A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egészség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egészség. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 21., hétfő

Életmódváltásom története - 2. rész

Az első részben főleg azokról a kisebb-nagyobb változtatásokról írtam, amiket az étrendemmel kapcsolatban terveztem és tervezek. Most egy gyors összegzés után, hogy mi sikerült eddig, és mi nem, beszélek egy kicsit a sportról is. :) Hú, tisztára úgy érzem magam, mintha egy dolgozat kifejtős részét írnám... de higgyétek el, ennél lazább lesz a dolog. Mindjárt.

Csak a dolgozatokról ez a "definíció" jutott eszembe. Kalóriák: azok a kis lények, amik a ruhásszekrényedben laknak, és minden éjjel egy kicsit szűkebbre szabják a ruháidat. :D


Kajás célok
De komolyodjunk kicsit. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy sorjában számolok le a "démonaimmal". Két hónapja nincs kínai kaja, és azóta gyrost is csak egyszer ettem. A kávémból elhagytam a cukrot, és már csak napi kettőt iszom. Nem cukrot. Kávét. (Bocs, fáradt vagyok. :))


A csokik terén is úgy tűnik, sikerült a változtatás: a hétvégi bevásárlás során magas kakaótartalmú étcsokit pakoltam a bevásárlókosaramba, az ízesített tejcsokikat pedig megnézegettem ugyan, és egyet le is emeletem a polcról, de pár pillanatnyi ábrándozás után visszatettem.

A fő csapásirányokat, nevezetesen a több víz fogyasztását és a 4-5 étkezést betartom. Utóbbiak így alakulnak a hétköznapokon: reggeli 9-ig, ebéd 13 h-ig, uzsonna 4 körül, vacsi 6 - fél 7 körül, de ez olykor későbbre csúszik. Hétvégenként nincs állandó rendszer, de a főétkezések megvannak. Csak az időpontok csúsznak. Későbbre. A reggeli sokkal későbbre... :) A lényeg, hogy ne hagyjam magam megéhezni, valamint, hogy találjak egészséges alternatívákat - kenyér helyett pl. puffasztott rizst, tízóraira édesség helyett gyümölcsöt, stb.. Ez eddig zsír. (Ja, a zsírfogyasztásra is ügyelek.)

Viszont.
Az esti almámat nem tudom elhagyni, pedig próbálom répával helyettesíteni, de egyszerűen nem megy... lehet, hogy ez marad a legrosszabb szokásom? Tudjátok mit? Bárcsak ez maradna! :D

Salátarágcsálás közben meg kb. ilyen a fejem.


Az alkohollal mértékletesebben tudok bánni, de rendszeresen elkortyolok egy-egy kis pohár fehérbort. Képzeljétek el a Jégkorszak mozikból a motkányt, aki végül megszerzi a makkját, és nagy boldogan szorítja magához... na, olyan vagyok a kis poharammal, amivel olykor engedélyezek magamnak egy kis alkoholt. A jó hír, hogy kevesebbet is kívánok a kedvenc gyümölcsös fehérborocskámból, sőt, pár napja egyáltalán nem is akarok inni. Egy kortyot sem. Na, ezek után lemosom valaha magamról, hogy leszokóban lévő alkoholista vagyok?! :D :D :D


Sport
Miért van az, hogy mindig akkor jön ez a téma, amikor épp valami miatt ki kellett hagynom az edzést - rosszabb esetben edzéseket? Amikor az előző, egy hónapja született bejegyzésemet írtam, épp a derekam / vesém miatt szenvedtem itthon, hogy így aztán nem tudok menni, és jaaajj, most pedig azt hiszem, Lilibaba orrfolyós, hőemelkedéses, kicsit szédelgős, köhögős betegségét nyeltem be... szóval a mai edzés kimaradt. :( Pedig az elmúlt hetekben remekül ráálltam a hétfő-csütörtökre, olyannyira, hogy már mindenki tudja, olyankor nem lehet velem esti programokat szervezni. Ugyanis - jó gymrat lévén - este 6-ra megyek, és csak 9 körül érek haza.


