2012. október 3., szerda

Ismét fontos ügy mellé álltak a sztárok - a TEGY program sajtótájékoztatóján jártam

A múlt hét csütörtök egy számomra elég szívhezszóló sajtótájékoztatóval indult: álmosan, de nagy örömmel léptem át a Gerbeaud cukrászda küszöbét, hogy részese lehessek a Danone sajtótájékoztatójának. Méghozzá az új, immár 14. Tegyünk Együtt a Gyermekekért program végett.

Meglepődtem, de elismerően bólogatni is kezdtem, amikor elhangzott, hogy az elmúlt évek során több mint 263 millió forint gyűlt a leukémiás és daganatos beteg gyermekek egészséges klinikai táplálkozásának és lelki rehabilitációjának támogatására. (Szép hosszú mondat, de a lényeget muszáj teljes egészében kiírni... ;-))

„Azoknak a gyerekeknek, akik felveszik a harcot és győznek ezekkel a betegségekkel szemben, minden tiszteletet és támogatást meg kell adnunk” – mondta Paolo Maria Tafuri, a Danone Kft. ügyvezető igazgatója.

„A 2012. évi program támogatásából tovább fogjuk segíteni a Táplálkozási Team-ek működését, de a gyermekek lelki rehabilitációjára is kiemelt figyelmet szentelünk. Ezért célunk, hogy 2013 májusa és novembere között biztosítsuk a teljes ellátási költséget a daganatos betegségből gyógyult gyermek és családtagjaik számára a Bakonyszücsi Rehabilitációs Otthonban” – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A bakonyszücsi Második Otthonban a betegségből felépült gyermekek családtagjaikkal együtt vehetnék részt egy rehabilitációs tréningen, mely a fizikai gyógyulás után abban nyújt segítséget a családoknak, hogy fel tudják dolgozni a gyakran évekig tartó kezelések okozta traumákat.

A program nagykövetei: A programhoz a Tiszteletbeli Nagykövet címet kezdetektől viselő Várkonyi Attila (Dj Dominique) és Csisztu Zsuzsa mellett Gombos Edina, Demcsák Zsuzsa, Váczi Gergő és Till Attila műsorvezetők, Molnár Ferenc Caramel, Rúzsa Magdi és Király Viktor énekesek, valamint Németh Lajos meteorológus adják támogatásukat.


Kiket támogat a TEGY?
A „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” program kedvezményezettjei a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikája, a Madarász utcai Gyermekkórház, a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejttranszplantációs Osztálya, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikája, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikája, a Miskolci B-A-Z Megyei Kórház gyermekonkológiai központja, a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinika Onko-hematologiai osztálya, a Szombathelyi Vas Megyei Kórház Gyermekonkológia Osztálya, valamint a bakonyszűcsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona.

További információkat a www.tegy.hu -n találhatsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése