány hangját, majd egy öblös férfihangot, mely ezeket a szavakat zengte: „Látsz te itt másik sort, Anyukám?”

„Nem – mondta magában a lány –, de mindig van másik lehetőség.” Azzal kilépett a sorból, és magabiztos léptekkel a kijárat felé indult. Egyszer sem nézett hátra, mert tudta, hogy nem fog neki hiányozni, amit hátrahagy. Egyetlen apró pillanatig, a másodperc töredékéig sem. 

A bőrönd

Másfél napja volt az indulásig. A lány már mindent eltervezett: kistáskájába betette útlevelét, pénztárcáját, és persze tudta, hogy lesz még hely a telefonjának, kedvenc magazinjának és legfontosabb sminkcuccainak is.

Mindig így volt, ha utazott, de most messzebbre készült. Eltávolodni, mindentől és mindenkitől, méghozzá nem is rövid időre… tudta, hogy meg kell tennie, lépnie kell, és mivel épp adódott egy lehetősége, hát miért ne láthatna világot?

A kis kézitáska készen állt tehát, engedelmesen kuporgott egy sárga kardigán és egy világoskék farmer bohókás párosán. Már csak a bőrönd volt hátra. A ruhák és cipők bepakolása, egy kis rendezgetés, a felesleg visszadobálása, majd a lezárás.

„Mindennek a lezárása” – gondolta a lány, majd ledobta bőröndjét a földre. Lekuporodott mellé, széthúzta a cipzárt és találomra beletett három pólót. A legfelsőre pillantva elmosolyodott, majd felemelte. Beletemette az arcát, mert érezni akarta az illatát. A férfi illatát, aki hosszasan ölelte magához. Önzőn, mintha soha nem akarná elengedni, mégis gyengéden, mint aki örökké tartó, boldog szerelmet ígér.

„De nem ígértél semmit. És talán jobban van ez így” – suttogta, majd úgy döntött, a felsőket később pakolja el. Inkább a nadrágok és szoknyák arzenálját vette szemügyre szekrényében, és egy koptatott farmernadrágot rögtön be is dobott a bőröndbe. Vagyis csak dobott volna, mert mellette landolt. A lány lehajolt érte, majd rájött, hogy ez a nadrág tulajdonképpen nem is az övé. Azért kérte kölcsön egy barátnőjétől, hogy ezt vegye fel, amikor a férfival találkozik. De nem így történt. A randevú elmaradt, mert a dolgok megváltoztak. A férfi nem hívta, sem akkor, sem máskor. Nem kereste, nem adott többé jeleket. Mintha minden, ami köztük történt, csak a lány képzeletében létezett volna. Ő pedig úgy döntött, nem kér ebből. Eleget bizonytalankodott, eleget áltatta magát, és a fájdalomból is elege volt már. Úgy határozott, inkább pakol és indul.

Átszeli a tengert, majd az óceánt – nagy utazás, még több kaland és fantasztikus lehetőségek várnak rá. Egy új világ, tele csodákkal, ahol újonnan megtalált önbizalma révén ő lesz a legügyesebb. Szép karrier, mesés pénzkereseti lehetőség várja… és talán évekig nem jön haza. Akkor pedig már minden mindegy lesz. A férfi talán feleségül veszi azt, akihez tartozik, őt pedig befolyásos udvarló fuvarozza majd. Porschéval, Jaguarral, vagy épp Ferrarival. New York-i apartmanjuk, cannes-i nyaralójuk fogja várni jöttüket, ha pedig kedvük támad, hajóútra mennek, vagy táncolni, máskor meg teniszezni. Párja jó ember lesz, akiben mindig bízhat. Akire számíthat, akinek bátran odaadhatja a szívét, és aki viszont szereti majd.

„És akkor majd boldog leszek” – suttogta, miközben azt vette észre, hogy könnyeit itatja, méghozzá egy kis fekete ruhával. A másodperc töredéke alatt felismerte. Ez volt az a kis fekete, amit akkor viselt, amikor először találkozott a férfival. Mágikus éjszaka volt. Érezte a pillantását, szívébe zárta a mosolyát, itta a szavait, és tudta, hogy innen nincs más hátra, csak előre. És tudta, hogy csak vele lehet boldog.

Lenézett a bőröndre, ami üres volt, akárcsak a lelke egy kiadós sírás után. Úgy érezte, nincs a lelkében fájdalom, már nincs olyan teher, ami visszahúzná, ami megakadályozná abban, hogy azt tegye, amit akar. Amit igazán akar.

Felkapta a mobilját, és tárcsázott. Tudta, hogy a férfi már úton van, hiszen várják a stúdióban, de fel fogja venni a telefont. Felveszi, mert meglepődik a híváson. Még nem volt biztos abban, mit fog neki mondani, de abban igen, hogy nem kell a Porsche, a Jaguar, sem a Ferrari. Ahogyan másik férfi és nagy utazás sem. Csak egy kiadós beszélgetés, hogy mindent tisztázzon – azzal, aki miatt a bőrönd nem telik meg. Inkább visszakerül a helyére, és ott is marad – egy jó ideig még biztosan.