Ellipszistrénerezéssel és súlyzós edzésekkel kezdtem (belekóstolva a Pilates és a Body Art világába is). Először kb. 30 perc ellipszistrénerrel fullasztottam ki magam, aztán jött egy 15 perces súlyzós edzés. A heti alkalmakat februárban heti 2-re fejlesztettem, és az időtartam először majdnem egy órára nőtt (a rekordom 50 perc ellipszistrénerezés, de ezt azóta sem ismételtem meg), most már viszont jóval több ennél. A lényeg, hogy negyedóránként váltogassam a gyakorlatokat, különben megunom. Kivéve az ellipszistrénert, mert ha szól valami zene, azt simán nyomom fél óráig.

Leírok egy példát. Kezdésnek 100 lépés a lépcsőzőgépen (kb. 2.5 perc, 12 kcal) + 36 perc ellipszistréner (300 kcal) + súlyzós edzés + 12 perc bringázás (100 kcal) + kb. 10 perc futás (30 kcal) = 442 kcal + súlyzós edzés. Ez elsőre ijesztőnek tűnik, de másfél óra alatt, egy liter vizet elkortyolgatva számomra teljesíthető. Most már. :)


És hogy látok-e változást? Centikben talán már igen (nem mérem magam szalaggal minden nap, de a derekam talán mintha egy icipicit vékonyabb lenne), kilókban viszont nem igazán. Több oka van, hogy ez miért lehet... egyelőre igyekszem kitartani, és kerülni a Sátán küldötteit, a demotiváló mérlegeket. :)

Mi motivál?
Már nem a fogyás :) vagyis nem csak. Egyrészt szeretnék ilyen aktív maradni, szeretném mindig ennyire szeretni a mozgást. Másrészt - na jó, a fogyásra visszakanyarodva - szeretnék ismét beleférni a régi ruháimba. Csak mert szépek. És imádtam viselni őket. De amikor ezt elismétlem magamnak, a sportosabb énem máris rávágja: "ugye tudod, hogy már rég nem csak ezért csinálod?". :)


És hogy mit hoz a jövő? A Húsvéti kajálásoktól egyelőre van bennem egy kis (na jó, annál azért nagyobb) para, de abban bízom, hogy a jó idő beköszöntével azért a mozgást is tudom növelni. Például egy ünnepi vacsorát le lehet majd bringázni. Akár a szabadban is. :) Azt tervezem, ha már itt lesz a jó idő, hogy még többet megyek gyalog (mint Balogh, muhaha). És tavaly is áprilisban vettem elő újra kedvenc kis társamat, Pride-ot, a csodaszínes csodabringát... ha az időjárás kegyes lesz hozzánk, akkor idén is ebben a hónapban indulunk majd együtt újra városhódító útjainkra. ;) De ha csak a Városligetig jutunk, annak is örülni fogok. Nem a kilométerek hajszolása a lényeg, hanem az, hogy mindig örömmel menjek. Edzeni, gyalogolni, bringázni. Whatever. :D

2014. március 18., kedd

Feltöltődés, vásárlás, kezelések - nyílik a Bijó, hazánk legnagyobb egészség- és harmóniaközpontja

Csütörtökön egy nagyszabású rendezvényen jártam: sajtótájékoztató, kóstoló és házbejárás volt a Bijó egészség- és harmóniaközpontban. Ez az új, hiánypótló központ a legnagyobb lesz kis hazánkban, és bizony, sok szempontból különleges. A részletek kiderülnek a sajtóanyagból ;) és március 24-én minderről ti is meggyőződhettek, ugyanis a központ akkortól látogatható. 

Íme a sajtóanyag:  

Nyílik Magyarország legnagyobb egészség- és harmóniaközpontja, a Bijó!
- Pokorny Lia, a ház arca elsőként próbálta ki az öngyógyító központ kezeléseit

Bijó néven megnyílik Magyarország legnagyobb egészség- és harmóniaközpontja, amely két szinten, összesen 6000 négyzetméteren várja az egészségtudatos látogatókat. A komplexum egyedülálló módon, egy helyen kínál megoldást a test, a lélek és szellem problémáira. A legalsó szinten található közel 4000 négyzetméteren hazánk legnagyobb bio-, gyógy- és reformtermék kereskedése, ahol közel 500 beszállító 17 ezer árucikke érhető el. Az emeleten kapott helyet az Energia Öngyógyító Központ, ahol 1000 négyzetméteren közel 80 természetgyógyász több mint 100 kezeléssel várja vendégeit. Mindezek mellett 6 teremből álló konferenciaközpont valamint BIJÓ teaház is része a hiánypótló beruházásnak.

