2012. szeptember 25., kedd

Cégér - jó bornak tervezz címkét

A múlt hét csütörtök másik "alkoholos" eseménye egy sajtótájékoztatóval egybekötött borkóstoló volt, ahol nemcsak az elfogyasztott, jófajta ital miatt éreztem magam remekül, hanem azért is, mert nagyon jól esett egy olyan eredményhirdetést végighallgatni, melynek nyomán fiatal borászok és grafikus tehetségek dolgozhatnak majd együtt, ezzel is segítve a magyar borok, a kultúra és a kreatív energiák előretörését. 

Íme az esemény sajtóanyaga: 

Cégér - jó bornak tervezz címkét!

Kihirdették a továbbjutó grafikusok és a programhoz csatlakozó fiatal borászok névsorát a Cégér pályázat sajtótájékoztatóján A Forum Hungaricum és a Hybridart Management Cégér-Jó bornak tervezz címkét! pályázatának sajtótájékoztatóján a Magyar Borok Házában bemutatták a sajtó képviselőinek azt a tíz grafikust, akiknek a pályázat első fordulójában készült címketerveit a neves borászokból, gasztronómusokból és grafikus művészekből álló szakmai zsűri a legjobbnak találta, és akik így továbbjutva, a második fordulóban elkészíthetik egy-egy fiatal, hazai borász borának címketervét. A nyertes cégér megalkotója egymillió forintos díjazásban részesül.

A Cégér pályázat célja a design és a bor találkozási pontján a fiatal, tehetséges grafikusok és borászok egymásra találásának elősegítése, valamint a magyar borászok vizuális megjelenésének, termékeik eladhatóságának javítása. A borászokkal való együttműködés egyúttal kiváló lehetőség a pályakezdő grafikusok bemutatkozására, szakmai portfóliójuk bővítésére, fogalmazott Erdélyi Szabolcs, a projektet gondozó Hybridart kreatív vezetője.

A pályázók első körben Figula Mihály Hét Hektár borához készíthettek címketerveket. Az ígéretes díjazásnak és az izgalmas kihívásnak köszönhetően több, mint kétszáz nívós grafikai pályázat érkezett a szervezőkhöz. A pályázatokat ismert és elismert szakemberek értékelték. A zsűritagok: Ács Zoltán, Auth Attila, Balla Dóra, Benkő Zoltán, Fabricius Gábor,Figula Mihály,Ipacs Géza, Lelkes László,Németh Ágnes,Rókusfalvy Pál, Tálos Attila, Tiffán Zsolt. Az értékelésnél a zsűri figyelembe vette a pályaművek grafikai minőségét, a bor, mint termékkategória megértését vizuális oldalról, az ötlet és a címke vizuális világának eredetiségét, a termék pozicionálását, illetve, hogy mennyire sikerült a pályázóknak megragadni a bor, mint termék lényegét.

Az első körből továbbjutott grafikusokhoz a projekt ezen fázisában csatlakoznak azok a borászok, akiket a CEWI borszakértői szakmai borkóstolók eredményei alapján választottak ki arra törekedve, hogy személyük által minél több hazai borvidék képviseltethesse magát a projektben.

A borászok részvételükkel nemcsak rendhagyó, művészi igényességű cégérhez juthatnak, de felfrissíthetik márka arculatukat, vagy akár megtehetik a kezdő lépéseket borászatuk új, egységes márkaképének kialakítására is. Jelentkezésükkel vállalták, hogy egy-egy grafikussal együttműködnek a címketervezési időszakban, megismertetik őt a boraikkal, a termőterülettel és biztosítják számára a tervezéshez szükséges információkat.

Az elkészült címketervek a borokkal együtt, 2012. október 26. és november 7. között, az Erzsébet téri Akvárium Klubban gasztronómiai napok és kiállítás keretében mutatkoznak be a hazai közönségnek. Jövő év tavaszától nemzetközi kiállítások és borkóstoló rendezvények keretében a Berlinben, Rómában, és Párizsban működő Magyar Kulturális Intézetekben a külföldi nagyközönségnek mutatják be a kiállítási anyagot a szervezők.

A grafikus-borász párokat sorsolással döntötték el a sajtótájékoztató helyszínén. A következő párosok dolgoznak majd együtt:

Bogányi Gergely és Csetvei Krisztina – Csetvei Pince
Gilányi Nóra és Ludányi Balázs- Centurio Borház
Győri Zsolt és Molnár Tibor – Vincellér-ház
José Simon és ifjabb. Heimann Zoltán – Heimann Családi Birtok
Kiss Miklós és Juhász Tibor – Pastor Pince
Kiss Zsombor és - Borbély Tamás – Borbély Családi Pincészet
Kovács Attila és - Hagymási Tamás – Hagymási Pincészet
Szendeff Lőrinc és – Ungváry Krisztián – Vayi Borászat
Szőke Gergely és Bock Valér –Bock Pince Panzió Étterem
Hidden Characters (Nagy Dániel és Orbán Péter) - Hernyák Tamás- Hernyák Birtok
További részletek a Hybridart weboldalán: www.hybridart.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése