A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mozgás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mozgás. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 1., csütörtök

Hírességek kampányolnak a napi testmozgásért

Az utóbbi időben én is szó szerint a saját bőrömön érzem, mennyit jelent egy kis mozgás minden nap. Van, hogy "csak" kutyát sétáltatok (ha rángattál már vissza az út közepéről egy szagot fogó vadászkutyát, akkor tudod, most mire gondolok ;)), máskor edzőterembe megyek. Nemrég kezdtem el barátkozni a gymstickkel és a TRX-el, és egyelőre nem is tudnék dönteni, melyiket szeretem jobban, mert mindkettő nagyon megtetszett. És így, lassan egy hónap elteltével kijelenthetem: ismét nagyon élvezem a mozgást! :) Ezért is gondoltam, hogy megmutatom nektek a következő sajtóanyagot - jó olvasgatást! 

Hírességek kampányolnak a napi testmozgásért
Kovács „Kokó“ István, Cseh László  és Verrasztó Dávid is a kezdeményezés mellé állt

Február elsején hivatalosan is elindul a „Magyarok a napi testmozgásért társadalmi összefogás” kampánya, amelyet a BODY Kiállítás szervezői hívtak életre. A kezdeményezés mellé olyan prominens személyek álltak mint például Kovács „Kokó“ István, Hrutka János, Földházi Zsófia, Cseh László, Szentesi Éva, Verrasztó Dávid.

Többféle felmérés is bizonyítja, hogy a magyarok európai viszonylatban is keveset sportolnak, pedig már a napi negyedórás, nem túl megerőltető mozgás is sokat javíthat életkilátásainkon. Az egészséges életmódhoz más-más módon kapcsolódó hírességek és a BODY Kiállítás célja, hogy fejlessze a hazai egészségkultúrát és növelje a tudatosságot a prevenció területén.

A kampány részeként a kiállítást szervező JVS Group Magyarország Kft. edukációs anyagokat bocsát a sajtó rendelkezésére, amelyek a tárlat egy-egy darabján keresztül mutatják be, hogy a mozgás milyen hatással van szerveink működésére. A kampány stratégiai partnere az OXYGEN WELLNESS NAPHEGY.

A napi testmozgás elkezdéséhez az érdeklődők ötleteket kaphatnak azokból a videókból, amelyeket az összefogást támogató hírességek készítenek. Minden gyakorlat egyszerűen és gyorsan elvégezhető akár otthon is. Az öt perces videók elérhetőek lesznek a BODY Kiállítás honlapján is.   

A kiállítás megbízásából olyan felmérések készülnek, amelyek bemutatják a magyar társadalom jelenlegi viszonyát a testmozgáshoz és az egészséghez, majd szakértők segítenek rávilágítani az eredmények tanulságaira. A kampányban részvevő hírességek a maguk csatornáikon is támogatják a főbb üzenetek közvetítését.

- Kivételes emberekkel dolgozhatunk ebben a kampányban, mind más-más szempontból, a saját tapasztalataikkal segítik az összefogást. Fontos, hogy felismerjük, milyen hatással vannak a lelki tényezők az egészségünkre, hogyan alakíthatjuk étrendünket, mozgáskultúránkat, egészségkultúránkat úgy, hogy kivédjük a betegségeket. Büszke vagyok rá, hogy a BODY Kiállítás nemcsak tartalmas programot kínál, hanem segít rávilágítani a társadalom egyik legégetőbb problémájára, egészségünk hanyatlására is - mondta Oláh Zsuzsanna, a tárlatot szervező JVS Group Magyarország Kft. kommunikációs vezetője.

A világhírű BODY Kiállítás február 15-én érkezik hazánkba. Az emberi testet bemutató tárlat mérete Európában is egyedülállónak számít: 2200 négyzetméteren több mint 200 preparátumot tekinthetnek meg a látogatók. A kontinensen még soha, egyetlen városba se látogatott el a tárlat ilyen gazdag kiállítási anyaggal.


2016. november 21., hétfő

Új infragép jött divatba: tekerd le a kilókat!


Új infragép jött divatba: tekerd le a kilókat!

Néhány hónapja új alakformáló eszköz, az InfraShape Horizontál hódít Magyarországon. A jelenleg ismert egyik legmodernebb, leghatékonyabb egészségmegőrző és alakformáló gép egy fekvőkerékpár kapszula, amely több innovatív technológiát tartalmaz. Egyre több helyen elérhető, és rövid idő alatt a hírességek kedvence is lett: Dukai Regina, Gáspár Evelin és Keresztes Ildikó is rendszeresen használja.

