2012. július 17., kedd

Az első hónap

Tegnap volt egy hónapja, hogy néhány klikkeléssel létrehoztam a blogot. Sokat vártam tőle, és várok is, de egyre inkább látom, hogy rendszeres munka, odafigyelés és érdekes rendezvények kellenek ahhoz, hogy olvassatok engem. És hogy visszagyertek. :)

Az elmúlt egy hónapban sok százan jártatok itt, a 19 bejegyzésem közül pedig egyértelműen a BKV hajókázás történetének volt a legnagyobb sikere - ezt sokan lájkoltátok, és üzeneteket is kaptam szép számmal a témában. Volt egy nagyon kedves úr, aki azzal keresett meg, hogy egy hajóban utaztunk aznap, és ha kellenek még fotók, nyugodtan jelöljem be magam az ő képeiken, és használjam azokat. Hát nem aranyos? Már az ilyen kedves levelekért megérte elkezdeni, csinálni és lelkesedni ezért az egész blogolós történetért - azzal együtt, hogy nagyon élvezem, és önző módon kicsit magamnak is írom ezeket a bejegyzéseket, hogy évek múltán maradjon valami ezekből a szép emlékekből és sokszor igen tartalmas sajtóeseményekből.

Néhányan persze nem lelkesednek az ötletemért, és kaptam negatív kritikát is. De erre azt szoktam mondani, hogy meghallgatom, és ha lehet, tanulok belőle. Ha viszont bántó szándékkal van megfogalmazva, és szerintem nem jogos, akkor elengedem a fülem mellett. :) :) Ennyi! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése