A
lányok az utolsó pillanatban még egyszer felhívták, remélve, hogy meggondolja
magát, és önsajnálat helyett inkább velük tart a rockbanda aznap esti
koncertjére.
„Ők
most a legmenőbb csapat a városban, eszméletlenül szólnak, na és az énekesük…
te még olyan pasit nem láttál! Ne itasd otthon az egereket, gyere le” –
duruzsolták a lányok a telefonba, majd egymásnak adták a kis készüléket, mintha
csak azt akarnák kisorsolni, végül ki lesz az közülük, aki ráveszi barátnőjüket
a bulizásra.
Ez
nem volt egyszerű vállalkozás, hiszen a lány sokkal inkább vágyott csendre és
egy pohár vörösborra aznap este, mint egy zajos szórakozóhely füstjére,
rock’n’rollra és tombolásra. Feje még tele volt a nemrég elsuttogott
búcsúszavakkal, szívében pedig hosszú hónapok fájdalmát cipelte magával.
Könnyeket, álmatlan éjszakákat, félelmeket hagyott maga mögött, de a bizonytalanság
még mindig útitársa volt. Kereste az útját, és kereste önmagát – immár a másik
fele nélkül.
„Végre
itt vagy!” – ugrottak a nyakába a lányok. Mindannyian gyönyörűek és vidámak
voltak, mintha az életben fájdalommal még sosem találkoztak volna. Arcuk
mosolytól sugárzott, szemükben ismerős boldogságfények csillantak. A lány
tudta, közéjük tartozik. Magában hálát adott a sorsnak azért, hogy ilyen szuper
barátnői vannak, majd felült közéjük, és rendelt egy pohár vörösbort. Szárazat,
mert olyat már rég ivott. Utoljára akkor, amikor egyedülálló volt.
„Éljenek
a szingli lányok” – mosolygott magában, miközben egyik barátnője a koncertre
emelte poharát. Ebben a pillanatban megszólalt egy gitár, amit egy bársonyos
hang követett. Az énekes lehunyt szemmel állt a reflektorfényben, egyedül,
miközben egy ismert sláger első sorait idézte fel. A zene és a szöveg tökéletes
harmóniát alkotott, amit az a rekedtes hang tett teljessé, melyet a lány
egyszerre érzett ismeretlennek és ismerősnek, hidegnek és melegnek, lágynak és
karcosnak.
Lehunyta
a szemét, és élvezte, hogy egy percig csak a saját szívverését hallja. De mintha
ezt hallgatta volna az énekes is, ugyanis a zene egyre inkább idomult a lány
szívének dobogásához: vele együtt vágtatott, száguldott, lassult, gyorsult,
majd a tökéletes ütemet elkapva lüktetett tovább. A lány úgy érezte, egy
ritmusra zenélnek, és ez a dal kettejük lelkének zenéje. Nem tudta, ki ez a
férfi, és fogalma sem volt arról, egyáltalán váltanak-e valaha néhány szót, de
abban biztos volt, hogy ők ketten összekapcsolódtak. Ha csak három percre,
egyetlen, végtelennek tűnő dal erejéig is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése