A bőrönd

Másfél napja volt az indulásig. A lány már mindent eltervezett: kistáskájába betette útlevelét, pénztárcáját, és persze tudta, hogy lesz még hely a telefonjának, kedvenc magazinjának és legfontosabb sminkcuccainak is.

Mindig így volt, ha utazott, de most messzebbre készült. Eltávolodni, mindentől és mindenkitől, méghozzá nem is rövid időre… tudta, hogy meg kell tennie, lépnie kell, és mivel épp adódott egy lehetősége, hát miért ne láthatna világot?

A kis kézitáska készen állt tehát, engedelmesen kuporgott egy sárga kardigán és egy világoskék farmer bohókás párosán. Már csak a bőrönd volt hátra. A ruhák és cipők bepakolása, egy kis rendezgetés, a felesleg visszadobálása, majd a lezárás.

„Mindennek a lezárása” – gondolta a lány, majd ledobta bőröndjét a földre. Lekuporodott mellé, széthúzta a cipzárt és találomra beletett három pólót. A legfelsőre pillantva elmosolyodott, majd felemelte. Beletemette az arcát, mert érezni akarta az illatát. A férfi illatát, aki hosszasan ölelte magához. Önzőn, mintha soha nem akarná elengedni, mégis gyengéden, mint aki örökké tartó, boldog szerelmet ígér.

„De nem ígértél semmit. És talán jobban van ez így” – suttogta, majd úgy döntött, a felsőket később pakolja el. Inkább a nadrágok és szoknyák arzenálját vette szemügyre szekrényében, és egy koptatott farmernadrágot rögtön be is dobott a bőröndbe. Vagyis csak dobott volna, mert mellette landolt. A lány lehajolt érte, majd rájött, hogy ez a nadrág tulajdonképpen nem is az övé. Azért kérte kölcsön egy barátnőjétől, hogy ezt vegye fel, amikor a férfival találkozik. De nem így történt. A randevú elmaradt, mert a dolgok megváltoztak. A férfi nem hívta, sem akkor, sem máskor. Nem kereste, nem adott többé jeleket. Mintha minden, ami köztük történt, csak a lány képzeletében létezett volna. Ő pedig úgy döntött, nem kér ebből. Eleget bizonytalankodott, eleget áltatta magát, és a fájdalomból is elege volt már. Úgy határozott, inkább pakol és indul.

Átszeli a tengert, majd az óceánt – nagy utazás, még több kaland és fantasztikus lehetőségek várnak rá. Egy új világ, tele csodákkal, ahol újonnan megtalált önbizalma révén ő lesz a legügyesebb. Szép karrier, mesés pénzkereseti lehetőség várja… és talán évekig nem jön haza. Akkor pedig már minden mindegy lesz. A férfi talán feleségül veszi azt, akihez tartozik, őt pedig befolyásos udvarló fuvarozza majd. Porschéval, Jaguarral, vagy épp Ferrarival. New York-i apartmanjuk, cannes-i nyaralójuk fogja várni jöttüket, ha pedig kedvük támad, hajóútra mennek, vagy táncolni, máskor meg teniszezni. Párja jó ember lesz, akiben mindig bízhat. Akire számíthat, akinek bátran odaadhatja a szívét, és aki viszont szereti majd.

„És akkor majd boldog leszek” – suttogta, miközben azt vette észre, hogy könnyeit itatja, méghozzá egy kis fekete ruhával. A másodperc töredéke alatt felismerte. Ez volt az a kis fekete, amit akkor viselt, amikor először találkozott a férfival. Mágikus éjszaka volt. Érezte a pillantását, szívébe zárta a mosolyát, itta a szavait, és tudta, hogy innen nincs más hátra, csak előre. És tudta, hogy csak vele lehet boldog.

Lenézett a bőröndre, ami üres volt, akárcsak a lelke egy kiadós sírás után. Úgy érezte, nincs a lelkében fájdalom, már nincs olyan teher, ami visszahúzná, ami megakadályozná abban, hogy azt tegye, amit akar. Amit igazán akar.

Felkapta a mobilját, és tárcsázott. Tudta, hogy a férfi már úton van, hiszen várják a stúdióban, de fel fogja venni a telefont. Felveszi, mert meglepődik a híváson. Még nem volt biztos abban, mit fog neki mondani, de abban igen, hogy nem kell a Porsche, a Jaguar, sem a Ferrari. Ahogyan másik férfi és nagy utazás sem. Csak egy kiadós beszélgetés, hogy mindent tisztázzon – azzal, aki miatt a bőrönd nem telik meg. Inkább visszakerül a helyére, és ott is marad – egy jó ideig még biztosan.