Rövid idő alatt komoly sikereket ért el Magyarországon az InfraShape Horizontál. A  fekvőkerékpár kapszula több innovatív technológiát tartalmaz: vákuummasszázs, infrafény, kollagén lámpák, fény- és aromaterápiás kiegészítők, érintőképernyős kijelző és luxus minőségű bőrborítás segítik a kilóikat letekerni vágyó tréningezőket. A gép egyre több helyen elérhető országszerte és számos ismert ember is használja, ami nem véletlen.

"Az InfraShape Horizontál ötvözi a nyomás alatti vákuum masszást az infra fénnyel, így segíti a fogyást, az extra kalóriaégetést, és a rendkívül hatékony alakformálást. A készülékkel való edzés biztonságos erős túlsúllyal küzdőknek vagy teljesen kezdőknek is, hiszen a fekvő biciklin való testmozgás tehermentesíti a gerincet, így elkerülhető a hátsérülés. Az edzés alatt kényelmesen fekhetsz, mindeközben extra kilóktól szabadulhatsz meg az izzadtságcseppjeid leadásán keresztül" - mondta Bicskei Izabella, az InfraShape Horizontál és a FUTURE Fitness magyarországi szakmai vezetője. 

A szakember hozzátette: az új eszközzel való edzés során a súlyveszteség 80%-a víz, míg a további 20% összetétele: zsír, koleszterin, zsírban oldódó nehézfémek (ólom, higany, kadmium, alumínium) és bizonyos mérgező anyagok (dioxin, vegyszer maradványok stb.). Ilyen fokú méregtelenítő hatást korábban csak rendkívül megerőltető sportolásnál, például a maratoni futásnál figyeltek meg korábban. Az infrafény pedig hozzájárul a nyirokkeringés felgyorsulásához, miközben segít a zsírcsökkentésben. Gondoljunk csak a hagyományos infraszaunára, ami  közkedvelt az emberek számára. Ebben az új, modern gépben az egyéb ellátott extrákkal tudjuk a kalóriavesztést fokozni. Az infrafény, a vákuummasszázs és a biciklizés együttes hatásával tudunk több kalóriát égetni. A kozmetikában is használatos kollagénlámpa pedig aktivizálja a kollagénsejteket, fogyás, hízás vagy terhesség után a bőrön megjelenő striák kezelésére alkalmas.

Manapság a test folyamatosan ki van téve káros anyagoknak, amelyek a levegőben, a vízben, illetve az élelmiszerekben találhatóak. Az Infrashape Horizontál segít ezeket semlegesíteni, tehát méregtelenít. Így a jobb közérzet és egészségi állapot garantált a menstruációs ciklus és kisebb megbetegedések során is.



2016. március 21., hétfő

Életmódváltásom története - 2. rész

Az első részben főleg azokról a kisebb-nagyobb változtatásokról írtam, amiket az étrendemmel kapcsolatban terveztem és tervezek. Most egy gyors összegzés után, hogy mi sikerült eddig, és mi nem, beszélek egy kicsit a sportról is. :) Hú, tisztára úgy érzem magam, mintha egy dolgozat kifejtős részét írnám... de higgyétek el, ennél lazább lesz a dolog. Mindjárt.

Csak a dolgozatokról ez a "definíció" jutott eszembe. Kalóriák: azok a kis lények, amik a ruhásszekrényedben laknak, és minden éjjel egy kicsit szűkebbre szabják a ruháidat. :D


Kajás célok
De komolyodjunk kicsit. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy sorjában számolok le a "démonaimmal". Két hónapja nincs kínai kaja, és azóta gyrost is csak egyszer ettem. A kávémból elhagytam a cukrot, és már csak napi kettőt iszom. Nem cukrot. Kávét. (Bocs, fáradt vagyok. :))


A csokik terén is úgy tűnik, sikerült a változtatás: a hétvégi bevásárlás során magas kakaótartalmú étcsokit pakoltam a bevásárlókosaramba, az ízesített tejcsokikat pedig megnézegettem ugyan, és egyet le is emeletem a polcról, de pár pillanatnyi ábrándozás után visszatettem.