2014 márciusában nyílik az egyedülálló Bijó központ, amely hiánypótló szerepet tölt be a magyar egészségpiacon azzal, hogy szakembereik egy komplexumon belül kínálnak megoldási lehetőségeket a test, a lélek és a szellem problémáira egyaránt.


A földszinten (TEST) található hazánk legnagyobb, közel 4000 négyzetméteres bio-, gyógy- és reformtermék raktáráruháza, ahol a regisztrált és vevőkártyával rendelkező vevők számára közel 500 beszállító 17 ezer árucikke érhető el. A gyógynövényektől kezdve a hétköznapi élelmiszereken keresztül, a természetgyógyászati segédeszközökig minden megtalálható, amelyre az egészséges testnek szüksége van: könyvek, étrend kiegészítők, a fogyókúrát támogató, és a különböző diétákhoz szükséges alapanyagok, aromaterápiás készítmények, babaápolási termékek, természetes alapú natúrkozmetikumok, reform, illetve bio élelmiszerek, valamint fűszerek széles skálájából válogathat az érdeklődő. Sőt, a glutén-, és laktózérzékenyek, illetve a vegetáriánusok és vegánok is megtalálják a számukra megfelelő termékeket.


Szintén az alsó szinten kapott helyet a kiskereskedés, vagyis Bijó Bolt, ahol 350 négyzetméteren közel 5000 termék közvetlenül elérhető a lakossági vásárlók számára. Ezen felül a Bijó Webshopon szinte a teljes raktáráruházi termékpaletta elérhető az ország egész lakossága számára.

Az első emeleti (LÉLEK), 1000 négyzetméteres Bijó Energia Öngyógyító Központban közel 80 természetgyógyász több mint 100 kezeléssel várja a vendégeket. Az egyéni kezelések, terápiák, masszázsok mellett a házban megtalálhatóak a csoportos mozgásformák, meditációk, tréningek is, mint például a jóga, pilatesz, csikung, táncok, stb., amelyeknek egy 104 nm-es jóga terem (Bud(h)apest terem) és egy 30 négyzetméteres kiscsoportos terem ad helyet. A még több kikapcsolódásra vágyók a Japán bonsai tetőkertben található Bijó teaház lazíthatnak, és élvezhetik a hely adta nyugalmat.

Szintén az első emeleten (SZELLEM) alakították ki a Bijó rendezvényközpontot is, amely egy 180 férőhelyes előadóteremből és három kisebb, 15, 20, illetve 40 fő befogadására alkalmas szekcióteremből áll. Itt önismereti szemináriumokat, coaching csoportokat, egészséges életmóddal és táplálkozással kapcsolatos előadásokat, képzéseket, családállítás és pszichodráma foglalkozásokat, szakmai konferenciákat tartanak majd a jövőben. 

Az új komplexum arca Pokorny Lia, aki elsőként próbálta ki a ház kezeléseit. Rendszeres látogatója leszek a háznak és azon belül is a jóga, pilates óráknak, valamint lazításképpen hetente többször is megyek masszíroztatni” - mondta a színésznő.


A hivatalos megnyitó után a Bijó egészség- és harmóniaközpont március 24-től látogatható. A tervek szerint áprilisban Debrecenben, majd azt követően Nyíregyházán, Miskolcon, Szegeden, Pécsett és Győrben is nyílik ilyen központ.

További információ: www.bijo.hu

2013. augusztus 23., péntek

Vár a Vegetáriánus Fesztivál

Nem beszélek zöldségeket, de annál inkább biztatnék mindenkit arra, hogy próbálja ki a vegetáriánus ételeket, legalább egy étkezés erejéig. Erre most remek alkalom kínálkozik - mutatom is, hogy hol és mikor. :)


XVII. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁL

  – életmód hétvége nem csak növényevőknek –

2013. augusztus 24-25.

