Rózsaszín rágógumi

„Még ez is” – gondolta, majd bal lábára nehezedve megpróbálgatta kiszabadítani jobb cipője talpát egy ritka gusztustalan, rózsaszín rágógumipacából. Az viszont úgy tűnt, nem akarja ereszteni – akárcsak aznap a balszerencse.

Bizonyosnak látszott, hogy a világ összes bosszúságának ő vált célpontjává: reggeli kávéjával megégette a nyelvét, majd egy értetlen kollégájának telefonhívása miatt elkésett a hét legfontosabb munkahelyi eseményéről, a lapindító értekezletről. Ebédnél a világ legfinomabb brokkoli krémlevesét a második kanál után hófehér ruhájára öntötte, ami brokkolira kicsit sem hasonlító mintázatot rajzolt a méregdrága anyagba. Délután pedig egy barátnőjét sikerült véletlenül megbántania néhány olyan szóval, amiket nem is gondolt annyira komolyan.

Ahogyan szíve választottja sem gondolt komolyan semmit azon az estén - legalábbis remélte. A barátjával töltött percek ugyanis katasztrófába torkollottak: kiderült, hogy a férfi igazából szeretne pontot tenni kettőjük ügyére. „Így mondtad, te… ne is mondjam ki, hogy mi vagy. Egy mocsok. Undorítóbb, mint ez a trutymó” – morogta, miközben bal lábán egyensúlyozva jobb cipője talpát kapargatta egy kezébe került szórólappal. A rózsaszín rágógumi viszont úgy határozott, nem hagyja el a fehér ruhához tökéletesen passzoló lábbelit, ezért a kapargatással egyenes arányban kezdett el még inkább ragaszkodni az addig tiszta talphoz.

„A rohadt életbe!” – szaladt ki a lány száján, amikor észlelte, hogy a buszt is lekéste. Ekkor már úgy érezte, minden mindegy, hazagyalogol. Az út hosszú, de legalább lesz ideje gondolkodni. Ez végül is nem történt meg: célok, álmok és vágyak nélkül esett be a kapun. Kis híján szó szerint, ám az utolsó pillanatban elkapta a karját egy erős férfikéz.

„Köszönöm” – lehelte a hűvös éjszakába, majd felnézett megmentőjére.

„Hívtalak a mobilodon” – mondta a férfi, miközben felemelte a lány sálját a földről. Ő megköszönte, majd gépiesen ellenőrizte a telefonját. Megnyugodott, hogy nem lopták el, ami a napja legszörnyűbb befejezése lett volna, ám a 15 nem fogadott hívást látva elszégyellte magát. Akár szakítanak, akár nem, sosem hitt a „neked nem veszem fel a telefont” módszer eredményességében.

„Ne haragudj. Szörnyű napom van” – mondta egy félmosollyal az arcán, mire a férfi a szavába vágva kért elnézést.

„Igazából te ne haragudj. Félreértettél, és sértetten elrohantál, amikor rá akartam térni arra, mit akarok kérdezni tőled.”

„Mert azt mondtad, tegyünk végre pontot ennek az ügynek a végére” – válaszolt dühösen a lány, miközben a jobb cipője talpára ragadt rágóra gondolt. Tessék, ez lesz az álmaiból: az egykor felfújt, rózsaszín gömbből nem marad más, mint eltaposott, gusztustalan massza, ami már csak undort, megvetést kelt. Nincs más hátra, mint az, hogy a kukában landoljon.

„Félreértettél. Én arról beszéltem, hogy sok időnk megy el azzal, hogy egymáshoz járkálunk. Amikor felpattantál és magamra hagytál az asztalnál, épp azt akartam kérdezni, hozzám költöznél-e” – súgta a férfi, mire a lány úgy érezte, megállt vele az idő. Haragudott magára, amiért megint túl hirtelen volt, és nem hagyta, hogy szerelme végigmondja, amit akar. Aztán haragudott a férfira, hogy miért köntörfalazik, miért nem mondta ki azonnal, mit szeretne. A harag helyét viszont gyorsan átvette egy mosoly, valamint a szívből jövő boldogság és izgatottság érzése. A lány már nem érezte a legszerencsétlenebbnek magát, és nem utálta ezt a megpróbáltatásokkal teli napot. Még a gusztustalannak mondott, ragacsos, rózsaszín rágógumit sem.