A fő csapásirányokat, nevezetesen a több víz fogyasztását és a 4-5 étkezést betartom. Utóbbiak így alakulnak a hétköznapokon: reggeli 9-ig, ebéd 13 h-ig, uzsonna 4 körül, vacsi 6 - fél 7 körül, de ez olykor későbbre csúszik. Hétvégenként nincs állandó rendszer, de a főétkezések megvannak. Csak az időpontok csúsznak. Későbbre. A reggeli sokkal későbbre... :) A lényeg, hogy ne hagyjam magam megéhezni, valamint, hogy találjak egészséges alternatívákat - kenyér helyett pl. puffasztott rizst, tízóraira édesség helyett gyümölcsöt, stb.. Ez eddig zsír. (Ja, a zsírfogyasztásra is ügyelek.)

Viszont.
Az esti almámat nem tudom elhagyni, pedig próbálom répával helyettesíteni, de egyszerűen nem megy... lehet, hogy ez marad a legrosszabb szokásom? Tudjátok mit? Bárcsak ez maradna! :D

Salátarágcsálás közben meg kb. ilyen a fejem.


Az alkohollal mértékletesebben tudok bánni, de rendszeresen elkortyolok egy-egy kis pohár fehérbort. Képzeljétek el a Jégkorszak mozikból a motkányt, aki végül megszerzi a makkját, és nagy boldogan szorítja magához... na, olyan vagyok a kis poharammal, amivel olykor engedélyezek magamnak egy kis alkoholt. A jó hír, hogy kevesebbet is kívánok a kedvenc gyümölcsös fehérborocskámból, sőt, pár napja egyáltalán nem is akarok inni. Egy kortyot sem. Na, ezek után lemosom valaha magamról, hogy leszokóban lévő alkoholista vagyok?! :D :D :D


Sport
Miért van az, hogy mindig akkor jön ez a téma, amikor épp valami miatt ki kellett hagynom az edzést - rosszabb esetben edzéseket? Amikor az előző, egy hónapja született bejegyzésemet írtam, épp a derekam / vesém miatt szenvedtem itthon, hogy így aztán nem tudok menni, és jaaajj, most pedig azt hiszem, Lilibaba orrfolyós, hőemelkedéses, kicsit szédelgős, köhögős betegségét nyeltem be... szóval a mai edzés kimaradt. :( Pedig az elmúlt hetekben remekül ráálltam a hétfő-csütörtökre, olyannyira, hogy már mindenki tudja, olyankor nem lehet velem esti programokat szervezni. Ugyanis - jó gymrat lévén - este 6-ra megyek, és csak 9 körül érek haza.


Ellipszistrénerezéssel és súlyzós edzésekkel kezdtem (belekóstolva a Pilates és a Body Art világába is). Először kb. 30 perc ellipszistrénerrel fullasztottam ki magam, aztán jött egy 15 perces súlyzós edzés. A heti alkalmakat februárban heti 2-re fejlesztettem, és az időtartam először majdnem egy órára nőtt (a rekordom 50 perc ellipszistrénerezés, de ezt azóta sem ismételtem meg), most már viszont jóval több ennél. A lényeg, hogy negyedóránként váltogassam a gyakorlatokat, különben megunom. Kivéve az ellipszistrénert, mert ha szól valami zene, azt simán nyomom fél óráig.

Leírok egy példát. Kezdésnek 100 lépés a lépcsőzőgépen (kb. 2.5 perc, 12 kcal) + 36 perc ellipszistréner (300 kcal) + súlyzós edzés + 12 perc bringázás (100 kcal) + kb. 10 perc futás (30 kcal) = 442 kcal + súlyzós edzés. Ez elsőre ijesztőnek tűnik, de másfél óra alatt, egy liter vizet elkortyolgatva számomra teljesíthető. Most már. :)


És hogy látok-e változást? Centikben talán már igen (nem mérem magam szalaggal minden nap, de a derekam talán mintha egy icipicit vékonyabb lenne), kilókban viszont nem igazán. Több oka van, hogy ez miért lehet... egyelőre igyekszem kitartani, és kerülni a Sátán küldötteit, a demotiváló mérlegeket. :)

Mi motivál?
Már nem a fogyás :) vagyis nem csak. Egyrészt szeretnék ilyen aktív maradni, szeretném mindig ennyire szeretni a mozgást. Másrészt - na jó, a fogyásra visszakanyarodva - szeretnék ismét beleférni a régi ruháimba. Csak mert szépek. És imádtam viselni őket. De amikor ezt elismétlem magamnak, a sportosabb énem máris rávágja: "ugye tudod, hogy már rég nem csak ezért csinálod?". :)