A 17. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁL 2013. augusztus 24-25. között a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban (Budapest, X. kerület, Szent László tér 7-14.) táplálkozási szakemberek előadásait, csoportos jógát, relaxációs és tánc foglalkozásokat, valamint makrobiotikus és vegetáriánus ételkóstolókat, főző-tanfolyamokat, öko és bio szemléletű termék-bemutatókat kínál - nem csak vegetáriánusoknak!

Az idei szakmai előadásokon többek között szó lesz az állatvédelemről, a nyers étkezésről, a vegán életmódról és a tej élettani hatásairól. A rendezvény célja, hogy eloszlassa a vegetáriánus étkezéssel kapcsolatos tévhiteket, illetve, hogy rávilágítson arra, hogyan élhetünk egészségesen sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával.

A két nap alatt lehetőség van természetgyógyászokkal folytatott konzultációra A fesztivál több zeni és tánc-programot is kínál, illetve Laár András is fellép majd egy "tudatosan táplálkozós" vicces műsorral, illetve Sütő Enikő modelliskolája újrahasznosított anyagokból készült ruhákból tart divatbemutatót. A rendezvényre a belépés

A teljes programot ide kattintva nézhetitek meg. Ugye, csábító? Szerintem abszolút - ez a vegán rakott krumpli meg aztán főleg... :)))


2013. május 9., csütörtök

Első az egészséged - így vigyázz rá!


Biztosan számtalanszor hallottad már, mennyire fontos az egészségünk, sőt, a legfontosabb. Ezért számodra is nagyon fontos lehet, hogy megóvd - ebben a Richter Egészségváros is segítséget nyújthat.

Idén 5. éve indul útjára a Richter Egészségváros ingyenes családi programsorozat, amelynek a nyári szezonban Cegléd, Sárvár, Kiskunhalas és Ajka ad otthont. A jubileumi évforduló alkalmából megújult programokkal és előadásokkal várják a látogatókat, és idén Béres Alexandra is csatlakozott a támogatókhoz. A program különlegessége, hogy az „Egészségvárosok” lakosai részvételükkel nemcsak saját egészségükért tesznek, hanem egyszerre növelik a hazai gyógyszercég által a helyi kórházak számára felajánlott adomány összegét is.

A Richter Egészségváros programsorozat májustól ismét útjára indul, hogy bejárva az országot felhívja a figyelmet az egészségmegőrzésre és a megelőzés jelentőségére. Az eseményen lehetősége nyílik a városlakóknak egyetlen nap alatt régóta halogatott vagy éppen nehezen hozzáférhető egészségügyi szűréseken átesni. A szabadtéri rendezvénysorozat az egész családnak kellemes hétvégi kikapcsolódást nyújt, a szórakoztató színpadi programok mellett a kisebbeket kézműves sarok, arcfestés, bábszínház várja, a felnőtteknek pedig többek között fitnesz, gyógytorna és érdekes előadások nyújtanak felüdülést a szűrések között.

Az idén Rudolf Péter színművész, Rácz Zsuzsa írónő, Jaksity Katalin műsorvezető és Katus Attila mellett Béres Alexandrával is találkozhatnak és beszélgethetnek az Egészségvárosba látogatók. A mindig mosolygó fitnesz világbajnok a Richter a Nőkért program keretében próbálja meg átadni az érdeklődőknek az egészséges életmód és leginkább az egészséges táplálkozás alapjait:
„Azon leszek, hogy praktikus tanácsokkal szolgáljak az embereknek a rohanó hétköznapokra, amelyekben rendkívül nehéz megvalósítani, hogy megfelelően egészségesesen táplálkozzunk. Kifejezetten nagy figyelmet fordítok a családokra, és a család minden tagjára, hiszen más-más helyzetben vagyunk, és a helyzeteknek a különbözősége miatt, máshogy tudjuk megvalósítani az életünkben a változást, változtatásokat és a legfőbb cél, hogy sikerüljön hosszabb távon is egészségesen élnünk.”