És hogy mit hoz a jövő? A Húsvéti kajálásoktól egyelőre van bennem egy kis (na jó, annál azért nagyobb) para, de abban bízom, hogy a jó idő beköszöntével azért a mozgást is tudom növelni. Például egy ünnepi vacsorát le lehet majd bringázni. Akár a szabadban is. :) Azt tervezem, ha már itt lesz a jó idő, hogy még többet megyek gyalog (mint Balogh, muhaha). És tavaly is áprilisban vettem elő újra kedvenc kis társamat, Pride-ot, a csodaszínes csodabringát... ha az időjárás kegyes lesz hozzánk, akkor idén is ebben a hónapban indulunk majd együtt újra városhódító útjainkra. ;) De ha csak a Városligetig jutunk, annak is örülni fogok. Nem a kilométerek hajszolása a lényeg, hanem az, hogy mindig örömmel menjek. Edzeni, gyalogolni, bringázni. Whatever. :D

2016. február 24., szerda

Első reakciók az életmódváltós sztorimra

Először is nagyon-nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek azt, hogy elolvastátok az életmódváltós bejegyzésemet, és külön köszönet azoknak, akik ezután írtak nekem. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ez a téma ennyi embert érdekel - akár ismerjük egymást, akár a neten találtatok rá a blogomra -, és azt sem, hogy ennyien klaviatúrát ragadtok, és megírjátok nekem a véleményeteket, saját tapasztalataitokat.


Rengeteg észrevétel érkezett, kaptam pozitív és negatív kritikákat is. Nem szeretnék egyenként válaszolni (lehetetlen volna), és nem is szeretnék senkit kiragadni, de azt engedjétek meg, hogy a kicsit negatívabb hangvételű üzenetekre összefoglalóan válaszoljak - tényleg nagyon röviden. A legtöbb kifogásoló pont a lényeget nem veszi figyelembe. Hogy ez nem az ő életmódváltásuk, hanem az enyém. Pont. Én leírom, hogy csináltam, hogy csinálom, mik a terveim, mi jön be. Nekem. Nem nekik, nekem. Egy szóval sem mondtam, hogy tudom a tutit, és nem kérek senkit arra, hogy csinálja utánam - hogy is tennék ilyet, hiszen ahány ember, annyi módszer fog működni (na jó, általános igazságok itt is vannak, de most direkt hagyok egy újabb belekötési lehetőséget azoknak, akik élni kívánnak ezzel :) csak vicceltem).


Szóval aki szerint nem jól csinálom, annak is elfogadom a véleményét, aki szerint meg így majd nem sikerül teljesen életmódot váltanom, annak meg azt üzenném, hogy ha csak pár apróságon tudok változtatni vagy akár csak csiszolni, nekem az is jó. Nem akarok huszonvalahány kilót leadni, mert nem az a célom, hanem az, hogy egészségesebben éljek. Lehet, hogy akkor nem az életmódváltást kellett volna címként használnom, de ezt úgy értettem, hogy egészségesebb életmódra akarok váltani. Nálam ez is életmódváltás kategóriába tartozik. :) Na mindegy. :)


Lehet engem kritizálni, lehet utálni, amit leírok és lehet totálisan egyet nem érteni. De mivel egyszer már leadtam 12 kilót, és nem is a módszer hiányosságai miatt jött vissza a plusz súly, én úgy gondolom, hogy tudom, mit kell tennem. Nem mellesleg van egy "kis" életmód-újságírói tapasztalatom, így némi tudást onnan is át tudok menteni. Ugyanakkor végigolvasom, amiket írtok, és már most van, amit ki fogok próbálni... mert néha a "másképp" még hatékonyabb tud lenni. ;) Erről talán később. :))

Még egyszer köszönöm a hozzászólásokat, leveleket, üzeneteket, kommenteket... elképesztő, milyen sokan elolvastátok már a bejegyzést - az előbb tartott 222-nél, de ez a szám percenként emelkedik. És amivel kezdenem kellett volna, hogy mindenkinek nagyon-nagyon hálás vagyok, aki bátorít, húzóerőként tekint rám, vagy azt a lányt látja bennem, akivé a kilók leadása után válok majd. Peace and love! :)


2016. február 23., kedd

Életmódváltásom története - 1. rész

Tudom, nem annyira média, de annyian kérdeztetek a diétáról, az edzésekről, meg úgy az életmódváltásról, hogy úgy döntöttem, itt adok felületet a gondolataimnak :) és leírom először az első lépéseket, aztán folyatom (már tudom is, hogy miről fog szólni a következő bejegyzés, de ne szaladjunk ennyire előre).