Elárulta, hogy az egészséges életmód titka nem más, mint az egyensúly a megtalálása:
„Az egyensúly a legfontosabb, amit meg kell találnunk a táplálkozásban, a mozgásban és a lelki viszonylatban is. Étkezésben ezt úgy tudjuk leginkább megtalálni, ha azok között az ételek között, amelyeket nagyon szeretünk, és nem tudunk lemondani, valamint az igazán egészséges és tápláló ételek között van egy olyan fajta egyensúly, hogy még jól érezzük magunkat és ne csupán egy kúra legyen az elhatározásunk, hanem egy tartós változtatás. Ugyanez vonatkozik a sportra is, szerintem túlzásokba nem szabad esni, de bizony meg kell, hogy legyen a heti 3-4 alkalom, amit testmozgással töltünk, hogy megfelelően működjünk a szervezetünk, az anyagcserénk, vérellátásunk, nyirokkeringésünk. Ez a kettős garantáltan hatni fog a lelki tényezőkre, és nagyon sok erőt fog adni, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.”

Az előadást követően Alexandra is tervezi, hogy kihasználja a nem mindennapi lehetőséget és részt vesz a szűréseken, egyik alkalommal pedig szeretné édesanyját is magával hozni.

Eddig több mint 47 000 szűrést végeztek el az Egészségvárosban, és ebből közel 11 300 esetben mértek figyelmeztető értéket, ami igen magas szám. Rendkívül fontos, hogy rendszeresen végeztessünk szűréseket, hiszen tudatossággal, odafigyeléssel elkerülhetőek a betegségek, az időben felismertek pedig nagyobb eséllyel gyógyíthatóak.

Májustól Cegléd, Sárvár, Kiskunhalas és Ajka válik egy-egy napra az egészség városává, ahol prosztata (PSA) szűréssel, csontritkulás-csontsűrűségméréssel, koleszterinszint- és vérnyomásméréssel, asztma szűréssel, neuropátiás fájdalomszűréssel, bőrgyógyászati szűréssel, BMI, testzsír-, magasság- és testsúlyméréssel várják a rendezvényre látogatókat. Aki pedig egy kis szombati kikapcsolódásra vágyik, az meghallgathatja az érdekes előadásokat, megnézheti az elsősegély bemutatót, beállhat gyógytornázni, kipróbálhatja a fitnesz eszközöket vagy akár gyakorlatra váltva az elméleti tudást, együtt tornázhat Katus Attilával.

A városlakók ráadásul nem csak egészségükért tehetnek, ugyanis a Richter 2.000 000 Ft alapadományt ajánl fel a helyi kórház számára, amely összeget minden látogató részvételével és minden egyes aktivitásával további 300 Ft-tal növelhet.

A részletes programról a www.egeszsegvaros.hu honlapon olvashatnak bővebben az érdeklődők, javaslataikat vagy észrevételeiket pedig az info@egeszsegvaros.hu címre küldhetik el.

2013. március 25., hétfő

Kiderült, milyen Görög Zita szíve

Zitával évekkel ezelőtt találkoztam először, amikor egy rendezvény után interjút készítettem vele. Már akkor is kiderült, hogy az egészsége mennyire fontos számára - részben, mert erről beszélgettünk főként. :) És most, egy nemrég kapott sajtóanyagból ismét azt látom, hogy még mindig nagyon fontos Zitának az, hogy odafigyeljen magára - sőt, egyre fontosabb. 

Íme a sajtóanyag, amit változtatás nélkül adok tovább nektek. :)

Bár az energikus modell pozitív kisugárzását, életerejét sokan irigylésre méltónak tartják, hogy számokban mérve hogyan is szolgál egészsége, azt eddig ő maga sem tudta. Zita hisz a külső-belső egyensúlyban, azt vallja, hogy időről-időre mind testünket, mind lelkünket méregtelenítenünk kell. Az igazi pedig az, ha az ember ezt nem egyedül, hanem a legjobb barátnőjével teszi. 


Görög Zita és designer barátnője, Judit úgy döntöttek, egy délelőttre maguk mögött hagynak mindent, húznak egy képzeletbeli vonalat, és együtt indulnak el a nagy tavaszi méregtelenítés útján. Ennek első lépése egy teljes körű egészségfelmérés volt, amiből kiderült, szervezetükben nyomott hagyott-e a hosszú tél.

 „Én voltam Judit első kollekciójának az arca, több mint 10 évvel ezelőtt, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Mindent megbeszélünk, így természetesen az is téma, hogy a gyerekek után azért érezhető testünk változása. Amúgy is kevés időt tudunk kettesben tölteni manapság, így azt találtam ki, hogy elhozom magammal, derüljön ki az igazság, és vágjunk bele együtt a tavaszi méregtelenítésbe” – mondja a modell, aki pár hete örökbe fogadott kutyáját, Kamillát sem hagyta otthon. 

Az igazi „csajos-nevetgélős” hangulatban zajló állapotfelmérés eredményén meglátszik, hogy Zita már túl van egy korábbi méregtelenítésen. A testtömeg-indexe tökéletes, 19-es, a belső szervei között zsírnak nyomát sem találták. Vérnyomása és EKG eredménye is azt mutatja, egyértelműen jó szíve van. A test harmóniája pedig hat a lélekére is, nem csoda, hogy a modell annyi bókot zsebelhet be mostanában.

„Most már papírom is van arról, hogy jó a szívem – viccelődik. – A pulzusom az átlagnál kicsit magasabb, amit nem csodálok, hiszen állandóan pörgök. Azon pedig meglepődtem, hogy egy kicsit izmosabb vagyok, mint a nők általában."





Judit nemrég adott életet negyedik babájának, túl van a szoptatás időszakán, így most már újra tud a saját testére koncentrálni. Az ő eredményei egy kicsit rosszabbak, mint Zitáé, de ezt érzi is magán. Modell barátnője azonban egy cseppet sem látja vészesnek a helyzetet, szerinte két hónap múlva Judit is úgy fogja érezni magát, mintha kicserélték volna. 

„Az első méregtelenítés után magam is meglepődtem az eredményen, biztos vagyok benne, hogy ezzel Judit is így lesz hamarosan. Én Silegon méregtelenítő kapszulákat szedtem, úgyhogy nem mondhatom, hogy sok energiát kellett belefektetnem ebbe a folyamatba, hiszen előtte is mozogtam és egészségesen táplálkoztam, és ezt azóta is tartom. Ugrásszerűen javult a közérzetem, de a legszembetűnőbb a bőröm változása volt” – meséli a modell, akit hamarosan újra láthatunk a képernyőkön is.


2012. november 16., péntek

Diabétesz Séta, 30 perc az egészségért

Aki régóta ismer engem, pontosan tudja rólam, mióta segítek a cukorbetegség ellen akárcsak egy apró figyelemmorzsa elnyerésében is. Szeretném, ha ez a betegség soha többé nem vehetne el senkitől hozzátartozóját, legyen szó akár felnőttről, akár gyermekről. 

Ezért is ajánlom nektek a Diabétesz Séta nevű programot. A Nemzetközi Diabétesz Világnap tiszteletére félórás, közös sétát szervez az Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 18-án, vasárnap. A sétát a világnap (november 14.) tiszteletére világszerte megrendezik, és már évek óta hagyomány, hogy Magyarországon az Egy Csepp Világnapon sétálhat bárki azért, hogy ezzel is csatlakozzon a cukorbetegség terjedésének megállítását célzó felhíváshoz. A félórás séta azt jelképezi, hogy napi 30 perc mozgással sokat tehet mindenki a diabétesz megelőzéséért.


Vasárnap délután a résztvevők az akció végén több száz luftballont engednek a levegőbe, jelképesen eljuttatva mindenkinek a 2012-es Diabétesz Világnap üzenetét: „Óvjuk a jövőnket!”. Egészséges életmóddal, rendszeres mozgással, megfelelő táplálkozással a cukorbetegség úgynevezett 2-es típusa megelőzhető.


Ma csaknem 350 millió embert érint a diabétesz világszerte, Magyarországon több mint másfél millió ember cukorbeteg, de a fele nem tudja ezt magáról.

A 2012-es Diabétesz Sétához bárki csatlakozhat!

Helyszín: Budapest, SYMA Rendezvényközpont (Budapest, Dózsa György út 1.), 2012. november 18., 15 óra, indulás a főbejárat elől.