Szóval, minden ott kezdődött, hogy világ életemben utáltam a tesiórákat... felmentett is voltam egy idő után, egy vesebetegség miatt (a részletek dögunalmasak, senkit sem fárasztanék most ezzel :)). Enni viszont mindig is szerettem, de nem ám a legegészségesebb kajákat... áh. Szénhidrátot szénhidráttal, ami miatt egy 5-10 kilónyi súlyfelesleget mindig cipeltem magamon. Megszoktam. Télen nagyobb volt a hájam, nyáron kisebb. De kit érdekelt? Én jól éreztem magam a bőrömben. Nem hordtam XS-es ruhákat, na és?! Jó volt minden, ahogy volt. Egy ideig. Aztán jött a vágy, hogy változtatni szeretnék. Le is adtam 12 kilót - akkor ellipszistrénerezéssel, gyaloglással, tánccal és némi egészséges táplálkozással. Úgy egy évembe telt, na jó, másfél. A látványos változásnak köszönhetően még a Wellness magazin sikersztori rovatába is bekerülhettem. :)



Akkor azt hittem, tudom a tutit, és hogy amit elértem, azt tartani is tudom. Nem így történt. Enni változatlanul szeretek, a rendszeres mozgás meg háááát... valahogy szépen eltűnt a különböző munkák, zenész pasival való késő esti kosztolások, stressz, stb. Bermuda-háromszögében. Az eredmény? Le se merem írni. Most majdnem annyi kiló vagyok, mint amikor anno ráálltam a mérlegre, és sírtam, hogy "én ezt nem akarom, nem bírom, ez a bálna nem én vagyok"... magyarul majdnem az összes leadott kilóm szépen visszajött.

Tudtam, változtatni kell, és mivel az elhatározás megvolt, totál kapóra jött, hogy új év kezdődött...

2016-ot azzal kezdtem, hogy kipróbáltam több konditermet. Voltam a Gilda Maxban, a Bliss & Body-ban, stb. A cél januárban még a heti egyszeri alapos átmozgatás volt - ennek érdekében visszatértem a jól bevált ellipszistrénerhez és a súlyzós edzésekhez, emellett igyekeztem gyalogolni, minél többet.

Eleinte semmi változást nem láttam a kilókban, ami teljesen elkeserített, mert valahol az motivált, hogy hm, de jó lesz, amikor felállok a mérlegre, és egy egész kilóval kevesebbet fog mutatni! Aha. Ez nem így működik. Ha pedig mégis, akkor elsősorban víz távozik, vagy koplalással érte el az ember lánya ezt az eredményt, aminek csúnya vége lesz. Konkrétan a kilók kamatostól visszajönnek, mert ha a szervezet nem jut rendszeresen táplálékhoz, akkor majd igyekszik raktározni, méghozzá minden egyes alkalommal, amikor kap valami kaját. Hát, ebbe a csapbába is belefutottam. Plusz egy-két kiló lett a nagy igyekezet eredménye, szóval rendesen leszidtam magam... aztán reméltem, hogy több hibát már nem követek el. :) Azóta igyekszem a napi 5-6 étkezést betartani, több vizet inni, és kevesebb zsíros meg cukros ételt enni.


A táplálkozást illetően azt hittem egyébként, hogy a kb. két évvel ezelőtti változtatások óta nagyjából jól csinálom a dolgokat. Hát, nagyon nem. Visszaszoktam a fehér cukorra (némi önvizsgálat után megállapítottam, hogy napközbeni stresszellenes szerként, valamint szeretethiány ellen alkalmazom), illetve rászoktam a kínai kajára meg a gyrosra. Egyiket sem ettem napi szinten, de heti 1-2 alkalommal simán. Emellett az esti étkezések tényleg ráérősebbek, ebből adódóan kiadósabbak is. Hát, ezeket a szokásokat igyekszem pár hete kiirtani. De csak szép lassan, sorjában, mert a drasztikus váltások nálam nem működnek.

Először is, azt határoztam el, hogy minden hónapban lesznek úgynevezett "új szabályok", ami azért hülye elnevezés, mert a régi "új szabályok" se merülnek feledésbe. Csupán bővül a kör, hogy így mondjam. Például februártól nincs kínai kaja. Csak akkor, ha kétszer is megkérdezem magam, hogy enélkül biztos, hogy élni sem tudnék? És mindkétszer az a válasz, hogy 100 százalék.

Egy olyan eset volt eddig (23 nap alatt), hogy egyszer mondtam rá, hogy biztos, élni sem tudok nélküle. Másodszor visszakérdezve (igen, saját magammal beszélgetek, tiszta őrület... tudom) már szánalmasnak éreztem magam, és mielőtt rátettem volna a kezem a kínai vendéglő kilincsére, továbbsétáltam szépen. Mert mi az, hogy az ember élni sem tud egy kis tészta meg holmi ki tudja, milyen hús nélkül?! Hagyjuk már! :)


A másik szabály, amit kb. egy hete vezettem be, hogy nincs nagy kanálnyi kristálycukor a kávémba. Mivel napi 2-3 Nescafén tengődöm, ez azért számot tevő kalóriamennyiség lehet azóta. Nem számoltam utána, de csak mert nem merek. :) Hogy márciustól mik lesznek a szabályok? Hm. A kérdés jó. Szerintem az időpontokkal fogok még machinálni, pl. reggeli 9-ig, ebéd 13 h-ig (és nincs olyan, hogy jajj, még ezt a cikket be kell fejeznem), uzsonna 16 h-kor és vacsi max egy alma mazsolával (a kedvencem) este 7 körül. De ezt még átgondolom - a változtatás jogát a szerző fenntartja... ;) :)

A kávék számát is igyekszem limitálni (mindig törekszem a napi 2-re, de ezt eddig nem mindig tudtam betartani), illetve a kis rozé fröccseimet sem élvezhetem majd minden este. Pedig ez a gyengém. Tényleg. Borral, kávéval és csokoládéval bármikor le lehet venni a lábamról. Na, most már minden tudtok rólam... :D


Kenyér nélkül elvagyok, ha van ilyen puffasztott rizsszerű cucc, bármi, én ebből a szempontból nagyon igénytelen vagyok, és az is kevéssé érdekel, hogy mit teszek rá, lehet az zsírszegény sajt felvágottal, vagy házi készítésű padlizsánkrém. Nekem mindegy. Tényleg. Szóval itt könnyű lesz tartani az egészséges alternatívát. Ami nehezebb, az az, hogy ebédnél a krumplit és a tésztát barna rizsre és salátára cseréljem... de ezt is meg fogom próbálni. Ha már haladó szintre léptem. ;-)))

A gyrosszal meg szerintem alapvetően nincs nagy baj, annyi, hogy úgy 3 hetente egyet fogok engedélyezni magamnak. Februárban csak egyszer ettem, és azt is jó helyről, szóval itt jár nekem egy nagy hátba veregetés. :)))


A nasikat illetően akkor van baj, ha éhes vagyok. Úgy értem, nagyon. Mert akkor nem tudok nemet mondani egy kis csokira, tortára, sütire... ezek helyett egészséges alternatívát pedig most hirtelen nem tudok. Mármint olyat, ami tényleg finom. Egy dolog bejön, az alma mazsolával, amit korábban említettem, de a csoki ízét ez sem pótolja. Szóval nincs más hátra, itt is az akaraterőt kell edzeni...

Apropó edzések, kipróbáltam ugyan új dolgokat, de összességében maradtam a jól bevált ellipszistrénerezés és súlyzós edzés kombinációjánál. A heti alkalmakat mostanra heti 2-re fejlesztettem, és az időtartam összességében már majdnem egy óra: ellipszistrénerezésben 50 perc a rekordom, de ennyit csak egyszer nyomtam le egyben. Ideálisabb, ha 30 perc körül van az ellipszis, után jön egy 15 percnyi súlyzós edzés és némi nyújtás. Ahogy jól esik.


De a mozgásról inkább egy másik bejegyzésben mesélek majd, mert most beszélni is fáj róla: makacs derékfájás miatt a héten lehet, hogy nem is jutok el edzeni... azt hiszem, mindent elmond, hogy ezt könnybe lábadt szemekkel írom. Valami átkattant. Szeretek sportolni! Azt hiszem, ez az igazán, tényleg, baromira nagyon nagy dolog. :)